Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-04 / 102. szám
tBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP gazdaságihirdetés 1993. május 4., kedd Bizonytalanság és csőd a mezőgazdaságban Tanácskozás a termelőszövetkezetek helyzetéről Gyomirtóval permeteznek Felvételünk a hajdan elsőként megalakult termelőszövetkezet földjén, Sarkadon, Feketeéren készült. A terület már nem közös tulajdon, a tábla egy gazdáé, aki — mint képünkön látható — az idei kenyérnekvaló vegyszeres gyomirtásán dolgozik Fotó:Fazekas Ferenc SELEX-üzletház nyílt Orosházán Öreg autók Jelentősen elöregedett a hazai járműpark — állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi kiadványa. A magyarországi gépkocsiállomány a múlt év végén meghaladta a 2,5 millió darabot, ám a forgalomból kivont járművek és az új autók egyenlege mindössze 43 ezer növekedés. Eközben a járművek átlagos életkora már majdnem eléri a tíz évet. Jegyárfolyamok Lényegében változatlan a kárpótlási jegyek árfolyama. A múlt hét végi, tőzsdén kívüli kereskedelemben 64 és 67 százalék között vásárolták, eladási árfolyamuk pedig 68—72 százalék volt. Bár a legtöbbet, 67 százalékot az Első Magyar— Angol Bróker, az Investbank, a Lupis Brókerház és a Mic- robróker fizetett, a legnagyobb forgalma mégis hagyományosan a Pakett Bróker Rt.- nek volt, ahol 66 százalékon vették a kárpótlási jegyeket. Itt a napi forgalom meghaladta a hétmillió forintot. Kevesebb állat Minden állatfajnál csökkent a megye állatállománya a megyei statisztikai hivatal március 31-ei felmérése szerint. A szarvasmarha-állomány az 1991. évi 102 ezerről 72 ezerre esett vissza, a sertések száma 984 ezerről 607 ezerre zuhant, ajuhoké 133-ról 89-re, a tyúkféléké 4 millió 406 ezerről 2 millió 613 ezerre. A kisgazdaságok adatait elemezve hasonló tendenciára lehet felfigyelni: 1991-hez képest valamennyi állatfajnál csökkenés tapasztalható. Kétsopronyba hívta össze a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség soronkövetkező közgyűlésére a tagüzemek küldötteit április utolsó napján. Szomorú szerepet kellett felvállalni az egyes témák előadóinak, hiszen az egykoron reményteljes termelési ágról ma semmi biztatót nem tudtak elmondani. Győrfi Károly, a szövetség titkára a foglalkoztatási helyzetről szólva megállapította, hogy 1992-ben megyénkben a mezőgazdaság volt a legtöbb munkanélkülit kibocsájtó gazdasági ágazat. Összesen 9 ezer 175-en váltak meg kényszerűségből munkahelyüktől, ami a megyei összmunkanélkülieknek 25,2%-a. A szövetkezeti dolgozók létszámának csökkenéséhez az üzletrészükkel kiválók száma is hozzájárult, bár elenyésző az arányuk: a kivitt föld és az eszközök értéke, valamint a kilépett tagok száma az 5%-ot sem éri el. A foglalkoztatottak száma 1992-ben 20 ezer 688 fő volt, közülük 81% fizikai, 19% szellemi munkát végzett, átlagosan havi bruttó 15 ezer 218 forintért, ami a megyei átlag- keresetnél 18,2%-kal alacsonyabb. A tulajdonosi és szerkezeti változások várhatóan tovább csökkentik.a mezőgazdasági tagüzemekben dolgozók létszámát. A mezőgazdasági üzemek egyre nagyobb hányadát a csőd, és nem egy esetben a felszámolás veszélyezteti, aminek egyenes következménye a további munkanélkülivé válás. Az átalakult szövetkezetek 1992. december 31-e után sem kerültek,, illetve kerülnek nyugvópontra, mert az átalakulási törvényt bármikor módosíthatja egy törvény- javaslat. Koltay Zsolt, a szövetség titkárhelyettese sokkoló bejelentéssel kezdte az elmúlt év tevékenységének értékelését: Békés megye mezőgazdasági szövetkezetei a tavalyi évet három milliárd forintot meghaladó veszteséggel zárták (1990- ben még megközelítették az egy milliárd nyereséget). Az okokat elemezve megállapította, hogy az érzelmi alapokon hozott törvények és azok módosításai nyomán eluralkodott a bizonytalanság a tagság körében. A bizonytalanná vált helyzet egyenes következménye a mezőgazdasági termelés hitelezésétől óvakodó bankrendszer. Az óriási veszteséget előidéző tényezők közül hangsúlyosan kiemelte az aszályt, a fejlesztések elmaradását és a kényszerű takarékosságot. Megnehezítette a gazdálkodást a kialakult piaci környezet is (a kormány még azelőtt kivonult a gazdaságirányításból, mielőtt a meghirdetett piacgazdasági mechanizmusok működésbe léptek volna). Ezek után kiemelt néhány figyelemre méltó adatot a termelési mutatókból. 1992-ben a vetetlen terület aránya nyolcezer hektárról 12,5 ezer hektárra növekedett; az aszály okozta termeléskiesés becsült A 611. Sz. Villamosipari Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet, Békéscsaba, Puskin tér 1. az alábbi pedagógus állásokat hirdeti:, — 1 fő magyar— bármely szak, egyetemi végzettség — 1 fő kémia—fizika, egyetemi végzettség — 1 fő német— + bármely szak. Jelentkezés írásban vagy személyesen az intézet igazgatójánál. A Mezőker Kft. az alábbi termeltetési, értékesítési lehetőséget kínálja: Termeltetés — héjas tökmag — héj nélküli lökmag. Takarmányértékesítés — kukorica — árpa — zab — borsó. Bővebb felvilágosítás a 327-405 vagy 325-757-es telefonon. Személyesen: Békéscsaba, Szent István tér 5. sz., Orosházi út 32. sz. értéke ötmilliárd forint; a búza termésátlaga 5,7 tonnáról 3,9 tonnára csökkent hektáronként; a kukorica termés- mennyisége csupán fele lett az előző évinek; s a megye állat- állománya minden állatfajtából alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. .. t Összegzése végén szomorúan állapította meg, hogy minden érdekelt erő összefogása kevésnek bizonyult a termelőket ért veszteségek kompenzálására kért kormányzati támogatás megszerzésére. Közgazdasági szempontból közelítve az év eredményeit rámutatott, hogy az üzemekben a pénzügyi gondok állandósultak, a likviditási helyzet zuhanásszerűen romlott és jellemzővé vált a csődveszély. A hozzászólások is azt erősítették meg, hogy megyénk az országos átlagnál sokkal rosszabb helyzetben van. Végül Fülöp Sándor, a szövetség elnöke ismertette az országos közgyűlés előkészítésével kapcsolatos feladatokat. Megfogalmazta, hogy ha rövid időn belül nem lesz előrelépés a szövetkezetek jogbiztonságában és a mezőgazdaság termelési biztonságában, akkor a szövetkezeti forma éppen abban az ágazatban tűnik el, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, a mezőgazdaság jelentős része pedig működésképtelenné válik. Ezzel ugyan bizonyos politikai erők, személyek rejtett vagy éppen nyílt céljai megvalósulnak, de az országnak kell rövidesen megfizetnie a számlát. Lenthár Márta Sokáig csak találgattak az orosháziak, vajon mi lesz a sorsa a megszüntetett gyermekruházati boltnak. A lepusztult ingatlan komoly felújításra szorult a városközpontban. Az újesztendő beköszön- tével munkások jelentek meg a Vörösmarty utca 2. számú házban és néhány hónap leforgása alatt kicsinosították a jobb napokat is látott épületet. Ennek a gyors, alapos munkának köszönhető, hogy tegnap megnyitotta a HORNIMPEX Kft. új SELEX-üzletházát. Az impozáns üzletben fénymásolókat, iratfűzőket, irodabútorokat lehet megtekinteni és vásárolni. Szolgáltatás jelleggel fénymásolást, iratfűzést is vállalnak — tájékoztat Tarján János, az orosházi kirendeltség vezetője. A vásárlóknak egyéb akciókkal is szeretnének kedvezni, az elsq héten például két típusú másológépet kínálnak 30 százalékkal olcsóbban. Cs. 1. BÉKÉSCSABÁN, BÉKÉSEN, GYULÁN, OROSHÁZÁN, SZARVASON AZ UNIVERZÁL RT. HÁZTARTÁSI BOLTJAIBAN, MINIMARKETJEIBEN ÉS AZ ÉLÉSKER KFT. ABC-ÁRUHÁZAIBAN MÁJUS 3-ÁTÓL, AMÍG A KÉSZLET TART! 30% engedménnyel kaphatók munkagép-alkatrészek: RK-4 fűkasza, NOVOR, NOVATUR, RCW-3 műtrágyaszóró, TORNÁDÓ 5 TM műtrágyaszóró, K-442 bálázó. Önjáró munkagépek alkatrészei: E-301, E-280. Mezőgazdasági erőgép-alkatrész: T-4K-14. 40% árengedménnyel kaphatók mezőgazdasági erőgép-alkatrészek: UTB-650, T-150K, DT-75, T-25, K-701, SZ-100, T-130. 20% árengedménnyel kaphatók- egyes MTZ-alkatrészek - E-516, E-512 kombájnalkatrészek - Z-6011, Z-120-45 erőgép-alkatrészek. 20-40%-os árengedménnyel kapható E 514 vágóasztal 98 000 Ft, PZK-7 rendsodró 81 250 Ft, kétfejes orosz eke 35 760 Ft, TG-10 szervestrágyaszóró 312 500 Ft, E-318 rendkezelő adapter 17 440 Ft, MK-1-200 magágy-előkészítő henger 31 250 Ft, MK-3-600 magágy-előkészítő henger 81 250 Ft, Pionír rendfelszedő pótkocsi 250 000 Ft.