Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-08 / 82. szám
bJÉKÉS MEGYEI HÍRLApKÖRKÉP 1993. április 8., csütörtök o Tudományos ülés Bay Zoltán emlékére Tudományos ülést tartottak Bay Zoltán emlékére tegnap Debrecenben, ahol Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke méltatta a közelmúltban Amerikában elhunyt neves kísérleti fizikus munkásságát. Bay Zoltánt április 10-én, szombaton Gyulaváriban temetik, amikoris szülőfalujában emlékművet és emlékszobát avatnak a helyi református templom kertjében, illetve a lelkészlakban. Ugyanezen a napon a városi egészségügyi szakközépiskola fölveszi Bay Zoltán nevét, a városi könyvtárban pedig Bay Zoltán hozzátartozói és barátai idézik a nagy magyar fizikus emlékét. A méltó megemlékezésért Szarvason április 8-án 15 órára összehívta a polgármesteri hivatal titkársága a városban működő pártokat, társadalmi szervezeteket és intézményeket, hogy a Szent István-nap méltó megünneplését előkészítsék. Festők kiállítása A gyulai Erkel művelődési házban április 8-ától 21-éig kortárs festők műveiből láthatnak kiállítást az érdeklődők. Önismeret asztrológiával Pénteken 18 órától Békéscsabán, az ifjúsági házban Pszi- choasztrológia címmel Gonda István tart előadást az asztrológiáról, mint önmegismerő és személyiségfejlesztő módszerről. Tájékoztatása egy később megszervezésre kerülő tréning bevezetője. / Török Adám és a R.A.B.B. Pénteken este 10 órától Békéscsabán, a Narancs Klubban Török Adám és a R. A. B. B. ad koncertet. Hatos lottó A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 1993. évi 7. számsorsoláson a Hatos lottószelvények nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: a 2 db 6 ta- lálatos szelvényre egyenként 2 919 857 forintot, az 1 db 5 plusz 1 találatos szelvényre 1 946 571 forintot, a 93 db 5 találatos szelvényre egyenként 31 396 forintot, a 4 találatos szelvényekre egyenként 772 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 63 forintot fizetnek. Emlékeztetó'ül a nyerőszámok: 3,5,18,24, 28,29. Pótszám: 27. Schéner Mihály akadémikus lett Tbvább szaporodnak az ördögök — Nagyon jó társaságba kerültem — mondta hangjában nem kis elégedettséggel Schéner Mihály, amikor telefonon gratuláltunk neki a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választásához. — Mit jelent az akadémiai tagság önnek? — Ebben a művészeti csoportban független, szabad gondolkodásom elfogadását. Ez nagyon jó érzés több évtizednyi mellőzés után. Nagyon kedves invitáló levelet kaptam a vezetőségtől. Örülök, hogy hívtak és úgy gondolják, hogy köztük a helyem. Már Széchenyi is fontosnak tartotta, hogy a tudósok mellett legyen egy művészeti tagozat is az akadémián, és ebben a kultúrát ebek „Annyi ötletem van...” harmincadjára dobó világban ez különösen fontos. — Mi lesz az akadémiai programja? — Lényegében ezután is ugyanazt fogom csinálni, mint 10—20—30 évvel ezelőtt. A beszélgetésünk előtt éppen egy ördögöt rajzolgattam. Természetesen lesz külön akadémiai munkám. A költészet és a virágok szépségének összekapcsolását tervezem. A rajzok már elkészültek, Veress Miklós most ír hozzájuk egy virágmesét. Tavaszcsengető virágünnep lesz a címe. Az Iparművészeti Múzeum igazgatója is meghívott egy kiállításra. Nem is hiszem el, hogy hetvenéves vagyok. Legszívesebben most kezdenék mindent elölről. Lenthár Márta / Karitatív segítség Újkígyósnak Tanárok és diákok közösen végzik a régi épületről leszedett cserepek tisztogatását FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Negyedik éve látogatnak el rendszeresen Belgiumból Kortrijk katolikus egyházi gimnáziumának diákjai Újkígyósra, hogy munkájukkal hozzájáruljanak a falu katolikus szeretetotthonának fejlesztéséhez. Már az alapozásnál is jelen voltak, ezekben a napokban a tetőtér beépítésé( Foly tatás az 1. oldalról) tezik a fákat. Hazai és külföldi vetőmagvakból gazdag a választék, a nagyobb szaküzletek mellett is igen sok helyen kínálják ezeket. A zöldborsó első szakaszának vetése megtörtént, a húsvét utáni héten pedig — ha kedvez az időjárás — kezdődhet a kukoricavetés is. A tervek azt mutatják, hogy nem lesz visszaesés ennél a fontos takarmánynövénynél — más kérdés, hogy milyen nek utómunkálatainál segítenek, valamint az önkormányzattól visszakapott egykori egyházi épület helyreállításánál — mutatta be a csoportot Szigeti Antal esperes úr, aki egy alkalommal már vendége volt a belga iskolának. — A két egyházközség között a kapcsolat egy nyugatszervezeti formában termelik meg. Végül az értékesítésről: a szántóföldi paradicsom, zöldborsó, zöldbab átvételére a Békéscsabai Konzervgyár ugyan nem kötött az idén értékesítési szerződéseket — a hűtőház sem annyit, mint korábban —, de olyan, távolabbi, már privatizált feldolgozóüzemek, mint a kecskeméti, a kiskőrösi, a hatvani, jelentkeztek megyénk termelőinél. T. I. európai segélyszervezet közreműködése révén jött létre — emlékezett vissza a kezdetekre —, s azóta is tart. A belga diákok és tanáraik időközben nagyon megszerették Magyar- országot, folyamatosan nő érdeklődésük hazánk iránt, egyikőjük már magyarul is tanul. Az idén is Újkígyóson tölti a teljes tavaszi szünetet 16 fiatal és három tanáruk. Vasárnap érkeztek, a hétköznapok munkával telnek el, hétvégén viszont egy bérelt busz segítségével ismerkednek a Tiszántúl nevezetességeivel: ellátogatnak a Hortobágyra, Debrecenbe, Gyulára, Szegedre, Szabadkígyóson már többször is jártak. A fiatalok tanáraitól megtudtuk, hogy a tanulók önként vállalkoztak erre a munkára, s eddig minden évben élményekben gazdagon utaztak haza. Biztosan lesznek jövőre is jelentkezők a megkezdett munkák folytatására. Jó hír autósoknak A Szarvasi Rendőrkapitányság valamint a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet autószervize április 16-án 12—18 óra között balesetbiztonsági műszaki napot rendez, amikor a szervizben ingyen elvégzik az autósok járművein a világításbeállítást, futómű-ellenőrzést és CO-mé- rést. Lehetőség nyílik a zöld kártya megszerzésére is térítés ellenében. A rendőrkapitányság az akció keretében nem bünteti azokat a járművezetőket, akiknek gépkocsiján műszaki rendellenességet fedeznek fel ellenőrzéskor és a járművezető vállalja, hogy a szervizben a hibát kijavíttatja. „AMI SZÉP, AZ KEDVES ÖRÖKKE.” (Euripidész) Ki mit vet, azt arat Kislány a Trabant alatt Tegnap délelőtt 10.45 órakor Kondoros külterületén, a 44-es főúton K, Anita 15 éves tanuló, kondorosi lakos kerékpárjával Békéscsaba felől Kondoros irányába haladt. A keverőüzemnél úgy kanyarodott balra, hogy nem győződött meg arról, a manővert semmi sem akadályozza. Kanyarodása közben a háta mögött Trabantjával közlekedő L. J. ceglédi lakos a kislányt elütötte. A baleset következtében K. Anita súlyos sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár megközelíti a 10 000 forintot. „Égetett föld” a Meseházban A békéscsabai származású, Németországban élő, alkotó Kossack (Bereczki) Katalin kerámikusművész kiállítása nyílik pénteken 16 órakor Békéscsabán a Békési úti Meseházban. Az egzotikus formákat idéző raku kerámiatárgyak szokatlanul izgalmas látványt ígérnek a látogatóknak május 3-áig naponta 9-től 16 óráig. A művész a napokban bemutatófoglalkozást is tartott a kerámia iránt érdeklődő gyerekeknek. FOTÓ: LEUOCZKY PÉTER Húsvéti sonkavásár Az ünnepi készülődés elengedhetetlen része a bevásárlás. Szerencsére kapható minden, mi szem-szájnak ingere, köztük az egyik legkedveltebb, a húsvéti sonka. Felvételünk Békéscsabán, a húsáruházban készült fotó: lehoczky péter Keresztyén szemléletű alkotótábor A napokban ért véget Békéscsabán a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) I. Országos Képzőművészeti Tábora. Volt már hasonló kezdeményezés a városban, amikor tavaly nyáron különböző helységekből érkezett fiatalok részvételével Kávéházi Szemináriumot rendeztek, ugyancsak a művészet jegyében. Szeverényi Mihály, a KIÉ békéscsabai elnöke és Bakay Péter, a tábor vezetői elmondták, hogy az egyhetes program keretén belül közel nyolcvan főt láttak vendégül, s Kolozsvárról és Marosvásárhelyről is csatlakozott négy fiatal a rendezvénysorozathoz. A nap minden reggel isten- tisztelettel kezdődött, majd különböző műhelyekben folyt a munka. Egyéni döntés alapján ki-ki foglalkozhatott tűzzománcozással, festéssel, rajzolással, agyagozással, kerámiakészítéssel, vagy a népi kézművesség valamely ágával. A műhelyeket neves szakértők vezették: Takács Győzőné keramikus, Ger- lai Ferencné, a Népművészeti Egyesület tagja, Völgyesi Atti- láné rajztanár és Szabó Julianna, a tanítóképző főiskola tanára. A délelőtti alkotást délután szabadidős tevékenységek követték, s esténként szervezett kulturális rendezvények (irodalmi műsor, hangverseny, művészeti előadások) gyarapították a résztvevők élményeit. A napok igehirdetéssel, s csendes meditációval zárultak. A táborvezetők szerint az összejövetellel hagyományt szeretnének teremteni olyan alkalmakra, amelyeken a keresztyén fiatalok megkísérelhetik szemléletüket beépíteni az alkotásba. A műhelyvezetők szerint ez nemcsak sikerült, de meg is könnyítette a munkát, hiszen a reggeli istentiszteletek már a lelki beállítódást meg is alapozták a művészi tevékenységhez. Mivel a KIE-rendezvények ökumenikus szemléletűek, sőt felekeze ten kívüliek is résztvevői lehetnek, a táborból se rekesztettek ki senkit világnézeti hovatartozása miatt. A befogadás akadálya csak a helyhiány volt, ezért a békéscsabaiak és a környékből jelentkezők „bejáró” tagjai lehettek a sikeresen záródott alkotótábornak.-----------------------------------------------------------------------LJ4, S arokba szárítva Pályáztatás magyar módra? Itt valami nagy-nagy társasjáték folyik. Játszadozik a kormány, talán az országgyűlés is, ám nem tudni, hogy mi — a játszótársak—felfogjuk-e, mi történik velünk? Szan’asi testületi tagoktól, köztisztviselőktől hallottam az önkormányzati pályáztatások rendjéről, vagy inkább rendetlenségéről. E hónap végéig kell benyújtani—nem tévedés — az 1993-as céltámogatások pályamunkáit. Illetve már tavaly augusztusban is postára kellett adni egyszer, csak az előjátéknak bizonyult. Akinek még nem ment el a kedve, némi szempontmódosulással újra pályázhat. A képviselő-testületeknek az idei költségvetést a pályázati eredmények ismerete nélkül jóvá kellett hagyniuk, mert az élet nem állhat meg. Jótét lélek a főhatalom, mert megengedi—a nagyobb esély érdekében —, hogy az önkormányzatok a pályázatokat június végéig kiviteli temekkel is kiegészítsék. (Egy-egy terv a beruházási költség 5—10 százalékára rúghat.) ígéret szerint szeptember végén „már” döntenek is az 1993-ra tervbe vett beruházások sorsáról! A szokásos kis magyar tili-tolival számolva akár már december elején—úgy Luca napja körül—hozzá is kezdhet az ország az idei évre tervezett építkezésekhez. A vagányabbak persze szabálytalanul, elegendőpénz nélkül is belevághatnak a munkába. S ha nem nyernek a pályázaton, legfeljebb kidobott pénzként könyvelik el a ráfordításokat. A félbemaradt építkezések pedig emlékműként hirdethetik az arrajáróknak a hatalom jól ismert—logikailag valóban igaz—szlogenjét: a jelenleginél nincs ma jobb kormány Magyarországon...-•»Kiss A. János