Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-22-23 / 118. szám

1993. május 22-23., szombat-vasárnap NAGYVILÁG Lm Í8ÉKÉS MET,VEI HÍRLAP hMplüsZ Káosz? Komor képet festett a vi­lágpolitika utóbbi 15 hó­napban végbement straté­giai jelentőségű fejlemé­nyeiről csütörtökön közzé­tett éves jelentésében a lon­doni Stratégiai Tanulmá­nyok Nemzetközi Intézete (IISS). Összefoglaló érté­kelése szerint ebben az idő­szakban az inga a káosz felé lendült ki. /fC ^ A jelentés a továbbiak­ban többek között kifejti, hogy „Európában a kom­munista uralom összeom­lását követően teret nyert szabadság a különösen kegyetlen háborúk kirob­banásához vezető etnikai és nacionalista követelé­sek érvényesítésének sza­badságává vált.” Sajnos, szemernyi túl­zás sincs a londoni intézet értékelésében. A tények mellett de jó lenne azért biztató híyeket is kap­nunk, mégpedig arról, miként lehet az inga moz­gását kedvező irányba lendíteni! T. I. Nem vettek rakétát A pakisztáni külügyminiszté­rium pénteken cáfolta, hogy rakétákat vásárolt volna Kíná­tól. Akram Zaki, az iszlámábá- di külügyminisztérium főtit­kára kijelentette: Pakisztán­nak nincsenek M—11 típusú rakétái, és Kína nem tett aján­latot ilyen rakéták szállítására. Az amerikai hírszerzés ér­tesülései szerint Peking tavaly ősz óta M—11 típusú, föld­föld rakétákat ad el Iszlámá­bádnak, megszegve ezzel az MTRC (rakétatechnológiai el­lenőrzési rendszer) elnevezé­sű nemzetközi megállapodást. Az AP jelentése szerint az amerikai állítást Karacsi kikö­tője felett készített műholdfel­vételek is igazolják. Választások Kambodzsában Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtök este engedélyt adott arra, hogy a világszervezet szi­gorú felügyelete mellett, a Kambodzsában kialakult feszült légkör ellenére vasár­nap megkezdődjenek a parla­menti választások. Perbe fogható Csalás és közpénzek hűtlen kezelésének gyanúja miatt perbe fogható Carlos Andrés Pérez venezuelai elnök — így határozott csütörtöki ülésén a dél-amerikai ország Legfelső Bírósága. Az államfő a határo­zat kihirdetését követően mondott rádió- és tv-beszédé- ben azt hangoztatta, hogy nem érzi legyőzöttnek magát. Tel­jes ártatlanságát hangoztatta, de megerősítette, hogy aláveti magát a legfőbb bírói testület határozatának. / Újabb tárgyalások a boszniai válság megoldásáról Warren Christopher amerikai és Andrej Kozirev orosz külügyminiszter csütörtökön két alkalommal is tanácsko­zott a boszniai válság megol­dásáról és terveiket szakértőik egyeztették. Csütörtök este Christopher úgy nyilatkozott, hogy „termékeny” eszmecse­rét folytattak, de Kozirevvel minden érdemi tájékoztatás elől elzárkóztak, mondván: az elgondolásokról először brit és francia kollégáikkal kívánnak tárgyalni. Christopher a jelek szerint elfogadja a nyugat-európai és orosz álláspontot, miszerint a bosnyákokat nem szabad fel­fegyverezni és nem szabad lé­gicsapásokat mérni a szerbek­re, mert csak romlana a hely­zet. A békés megoldás hívei szerint az embargó érvényesí­tése, az ENSZ által védett öve­zetek kialakítása fokozatosan elvezethet a tartós fegy­verszünethez, majd a Bosznia 10 övezetre való felosztását je­lentő Vance—Owen-terv meg­valósításához. E tervet a boszni­ai szerbek elutasították és saját államot kívánnak alakítani. A tárgyalássorozat tükré­ben az ENSZ B iztonsági Taná- csának csütörtök esti ülésén az az álláspont alakult ki, hogy a készülő határozatok elfogadá­sával megvárják a jövő hetet. A brit alsóház elfogadta „Film az AIDS ellen” A brit alsóház péntekre virradó éjszaka véglegesen, harmadik olvasatban is elfogadta az európai unióról kötött maast- richti szerződést, döntő lépést téve ezzel az egyezmény rati-. fikálása felé. A szerződés most még a felsőház, a Lordok Háza elé kerül jóváhagyásra: bár ez némileg késlelteti a végleges döntést, megfigyelők szerint a Maastricht-ellenesek itt már aligha tudják megakadályozni a jóváhagyást. Moszkva: június 5-étól alkotmányos tanácskozás Az orosz államfő pénteken aláírta azt a rendeletet, amellyel június 5-ére hivatalo­san is összehívta az alkot­mánytervezet előkészítésének befejezését célzó alkotmá­nyos tanácskozást. A Kreml­ben tartandó értekezletre Bo­risz Jelcin meghívta a szövet­ségi államhatalmi szervek, a törvényhozás, a régiók és au­tonóm köztársaságok, a helyi önkormányzatok, a különféle politikai pártok és társadalmi szervezetek, valamint a vállal­kozók és gyáriparosok képvise­lőit. A jelentkezéseket május 25-éig lehet beadni. Közvet­lenül az elnöki rendelet megje­lenését megelőzően Ruszlan Haszbulatov parlamenti elnök figyelmeztetett: a tanácskozás nem válhat az alkotmány elfo­gadásának fórumává. Beszámítható a darabolós gyilkosság vádlottja Az elmeszakértő véleménye szerint Helmut Frodl és Pesti Gábor, az egy évvel ezelőtti nevezetes budapesti darabolós gyilkosság vádlottja beszámít­ható, így hamarosan megkez­dődhet a* bírósági tárgyalás ügyükben. Igaz, a magyar származású Pesti Gábor egy korábbi autóbalesetben agy- károsodást szenvedett, ami miatt adószakértőként idő előtt nyugdíjba kellett mennie, ám az orvosszakértői vizsgálat szerint a károsodás nem olyan természetű, hogy Pesti ne lett volna tudatában annak, mit tesz. A fondorlatos módon Buda­pestre csábított, majd ott meg­gyilkolt és feldarabolva ku­kákba rejtett Fritz Köberl film­rendező és producer legjobb barátja, Günter Pateisky, az ORF technikusa a szörnyű ügyről krimit írt, amelyből a bécsi Kurier részletet is közöl. Pateisky valamilyen megma­gyarázhatatlan rossz előérzet miatt megpróbálta lebeszélni barátját az utazásról, és ami­kor Köberl nem tért időben vissza, azonnal bűncselek­ményre gyanakodott. Az első pillanattól kedve tevékenyen részt vett a nyomozásban, s bizonyos részletek feltárásá­ban nagy segítséget nyújtott. Most kiadót keres „Csábítás Budapestre” című krimijének. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Mindennap feladhatja hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Hívható telefonszámunk: 441-311 Építkezők, beruházók figyelem! Most kedvezményesen megrendelheti az alábbi termékeket: födémgerendák E7— 24:1100 Ft, 30:1365 Ft, 36:1720 Ft, 42:1975 Ft, 48: 2220 . Ft, 54:2510 Ft, 60:2690 Ft, 66:2820 Ft. Az árak az áfát és a megye területén a házhoz szállítást tartalmazzák. Fia május 30-áig megrendeli és befizeti, további 5% árengedményt kap. Mezőtúri tégla: 16 Ft. Kapható továbbá kisméretű válaszfal- és kettős méretű tégla, valamint minden fajta A— AD, VB áthidaló és PK panel. Békéscsaba, Sarkantyú u. 1. (Kner-nyomdától 200 méterre.) Telefon: (66) 322-936. Végkiárusítás! Békéscsaba, Andrássy út 41. sz. alatti ruházati üzletek teljes árukészletéből csak május 29-éig. Ma este (22-én) nosztalgiabál az újkígyósi Róna étterem­ben. Magyarnóta-énekes Osgyán Béla, táncdalénekes Zsé- lyi Margit. Belépő vacsorával 250 Ft, vacsora nélkül 120 Ft. Asztalfoglalás: 356-202. Kígyós Kft. Kérdőjelek Veszélyes dominók? Meghökkentő vádak hangzottak el szlovák részről a napok­ban, s kaptak teret egy pozsonyi újságban is Magyarország állítólagos fegyverkezéséről. Arra már jó néhányszor volt példa, hogy szerb oldalról támadták „fenyegető csapatáthe­lyezések” vagy Belgrád-ellenes egységek „szervezett ki­képzése” miatt hazánkat, de északi szomszédunktól az ilyen bírálat kevéssé megszokott. Bármennyire is könnyen cáfolhatók az egyes kijelentések (a Moszkvától várt pótal­katrészek és felszerelések például 800 millió dolláros fegy­verrendszerként szerepelnek a Republika cikkében), a je­lenség azért továbbgondolásra késztet. A hadsereg modernizálása? Az ütőképesség növelése? Csakugyan ilyen benyomást keltene a határokon túl a magyar katonapolitika? Nem túl valószínű. Mégis, a dél­szláv válság kisugárzását figyelembe véve még a túlzó állítások sem hessenthetők el könnyelműen, hiszen jelzik egyes külhoni körök gondolkodását, véleményét — vagy akár csak propagandáját. Az exjugoszláv krízis „mellékter­mékei” amúgy is komoly tehertételként nehezednek tér­ségünkre, gondoljunk csak a biztonsági aggodalmakra vagy a minket is keményen sújtó gazdasági károkat, amelyek a kereskedelmi és szállítási embargókból, szankciókból erednek. Jogos-e északi szomszédunk részéről az éles bírálat? Aligha. De utal azért arra, hogy — mintegy dominószerűen — veszélyes folyamat indulhat be, ha a gyanakvás táptalaj­ra lel. Végső soron a bécsi szerződés leszerelési megállapo­dásai is felborulhatnak: Meciar szlovák miniszterelnök például Washingtonban jelentette ki, hogy országa a hadii­par „részleges felélesztésére” készül. Igaz, ő a piacmegtar­tás szándékával érvelt és csupán a lengyel és orosz fegyver­gyárak konkurenciájára hivatkozott. Csakhogy a dőlő do­minók fő veszélye épp az, hogy az első felbillenése után a többit már nehéz állva tartani... Szegő Gábor, Ferenczy Europress Az AIDS elleni küzdelem volt a „sztár” csütörtökön es­te a cannes-i filmfesztiválon. Fő szervezője a világhírű amerikai filmcsillag, Eliza­beth Taylor volt, aki itt foly­tatta a filmvilág mozgósítá­sát a betegség áldozatainak megsegítésére. A „Film az AIDS ellen” mozgalom egy­millió dollárt szándékozik összegyűjteni Kubai-orosz tárgyalások Havannában kezdett csütörtö­kön tárgyalásokat Vlagyimir Sumejko, orosz első minisz­terelnök-helyettes. Két év óta Sumejko a legmagasabb szin­tű orosz politikus, aki ellátoga­tott a szigetországba. Lionel Soto kubai miniszterelnök-he­lyettessel kizárólag gazdasági jellegű kérdésekről folytat megbeszéléseket. Igyekeznek hasznosítani majd azokat a vállalatokat, amelyeket még a volt Szovjetunió létesített Ku­bában, és amelyek termelése hasznosnak ígérkezik az orosz és a kubai gazdaság szempont­jából egyaránt. Hirdetmény! Békéscsaba Megyei Jogú Város jegyzője ezúton is értesíti a lakosságot, hogy a marhalevél-kezelés 1993. május 24-étől Békéscsaba közigazgatási területén a következő helyeken és időpontokban történik: Békéscsabán:- az Andrássy út 51. sz. alatti (a polgármesteri hivatal kihelyezett) irodahelyiségében naponta: 1/2 9-13 óráig- az állatvásártéren a vásárokkal egyező napokon 13 óráig. Békéscsaba Vili. kerület (Gerlán), ügyfélszolgálati iroda, Marx tér naponta: 1/2 9-13 óráig Békéscsaba (Csabaszabadiban) naponta, a posta épületében 1/2 9-13 óráig. A marhalevél-kezelést a jegyző megbízásából a marhalevél-kezelők végzik. Békéscsaba, 1993. május 21. Dr. Simon Mihály jegyző

Next

/
Thumbnails
Contents