Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-25 / 120. szám
1993. május 25., kedd HAZAI TÜKÖR /SOROZA T Forintárfolyam — le-fel Egy év alatt a forint 12,5 százalékot veszített értékéből a svájci frankkal szemben, míg a spanyol pezetához viszonyítva 9 százalékkal felértékelődött. Ez a Magyar Nemzeti Bank tegnapi árfolyamtáblájából derül ki, ha azt összehasonlítjuk az egy évvel ezelőttivel. Eszerint a forint például a német márkához képest 10,7, a schillinghez viszonyítva 10,9, az amerikai dollárhoz mérve 11,4 százalékkal, az angol fonttal összehasonlítva pedig 5 százalékkal értékelődött le. Az említett időszakban négy alkalommal értékelték le a forintot a konvertibilis valutákhoz képest: tavaly júniusban 1,6, szeptemberben 1,9, az idén februárban 1,9, márciusban pedig 2,9 százalékkal. Ennek ellenére a forint több—igaz, gyengélke- . dő — európai valutával szemben felértékelődött. Sertéspestis A Földművelésügyi Minisztérium még nem kapott tájékoztatást arról, hogy az Európai Közösség hogyan kívánja szigorítani a hazánkból érkező húsáruk importját, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében észlelt sertés- pestist követően. Brüsszelben várhatóan még a héten döntenek a kérdésben — mondta el Bálint Tibor, a Földművelés- ügyi Miniszærium Állategészségügyi Főosztályának helyettes vezetője tegnap az MTI-nek. A Mérken és Vállajon talált pestises állományokat az állategészségügyi hatóság megsem- misíttette, elrendelte a községi zárlatot és védőkörzetet hozott létre a fertőzött települések körül. A szakemberek jelenleg megpróbálják kideríteni, a feltehetően külföldről behurcolt betegség eredetét. Könyvheti újdonságok Kardos G. György: Jutalomjáték, Vámos Miklós: A New York — Budapest metró, és Thomas Bernhard: Egy okkal több című művét jelentette meg az Ab Ovo kiadó az ünnepi könyvhétre. Az újdonságokat tegnap mutatták be a fővárosi Arany János Színházban. A Jutalomjáték egy vidéki város és egy vidéki színtársulat egyetlen napját meséli el, az előző rendszerváltás utáni időkben. Vámos Miklós művének főszereplője szintén művészember, aki Amerikában próbál szerencsét. Thomas Bernhard osztrák szerző önéletrajzi regénysorozatának immáron második kötetét veheti kézbe a magyar olvasó. „Reform vagy rendszerváltás?” A Pedagógiai Nyári Egyetem jubileumi programját rendezi meg július 5—9-éig Szegeden a Csongrád Megyei T udományos Ismeretterjesztő Társulat. A „Reform vagy rendszerváltozás?” című ötnapos előadássorozat szorosan kapcsolódik a Tisza-parti város gazdag kulturális rendezvényeihez, így a szegedi nyári tárlat, a Dóm-béli hangversenyek és a színházi előadások eseményeihez — tájékoztatták az újságírókat tegnap, a TIT szegedi székházában. Komlóssy Ákos, a JATE neveléstudományi tanszékének kandidátusa elmondta: a harmincadik alkalommal megrendezendő Pedagógiai Nyári Egyetem hagyományaihoz ragaszkodva a magyar közoktatás folyamatos megújítását, korszerűsítését kívánja szolgálni. FOTÓ: FAZEKAS FERENC Napirenden: az elmaradt települések támogatása Tisztelet az alma matemek Tanárképzésük kiállítása Szegeden A kormány — sürgős tárgyalást kérve — a parlament elé terjesztette a területfejlesztési alap felhasználásának irányelveiről szóló határozati javaslatot. A javaslat az elmaradott települések megsegítésének feltételeit foglalja össze, s a sürgősséget az indokolja, hogy az előterjesztésben szereplő összegek ette az évre szólnak. Az önkormányzatok érthető módon szerették volna már az év elején megkapni ezeket a forintokat, hiszen terveikben számoltak a támogatással. Ezzel kapcsolatban dr. Vastagh Pál, az MSZP országgyűlési képviselője mondotta: — A határozattervezet olyan elemeket is tartalmaz, amelyek nem valók ország- gyűlési határozatba, mert mindenképpen törvényi erejű szabályozást igényelnének! Gondolok itt többek között az 1993—95 közötti időre vonatkozó területpolitikai célok meghatározására. De ez csak a kisebbik probléma a javaslattal kapcsolatban. A kormány sürgősséget kért, ami a házszabály értelmében azt jelenti, hogy az általános vita egy parlamenti bizottságban folyik majd. De melyikben? A területfejlesztés nem szerepel a parlamenti bizottságok rendszerében — ki tudja miért? —, ezért nincs egyértelmű gazdája sem. — Önnek mi a véleménye a beterjesztett dokumentumról? — Nekem az is a gondom e javaslattal, hogy meglehetősen bonyolult módszert alkalmaz a támogatás mértékének kiszámításához. Tizenhárom mutató alapján szeretne rangsorolni a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. A lakosság korösszetételétől a gépkocsik számáig minden tényezőt sorra vesznek, és ezért áttekinthetetlenné válik a kép. De tovább megyek: a javaslat objektivitását egy másik fejezet kézzelfoghatóan kétségbe vonja. Eszerint ugyanis úgy kell megállapítani az elmaradott települések számát, hogy azok mennyisége ne haladja meg az ország településeinek 30 százalékát, és ne érintsen 1 milliónál több lakost. Ezek szerint nem a feltételek, hanem a létszám dönti el, melyik település esik ebbe a kategóriába és melyik nem. Szeretném tudni, ki fogja eldönteni, hogy a feltételek ellenére melyik falu legyen „létszám feletti”? (Koós) FEB Szomszédolás Debrecenben Június 4—5-én Szomszédolás címmel országos gyermek- néptánc-találkozót rendeznek Debrecenben. A fesztiválon részt vesz a békéscsabai Hétpróbás Gyermektáncegyüttes és a szarvasi Sköcök Együttes. — Megnyugtathatjuk egyik kérdezőnket, K. I.-t, aki kis mennyiségben, kárpótlási jegyért igényelt befektetési jegyet? Hamarosan megkapja a kért befektetési jegyeket? — Igen. A jegyzés lezárultával — körülbelül 15 napon belül — a jegyek gazdáikhoz kerülnek, illetve a jegyzés helyén elhelyezhetik értékpapír- számlán. Ez úgy működik, mint egy folyószámla, a hozamot is ide utalják például át. Visszatérve az előző kérdező konkrét kérdéseire: a jegyzés során 3 darab 1000 forintos címletértékű kárpólási jegyért 4 darab 1000 forint névértékű befektetési jegy vásárolható. A kedvező váltási arányt az indokolja, hogy az ÁVÜ a kárpótlási jegyet kamattal növelt A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ebben az évben ünnepli fennállásának 120. jubileumát, ezen belül pedig a rajz tanszék 45. születésnapját. Ebből az alkalomból rendeztek képzőművészeti kiállítást a Horváth Mihály utcai képtárban, amely megkísérelte méltóképpen áttekinteni ezt az érett felnőttkort kitevő időszakot. A tanszék volt és jelenlegi tanárai mellett volt és jelenlegi hallgatók művei alkotják a kiállítás anyagát. A meghívottak kiválasztása azon a kényei-- mesnek tűnő alapon történt, hogy ki tagja a Képzőművészeti Alapnak. Ez persze nem biztos, hogy igazságos választóvonal, de nyilvánvalóan a kényszer szülte. Hiszen általában közel ötvenen végeztek évente, s ezt a tömeges méretet sem szervezésben, sem az elképzelhető kiállítási anyag elhelyezésében nem lehetett volna megoldani. Mindenesetre a kiállítás nagyon jó alkalmat adott (volna) a találkozásokra, mert mostanában úgysem szokás, hogy régi barátságokat, iskolatársi kapcsolatokat elevenítsünk föl. Ezért is kár, hogy nem jöttek el még többen, olyanok is, akik nem állítottak ki. Azt hiszem, ez valóban a meghívás túlzott kiválasztottságán múlt. értékben (májusban közel 133%;on) köteles beváltani! A PILLÉR Alapnál azonban nincs lehetőség arra, hogy a befektetési jegyre kiadott összeg csökkentse a vevő sze- mélyijövedelemadó-alapját. A PILLÉR-jegy leginkább egy részvényhez hasonlítható, mivel hozama inkább osztalék jellegű, mintsem kamat. Ez a hozam két forrásból származik: — ingatlanok bérbeadásából (az alap tulajonában 8, Budapest belvárosában található irodaépület van, ezeket vásárolják meg — privatizálják — azok a befektetők, akik PIL- LÉR-jegyet jegyeznek), — az ingatlanok várható felértékelődéséből származó tőkenyereségből. Az alap a készpénzhozamot Mivel a kiállítók köre a fentiek szerint verbuválódott, a kiállítás színvonala lényegében megfelel egy területi seregszemle nívójának. Ám amíg ott elfoghat a megszokás tompító érzése (ismerős nevek, ismerős képekkel), ez a kiállítás egy érdekességet rejt magában. , Vannak igen tehetséges és jó művészek a kiállításon, akik tényleges erényeit nem csökkenti, hogy itt most nem soroltatnak. Vannak jelentéktelenebbek, de jó kismesterek, akik a többiekkel együtt a főiskola hírnevét öregbítik. Meglehet, néhányan túlszárnyalják majd hajdani mesterüket, de egykor valamennyien tanítványok voltak. A tisztelettel övezett mesterek képei is ott láthatók együtt az élőkével. Nem hiszem, hogy csak a befejezett életmű sugallja, de Fischer Ernő és Vinkler László festményei ma is a legeurópaibbak és legmodernebbek a szó legtisztább értelmében. Emberi és művészi nagyságuk évtizedeken át nyújtott mintát a hallgatók generációi számára. Ez a kiállítás egyéb érdemei mellett arra is jó, hogy újra találkozhattunk szellemiségükkel, ami emlékeztethet rá, hogy az általuk támasztott mérce egy életen át mértékadó lehet. Ibos Éva 1994. február 14-étől kezdődően félévente fizeti ki — minden évben kétszer: február 15-én, augusztus 15-én. Becslések szerint az első másfél évben félévente 5%-ot fizet ki, amely a bérleti díjaknak megfelelően a továbbiakban emelkedni fog. A tőkenyereséget, amely a készpénzhozamnál nagyságrendileg nagyobb lehet, csak az alap megszűnésekor, 2003. december 31 -e után fizetik ki. Egyéni befektető a tőzsdén keresztüli eladással már előbb is realizálhat nyereséget, hiszen a befektetési jegyet legkésőbb idén augusztusban bevezetik a tőzsdére is. Árfolyama igazodni fog a mindenkori kereslet-kínálat arányához. (Folytatjuk) Az ?WÜ válaszol 3. A kárpótlási jegyek befektetési lehetőségei Halál az utakon / Irta: Per 01a és Emily D’Aulaire Kiegészítette: Lénárt Eszter Válogatás Reader's Digest Magyarországon évente kétezer ember hal meg az utakon. Köztük 250 még nem érte el huszonnegyedik életévét. A döbbenetes statisztikai adatokat gyakran az alkoholfogyasztással magyarázzák. Az esetek kétharmadában azonban az italnak semmilyen szerepe nincs. Ilyen esetek olvashatók a Reader’s Digest Válogatás májusi számában. Az ok az elővigyázatlanság, a túlzott magabiztosság és a tapasztalat hiányának gyilkos keveréke. Nap mint nap rendes, jóravaló fiatalok követik el a végzetes hibákat — Kösd be magad! — szólt Bodáné a lányára, amint 1992. március 11-én reggel a kis Polskival elindultak a Lehel téri piacra. Anita utálta az övét, úgy érezte, gúzsba köti. — De ha téged megnyugtat mama, megígérem, becsatolom magam — mondta kedveskedve. Boda Anita az óvónőképző szakközépiskola után egy közeli vendéglőben dolgozott, de gyerekekkel is akart foglalkozni, így eljárt kicsikre vigyázni. Munka után ez alkalommal Dunakeszin őrködött a Vekerdy család négy gyerekére. Este tizenegy óra körül jókedvűen búcsúzott a hazaérkező szülőktől. Óvatosan vezetett a 2-es úton Pest felé. Bár tiszta volt az idő, a pára lecsapódott az útra és ettől enyhén csúszós lett. Az üres országúton csak mögötte hajtott valaki, tartva a 70—80 kilométer/órás sebességet. Egy enyhe kanyar után hirtelen fölvillant szemben egy fényszóró, a sofőr nyilván a kanyart akarta bevilágítani. Karikás Gábor, aki Anitát követte, rémülten látta, hogy a Polski erősen imbolyogni kezd, majd leszalad a padkára. Még sikerült visszazökkennie az útra, azonban egyenesen a szembe jövő kocsisornak rohant. Anita ijedten jobbra kapta a kormányt. Az autó megcsúszott, és egy majd három méter mély árokba borult, ahol nagy erővel egy villás törzsű fának ütközött. Mire az autókból odaszaladtak az emberek, a fiatal lány már nem élt. A kis Polski annyira össze- roncsolódott, hogy a karosszériát több helyen föl kellett darabolni, hogy Anitát kiemelhessék belőle. Az öve nem volt becsatolva. Boda Ancsi étterme március 24-én bezárt, és a törzsvendégek ott voltak a temetésen. A családdal és a barátokkal együtt gyászoltak az óvónőképzősök. Aznapra szervezték osztálytalálkozójukat, és most szótlanul helyeztek egy-egy szál vörös rózsát a friss sírra. A Reader’s Digest Válogatás cikke több hasonló esetet ír le. 1992. február 14. a Kansas állambeli Hutchinsonban három középiskolás lány, Marke Bretz, Stephanie McCue és Lisa Steinert Bálint-napi üdvözleteket vitt szét barátainak, amikor kocsijuk egy vasúti kereszteződésben összeütközött egy gyorsvonattal. A három lány azonnal meghalt. Molnár György, húszéves érdi fiatalember 1991. április 7-én reggel hét órakor hazafelé tartott az M—0-s autóúton, amikor az Üsző felé vezető felüljáró előtti kanyarnál neki- száguldott a híd alapzatának, felrohant a terméskővel kirakott domboldalra, átrepült a felüljáró fölött, majd hatvanöt méteres repülés után a sík mezőre csapódott. A fiatalember a helyszínen meghalt. Kimberly Lester és Chad Sullivan 1992. február 14-én este túl gyorsan vette be a kanyart a Maryland állambeli Edgewoodban. Autójuk átcsúszott az úton, felszaladt a töltésen és nekiütközött egy villanyoszlopnak. A tizenhat éves Kimberly a helyszínen, a tizennyolc éves Chad másnap a kórházban vesztette életét. E tragikus baleseteknél sok a ha. Ha figyelmesebbek lettek volna, ha lassítottak volna, ha becsatolták volna biztonsági övüket — ma is élnének. Adja oda ezt a cikket tizenéves ismerősének, aki vezet. Talán az életét menti meg vele.