Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-19 / 115. szám
1993. május 19., szerda BOTRÁNYKÖVEK ÍRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Virágzó farmergazdaság energia nélkül? Mint tudjuk, a kormány beterjesztette az országgyűlés elé a jövedéki törvény tervezetét, amely a HTO felhasználásának alapelveit rögzíti. E szerint a HTO-t csak lakások kizárólagos fűtéséhez lehet felhasználni. Ez esetben is kizárólag az illetékes vámhivatal engedélye alapján, egy rossz emlékű jegy, illetve utalvány alapján. Nagy Béla, medgyesegyházi polgár- mester, a törvénytervezetet megelőzően levelet írt minden Békés megyei országgyűlési képviselőnek, amelyben kifejtette: „Ez az intézkedés mély aggodalommal tölti el a települések polgárait, hiszen eddigi szűkös megélhetésük kerül veszélybe, azaz válik lehetetlenné.” A levél „kétségbeesett kiáltásként” szólt a honatyák felé, azonban a reagálások elmaradtak, illetve késtek. Ezért is kérdeztük meg a legérdekel- tebbek véleményét. „Ostobán hozott törvény” — Ennek az egész intézkedésnek az indíttatása nem más, mint a költségvetés magas hiánya — mondja Nagy Béla polgármester. Tudom sokakat irritált, hogy a dízelautókat fűtőolajjal működtették. Az ellenőrzés rendjén is lenne, de ettől függetlenül nem kellett volna a gazdálkodókat is sújtani. Elgondolkodtató az is, hogy mit fizetünk meg az üzemanyagban. A HTO-t nem terheli forgalmi adó, útalap. Mert ha a mezőgazdasági termelő kifizeti a benzinben az útalapot, kérdés, mit és mennyit kap ő (vagy a megye) abból vissza. Véleményem szerint ez egy ostobán meghozott törvény. Egyik nap még legálisan vehetek fűtőolajat, a másik nap égetem a kályhában, akkor akár 50 ezer forint pénzbírságot is fizethetek. — Mivel érvelt a képviselőknek küldött levélben a törvénytervezet megváltoztatásáért? — A településen élő családok évtizedek óta csak önnön magukra támaszkodhattak, hisz a korábbi időszakokban sem voltak magas jövedelmet nyújtó munkahelyek. Ezek jó része is lassan becsukta kapuit, illetve minimális foglalkoztatást biztosítanak. Napjaink munkanélkülisége és polgáraink vállalkozó kedve kialakította a településre jellemző fóliás kertészkedés hagyományait. Ezekben — sokszor szerény és változó hasznot hozó — családi gazdaságokban a jellemző fűtőanyag a HTO volt. Szorgalmas, önmaguk helyzetén változtatni kívánó emberek a fűtőolaj felhasználása érdekében jelentős beruházásokat tettek. A törvény- tervezet elfogadásával ezek a kisgazdaságok nehéz helyzetbe kerülnek, ellehetetlenülnek, esetleg a létfenntartásuk kerül veszélybe, illetve jelentős értéket képviselő berendezéseiket legfeljebb a hulladék- telepre szállíthatják. Állítom, hogy a problémakör több száz vidéki településen kezelhetetlen feszültséget idéz elő. — Talán vidéken nem látják egy-egy döntés hátterét, az igazi indítékot. — Tisztelem a parlamenti képviselőket, mégis azt kell mondanom, hogy mindennek a gyökere ott keresendő, hogy a megválasztott képviselőknek a sok elfoglaltság mellett nincs módjuk igazából kommunikálni az állampolgárokkal. A döntéshozókat nem érik közvetlenül olyan hatások, hogy megengedjenek ilyen szabályozást. Talán ez is egyik eredménye annak, hogy kevés a gyakorlati mezőgazdasági és ipari szakember a parlamentben. A kisiklások egyik gyökere, hogy elméleti oldalról közelítik a gazdaságot. Hogy lehet felvállalni valakiknek a képviseletét, ha nem ismerik eléggé az érdekeiket? Kétségbe vagyok esve, mert ha valóban az európai gazdaság felé akarunk haladni, akkor egy liberalizáltabb importra lenne szükség. Az igen kemény piaci körülményekben a magyar árunak is szüksége lenne védelemre, az esetleges viszont- korlátozásokra. A mai törvények jó része inkább súlytja, „Megbüntették a munkát” Nagybánhegyesen Csizmadia Ernőné, Magyarbánhegyesen Kotroczó András magánvállalkozók fejtették ki véleményüket: — Évente 300 liter olajat használtunk fel — mondják Kotroczóék — és nagyon meglepett, amikor a rádióban hallottunk a vásárlási tilalomról. Egyszerűen megbüntették azt, aki állatartással, kertészkedéssel fogalalkozik, tulajdonképpen a munkánkat. Mivel kedvező lehetőség volt, már tavasszal bevásároltuk a készletet. Most hova tegyük? Itt állunk két nagy gyerekkel, egyikünk munkanélküli, mi A paprikapalánta sem nő a hidegben meleg, fűtés nélkül. Miként lesz virágzó a gazdaság, ha nincs fűtőanyag? — kérdezik a kertészkedők fogó: kovács Erzsébet mint segíti a mezőgazdaságot. Azt pedig be kell látnunk, hogy elsősorban agrár, illetve agrár-ipari ország vagyunk és valahol ellentételezni kellene a termelőket, hogy legalább azok kedve ne menjen el a munkától, akik már belefogtak a vállalkozásba. „Nem hittem, hogy meg merik tenni” Medgyesegyházán az egyik nagyfóliás termelő, Oravecz Tamás, aki egyébként önkormányzati tag is, így nyilatkozott: — Érdekes, hogy május 14- én még korlátlanul lehetett kapni a fűtőolajat, míg 15-én már szankcionálnak, amiért tulajdonképpen vásároltam, így potenciális törvénysértők lettünk, hogy otthon tárolunk belőle. Felmerül a kérdés: mikor cselekszünk helyesen? Vagy illegálisan eltüzeljük, vagy felajánlom a rendelethozónak, hogy vásárolja vissza. A világ minden országában van fűtőolaj és a mezőgazdaságot is támogatják. A hollandok például a szemünkbe nevetnek, ha megjelenünk a drága áruval a piacon, ha egyáltalán odáig eljutunk — mondja nem kis felháborodással. Térjünk át óriási költséggel a gázra? És ha megint jön egy újabb rendelet? Más tüzelőanyagot nem tudunk és nem is célszerű használni. Szóba jöhetne a pakura, a szén, a termálvíz, a (trágyatalpas) biofűtés, de nem hiszem, hogy ez lesz a járható út. És akkor még a környezetvédelemről nem is szóltam. Tavaly volt például olajprogram, s nem értem: azóta ennyit változott a világ? Ez nem normális dolog és bevallom nem is hittem, hogy meg merik tenni. A kistermelők, fóliások életterébe drasztikusan avatkoztak be. Mi „Tibor- cok” pedig mit tehetünk, mint panaszkodunk vagy legfeljebb leállunk a termeléssel. Nem csodálkoznék, ha néhány hónap múlva a lerongyolt fóliavázak, mint a dinoszauruszok csontjai mementóként állnának a törvényesség őreként. lesz, ha nem tudunk termelni? Ha újabb beruházást eszközölünk, az nagyon megemeli a költségeket. Egy gázégőfej például 30-32 ezer forintba kerül. A vége az lesz, hogy a lakosság valóban a török, a spanyol és ki tudja milyen árut veszi meg. Én erőltessem rá a drága, háromszoros áron előállított paprikát vagy paradicsomot? Kinevetnek, és egyébként — ha nem termelünk — magunk se leszünk fizetőképesek. — A 60 forintos olajjal nem tudunk mit kezdeni, mert nagyon drága — mondja, mintegy folytatásként Csizmadiá- né. Ahogy emelkedik az energia, úgy emelkedik a paprika ára. Ki bírja ezt megfizetni? Ha váltani akarunk, mindent újra kell beruházni. Ezt már nem bírja a házi költségvetés. Egy évben úgy 8-10 ezer litert is felhasználtunk, az idén a hosszú hideg tavasz miatt talán többet is. Kivettük a pénzünket a takarékból és bekészleteztünk. Miért nem mondták jó előre, hogy „emberek várjatok, ne vásároljatok, mert úgyis le lesz tiltva”? Elfogadhatatlan az intézkedés, a büntetésről nem is szólva. A termelők elkeseredettek, a lehetőség kétes értékű. Ilyen gyors és hirtelen jött intézkedés mellett talán nem csodálkozhatunk, ha az emberek zöme máris a kiskapukat keresi. Hogy van-e, lesz-e megoldás? Talán reményre jogosít az a levél, amit — mint később megtudtuk — dr. Futaki Géza és dr. Pelcsinszki Boleszláv, SZDSZ-es képviselők szándékoznak eljuttatni az ország- gyűlés elnökéhez módosító javaslatként. E szerint a mező- gazdasági kistermelő tevékenysége alapján igényelhetné a fűtőolajat, indokolt mértékben termelés céljából, illetve a termelő tevékenysége végzéséhez. Esetleg enyhítést jelentene — mondta az egyik kistermelő —, ha valóban vissza lehetne igényelni legalább 50 százalék áfát. S mivel a termelők nem tehetnek mást: várnak. IT w Halasi Mária Változó korunk válságos oktatásügyének agresszív, céltalan, érdektelen gyerekek a „végtermékei”. Milyen nevelési módszereket vehetnénk át a fejlett nyugati országoktól, ahol már évtizedek óta bejáratodon piacgazdaság, demokrácia légkörében élhetnek az iskolák? — kérdeztük Josef Hollos magyar származású osztrák drámatanártól, a Bécsi Ifjúsági Információs Iroda vezetőjétől, aki a közelmúltban a Körösvidéki Drámapedagógiai Társaság meghívásának eleget téve kétnapos drámatanári műhelyfoglalkozást tartott Békéscsabán. — Az oktatásra, nevelésre nincs biztos recept — kezdte válaszát a fejlett nyugat-európai országok nevelési rendszereit jól ismerő szakember. — Az iskolaügy kialakítása mindenhol heves viták közben történik, amelyek mögött legtöbbször pártpolitikai, ideológiai, anyagi érdekek húzódnak meg, s így csak kompromisszumos megoldások születhetnek. A magyar oktatás- politikusoknak nagyon jól körül kellene nézni külföldön, hogy ne kövessék el ugyanazokat a ballépéseket, amelyek máshol már kudarcokhoz vezettek. —A nyugati országok nevelésügyét mi jellemzi korunkban leginkább? . — Úgy érzem, hogy visszafejlődünk a korábbi eredményekhez képest. A gazdasági recesszió következtében a neveléstől például nagyon sok pénzt vonnak el. Nálunk már voltak autonóm szabadidős központok, amelyeket nem tudnak tovább finanszírozni. Bezárásukkal olyan súlyos hibákat követnek el, amelyek az egész társadalomra vissza fognak ütni. Egyes nyugati országokban a tanárok már nem tekintik hivatásnak a feladatukat, csupán munkának. Lezavarják azt a napi négy-öt órát, és semmi nem érdekli őket. Olyan a hangulat egyes iskolákban, hogy csak revolverrel tudnak fegyelmet tartani. Nagyon remélem, hogy itt Kö- zép-Eűrópában ilyesmire nem kerül sor. — Tapasztalatai alapján a magyar oktatásügyben hol kellene alapvető változásokat hozni? — Úgy látom, hogy itt van egy erős tankönyvkiadó lobbi, amely gazdasági okokból mindig új tankönyvek megjelentetésére törekszik, s céljaik megvalósításához egyes tankönyvíró tanárok is a kezükre játszanak. Pedig a tankönyveknél, a tantárgyi oktatásnál itt is sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a nevelésre. Egyrészt magára az iskolai nevelésre, másrészt a családi és iskolai nevelés összehangolására. Úgy látom, hogy Magyarországon is megindult az a folyamat, ami nálunk már igen erős: a szülők át akarják teljesen hárítani a nevelést a gyermekintézményekre. Úgy gondolják, hogy beadják a gyereket az iskolába, ahonnan majd egy kész embert kapnak vissza. Ez lehetetlen elvárás. Magatartásuk persze érthető, hiszen senki sem tanította meg őket a gyermeknevelésre, és a feladat átruházásával akarnak megszabadulni a felelősségtől. Ókét is meg kell tehát tanítani nevelni, de a pedagógusokat is, hiszen a tanárképzésnek sem része sajnos nevelési módszerek megtanítása. Érdekes módon a vezetőképzésben nyugaton már oktatják, hogy a munkatársakkal egy évben kétszer-háromszor le kell ülni egy személyes beszélgetésre a munkahelyi vezetőnek az eredményesebb együttműködés érdekében. A termelésben már felismerték ennek a jelentőségét, a tanárok pedig arra hivatkoznak, hogy nincs idejük. Pedig egy pedagógusnak kutya kötelessége egy gyerekkel alkalmanként néhány percet beszélgetni a személyes problémáiról. Meg kell őt ismernie mint embert is, nemcsak mint tanulót. — Az oktatásra, teljesítményre koncentráló iskolákban erre valóban nehéz időt szakítani, a rendszerváltozás óta pedig nem alakultak ki új ifjúsági szervezetek, ahol lenne alkalom a személyes kapcsolatteremtésre is.-— Az ifjúsági szervezetek nyugaton is halódnak, mert a mai fiatalok már nem hagyják manipulálni magukat. A politikai pártoktól igyekeznek távol tartani magukat, kivéve a szélsőjobboldalt. Látja ők tökéletesen tisztában vannak a személyes kapcsolat kialakításának a jelentőségével. Kezet fognak a fiatalokkal, s leülnek velük beszélgetni. S mivel az ifjúságnak szüksége van arra az érzésre, hogy törődnek velük, százával csatlakoznak hozzájuk. Lenthár Márta ELSŐ FELELŐS MAGYAR ÉRDEKKÉPVISELET UUf SZAKSZERVEZETEK AMIT MA MEGTEHETSZ...SZAVAZZ A HOLNAPRA! Nádpálca helyett revolver?
