Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-22-23 / 118. szám
1993. május 22-23., szombat-vasárnap o ____ y y J A HAZA MINDEN ELŐTT ^ . . j j ^ A ASkekFaS megyei hírlap hétvégi magazinja A természet csodái JELINEK LAJOS TUSRAJZA Halló! Beszélgessünk! Mondták... Ami a Rádióban történt és történik, avval én a helyetekben nem büszkélkednék. Még a legjobb az, ha nem történik valami rossz... Na... Mondjál valamit... persze mit... nincs itt mit mondani... hazudozni éppenséggel lehet... dehát te is tudod, hogy én is tudom.., hogy te is tudod... lassan elég ebből az álomból... te, inkább tudod, mit? öregem, ébredjünk föl. (Esterházy Péter író) A termőalapok leépültek. Ma például 27 tehén jut egy hektárra, a legkevesebb Európában. Visszapótolni sem tudjuk már a talajerőt, olyan kevés a szerves trágyánk. Tudomásom szerint 1990-ben még 1,7 milliárd nyereséggel zárta az évet a mezőgazdaság, ’91- ben ez 700 millióra apadt, ’92- ben semmi, és az idén tovább romlik a helyzet. Az átmenet idején fantasztikus lehetőségek voltak, amelyeket elszalasztottunk. (Körösi Imre — MDF-ból kizárt — ország- gyűlési képviselő) Aki tényleg komolyan akar gazdálkodni, komolyan veszi a farmerparaszt eszméjét, annak össze kell szedni 1—200 hektár földet, és a különböző területeket össze kell vonni. A különböző jogcímeken megszerzett s egymástól távol lévő földekből csak nagyon hosszú idő múlva lesz egységes birtok. Amíg ez nincs meg, a farmerparaszt csak illúzió marad. (Juhász Pál országgyűlési képviselő—SZDSZ) Békési tallózó Biharugra határában irányjelző tábla, rajta a felirat: Szabó Pál-emlékház! A falu csöndes, az utcát, ahol Szabó Pál született, az író nevére keresztelték. A ház — ahol Szabó Erzsiké, az író lánya szeretettel fogad bennünket — nem sokat változott. Lehetőleg mindent úgy őriznek, ahogy a ház gazdája annak idején berendezte. Az udvaron terebélyes diófa, amit még Szabó Pál ültetett. Szabó Erzsiké férjével, Mikita Istvánnal kalauzol és vendégel. Itt élt és itt alkotott az író. Itt született regényeinek zöme, innen küldte leveleit, cikkeit indulása idején a folyóiratoknak, barátoknak. Itt írta a Lakodalom, Keresztelő, Bölcső trilógiát, amiből az egyik legsikeresebb magyar film — a Talpalatnyi föld készült. (Danes József — Szabad Föld) Fürkésző Nem mindig volt etnikailag olyan nyugodt a’megye, mint napjainkban. A Rákóczi-sza- badságharc évében, 1703-ban például a gyulai szerbek (rácok) dúlták szét az épp hogy újratelepült Vésztőt. A lakosság Irázra, Rábéra és a Sárrét ingoványai közé menekült. A korabeli feljegyzések szerint helyüket egy időre (hét-nyolc évre) ismét vadállatok és madarak foglalták el. Az elmenekült vésztőieknek csak egy része települt vissza, az új lakosok többsége Bakonszegről érkezett 1711-ben, húsvét hetében. —Jó napot kívánok, Tóth Ibolya vagyok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa. K. T.-né Gyuláról? — Igen, tessék. —Egy kis beszélgetésre szeretném kérni, ha nem tartom fel. — Szívesen, bár nem tudok én érdekeset mondani. Tudja, egyszerű emberek vagyunk, sajnos a férjem és én is viszonylag fiatalon rokkantnyugdíjban. A párom 1989 óta van leszázalékolva, kétszer állt meg a szíve, rendszeresen jár a szegedi klinikára. Én tizenegy hónapos koromban egy fertőzött injekció követe keztében lebénultam, mozgás- sérült vagyok. Tíz évet dolgoztam könyvelőként, szerettem a munkámat. Minden örömünket a család jelenti, a fiunk már végzett, Szegeden dolgozik, a kislányunk éppen most érettségizik. Az írásbeli jól sikerült neki, jó tanuló, szeretne is továbbtanulni, de félek, nem bírjuk anyagilag. —Gondolom, nem könnyű a megélhetés. — Nagyon nehéz, gondolhatja, rokkantnyugdíjból! Támogatást sehonnan sem kapunk, igaz, nem is kérek, dehogy kérnék, úgy élünk, ahogyan tudunk. Másnak se könnyű. De azt azért fájlalom, hogy amikor a gyógyszervásárláshoz árkiegészítést kérelmeztem, az önkormányzat válaszra sem méltatott, a féljem kérelmét meg elutasították. Gondolja el, csak az én gyógyszereimre elmegy havonta háromezer forint, pedig van közgyógyellátá- si igazolványom. De nem panaszkodom, fel a fejjel, másnak még nehezebb, nekem itt a szép család, nagyon jó férjem van, jók a gyerekeink, szépek, egészségesek, hát nem ez a legfontosabb? — Tiszteletre méltó ez a felfogás, ez a lelki erő, ami talán abból táplálkozik, hogy biztos kapaszkodót jelent a család. — A sorsunkat sokszor megkönnyezzük, de azt nevelték belém, nekem nem szabad megbántani másokat, nekem alkalmazkodni kell. Akármilyen nehéz helyzetbe kerültem, eddig még mindig megsegített a jóisten. Azért mindig bennem van egy kisebbségi érzés, annál is inkább, mert tudja, az egészséges emberek nem nagyon megértőek. „Örülök, hogy az itteni magyar közönség számára ilyen csodálatos környezetben játszhattuk Beethoven szimfóniáit — Kobayashi Ken-Ichiro.” Ezeket a sorokat Kobayashi Ken-Ichiro japán karmester, a Magyar Állami Hangverseny- zenekar vezetője írta olvasóink emlékkönyvébe békéscsabai koncertje alkalmából Ötvenöt éve Budapesten: Eucharisztikus Világkongresszus Az oltáriszentség kultusza jegyében 1938. május 25—30. között Budapesten rendezték meg a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust, a római katolikus egyház nagyszabású gyűléssorozatát. Az ünnepségen a pápát Eugenio Pacelli bíboros-államtitkár, a későbbi XII. Pius pápa képviselte. Pacelli, a pápai legátus a Hősök terén megrendezett megnyitó gyűlésen beszédet mondott. Ebből való az alábbi részlet, amelyben megfogalmazza a nagy egyházi esemény célját: „...Az Eucharisztikus Világgyűlésnek Európába való visszatérése után a fényes nevű világvárosok közül ebben az évben Magyarország fővárosa lett a szerencsés kiválasztott. Mindenki, aki felfogja ennek a választásnak a gondviselésszerű jelentőségét, tisztelettel és bizalommal hajlik meg a mai mozgalmas órákban a történelem ama lapjainak ékesszóló tanúsága előtt, amelyeket a magyar nép, a tragikus időkben a keresztény Európának ez a védőbástyája önnön vérével írt be... ...— nem a mai idők súlyossága ellenére, hanem éppen e súlyosság miatt hárul erre a Világkongresszusra az a szerep s az a küldetés, amelyet három pontban foglalok össze: »Abban a világban, ahol a hit ellanyhult, büszke és megrendít- hetetlen hitvallásban hirdetni a megváltás alapvető igazságait, amelyeket az Oltáriszentség misztériuma magában rejt, mint a hit foglalata.« »Abban a világban, amely magát az isteni törvény alól mindinkább kivonni törekszik, hirdetni a teljes és tudatos meghódolást az Oltáriszentség törvénye előtt, amely a hit és cselekvés összhangját követeli, mint a szentség pillére.« »Abban a világban, amelyet megingattak és egyensúlyából kizökkentett az egyenetlenségre való uszítás, összefogni az összes jóakaraté embereket, a szeretet apostoli kereszteshadjáratára, hogy elősegítsék az egyetértés, a társadalmi boldogulás és az áldozatosság munkáját, attól a testvéri szeretettől áthatatva, amelyél az Oltáriszentség, a szeretet köteléke áraszt magából.«...” Fekete fehéren A lélek zárja Ülünk a lakótelepi lakás árnyas szobájában és beszélgetünk. A nyitott, növényekkel sűrűn telerakott ablakon át a járdát látni. Szűk nyílás a lüktető világra. Az asszony — túl a nyolcvanon — kávéval kínál. Amíg készíti a konyhában, tekintetemmel végigpásztázom a lakást. Mintha múzeumban lennék, festmények és negyven-ötvenéves tárgyak vonzásában. Hangulata van a lakásnak, amint annak is, hogy — miközben kortyolgatom a kávét — nesztelen léptekkel egy macska somfordái be az ablakon. O az én barátom — mondja az asszony — naponta háromszor is meglátogat. Nem a kávé és nem a macska miatt csöngettem a lakásba. Az asszony hívott, menjek, mutat nekem csoda dolgokat. Nehezen, nagyon nehezen pattan fel a lélek titkokat őrző zárja. Aztán szép lassan megnyílnak a szekrényajtók és a dobozok. Innen egy kendő kerül elő, amelyet még Mária Terézia nyújtott át a család egyik ősének. Aztán egy cukortartó, Ferenc József császár ajándéka. Onnan Szent József ereklyét tartalmazó amulett pápai, eredet-igazoló oklevéllel. Amonnan egy francia fogságban írt második világháborús napló, és egy kis füzetecske, amely Heinével való találkozásig viszi vissza a családi történetet. No meg a nem tárgyiasult emlékek, amelyeket csupán a családi szájhagyomány vagy az emlékezet őriz: a szarajevói merénylet közelről, a berlini olimpia Hitlerrel, aztán a negyvenöt utáni történések közvetlen közelről és alulról. A történelem nehezéke alól! Ahogyan kerülnek elő a tárgyak, s boncolgatjuk az emlékeket, az asszony riadtan közbe-közbevág: ...de ne mondja el senkinek, nagyon kérem ne mondja el senkinek. Szavaiból a rémület szól, a félelem attól, hogy tönkretett élete alkonyán valakik elvehetik tőle a maradékot, az emlékeit. Amint elköszönök, a lélek zárja ismét bekattan. Istenem, hány zárat kellene türelemmel, megértéssel, biztatással felnyitni, hogy múltunk szunnyadó titkait felderítsük és a meggyötört lelkeknek megnyugvást adjunk. Árpási Zoltán
