Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-27 / 97. szám

GAZDASÁG / HIRDETÉS 1993. április., 27. kedd A szakoktatás a piacgazdaság függvénye „Szövetkezés nélkül nincs hatékony gazdálkodás” Dr. Köpeczi Béla szerint az oktatás globális probléma, ugyanakkor a rendszerváltozás gazdasági és politikai ténye­zői is befolyásolják fotó: lehoczky péter Minden gyermek számára meg kell teremteni az oktatási formákban való részvétel le­hetőségét — hangsúlyozta dr. Köpeczi Béla azon az előadá­son Békéscsabán, amelyet a VI. Nevelésügyi Kongresszus előkészítésének a jegyében tartott. Elmondta, hogy a fej­lett nyugati országokban az oktatás fejlesztésére jelentős összegeket fordítanak, s ezt mi sem kerülhetjük meg. Bár az oktatás globális probléma, a rendszerváltozás gazdasági, politikai kritériumai is hatnak rá. Közülük — az előadás után — a szakoktatásnak a képzés­ben betöltött szerepéről fag­gattuk a Magyar Pedagógiai Társaság elnökét. — Ez a téma a piacgazdaság kérdéskörébe tartozik — kezdte válaszát az egykori mű­velődési miniszter. — A Nyu- gat-Európához való felzárkó­zásnak az egyik alapvető té­nyezője, hogy a szakkép­zésünk alkalmazkodjék a gaz­daság követelményeihez. Ma­gyarországon ebből a szem­pontból is az átmenet jellem­ző, és igazából véve a gazda­ságnak kellene szorgalmazni, hogy a szakképzést alkalmas­sá tegyék a jövő szakember- gárdájának felkészítésére. Az elmúlt negyven évben elsősor­ban állami feladatnak tekintet­ték a szakképzést, ezért a gaz­daság ilyen szempontból elké- nyelmesedett. Pedig vélemé­nyem szerint nem az oktatás- politikának, hanem a gazda­ságpolitikának lenne egyik alapvető feladata felhívni a fi­gyelmet arra, hogy itt nem egyszerűen az ifjúság jövőjé­ről van szó, hanem az egész társadaloméról. Az oktatáspo­litikának az a feladata, hogy tisztázza, milyen iskolarend­szerben történjék a szakkép­zés. Ugyanakkor nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni — a gazdaság- és oktatáspolitikai feladatok mellett—a közvéle­mény szerepét sem, amely túl­ságosan közömbösen veszi tu­domásul azt, hogy munka- nélküliség van. Itt sajnos a pa- ternalizmus továbbéléséről van szó, még mindig azt várják a szülők, hogy az állam és az iskola jelölje ki a gyerekek számára a további utakat. A helyi gazdaságnak kell meg­mozdulni, felmutatni az igé­nyeket, a szülőknek és a tanu­lóknak pedig tájékozódni a le­hetőségekről. Lenthár Márta —Tavaly ősszel a mezőkovács­házi kisgazdapárt segítségével megyei gazdasági társaság megalakítását indítványoztuk — mondja Bakos István, aki maga is ötletadó a Békés Me­gyei Gazdák Kft.-jének létreho­zásában. A kft. céljáról, szándé­kairól a Mezőkovácsházán tar­tott kárpótlási árverésen kap­tunk tájékoztatást: — Nem elég megnyerni a földtulajdont, gazdálkodni is tudni kell. Nyilvánvaló, hogy a kezdőknek jelen gazdasági helyzetben nehéz a piachoz jutás. A nyugati piac nem kíván igazán bennünket, de sajnos ke­leten sem terem Magyarország­nak babér—kezdte beszámoló­ját Bakos István, majd felhívta a figyelmet a kialakulatlan bel­földi piac helyzetére. — Amíg mi vidéken csodák­ra várunk, addig a nagyvárosi vagányok megszervezik he­A címben szereplő kérdést sok kistermelő teheti fel így tavasz táján, amikor a kertimagvak szerencsére egyre nagyobb vá­lasztékából kell eldöntenie mit is termeljen az idén. A mezőko­vácsházi Horstseed Magszapo­rító és Szolgáltató Kft. több sa­játos, kinemesített és országo­san is elfogadott vetőmagot kí­nál a termelőknek. Köztük ör­vendetesen megnőtt a fémzárolt hagymavetőmag iránti kereslet. Tavaly a feketekereskedelem igencsak burjánzott — mondja lyettünk a „boltot” — folytatta —, ezért megélhetésünk érde­kében szervezkednünk kell. Azért is indítottuk útjára a társu­lást, mert ez az egyszerű gazdál­kodás legjobb formája. Többek közt rámutatott arra, hogy a gazdálkodni szándéko­zók nagy része kukoricát akar termelni, mivel e terménynél várható a legkisebb veszteség. Éppen ezért össze kívánják fog­ni a megye gazdálkodását, ter­melési, tárolási lehetőségeket biztosítanak, felvásárlásokat eszközölnek és megpróbálják elfogadható áron értékesíteni a termékeket. A kft. nyitott, 10 ezer forint tagsági díj letételével bárki tagja lehet. Minden 100 ezer forint (10 tag) jelent egy szavazatot. Mezőkovácsháza eddig 300 ezer forinttal rendel­kezik, amellyel a megye legna­gyobb társulása lett. Kiemelte, hogy szövetkezés nélkül — bár Varga Sándor ügyvezető igaz­gató —, amelyet jó minőség biztosításával igyekeznek hát­térbe szorítani. Külön öröm, hogy ebbe a sorba illenek azok az új fajták, mint például a Pi­roska nevű egyéves magról vet­hető vöröshagyma, amelynek valójában a termelőknél most érett be igazán a forgalma. A Makói bronz korábban egyed­uralkodó volt a piacon, de a Piroska manapság már lényege­sen ismertebbé vált. A kft. hagymamag-értékesítése pél­maga a szó kissé lejáratottá vált — nincs hatékony gazdálkodás. — Ha most nem fogunk össze, akkor soha többé nem lesz rá alkalmunk — mondta, majd hangsúlyozta, hogy ez esetben nem pártkezdeménye­zésről van szó, csakis a magán- tulajdon a döntő. Mivel sokféle mezőgazdasági termékkel sze­retnék ellátni a gazdákat, ebbe a hálózati rendszerbe várják a Bé­kés megyei boltok jelentkezé­sét. Véleménye szerint először a megye kereskedelmét kell rendbe tenni, hogy ezt követően a szerződéses termeltetésben vagy a külkereskedelemben lépni tudjanak. A földtörvény elindításakor sokan kételked­tek: „Ugyan kinek kell a föld?” —kérdezték. Hát, íme itt a bizo­nyíték! — mondta végezetül Bakos István, majd rámutatott a kárpótlási liciten megjelentek nagyszámára. Halas. dául 1992. év tavaszán 5 millió forint értékű volt, 1993. tava­szán pedig 10 millió forint. A Piroska kitűnő, egyéves típusú fajta, amely tavaly először került be igazán a vetőmagke­reskedelem vérkeringésébe 2,5 tonna mennyiséggel. Emellett természetszerűen a Makói bronz és a dughagymás makói szerepeltek legnagyobb arány­ban az értékesítéseink között. Mi a vetőmagvakat biztosítjuk, a döntés a gazdáé. H. M. Makói bronz vagy Kovácsházi Piroska? VÁROSI SPORTCSARNOK BÉKÉSCSABA. '93 május 1. 18 óra: raj zf ilmslágerek élő koncertje! Vük, Mézga Géza Hófehérke, Csipet csapat, Csip-csup csodák, Kacsamesék, Gumimacik, Hupikék törpikék, Dr. Bubó, Tini-ninja teknőcök, Pumukli. Belépő: gyermek 150 Ft, felnőtt 200 Ft. Jegyek válthatók: Sportcsarnok, 7-es Kft., Claudia Delikátesz. Tisztelt Ügyfeleink! ingatlan Szíves tájékoztatásul közöljük Önökkel, hogy az OTP Ingatlan Rt. 7. sz. területi főmérnökségének száma megváltozott. Az új szám: (66) 451-448. A fenti számon fax és üzenet is továbbítható! Mrs Kereskedelmi és Idegenforgalmi TOVÁBBKÉPZŐ Békéscsaba, Andrássy út 6. Telefon: 448-448. Ugye tudja, hogyha kedd, megírja a Kishegyed! — 1825 kilót fogytak a Kiskegyeddel — Hogyan lehet kijönni nettó 17 ezerből? — Mikor hiányzik a feleség annak, akinek nincs? — Popgála — tiniknek, tinikről — Kismama, maradj nő! — És persze divat, kozmetika, sztárok és pletykák. Mindez, mint minden kedden, olvasható a Kishegyedben! 399 Ft/m -es reklámártól sok színben valamint műanyagpadlók nagy választékban Mintha a természetben járna BaMonya Páva Áruház, Fő u.93. Bflkéscjotw Méteráruk bofcja, Andrássy u.lZ TÁRBUNG* Bt, Ursányí D.u.28. Csórva» Háztart.bolt, Rákóczi u.31. Dávavcmya Rövidáru üzlet, Árpád u.lé. Balt Molnár Károlyné, Rákóczi u.6. Gyomoandród Gellai Miklósné, Fő u.29. Gyula Bútorbolt, Temesvári u.118. Kubicza Bazár, Béke sugárút 6. Kondora» Ruházati bolt, Hősök tere 6. t/g-" -I--1*.-. K OTOSKKKiny Papp Imréné, Lenkey u.27/1. Mazobarany Bubára Lakbér., Luther M. tér 3. Ma ráhagyás Elektron Shop, Hild u.3. Böngészde, II.József krt.30. Mazékovócshóxa Dudaszegné, Sármezey u.48/a. nagyszénás Vegyes Ruházat, Szabadság u.8. Orosháza Tuti-Tipp, Thököly u.8. Dico Kft, Martinovics u.2. Sarkod Ruházati Áruház, Szent [.tér 1. («mLsLum jZ60iKHOiTi Tolnai Lajosné, Dózsa u.18. Importőr PÉCSt-KER KFT Din<E=i VISZONTELADOK FIGYELMÉBE! Ezúton szeretném felhívni jelenlegi és tüzépes régi kedves üzletfeleim figyelmét, hogy számos építőanyag-igényüket igen kedvező feltételek mellett tudnám biztosítani. Kiemelném, hogy hazai cement és mésztermékek márkakereskedése révén a gyári árnál kedvezőbb áron állok az Önök rendelkezésére. , , GERENÉ SZINNYAI EMMA DUTKER Kft. Kecskemét, István király krt. 24. 6000 Telefon: (76)-482-210. Fax: (76)-481-617 Nyitva tartás: háttőtől péntekig 8-tól 16 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents