Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-07 / 81. szám

<& k 1993. április 7., szerda SPORT f MÉS MEGYEI HÍRLAP A szerda este nagy kézilabdás kérdése: Lesz-e harmadik mérkőzés? \ A női kézilabda NB I rájátszásában a legjobb négy közé jutásért ma este 18 órakor a második összecsapásra kerül sor, a Békéscsabai Előre KSE és a Szegedi ESK együttesei között. Mint ismere­tes, az első találkozón, a múlt pénteken Szege­den a hazaiak magabiztos, kilencgólos győ­zelmet arattak a lila-fehérek ellen. A szerdai mérkőzés nagy kérdése: lesz-e harmadik összecsapás pénteken Szegeden? Ezzel a kér­déssel fordultunk mi is, tegnap a délelőtti edzés után Tobak Lászlónéhoz, az előrések edzőjéhez. — Szeretnénk kivívni a harmadik találkozó lehetőségét. A lányok — úgy látom — már túltették magukat a legutóbbi vereségen és a szerdai összecsapásra készülnek. Tisztában va­gyunk azzal is, csak jelentős formajavulás és jó kapusteljesítmények mellett nyerhetjük meg a mérkőzést. — Azt hallottam, hogy Szegeden a hazaiak igen keményen, helyenként durván védekeztek. Van-e sérültjük? — Igen, a szegediek minden eszközzel, rend­kívül agresszíven igyekeztek megakadályozni bennünket a gólszerzésben. Ettől egy kicsit mintha megijedtek volna a mieink. Remélem, hazai pályán a közönség biztatása mellett bát­rabban játszanak majd a lányok. Sajnos Csenki- re betegség miatt nem számíthatok, de Gherendi sem teljesen egészséges — fejezte be a szakve­zető. A városi sportcsarnokban 18 órakor kezdődő találkozót a Belső, Jancsó páros vezeti. A mér­kőzés előtt 16.15 órakor a csabaiak ifjúsági együttese a dunaújvárosiakkal játszik. V. L. Ökölvívó diákolimpia Mochnács János aranyérmes Az elmúlt hét végén Kecskeméten rendezték meg az utánpótláskorú ökölvívók diákolimpiáját, amelyen szép Békés megyei sikerek születtek. Mochnács János, a Bé­késcsabai Béfon Rt. tehetséges fiatalja a juniorok között lépett szorítóba. A 18 éves csabai fiú, dr. Rojkó László tanítványa ezúttal az 57 kg-osok mezőnyében szerepelt. Az első napon erőnye­rőként jutott a négyes döntőbe, ahol a kiskunfélegyházi Fodor edzője a második menetben feladta a kilátástalan küzdelmet Moch­nács ellen. A döntőben a mezőtúri Csuka következett volna — akit korábban a csabai fiú már kétszer nagy fölénnyel legyőzött —, ám edzője úgy gondolta, inkább visszalépteti tanítványát Mochnács ellen. így mérkőzés nélkül szerezte meg az aranyérmet az idén egyre jobb eredményeket elérő béfonos öklöző a diákolimpián. A Colors SE Békés ökölvívó-szakosztályának két tehetséges fiatalja, a junior öklöző Surman Zoltán és az ifjúsági korcsoportú Sivó Sándor is kötelek közé lépett. Előbbi a 63,5 kg-os súlycsoport­ban a KSI-s Kissi verte pontozással, de az elődöntőben már ő kapott ki ugyanígy a szintén sportiskolás Bugától. Hasonlóképpen szere­pelt az ifjabb Sivó az 54 kg-osok között, miután az első napon verte a soproni Rajkit, a másnapi elődöntőben viszont nem bírt a nyíregyhá­zi Borával. A két békési öklöző, Szabó Sándor edző tanítványai bronzérmet harcoltak ki a rangos viadalon. Huszonegy csabai, öt gyulai első hely A megyei diáksport ta­nács és a megyei úszó­szövetség rendezte az általános iskolások és a középis­kolások úszóbajnokságát a bé­késcsabai Árpád fürdő sátorte­tős, 50 méteres medencéjében. Az egyéni és váltószámokban időfutamok alapján állapították meg a helyezéseket. A győzte­sek indulhatnak a székesfehér­vári országos döntőn. Az erővi­szonyokat tükröző statisztika szerint a 26 győztesből huszon­egyen békéscsabai, öten pedig gyulai iskolák tanulói. Más te­lepülések versenyzői érthetően, fedett uszoda hiányában csak szerény helyezéseket értek el. A III. korcsoportban az általános iskolások (7—8. osztályúak), a IV. —V. korcsoportban a kö­zépiskolások indulhattak. Győztesek. III. korcsoport, fiúk. 100 m gyors: Kiss András (Gyula, 3- as) 1:02,92. 100 m hát: Laczó András (Bcs. 2-es) 1:08,11. 100 m mell: Ho­vorka Péter (Bcs. 2-es) 1:18,79.100 m pillangó: Tóth Attila (Bcs. 2-es) 1:11,49. 10x50 m gyors: Békéscsaba 2-es 5:28,13. Leányok. 100 m gyors: Hrabovszki Anikó (Bcs. 2-es) 1:06,68. 100 m hát: Botyánszki Andrea (Bcs. 2-es) 1:15,54. 100 m mell: Póda Krisztina (Bcs. 2-es) 1:30,84. 100 m pillangó: Hrabovszki Anikó 1:15,21. 10x50 m gyors: Békéscsaba, 2-es 5:47,99. IV.—V. korcsoport, fiúk. 100 m gyors: Kiss Andor (Bcs. Rózsa) 1:00,75. 100 m hát: Juhász Gábor (Gyula, Munkác-sy) 1:10,89. 100 m mell: Szabó Árpád (Bcs., Keresk.) 1:18,00. 100 m pillangó: Kiss Andor 1:04,79. 200 m vegyes: Ágoston Sza­bolcs (Bcs. Széchenyi) 2:36,37. 4x50 m gyors: Gyulai Erkel 1:55,57. 4x50 m vegyes: Bcs. Széchenyi 2:07,06. 10x50 m gyors: Gyulai Erkel 5:23,58. Leányok. 100 m gyors: Újhelyi Brigitta (Bcs. Rózsa) 1:04,07. 100 m hát: Selmeczi Gabriella (Bcs. Tevan) 1:12,64. 100 m mell: Papp Szilvia (Bcs. Keresk.) 1:29,51. 100 m pillan­gó: Schulcze Renáta (Bcs. Rózsa) 1:18,14.200 m vegyes: Selmeczi Gab­riella 2:43,59. 4x50 m gyors: Bcs. Ró­zsa 2:08,39. 4x50 m vegyes: Bcs. Ró­zsa 2:27,29. 10x50 m gyors: Gyulai Erkel 6:17,01. Autós Kakas országos ügyességi verseny A Békés Megyei Sportigazgatóság, a megyei balesetmegelózési bizottság a társrendezőkkel együtt május 15-én, 8 órától ren­dezi meg Békéscsabán, az ATI Kétegyházi úti pályáján az Autós Kakas ügyességi versenyét. A viadalon érvényes jogosít­vánnyal rendelkező, nem igazolt versenyzők indulhatnak. A résztvevők három kategóriában — 1000, 1001—1500, 1501 köbcentiméterig — mérhetik össze KRESZ és ügyességi tudá­sukat. A kategóriák első három helyezettje értékes díjazásban részesül. Nevezési határidő: 1993. április 20., 12 óra. A jelentkezőket a beérkezés sorrendjében veszik nyilvántartásba. A szervezők az elfogadott nevezéseket visszaigazolják. Nevezési díj: 500 forint. A nevezéseket a Békés Megyei Sportigazgatóság, 5600 Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 3. címre kell küldeni. Gyulai duatlon nyitány A gyulai triatlonosok fel­készülést segítő szezonnyitó duatlonversenyt rendeztek a hét végén. Az enyhén szeles napsütésben két tucatnyian vágtak neki a vár előtti csóna­kázótó körüli kétkörös futás­nak, majd a remetei iskolát érintették a kerékpáros folyta­tással (10 km). Végül a befeje­ző szakaszon ismét a futókör teljesítése után értek célba a szétszóródott mezőny tagjai. Az első ízben rendezett kettes­próba verseny legjobbjai, a ka­tegóriák dobogósai sajátos dí­jazásban részesültek, mégpe­dig nevezési díj nélkül indul­hatnak a május eleji hagyomá­nyos, országos egyéni, illetve váltó triatlon programon. Győztesek. Férfiak. Felnőttek: Magyar László, 21:40 perccel. Ifjúsá­giak: Schien Győző, 20 p. Általános iskolások: Kun Szabolcs, 22 p. Senio- rok: Bagyinszki Zoltán, 24 p. Veterá­nok: Brumár Mihály, 22:50 p. Leá­nyok. Általános iskolások: Christián Ágnes, 28:20 p. Körösi Norbert sikere A közelmúltban Budapesten rendezték meg az idei szezon első országos BMX kerékpár- versenyét, az országos bajnok­ságot. A viadalon rajthoz állt az elmúlt évi magyarországi világ- bajnokság negyedik helyezett­je, Körösi Norbert, az Orosházi Kiokushinkay Szabadidő Kör BMX csoportjának tagja is. Az orosházi fiú a 18 évesek igen erős mezőnyében kitűnő gya­korlatokat mutatott be és meg­szerezte az első helyet. A mostani, országos bajnok­ság előválogató volt az idei franciaországi világbajnokság­ra. Győzelmével az orosházi ke­rékpáros továbbra is biztosította helyét a magyar válogatottban, s lépéselőnybe került vetélytár- saival szemben a vb kijutást ille­tően. S.G. Teremfoci Békéscsabán, a 2-es számú iskolában 150 néző előtt, Mátyás és Németh M. játék- vezetése mellett a DTP Print teremlabdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a következő eredmények születtek: Megashop-Csabagyön­gye—Vízmű 5—2, Városháza— Herma 3—1, Körös Kazán—Tákisz 3—2, Unicum—Kner 11—1, Hetes Kft.—Békés Colors-Coop 1—1. Az élmezőny állása: 1. Körös Kazán 20, 2. Unicum 18,3. Városháza 17 ponttal. Labdajáték-eredmények Nem a legjobban sikerült a Jamina SE rajtja az NB II nyitányán, a bajnokesélyes Túrkeve ellen. Felvételünkön a sötét mezes Vassné a túrkeveiek gyűrűjében, háttérben a csabai Tóth látható FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Orosházi fiatalok veresége Szegedi Asztalitenisz-ala­pítvány—Orosházi MTK II. 12:6. NB Il-es női aszta­litenisz-mérkőzés, Szeged. A hétközi találkozón a román idegenlé­gióst felvonultató hazaiakkal nem bír­tak az orosházi tizenévesek. Lehoczki remekül játszott, azonban négy győzel­me is kevés volt a sikerhez. Orosházi győztesek: Lehoczki 4, Dér 2. Két rangadót nyert a BÁG Békési ÁFÉSZ—Békés­csabai ÁG 70:83 (38:41). NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Békés. V.: Lengyel, Vályi. Békés: Balogh V. (9/3), Bárdi (9), Balogh L. (9), RÉVÉSZ (15), DÁVID (21/15). Cs.: Krizsán (-), Polgári (7), Bányai (-). Edző: Takács János. Békéscsaba: Bődi (12), Antali (9), VIDA (21/6), MEGYERI (23/15), Matyuska (4). Cs.: Bereczki (-), An- dó (2), Luczi (-), GERLECZ (12/6). Edző: Vágvölgyi Árpád. Nagy ira­mú, színvonalas mérkőzésen, jobb második félideji tejesítményükkel a vendég csabaiak biztosan győztek az egyébként kitűnően játszó hazai­ak ellen. Békéscsabai ÁG—Mezőbe­rényi SDSE 80:72 (31:28). NB Il­es férfi, Békéscsaba. V.: Patay, Ker­tész. Békéscsaba: Bődi (20), Antali (15), Vida (10/3), Megyeri (23/15), Matyuska (1). Cs.:. Luczi (-), Be­reczki (-), Gerlecz (11). Edző: Vág­völgyi Árpád. Mezőberény: Grósz (9), Kiss (2), Szűcs (6), Hidasi (20), Gulyás ( 10). Cs.: Zöldi (-), Sisák(-), •Szugyiczki (-), Hoffmann (25). Edző: Szugyiczki János. Az utóbbi fordulókban hiába játszott remek formában a Mezőberény, az óriási lelkesedéssel és remekül játszó BÁG ellen ezen a délutánon nem volt esélye. A csabaiak a játék szin­te minden elemében felülmúlták el­lenfelüket, jobban centereztek, har­ciasán dobtak, és gyors indítá­saikat szinte mindig kosárral fejez­ték be. ♦ ♦♦ Mezőberényben, a hét végén rende­zett Molnár Miklós kosárlabda-em- léktomán az egyes korcsoportok­ban nagy küzdelem után alakult ki a következő végeredmény. Leányok, mini kcs.: 1. Mezőbe­rény I, 2. Krakkó, 3. Gyula, 4. Me­zőberény II. Különdíjasok: Major Ágnes (Gyula), Kocsis Szilvia (Me­zőberény L), Nagy Ildikó (Mezőbe­rény IL), Wojciechowska (Krakkó). Serdülőit: 1. Krakkó, 2. Mezőbe­rény, 3. Wurzen, 4. Arad, 5. Gyula. Különdíjasok: Mátéi (Arad), Ko- walczik (Krakkó), Turgocsi (Mező­berény). Fiúk, mini kcs.: 1. Békéscsaba, 2. Krakkó, 3. Mezőberény, 4. Kö- rösladány. Különdíjasok: Kántor (Körösladány), Várai (Békéscsa­ba), Zsíros (Mezőberény). Serdülőit. 1. Arad, 2. Mezőbe­rény, 3. Krakkó, 4. Körösladány. Különdíjasok: Ilisied (Arad), She- lewski (Krakkó), Kántor (Körösla­dány), Gál (Mezőberény). Kadett korcsoportúak: 1. Dom­bóvár, 2. Mezőberény, 3. Békéscsa­ba, 4. Wurzen. Különdíjasok: Molnár (Dombóvár), Zöldi (Békés­csaba), Sisák (Mezőberény). Remekel a Mirelité Csaba Mirelité—Szegedi Taurus 32—22 (16—12). NB Il-es férfi kézilabda- ! mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Ladányi, Mikházi. Mirelité: MURÁNYI — Kovács Z. 4, LOVÁSZ 7, SZENTMIHÁLYI 4, Ferencz 3, Greksza 1, BENE Z. 5. Cs.: ÁRKUS (kapus). Molnár. Szőke 2, Barna 5, Orosz 1. Edző: Lukács János. Újabb két pontot eredményezett a hűtőháziak fegyelmezett játéka. Végig irányítot­ták a mérkőzést, amely során szebbnél szebb, látványos gólokkal biztosan nyertek, egy fiatal, lendületes, gyors játékot bemutató vendégcsapat ellen. Soltvadkert—Kondoros 37—26 (19—15). NB Il-es férfi, Soltvadkert, 100 néző. V.: Márki, Papp. Kondoros: Gyurcsán — Szenteszki 1, Kelemen 4, Búza, Kasnyik 2, HARSÁNYI 9, Szi­geti 8. Cs.: Lengyel, Szmka M. 2, Szi­geti I., Tóth. Edző: Kerépeczky György. Paraj kapus nem tudott a csa­pattal utazni, munkahelyi elfoglaltság­ra hivatkozva. A 63 gól hűen tükrözi a kapusok teljesítményét, valamint a két csapat védekező munkáját. Sajnos a kondorosi csapat sok átadási hibát is vétett, ami megkönnyítette a hazaiak dolgát. Jamina SE—Túrkeve 14—20 (7—12). NB Il-es női, Békéscsaba. V.: Ladányi, Mikházi. Jamina: László — Szarvas. Popol 3, Kecskeméti 3, Faze- kasné 2, Leszkó 3, Vassné 3. Cs.: VE­RESS (kapus), Valastyánné, Bucsai. Edző: Vassné Radnai Viktória. Nem sikerült jól a bajnoki rajt a Jaminának. A tavaszi forduló első mérkőzésén a feljutásért küzdő túrkeveieket látták vendégül. Sok hibával, idegesen ját­szottak a hazaiak. Mind támadásban, mind védekezésben javulniuk kell a továbbiakban. Szeghalom—Colors SE Békés 15—16 (7—8). NB Il-es női, Szegha­lom, 150 néző. V.: Domonics J„ Do- monics V. Szeghalom: TAKÁCSNÉ — Veres6, Papp E. 1, Farkas l.Vargá- né 4, Madar 1, Szabó 2. Cs.: Zsadányi, Papp B., Papp I., Macsári-2. Edző: Csemáné Madar Márta. Békés: LO- VÁSZNÉ — Takács, Őri 2, Sebenné, Szakáliné 5, Nagy A. Nagy E. 4. Cs.: Apáti, Garas. Edző: Nagy .Imre, Sza- kállné Kisuczky Ágnes. Idény eleji formában, sok hibával játszott mind­két csapat. A küzdelmes mérkőzésen a jobb helyzetkihasználás döntötte el a két pont sorsát. A játék képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna. A befejezések... Debreceni Biogál— Gyomaendró'd 3:0 (5, 16, 5). NB Il-es női röplabda- mérkőzés, Debrecen. V.: Szőke. Gyomaendró'd: Szendrei, Arany M., Tímámé, Tóth É., Kajla, Gergelyné. Cs.: Arany E., Paróczai, Rosza, Vass, Iglódi. Edző: Szmolnik Lajos. A gyomaendrődiek gyenge tel­jesítményt nyújtottak — főleg az első és a harmadik játszmában —, á befeje­zések rendre nem sikerültek. Ifjúságak: Debreceni Biogál— Gyomaendrőd 1:3. Az éllovasok betliztek-, f. A megyei alsóbb osztályú labdarúgó-bajnokságok- ban a II. osztályban meg­lepetés a Gyomaendró'di Barátság hazai és a gádorosiak bé­késsámsoni veresége. A bajnoki ta­bellán nem változott a helyzet, mert mindkét csapat nyeretlen maradt a hét végén. Két ponttal vezet a Gádo­ros a Gyomaendró'di Barátság eló'tt. II. osztály: Kondoros—Csabacsűd 0—1, Vésztő—Dévaványa 3—1, Gyomaendrődi Barátság—Kaszaper 0—1, Gyulai Magán SE—Magyar- bánhegyes 2—1, Csorvás— Csanádapáca 1—0, Békéssámson— Gádoros 1—0. Újkígyós—Doboz 0— 1, Kunágota—Körösladány 3—2. Ifjúságiak: Kondoros—Csabacsűd 0—2, Vésztő—Dévaványa 1—2, Gyomaendrődi Barátság—Kaszaper 5—0, Gyulai Magán SE—Magyar- bánhegyes 1—2, Csorvás— Csanádapáca 6—1, Békéssámson— % Gádoros 3—0, Újkígyós—Doboz 4— 1, Kunágota—Körösladány 0—2. III. osztály: OMTK-Rákóczi— Okány 3—1 (1—1). Rákóczitelep, 100 néző. V.: Such. G.: Gigacz 2. Hor­váth A., ill. Fekete L. Jó: Csontos, Sitkéi, Gigacz, Horváth A., ill. Pesti, Farkas, Fekete L. (B. T.) Dombegyház—Gerla 8—0 (3— 0). Dombegyház, 200 néző. V.: Szta- nojev. G.: Magyar 3, Debreczeni 2, Nemczov, Dohor, Pilán. Jó: Magyar, Dohor, Debreczeni, Nemczov. A ven­dégcsapatból senki sem nyújtott átla­gon felülit. (K. L.) További eredmények: Gerendás— Pusztaföldvár 5—1, Csorvási Magán SE—Csárdaszállás 0—1, Lököshá- za—Bucsa 4—1, Tarhos—Bélmegyer 3—5, Nagybánhegyes—Békéscsabai Rekord 1—0, Szabadkígyós—Két- soprony 1—2, Méhkerék—Kevermes 9—0. Ifjúságiak: Nagybánhegyes— Békéscsabai Rekord 1—3. Összeállította: Hankó György Totótippjeink a 15. heti szelvényekhez: 1. Nyíregyháza—Diósgyőr x 2. Vác FC-Samsung—MTK 1 2 3. Bochum—Karlsruhe x 2 4. Dresden—Saarbrücken 1 x 5.1. FC Köln—Mönchengladbach 2 6. Frankfurt—Werder Bremen 1 x 7. Parma—Cagliari 1 8. Internazionale—AC Milan x 2 9. Juventus—Torino x 1 lö.Cesena—Bologna 1 11. Reggiana—Ascoli 1 12. Chemnitz—Duisburg lx 13. Oldenburg—Hertha BSC 2 +1. mérkőzés: 14. Jena—Mannheim 1 RFKFN MKiVFI HIKHP Közéleti napilap. Fó'szerkesztó': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő': Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; telefax: (66) 441-020; kiadó: (66) 441-545. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents