Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-13 / 110. szám
, - 1993. május 13., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 1 d 1 1 feflÉKÉS MRfiYRI HlRUP Hangszer helyett puskát nyomtak a kezébe A katonazenekar 1939-ben a kecskeméti színházban is játszott. Az újonc Kozák Lajos volt a nagybőgős Mondhatni, semmi rendkívüli nincs a Békésszentandráson 1919-ben hetedik gyerekként született Kozák Lajos bácsi életében. Hacsak az nem, hogy édesapja is katonazenész volt a 101-es honvédezrednél, a neves Czája cirkusszal bejárta egész Jugoszláviát. Nem csoda, hogy Lajos bácsi életét is végigkísérte a zene. Mint mondta, a hárfán kívül minden hangszeren játszik. A megyében mint a szarvasi zeneiskola és az Önkéntes Tűzoltóegyesület zenekarának alapító tagját és karnagyát ismerik, de alapító tagja a békéscsabai szimfonikus zenekarnak is. Zenét szerez, megírta a tűzoltók indulóját, sőt Szarvas városét is. Hogy most mégsem gazdag zenei életéről írunk, annak oka a béke napja. Lajos bácsi ugyanis úgy esett bele hangszerestül a világháborúba, hogy a fiatalembert megkereste egy színházi karmester, mondván: akar-e katonazenész lenni? Akart... Olvasóink írják — Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztó'- ségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Megnyugodtam Éreztem, tudat alatt sejtettem, hogy valami nincs rendben. Nyomott volt a kedélyem, még a napi féldecim sem esett, jól, nem beszélve arról, hogy az étvágyam sem volt olyan, amilyennek lennie kellett volna, egyszóval valami hibázott. Mindez egészen március 12-éig, pénteken délelőttig tartott. Ekkor került a kezembe az aznapi Népszabadság— ,,az ország legkedveltebb napilapja. Nem véletlen” —, s benne az a tudósítás, amely hál istennek helyrerázta zilált mivoltomat. A számomra kedvező hírt közlő írás , Jerikó Magyarországon” főcímmel jelent meg és többek között arról tudósította az olvasót, hogy a közeljövőben hazánkban szerelik össze az izraeli gyártmányú Jerikó pisztolyokat. Ezt, hogy úgy mondjam, ugyanolyan fásultsággal olvastam, mint egyéb tudósításokat, például azt, hogy a rendőrség eljárást indíthat az ellen, aki valamelyik antikommunista közösség rendezvényén vörös csillaggal a mellén jelenik meg. (Ha csak annyi esze van, meg is érdemli.) Egyszóval nyomott kedélyemen semmi sem változtatott mindaddig, amíg a Jerikó Magyarországon cikk utolsó bekezdésének soraihoz nem értem. Idézem: ,,A rendőrök ezentúl a feketepiacokon kaphatókkal azonos minőségű, magyar gyártmányú könny ü- gázspray-t használnak majd, valamint kemény, de hajlékony gumibotot, amely—most tessék megkapaszkodni — megfelel az európai normáknak.,,Tetszik érteni? Mert én igen. Az volt eddig minden bajom gyökere, hogy ha netán valamilyen formában összeütközésbe kerültem a rend őrével és megfenyített, azt egyszerű bunkó, nem hajlékony és nem elég kemény, az EURÓPAI NORMÁKNAK nem megfelelő gumibottal tett. Hát igen. Fejlődünk. Nemcsak gazdaságilag igyekszünk Európába, de verőeszközök alkalmazásában is. Tudom, sokakat még ez sem nyugtat meg. Engem igen. Most már legalább tudom, mi hiányzott. (Botyánszki) Magyarország elnyomorodása Borverseny Békéscsabán A Stark Adolf Kertbarát Kör hagyomány szerint bor-, pálinka- és kolbászversenyt rendez a városban. Az ezévi megmérettetésre május 17-én, 10 órakor kerül sor a Tégla Közösségi Házban. A nevezők a mintákat ezen a napon 8-10 óráig adhatják le a helyszínen. Privatizációs bevételek és kiadások Ez év április 30-áig 18,8 milliárd forint bevétel keletkezett a privatizációból. Devizáért 9,2 milliárd forint értékű, forintért 5,1 milliárd forint értékű állami vagyon kelt el. Több mint 4 milliárd forintnyi vagyont értékesített az ÁVÜ hitel igénybevételével. A vagyonhozadék 128 millió forintot tett ki. Bérleti díjakból 203 millió forint bevétel folyt be. Kárpótlási jegyért 72 millió forintot meghaladó értékben adtak el vagyont. A kiadás összesen 14,4 milliárd forintot tett ki ebben az időszakban. Ebből 1,3 milliár- dot képvisel a privatizációs költség, az államadósság törlesztésére 4,5 milliárd forintot fizetett be az ÁVÜ a költség- vetésbe. Az ÁVÜ működési költségei 536 millió forintot tettek ki ez év április végéig. Reorganizációra összesen csaknem 3,7 milliárd forintot fordítottak. Ezen belül a Di- mag Rt. 639 millió, az Iparbankház 300 millió, a HungarHotels 2,7 milliárd forintot kapott. Az elkülönített alapokra 700 milliót fordítottak, az ön- kormányzatoknak a belterületi földek utáni részesedésre 788 millió forintot fizettek. Ezen kívül 2,2 milliárd forintot költöttek garanciális kifizetésekre. Philip Morris Magyar Balettdíj Kiváló művészeti teljesítményéért Philip Morris Magyar Balettdíjjal tüntetnek ki egy balett-táncost évente — hangzott el a díjalapító Philip Morris Egri Dohánygyár Kft. Budapesten tartott szerdai sajtó- tájékoztatóján. A díj odaítéléséről szakemberekből álló művészeti tanács dönt, melynek elnöki posztját Róna Viktor tölti be. Társelnökök: Seregi László és Szabó István. A kuratórium tagjai: Béres Ilona, Presser Gábor, Metzger Márta, Kiss János, Hajzer Gábor és Pataki András. A Philip Morris 35 éve támogatja a kultúra minden területét. A skandináv országokban már korábban létrehozott a magyarhoz hasonló balettdíjakat. A díjat első alkalommal idén október 18-án a Magyar Állami Operaházban adják át. Bevonulás zeneszóval — Szóval édesapámé volt — meséli Lajos bácsi — a már 1848-ban is létező vendéglő Szentandráson, képletesen a cimbalom alatt és a nagybőgő mellett születtem. Gyerekkoromtól muzsikáltam, és apámmal 12 évesen már lakodalomba jártam zenélni, de játszottam a vendéglőnkben is. Egy Jaczkó Rezső nevű színházi karmester 1938-ban nálunk szállt meg a vendéglőben, hallott játszani, s kérdezte, van-e kedvem katonazenésznek menni. Volt. Azt mondta, ő most elmegy, de küld egy levelet. A levél három nap múlva meg is érkezett és én bevonultam a kecskeméti 7. honvéd gyalogezred zenekarához s ott töltöttem el sok-sok évet. Ott voltam a kassai bevonuláson, utána a délvidéki, majd az erdélyi bevonuláson is, mint katonazenész. Az iszonyatos puska — Pápán voltunk, már akkor menekültünk, amikor egy német tábornok jött, és azt mondta, hogy a harminc éven aluli zenészeknek azonnal be kell vonulni fegyveres szolgálatra. Na, kaptam egy iszonyatos nagy puskát, életemben nem lőttem fegyverrel, ki sem voltam képezve. Egy hosszú szuro- nyos puskát tettek a vállamra, meg a hátamra egy hátizsákot vagy mit, és irány Veszprémbe, mert oda betörtek az oroszok, s őket kellett megállítani. Hát szerencsétlen egy társaság voltunk. Egy hét múlva egyszer csak azt veszem észre, hogy rotyog a csizmám. Hát, kaptam egy lövést vagy aknaszilánkőt, de nem tudtam ki volt, meg hol történt. Na, akkor elájultam a látványtól, és Vasváron ébredtem a műtőasztalon. Onnan a szombathelyi gimnáziumban berendezett kórházba vittek. Az egyik reggel bejött egy német tiszt, és előtte elterjedt, akinek az ágyára keresztet rajzolnak, azt másnap kivégzik. Hát, én is kaptam egy ilyen keresztet. De nem lőttek le, hanem másnap beraktak egy kórházvonatba, az ment, ment ki tudja hány városon keresztül, mi meg étien, szomjan, tetvesen ott feküdtünk. Végül aztán megérkeztünk Thüringiába egy Blanckenburg nevű városka vadászházába, ahol nagyon jó és szakszerű ellátásunk volt. Mikor már csak egy bottal jártam, elvittek Bécsbe egy felülvizsgáló kórházba. Néhány hét után onnan Németországba irányítottak egy táborba, ahonnan a használható embereket visszaküldték Magyarországra fegyveres szolgálatra. Akkor már a nyüasok uralkodtak. Ungarischer Zigeuner — Ez a tábor Nürnberg mellett volt, s az amerikaiak minden délelőtt 11 órakor megszórták bombával a várost, mi meg csak néztük. Na, aztán egyszer megkapta a tábor, teljesen szétbombázták. Ott ment tönkre az egyik fülem. Na, azt is elmesélem, hogy amikor a cikkcakkos légvédelmi árokba akartam menekülni egyszer, egy német tiszt kirántotta a pisztolyát és kiabált, hogy Ungarischer zigeu- ner Soldat marsch!, szóval elzavart onnan. Szerencsémre, mert az árkot találat érte, a német tiszt ott halt meg. — Na, megmaradtunk 120- an és elhatároztuk, hogy összeszedünk minden lehető élelmet és hazaindulunk Passau fele, ott tutajt csinálunk és azzal lemegyünk a Dunán. Csak éjjel mehettünk, mert akkora légifölény volt. Elfogyott az élelmiszerünk, bementünk egy bajor tanyára. Egyszer csak páncélosok tűntek fel. A tanyában dolgozó ukrán lány felkötött egy rúdra egy lepedőt, és integetett nekik. Az egyik tank megállt, s annak a fedezete mellett jött felénk egy dzsipp, benne három amerikai katonával. Volt nagy meglepetés, mert az egyik nagybajuszú amerikai magyar származású volt. Na, elvették a bajonette- ket, bicskákat, és elküldték bennünket a közeli fogolytáborba. Rémesen néztek ki a német tisztek, gumósra verték őket. Egy hónapig pucéron — Würtzburg mellett teherautóra raktak minket, és a Maginot vonalon át Franciaországba vittek. Átadtak minket a franciáknak és ott valami zuávok kezébe kerültünk. Levetkőztettek bennünket, pucéron maradtunk. így vittek Poatie-be, majd Le Havre-ba, szóval 14 táborban jártunk, s mindezt gyalog tettük meg. Aki lemaradt, azt lelőtték. Valami vébetűs lágerban borzasztó körülmények voltak, nem kaptunk enni. Ennek híre ment, s egyszer a Nemzetközi Vöröskereszt meglátogatott minket. De figyelmeztettek, nem panaszkodhatunk, mert aki kiáll a sorból, ott helyben agyonlövik. Előtte néhány nappal kaptunk valami felfújós pépet, szörnyen megdagadtunk tőle. Az egyik fogolytársam mégis bátorkodott szólni, és megmutatta a vöröskereszteseknek a karját, akinek szinte beleszaladt az ujja a húsába. Nagy cirkusz lett, leváltották a tábor vezetőségét, a tábort is A fiatal szentandrási Kozák Lajos kürtön is játszott, de mint kiderült, nem sokáig... (Történetünk főszereplője a kép bal oldalán látható) megszüntették, így kerültünk Reimsbe. Ott visszaadtak minket az amerikaiaknak, s így kerültem aztán haza 1946-ban. Később az volt a szép, hogy megbízhatatlan lettem egyrészt apám vendéglője miatt, másrészt, mert nyugatos fogoly voltam. Pedig életemnek ezt a szakaszát szívesen elengedtem volna... * * tft Ennyi Lajos bácsi háborús története, aki úgy esett kürtjével a második világháborúba, mint Pilátus a Crédoba. Sok ezren tudnának még hasonló történetet mesélni. Mi, május 9-ről, a béke napjáról — remélve, hogy ez sosem ismétlődhet meg —, ezzel a történettel kívántunk megemlékezni. B. Sajti Emese Nyomorodik az ország. Ki gondolta volna 1990-ben, hogy 1993-ban 700 ezer ember lesz kénytelen munkanélküli segélyből vagy szociális támogatásból fenntartani az életét? Ki gondolta volna, hogy 1993-ban családok százezrei fognak a létminimum határán tengődni még akkor is, ha akad a családban egy-két kereső? És a két és fél millió nyugdíjas közül hányán gondolták volna, hogy alig három év alatt nyugdíjuk vásárlóképessége közel a felére csökken? Fájó tények ezek és mindennapi életünkben mind gyakrabban találkozhatunk ismerősökkel, akiknek keserves gondjai személyesen is példázzák az általános hanyatlást. Elnyomorodásunknak több oka van. Ezek többsége fel-fel bukkan a közélet vitáiban, de van egy ok, amelyről alig hallani. Ez pedig Magyarország döbbenetes eladósodása a Nyugat irányában. Olyan probléma ez, ami nagyon távol áll az emberek általános ismereteitől, éppen ezért megmagyarázni is nehéz. Még a politikában járatosabb emberek jó részének is nehéz felfogni, hogy miről is van szó. Olyan ez, mint a rákbetegség, amit kezdeti stádiumában csak az orvos tud észlelni, a beteg maga még nem. Pedig az elkövetkező 20-30 évre ez a súlyos eladósodás végzetesen befolyásolhatja megélhetésünket és gyermekeink jövőjét ebben az országban. Nézzük röviden, hogy miről is van szó. A múlt év végi adatok szerint Magyarország összesített konvertibilis adósságállománya körülbelül 23,5 milliárd USA dollár volt, tehát ennyivel tartoztunk a Nyugatnak, főleg nyugati bankoknak. Forintba átszámítva ez körülbelül 2 billió forint! Óriási összeg ez. Megközelítőleg annyi, mint az ország egy egész évi-bruttó-hazai termelése (GDP). Egy főre számítva: Magyar- ország minden lakosára körülbelül 200 000 forint külföldi adósság jut. Olyan adósság, amiről a magyar állampolgárt, a magyar adófizetőt soha senki nem kérdezte meg. Ezt a borzalmas adósságot az egymást követő politikai vezetők okozták, a nemzet megkérdezése nélkül. A valóságban a helyzet még súlyosabb. Ugyanis az átlagadósságot nem a tízmillió magyar állampolgárra kell számítani, hiszen ezek közel fele vagy még gyermek, vagy pedig már nyugdíjas, tehát nem kereső. A munkaképes korú lakosság a fontos és ezek száma Magyarországon körülbelül 6 millió. így számítva, hazánkban minden munkaképes korú lakosra kb. 330 000 forint nyugati adósság esik. És ennek az adósságnak a rendszeres törlesztését a nyugati bankok könyörtelenül követelik. Adósságtörlesztés és kamatok címén évente közel 4 milliárd USA dollárt fizetünk ki a nyugati bankoknak, azaz kb. 350 milliárd forintot. Egy munkaképes keresőre átszámítva ez közel 60 ezer forint! Más szóval: ha nem lennének a nyugati adósságok, akkor átlagban minden magyar dolgozó évi 60 ezer forinttal többet keresne. Minden évben. És megfordítva: az adósságok miatt minden magyar munkaképes korú személy évről évre 60 ezer forinttal szegényebb marad. íme, így okoznak elnyomo- rodást ezek a nyugati hitelek. Mindannyiunk létérdeke, hogy ez az eladósodás megálljon és fokozatosan csökkenjen. Amíg a jelenlegi helyzet fennáll, addig szó sem lehet semmiféle komoly gazdasági javulásról. Aki mégis ilyet ígér, az vagy tudatlan, vagy politikai szemfényvesztő. A kép teljességéhez tartozik, hogy ebből az óriási adósság- halmazból az ország csak itt-ott tud valamit felmutatni. Ez viszont már felveti a politikusok felelősségét, amiről egyszer külön kellene beszélni. Dr. Plenter János (A szerző a KDNP BÉKÉSCSABAI ELNÖKE)
