Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29-31 / 124. szám
1993. május 29-31., szombat-hétfő 0 J J J A HAZA MINDKN FLŐTT ^ j ^ ^ A ÆSbekks megyei hírlap hétvégi magazinja Mondták... Az emberek rebesgetnék, hogy a hajdanvolt Berecz elvtárs (aki azóta szelíd és béketű- rő, önkritikától sem fázó joviális küllemű üzletember) ebben a műsorban arra célzott, hogy ha az ő alfele beszélni tudna! Hej de mi mindent mesélhetne bizonyos, hősi múlttal és még dicsőbb jelennel rendelkező, befolyásos, mi több, mostanság meghatározó szerepű televíziós nyelvéről... ! (Virág F. Éva újságíró) Az egyház az általa épített iskoláknak két százalékát kapta vissza. Nem célunk, hogy minden iskola felekezeti alapokon neveljen, de az igen, hogy az igényeknek és a létszámnak megfelelően működjenek oktatási intézményeink. A tanulmányait végzett fiatal majd maga dönti el, hogy milyen értékrendeket vall magáénak. (Keszthelyi Ferenc püspök) Békési tallózó Zsíros Géza vezérigazgató, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke a Napi Délkelet szombati számában cáfolja, hogy titkos lett volna a Kiskun Kft.-vel kötött megállapodás. (Csak senki sem tudott róla.) A lap, amely a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat irodaházában kapott helyet — miután fizetésképtelenség miatt az előző gazda „kilakoltatta” —, homályosan utal egy péntek késő esti sajtótájékoztatóra, ahol a főszerkesztő ezt a hírt megtudta. (Más újságíró nem értesült e tájékoztatóról, viszont az tény, hogy a vezér- igazgató pénteken este Orosházán a Merre, magyar mező- gazdaság című fórumon közösen lépett fel a földművelés- ügyi miniszterrel.) A békési szlogen szerint „Zsíros lapjának” becézett Napi Délkeletben a vezérigazgató elismeri, hogy az Agrim- pex vételi ajánlata jobbnak tűnik, ám a Kiskun Kft. ajánlatát nem szabad félvállról kezelni. Zsíros szerint azonban az Ag- rimpex (a lap szerint Agroim- pex) zömében angol érdekeltségű cég, és a vételi ajánlatot csak annak vezetői adták a GMV számára. (Magyar Hírlap) Fürkésző Éppen 150 évvel ezelőtt, 1843. május 30-án keserű napja lehetett Erkel Ferencnek. Azon a napon mutatták be a Nemzeti Színházban a Vörösmarty Szózatához írt díjnyertes zenét, amelyet Egressy Béni komponált. Az előadáson Erkel pályamunkája is elhangzott. A „Regélő Pesti Divatlap” szerint Erkel műve hamisan patetikus, erőltetetten magyartalan és német szellemű volt. Erkel fáradozása azonban nem volt hiábavaló, mert Szózathoz írt zenéjének második felében már ott bújkált a Himnusz patetikussága. Talán -Egressy győzelmének is volt valami köze ahhoz — ha áttételesen is —, hogy egy évvel később Erkel nyerte meg a Himnusz zenéjére kiírt pályázatot. A gyermeket, ha alszik... A gyermeket, ha alszik, simogasd meg Egy gondolatban, mint bársony virágot, Mely szirmait bezárta. Boldog éden Ringatja most szelíden messze, messze A nap zajától és a föld porától. Egy nagy aranykaput nyitott ki éppen, Melyet kerubok őriznek dalolva, S lábujjhegyen a smaragd rétre indul, Arany mezőre és ezüst patakra. Már mosolyog. Már visszatért megint Oda, ahonnan eljött, s földre tévedt. Előbbi életének társai, Kis szöszke angyalok közt hancúroz most, Szivárványszín labdákkal kergetőznek, És jázminokkal verik arcul egymást, Örök narancsot esznek, s nem múlandó Babákat ajnároznak égi hintán. Most elhervad a mosoly ajka szélén, S búsan gügyög: kis társai szaladnak, S őfölbukott az ébredés göröngyén, És földet ért ismét. Már sír az édes. (Juhász Gyula verse) (FAZEKAS FERENC FELVÉTELE) Halló! Beszélgessünk! — Halló, Füzesgyarmat 371- 496? A Békés megyei Hírlaptól Gila Károly vagyok. —Tessék, itt Vitáris Endré- né beszél. — Jó napot kívánok, elnézést a zavarásért, lenne kedve egy pár szót váltani velem a szombati Halló számára? — Nem is tudom, nem történik semmi különös velünk, de ha gondolja, hogy valakit érdekel, akkor igen. En magam eddig csak olvasója voltam a Halló rovarnak, nem hittem, hogy egyszer én is szerepelek benne. —Legelőször a családjáról ha mondana valamit. — A férjem a helyi tsz raktárosa, én a takarékszövetkezetnél dolgozom. Két gyerekünk van, Anett 12, Endre 9 éves. —Hogyan alakul a gyereknapi program a hét végén? — Úgy tervezzük, hogy részt veszünk a faluban a gyereknapi sportrendezvényeken, bár a gyerekek szívesen mennének strandra is. Majd meglátjuk, az időjárástól is függ. — És a nyári program készen van-e már? — A nyári tervekből a gyerekek nyaralása a biztos, ők junius 26-ától az iskola szervezésében a szlovákiai Bajmócra mennek egy hétre. Már jártak itt, most is alig várják. Anett szintén az iskolával a Balatonra is elmegy, a káptalanfüredi közös táborban vesz részt. Ha minden rendben lesz, akkor ezeken kívül még egy hétre együtt is elmegyünk Szentendrére. —Ez szép program lesz. Tudom, nem illik ilyet kérdezni, de honnan lesz hozzá pénzük? — Mint nagyon sokan Füzesgyarmaton, mi is csirketartással egészítjük ki a fizetésünket. Nekünk is itt a ház mellett van egy ötezres ólunk, most is van benne csirke. — Ha már a csirkeólaknál tartunk, mivel fűtenek az ólban? — Eddig háztartási tüzelőolajjal, de most, hogy megszigorították a felhasználását, nekünk is végig kell gondolni, érdemes-e tovább csinálni, hiszen egy-egy turnusra a fűtés ezentúl százezer forintba kerülne. Szóval fő a fejünk, mi is legyen ezután. —Köszönöm a beszélgetést, kellemes nyarat kívánok. „Aki viccet vár tólem '— csalódik —, aki igazi humort, az nem. Humor helyett mottónak Bernard Shaw bölcs mondása: »A szabadság felelősséget jelent; a legtöbb ember ezért retteg tőle.« Ez ma is olyan aktuális és igaz, hogy — nem vicc.” Sas József, békéscsabai születésű színész, rendező, író, a Mikroszkóp Színpad igazgatója, Jászai-díjas érdemes művész írta e sorokat lapunk Emlékkönyvébe Kétszáztizenöt éve ment el Voltaire Eredeti neve: Francois Marie Arouet, akit Voltaire néven ismer a világ, 1694-ben született Párizsban, és 215 esztendeje, 1778. május 30-án, Párizsban halt meg. Francia filozófus, író, a 18. századi felvilágosodás megtestesítője. „Filozófiai ábécé” című művéből idézünk egy részletet az alábbiakban. Irodalom, irodalmárok, írástudók A barbár korokban, amikor a frankok, germánok, bretonok, lombardok, spanyol mozarabok sem írni, sem olvasni nem tudtak még, iskolák és egyetemek létesültek, amelyekben csaknem kizárólag egyházi férfiak oktattak, s ezek, nem ismervén más nyelvet, mint az egyház sajátos nyelvét, megtanították rá azokat, akik el akarták sajátítani. Akadémiák csak jóval később alakultak; ezek lenézték ugyan az iskolák ostobaságait, de nem mindig mertek föllépni ellenük, mert vannak ostobaságok, amelyeket az emberek tiszteletben tartanak, mivelhogy azok tiszteletre méltó dolgokhoz kapcsolódnak. Azok az írástudók, akik a legnagyobb szolgálatot tették a világon szétszórtan élő, kisszámú gondolkodó embereknek, elszigetelt, dolgozószobájukba zárkózó igazi tudósok voltak: ők nem egyetemi katedrákról adtak elő, az akadémiákon nemcsak a felét mondták el az igazságnak, és szinte valamennyien üldözöttek voltak. Nyomorult fajunk sajátossága, hogy akik kitaposott úton járnak, mindig követ vetnek azokra, akik új utakat törnek. Montesquieu szerint a szkíták kiszúrták rabszolgáik szemét, hogy vajköpülés közben ne legyenek oly figyelmetlenek; így jár el az inkvizíció is, s azokban az országokban, ahol ez a szörnyeteg az úr, csaknem mindenki vak. Angliában több mint száz éve két szemük van az embereknek; a franciák most kezdik nyitogat- ni fél szemüket, de olykor egy-egy magas állású ember még az sem akarja megengedni, hogy félszeműek legyünk. Ezek a szegény magas állású emberek úgy viselkednek, mint Bamba doktor az olasz komédiában, aki ragaszkodik hozzá, hogy a bamba Harlekin szolgálja ki, fél, nehogy túlságosan eszes inasa legyen. írj dicshimnuszt Superbus Fadus őkegyelmességéhez, szeretőjéhez pedig madrigálokat, ajánlj portásának egy földrajzi szakmunkát, meglátod, kedvesen fogadnak; világítsd meg az emberek elméjét, meglátod, agyonütnek. Descartes kénytelen elhagyni hazáját, Gassendit megrágalmazzák, Amauld száműzetésben tengeti napjait: minden filozófussal úgy bánnak, mint prófétáikkal a zsidók... Az írástudó legnagyobb szerencsétlensége talán nem is az, hogy céltáblája kollégái irigységének, hogy összeesküvés áldozata, s a hatalmas megvetésének tárgya, hanem az, hogy ostobák ítélkeznek fölötte. Az ostobák olykor igencsak elragadtatják magukat, kivált, ha butaságukhoz fanatizmus és bosszúvágy járul. De az írástudónak az is nagy szerencsétlensége, hogy általában sehová sem tartozik. A polgár megvásárol egy kis állást, s máris kollégák támogatják: ha igazságtalanság éri, nyomban védelmezőkre talál. Az írástudót nincs, aki segítse; a repülő halhoz hasonlít: ha kiemelkedik egy kicsit a vízből, széttépik a madarak, ha alámerül, a halak falják föl. Minden közéleti ember adót fizet a komiszságnak, de ennek fejében legalább pénzzel és ranggal fizetik meg. Az írástudó is megfizeti ezt az adót, ám cserébe nem kap semmit; kedvtelésből lemegy az arénába és maga ítéli oda magát a vadállatoknak. Isten irgalma Mintha a történelem ismételné önmagát! Egyre csak ez jár az eszemben, miközben az MDF-en belüli vitákat figyelem. A volt állampárt, az MSZMP végóráira emlékeztetnek a most zajló események. Talán emlékeznek rá, annak idején az MSZMP előbb három részre szakadt, majd lassan szétzilálódott. Az irányzatokban azonban volt valami közös. A reformerők is, a konzervatívok is, meg az úgynevezett centrumban lévők is meg voltak győződve arról, hogy a párt többsége mögöttük áll, s egyedül ők képesek a nemzetet megmenteni. Elhitték továbbá, hogy nélkülük nem párt a párt. A történet végét ismerjük: miközben folyt az MSZMP-n belüli küzdelem, a megmentendőnek tartott nép észrevétlenül, de boldogan kimasírozott a párt alól be a többpárti demokráciába. Vagyis nem kellettek neki sem a reformerek, sem a konzervatívok, sem az úgynevezett centrumban lévők. Neki más kellett, valami egészen más, de nem „ezek”. Különben „ezek” is csalódtak, a forradalom előbb félresöpörte a konzervatívokat, majd félreállította a centrumot, végül felfalta saját gyermekeit, a reformerőket. A volt főtitkárminiszterelnök ma gödöllői házában kertet gondoz, emlékiratain dolgozik, s talán azon elmélkedik, hol is rontotta el a dolgokat. Antall József pártelnök-miniszterelnöknek egyelőre nincs háza Gödöllőn és emlékiratain sem dolgozik. Tanácsot viszont bizonyára szívesen fogadna, arra nézve, mit is kezdjen zabolátlan gyermekeivel? Mert a képlet szerint van három, egyre jobban egymásnak feszülő irányzat a pártjában. Van azonban bennük valami közös: mindegyikük meg van győződve arról, hogy a párt többsége mögöttük áll, s egyedül ők képesek a nemzetet megmenteni. Elhiszik továbbá, hogy nélkülük nem párt a párt. Van még egy közös vonásuk — ennyiben okultak az MSZMP történetéből — félnek a totális választási vereségtől. Megismétli-e a történelem önmagát? Ki tudja? Minden esetre igaza lehet Für Lajosnak: „Az Isten legyen irgalmas mihozzánk!” Meg az MDF-hez! Árpási Zoltán
