Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-13 / 110. szám

àRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­KÖRKÉP 1993. május 13., csütörtök o Földárverés Ma délelőtt 9 órától a kamud polgármesteri hivatalban föld­árverést rendeznek. Az egyko­ri helyi Béke Termelőszövet­kezet szántójából 196 hektár kerül kalapács alá. Fogadóóra Kádár Péter országgyűlési kép­viselő fogadóórát tart Gyulán, a városházán (földszint 1.) május 14-én, pénteken 16 órától. Vallás, hit... A négy mezőberényi — a két evangélikus, a református és a római katolikus — egyház- község és a városi könyvtár együttes szervezésében teg­nap délután a könyvtárban szervezett programmal véget ért az elsősorban fiataloknak szervezett rendezvénysorozat, melynek záróelőadásán Ka­marás István vallásszocioló­gus tartott előadást „Vallás, hit, hitetlenség” címmel. Tisztújítás A Békéscsabai Politikai Fog­lyok Szövetsége tisztújító köz­gyűlést tartott, amelyen megvá­lasztották az elnököt Szigetvári István személyében és az elnök­ség tagjait. Megalakították a szociálpolitikai bizottságot is Gombos Béla vezetésével, a nyugdíjelőkészítés és társada­lombiztosítási ügyekben díjta­lan tanácsadást nyújtanak min­den hétfőn 9—12 óráig (cím: Békéscsaba, Kiss Ernő u. 8/1.). Gyermeknap Tarhoson A Tarhosi Nagycsaládosok Egyesülete június 5-én, szom­baton a község sportpályáján egész napos nagyszabású gyermeknapot rendez, mely­hez támogatókat keres az egyesület vezetősége. Az eset­leges felajánlásokat az egyesület címére várják: Tar- hos, Kossuth u. 62. sz. Alkotó öregdiákok A Mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium kollégiumában május 15-én, szombaton tíz órakor Dütsch Zsolt igazgató nyitja meg a gimnázium alko­tó öregdiákjainak kiállítását, mely május 29-éig naponta várja a látogatókat. Fórumsorozat A kereszténydemokraták és a munkástanácsok a közeli na­pokban több közös rendez­vényt tartanak időszerű té­mákkal. A hunyai művelődési otthonban május 14-én 18 óra­kor Gondos József, a megyei kárpótlási hivatal vezetője és dr. Plenter János, a KDNP bé­késcsabai szervezetének elnö­ke lesz a fórum vendége. Az újkígyósi művelődési házban május 15-én 18 órakor a kör­nyezetvédelemről tart elő­adást dr. Farkas Péter országos szakbizottsági referens. A munkástanácsokat Setény Já­nos és Bánhunyadi Róbert képviseli. A szabadkígyósi művelődési házba május 18- án 18 órakor dr. Hasznos Mik­lóst, a KDNP alelnökét várják, a munkástanácsok részéről pe­dig Hargittai Ritát és dr. Nasz- lady Attilát. Mit ér a könyv? Az iskolai tankönyvfelelősök nem ujjonganak Szakemberek állítják, tavaly óta sok, az elmúlt évekhez képest viszont frontális változás történt a tankönyvellátás területén. Ilyenkor, tavasszal ismét terítékre kerül a téma, mindig akad valaki, aki segítségért kiált, más megmásíthatat­lan igazáról próbál bennünket meggy ózni. Ahogy tavaly is, az idén is voltak sajtóvisszahangjai az 1993/94-es tanév várható könyvellátásának. A helyzet tisztázása, a bizonytalanság oldása vezérelte a Nemzeti Tankönyvkiadót és a Lombard Könyvházat akkor, amikor sajtótájékoztatóra hívta össze az újságírókat. Dr. Ábrahám István, a Nemze­ti Tankönyvkiadó igazgatója a bizonytalanság négy fő okáról beszélt: a tankönyvek milyen­ségéről, a példányszámról, a finanszírozási pénzekről és a felhasználóhoz való eljutta­tásról. Egyik tényező sem oko­zott gondot addig, amíg a mi­nisztérium megmondta, mi kerüljön a könyvekbe, sőt pénzt is adott hozzá. Ezzel szemben manapság: megje­lentek az alternatív tanköny­vek, 40 kiadó van piacon, a terjesztőkről nem is beszélve! Napjainkban már készülnek — Magyarország összes nyomdájában — a jövő tanév­re való könyvek. S hogy mire számíthatunk a terjesztésben? Ezt tudtuk meg Bálint Ákostól, a Lombard Könyvház Könyv- terjesztő- és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatójától. — Mivel az idén a Dél­magyarországi Piért már nem foglalkozik tankönyvekkel, így a régió négy megyéje ter­jesztő nélkül maradt. Ezt az űrt tölti be a Lombard Könyves­ház, a Nemzeti Tankönyvkia­dó alap- és középfokú tan­könyveinek terjesztője. Az 1993. május 20-áig elkészülő könyveket szeretnénk május 20. és június 10. között kiszál­lítani az iskolákba. Ettől az ellátás javulását reméljük. Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a mai napig nem ismertek a tankönyvek úgyne­vezett tanulói térítési díjai, mi­vel a Művelődési és Közokta­tási Minisztériumban még nem jutottak döntésre. Szó esett a legkényesebb kérdésről is, az iskolai tan- könyvfelelősök jutalékáról: — A Nemzeti Tankönyvki­adó a tankönyvek áraiból 2-3 százalékot tud felajánlani a terjesztőknek — mondta Bá­lint Ákos, majd így folytatta: — A négy megye 565 iskolája már visszaküldte a szerződé­seket. Azoknak az iskoláknak a tanulói, amelyek nem hajlan­dók erre, csak tankönyvbol­tokban, illetve raktárainkban juthatnak hozzá a könyvek­hez. Békéscsabán még tárgya­lásokat folytatunk üzlet ügyé­ben, addig viszont raktárból oldjuk meg a kiskereskedelmi értékesítést. Csete Ilona Új rendőrőrs Zsadányban FOTÓ: FAZEKAS FERENC Öt település reménykedik, hogy javul a közbiztonsága Hétfőn délután felavatták Zsadányban az újonnan létesí­tett rendőrőrsöt. Mint a falu polgármestere, Kiss Zoltán bevezetőjében elmondta, kö­zel három éves munka ered­ménye az új őrs létrehozása, melyben partnerek voltak a szomszéd községek, a megyei és a sarkadi rendőrkapitány­ság is. A térség öt települése, Kö- rösnagyharsány, Biharugra, Geszt, Mezőgyán és Zsadány lakói számára jelent könnyebbséget a hatósági ügyek intézése és várhatóan javul majd a közbiztonság is. Az új őrs egyelőre hét fős lét­számmal indul, de mint avató­beszédében Dr. Gál Zoltán megyei kapitány elmondta, lesz lehetőség a bővítésre is. Dudás Árpád törzszászlós, az őrs vezetője szerint a feltéte­lek adottak, a többi rajtuk mú­lik. Szatír szatíra Gyulán? Van-e Gyulán fojtogató? Ez a kérdés aggasztja május elsejé­nek hajnala óta a város lányait, asszonyait, különösen azokat, akik — kényszerűségből vagy egyéb okból — az éjszakában egyedül vágnak át elhagyatott helyeken. Nincs mitől tartani — szö­gezhetjük le elöljáróban. A hí­resztelések azonban nem alap­talanok. Május elsején hajnal­ban — fél 4 és 4 óra között — egy 20 év körüli gyulai hölgy hazafelé tartott. A Honvéd ut­cai lakótelep egy sötétlő szeg­letében hirtelen mellette ter­mett egy férfi. Úgy tűnt, hogy békésen elhaladnak egymás mellett,’ ám a hölgy váratlanul egy ütést érzett, majd a férfi a földre teperte. A megtámadott — elmondása szerint — el­vesztette eszméletét, s már vi­lágosodott, mire öntudatra eszmélt. Semmije nem tűnt el, meg sem erőszakolták, ám né­hány, 8 napon belül gyógyuló sérülést szerzett. Alaposan megnehezíti a rendőrség dol­gát, hogy a hölgy nem tudott személyleírást adni támadójá­ról, s az esetet csak nap közben jelentette. A gyulai rendőrök — akik fél éve bravúros gyorsasággal fogták el azt a férfit, aki ha­sonló körülmények között bántalmazott egy nőt—garáz­daság alapos gyanúja miatt nyomozást folytatnak az isme­retlen személy felderítése ér­dekében. Valószínűnek lát­szik, hogy nem szatírral, fojto- gatóval van dolguk, inkább az időpont és az alkalom szülte, alkoholmámoros férfiúi tettel. Ha úgy tetszik: a szatír szatírá­jával... K.A.J. Guruló dollárok A guruló dollárok ügyében nincs büntetőjogi lehetőség ar­ra, hogy a törvényesen meg­szüntetett nyomozás után vád­emelésre kerüljön sor. Erről levélben tájékoztatta a legfőbb ügyész az ez ügyben indít­ványt beterjesztőket. A levél­ben a legfőbb ügyész kifejtet­te: az ügyben lefolytatott nyo­mozás teljes körű volt, hitele­sen feltárta az üggyel kapcso­latos eseményeket. Közoktatási törvény A szabaddemokraták továbbra sem tartják általános vitára al­kalmasnak a beterjesztett köz­oktatási törvényt: leginkább azért, mert az módot ad a peda­gógiai folyamatokba való köz­ponti politikai beavatkozásra és az oktatásügy, az iskola- rendszer kiszolgáltatására. Az SZDSZ ezért a törvény keret jellegét erősítő módosító in­dítványokat terjeszt elő. Vendégünk volt a sajtóattasé Tegnap szerkesztőségünk vendége volt a Német Szövet­ségi Köztársaság budapesti nagykövetségének sajtóatta­séja. Georg Tölle tájékozódott a lap privatizációja óta vég­zett munkánkról, érdeklődött a Békés Megyei Hírlap pél­dányszámának alakulásáról, az utóbbi esztendők ez irányú tendenciájáról, a lakosság ol­vasási szokásáról, és a megyé­ben élőket foglalkoztató kér­désekről. Informálódott a pri­vatizációs folyamatról, ezen belül különösen a mezőgazda­ság átalakulásáról és a munka- nélküliségről. Megkérdezte, milyen a szerkesztőség és a politikai pártok kapcsolata, nehezedik-e politikai nyomás a lapra, meg tudja-e őrizni függetlenségét és tárgyilagos­ságát. A sajtóattasé nagy fi­gyelemmel volt a lap szerke­zetében és a szerkesztőségi szervezetben elvégzett átala­kítás iránt, s tájékozódott a lap gazdasági helyzetéről, a stabil működés feltételeiről. Végezetül . felajánlotta a nagykövetség szellemi segít­ségét a szerkesztőség számá­ra. Georg Tölle délután Gyula nevezetességeivel ismerke­dett. Sétát tett a belvárosban, megtekintette a Mogyoróssy- könyvtárat, a németvárosi templomot, a Százéves cuk­rászdát, a várfürdőt és a várat. A sajtóattasé kedvező benyo­másokkal és azzal az ígérettel utazott vissza a fővárosba, hogy tolmácsolja szerkesztő­ségünk meghívását Alexander Arnot úrnak, Németország bu­dapesti nagykövetének. Drágábban strandolunk (Folytatás az I. oldalról) Új szolgáltatás nincs, a régi­eket próbálják szinten tartani. Van szauna — az ősszel újítot­ták fel —, masszírozás, szolá­rium, lábápolás. A látogatókat az 50 méteres versenyuszoda, a gyógymedence, két pancsoló és két nagyobb medence várja. A szoláriumot sokan keresik, ezért újabb ággyal bővítik. Szerződést kötöttek a társada­lombiztosítással: az általuk küldötteket április 15-étől fo­gadják. Szeghalom környékén két melegvizű strand található, melyek május elsejével meg­nyíltak. Füzesgyarmaton hét­fő kivételével minden nap fél kilenctől este hétig látogatha­tók, a belépők ára felnőtteknek 60, gyerekeknek 30, a nyugdí­jasoknak 40 forint. Dévaványán a hét minden napján nyitva vannak 10—19 óráig, áraik: felnőttnek 55, gyerekeknek, nyugdíjasoknak 45 forint, de váltható heti bér­let is. Mezőkovácsházán még várat magára a megszokott nyáreleji strandnyitás, mivel köztudott, hogy az elmúlt év­ben probléma volt a termálkút vízhozamával, illetve üzemel­tetése körül. Mint megtudtuk, a kút jelenlegi vízhozamát sza­kaszos kitermeléssel növelni lehet. Nem kell tehát bezárni a fürdőt, csupán ésszerű gazdál­kodással javítani az adott körülményeket. Az önkor­mányzat úgy határozott, hogy pályázatot hirdet — minimum hároméves szerződéssel — a fürdő üzemeltetésére. Ezáltal a vállalkozóval közösen pró­bálják fenntartani a lakosság számára is fontos szolgálta­tást. Az év elején meghirdetett pályázatra két vállalkozó je­lentkezett, az elbírálás a kö­vetkező testületi ülésen várha­tó. így a strand nyitása csak ezt követően történhet. A nagybánhegyesi strand­fürdőt elsősorban termálvizé­nek jótékony hatásáról isme­rik sokan. Az önkormányzat tulajdonában lévő fürdőépület télen-nyáron a látogatók ren­delkezésére áll. A nyári sze­zont ez évben majálissal egybekötve május 1 -jén nyitották, amikor délelőtt 10 órától kulturális és sportprog­ram várta az érdeklődőket. A fürdő a továbbiakban reggel 8-tól esete 8-ig, szombaton­ként 22 óráig tart nyitva. Mint megtudtuk, a hétfő szabad­nap, s ekkor történik a meden­cék fertőtlenítése és a teljes vízcsere. Sz. M.—G. K. — H. M. „A KOR FOLYAM, MELY VISZ, VAGY ELMERÍT, ÚSZÓJA, NEM VEZÉRE AZ EGYÉN.” (Madách Imre) Safûkia szorítva Ki mit választ? Fogynak a napok, s mind közelebb kerülünk a május 21-ei dátumhoz. Nagy nap lesz az számunkra—állítják—, mert végre valami, ami értünk, az átlag- és kisemberekért van. A híradásokban egyre intenzívebben folyik az agitáció: fon­tos, hogy menjünk szavazni, mert a jövőről van szó. De tényleg így van ez? — teszik fel sokan kétkedve a kérdést. Hisz annyiszor elhangzottak már a szép szavak, a változást jelző ígéretek. És a beteljesülés? Azóta a kisem­ber még rosszabbul él, feje felett a munkanélküliség réme, és bizonytalanul tekint gyermeke jövője elé. Ez hát a nagy átalakulás—mondja az utca embere—, az ilyenből pedig nem kér. Választás. Már a szó is sokak számára megkopott, elcsépelt és hazug fogalommá vált. Nehéz lesz elfogadtatni a tényt, hogy ez a mostani valóban mást jelent: új tartalom­mal és új rendeltetéssel. — Fölösleges fárddni, amikor úgyis „odafönt” dönte­nek rólunk. Ez a választás is színjáték, amiben mi vagyunk a bábu—inti le szomszédom az érvelésemet. Vajon hányán gondolják ugyanígy? Mindenesetre 21-én kiderül: ki mit választ? Halasi Mária

Next

/
Thumbnails
Contents