Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
0 BÉKÉSCSABA ÉS KÖRNYÉKE A dobozi Wenckheim-kripta Az oldalt szerkesztette: László Erzsébet Telefon: (66) 450—450 Számítástehnikai berendezések kedvezményesen Békéscsaba. — A Műszer- technikai és Számítástechnikai Kft., Békéscsaba ebben az évben még ÁFA felszámítása nélkül tud számítástechnikai berendezéseket az iskoláknak eladni. Békéscsabán az And- rássy út 23—27. szám alatt kereshetik meg Darida Edit kereskedelmi vezetőt. F oltmozaik-kiállítás Békéscsaba. — A Diáktanyán április 23-áig látható az a Foltmozaik-kiállítás, amelyet a hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Központ klubjának anyagából rendeztek. Megtekinthető munkanapokon 10—17 óráig. Mindenkinek jut föld Doboz. — A helyi földkiosztó bizottsághoz 1090-en nyújtották be igényüket földjeik kijelölésére. Ez a szám a jogosultak 50 százalékát teszi ki. A becslések szerint a jelentkezők 20 százaléka — összesen körülbelül 500 hektárnyi területet — ki akarja venni földtulajdonát a helyi szövetkezetből. A jogosultak három táblát jelölhettek meg a földjeik kimérésére. Amely területekre többen is jelentkeznek, sorsolással döntik el, kié legyen a tábla. Szintén sorsolással döntenek arról, hogy azok tulajdonát, akik nem nyújtották be igényüket, hol jelölik ki a rendelkezésre álló 64 táblában. Szakorvosokat önkormányzati pénzből Telekgerendás. — A kistelepülés önkormányzata a háziorvosi rendelés mellett szakorvosi ellátást is biztosít a helybelieknek. Dr. Vágréti Zsuzsanna gyermekorvos naponta 11-től 13 óráig rendel, dr. Bar- ta Kálmán fogorvos hétfőnként 8-tól 10, csütörtökönként 16-tól 18 óráig várja a betegeket. Nőgyógyászati rendelésre a békéscsabai Réthy Pál Kórházból minden hónap első péntekén látogat szakorvos. Az oldalt írták: Bede Zsóka, Béla Vali, László Erzsébet, Len- thár Márta és Szőke Margit. A fotókat Lehoczky Péter készítette Harc az életért Csöndes a dobozi határ. A gépeket nem bírja el a lágy föld. Ezek a kivárás pillanatai. És a háttérmunkáké. Az átalakult tsz mostantól Petőfi Termelők és Szolgáltatók Szövetkezete. Nemrégiben létrehoztak öt termelő kft.-L Kárpótlásra kijelöltek 1300 hektárt, ingyenes használatra 800 hektárt adtak át a dobozi gazdáknak. A szövetkezet elnöke, Balázs Mátyás a legújabb próbatételnek azt a törvényjavaslatot tekinti, amely szerint a szövetkezetből csoportos leválásra nyílna mód 10 millió forintos határértékben. S mint mondja, nem biztos, hogy ezt a szövetkezet túlélné. E nélkül is kétséges, hogy a gazdaság 102 aktív dolgozójának tudnak-e megélhetést biztosítani. A szövetkezetnek jelenleg 25 millió forintos a tartozása—ebből lOmillió a hitel —, s bár a tsz-ekben tapasztalható eladósodáshoz képest nem sok, mégsem látszik biztosnak a visszafizetés háttere. Arról nem beszélve, hogy a 222 milliós vagyon után a kívülállók osztalékot is várnának. Minden nehézség ellenére a szövetkezetben megindult a harc az életért. A földet megművelték, bevetették, most már kellene egy hét jó idő, hogy folytathassák a munkát. Arról ugyan nem erősít meg az elnök, hogy valaha, a Wenck- heimek korában Európa legnagyobb zöldségkertészete Dobozon volt, de az biztos, hogy a falu arculatát mostanában a paprikatermesztés is alakította. Tavaly a részarány-tulajdonosok 400—400 szögöl földet kaptak, s termelik is a paprikát szorgalmasan. Valóban nagy- gyá lehetne tenni a zöldség- kertészetet, mert ezen a vidéken minden talpalattnyi föld öntözhető. Az átalakulás első lépcsőin tehát túl van a szövetkezet; létrehozták az öt kft.-t; kettőt növénytermesztésre, egyet-egyet sertéstenyésztésre, kereskedelemre, szolgáltatásra. Várható még, hogy a szarvasmarha ágazat és a szá- rító-keverő is kft.-vé alakul. A Petőfi szövetkezet a megújulás után az utolsó tartalékait éli annak ellenére, hogy a gazdagodás jelei már 1983-tól — hatalmas erőfeszítések, beruházások után és egyfajta korszerű szemlélet meghonosításával — látszottak. „Most is megélnénk, ha hagynának bennünket boldogulni. Higgye Balázs Mátyás: „Kétséges, hogy a 102 aktív dolgozónak biztosít-e megélhetést a szövetkezet” el, ennél jobban nem lehet spórolni. Van egy múzeumnak nevezett raktárunk, ahol a leselejtezett gépeket tároljuk. Onnan szerezzük be az éppen szükséges alkatrészeket a gépeink javításához." A jelen béli vergődést igyekszik megfogalmazni Balázs Mátyás, hozzátéve a legújabb sorscsapást: a húsipar most kapott volna 35 százalékos szubvenciót a sertésexportra. A stop a legrosszabb időben érte őket. Persze — mondja végezetül Balázs Mátyás —, minden akadály, sorscsapás, mint régen a belvíz, az árvíz leküzdhető, ha á törvények biztosítják a szükséges mozgásteret. Kompház és kemping Szanazugban A remények szerint az idei szezonnyitásra elkészül a szanazugi kompház Egy, csak egy legény volt talpon a vidéken, amikor néhány napja barátságtalan tavaszi időben ellátogattunk Szana- zugba. Kalapács ütemes kop- panásai visszhangzottak a zsúfoltabb napokat is megélt, kedvelt üdülőhelyen; Kovarszki Pál vállalkozó szorgoskodott egy építkezésnél. A cselgán- csosok világában valaha szép sikereket megélt fiatalember számára éppen egy éve kínálkozott lehetőség a víz mellett; beindította a kompjáratot a dobozi és a gyulai part között. Idén szemmel láthatóan a vállalkozás bővítésére szövögetett terveket: — Ezen a környéken harminc éve semmit nem tettek a színvonalas vendéglátásért — kezdte. Most a barátaimmal — Pataki Károllyal és Ökrös Gáborral — igyekszünk egy komplexumot kialakítani, amelynek többek között része ez a Sebők József, szegedi mérnök által tervezett kompház. Hídpillér jellegű belső kialakítása elbír egy közepes árhullámot is. A földszinten, a teraszon meleg ételekkel várjuk majd a vendégeket, a nádtetős emeleten pedig néhány szobát alakítunk ki. Semmiből sem szeretnénk hirtelen meggazdagodni, nagyot szakítani. Minden 20 forintra szükség lesz, hiszen húsz forintokból lesznek a 100 forintok... A kajakokat ugyan olyan áron adjuk kölcsön, mint lOéve. Kovarszki Pál elismerő szavakkal említette a dobozi ön- kormányzatot, amely minden elképzelésében segíti. Az idén például kutat fúrnak a kompház mellett. Ugyancsak sokat segített már tavaly is a gyulai rendőrség. Rájuk bizonyosan ezen a nyáron is szükség lesz, hiszen a kompház mellett egy 100 sátras kempinget is kialakít — annak minden komfortjával — Kovarszki Pál. Tervei szerint még a szemételhordás- ról is gondoskodik. Eddig egymillió forintot fektetett a beruházásba, amelyből — tűzoltó lévén, szabadnapjain — maga is derekasan kiveszi a részét, segítőkész tűzoltótársaival együtt. Bűnügyi Újkígyós: — Április 12-ére virradóan ismeretlen tettesek a benzinkút épületének ajtóüvegét kitörve az eladótérből autófelszerelési cikkeket, többek között gyújtógyertyákat, izzókat vittek el mintegy 30 ezer forint értékben. krónika Békéscsaba: —-Április 10- ére virradóan a MÁV villamosfelügyeletének telephelyén a háromszemélyes tolvajcsapat Barkas gépkocsijára több mázsa rézkábelt pakolt. A 25 ezer forint értékű szállítmányt vidékre akarták vinni. A zsákmány azonban nem lett az övék: a MÁV dolgozót és társait (egyikőjük Fiatalkorú) tetten érték. Gépkocsit loptak április 12- re virradóan a Kulich-lakóte- lep 20-as számú ház elől. A zöld színű, ponyvás ARO típusú autó forgalmi rendszáma AAL-064. A tulajdonos szerint 110 ezer forintos kár érte. 1993. április 15., csütörtök Tartalékon A keserűség táplálta indulat olykorolykor teret követel magának, amint Balázs Mátyás, az újjáalakult dobozi Petőfi tsz elnöke a szövetkezet utolsó tartalékairól beszél. , fiehet, hogy az elmúlt tíz évben meghülyültünk az erőfeszítéstől, s most kiderül, nem tudunk felnőni az új követelményekhez." Sorolja, mi mindent megtettek az átkos- ban; melioráltak, vállalkoztak, megpróbáltak új szemléletet, korszerű gazdálkodást vinni a szövetkezetbe. Amennyire csak lehetett az akkori körülmények között. Jött az új rendszer, átalakultak, mindent megtettek, amit a kor követelményei diktáltak. Csupán egy valamit nem kaptak cserébe. A továbbélés lehetőségét. Enyhén szólva mostohának nevezi az elnök azt a jogszabályi környezetet, amelynek keretei között kell a szövetkezeteknek létezniük. Ha a parlament megszavazza Zsíros Géza javaslatát—amely 10 milliós határértékben csoportos leválásra adna lehetőséget a tsz-ből —, megadja a kegyelemdöfést a szövetkezeteknek. Legalábbis így látja Balázs Mátyás annak a gazdaságnak az élén, amelyben 15—16 ezer forintos havi bért fizetnek a dolgozóknak, s ahol fejlesztésre gondolni sem mernek. A még működő gépeiket a lebontott, leselejtezett eszközök darabjaiból javítják. így élnek máról holnapra. Nehéz elképzelni mindnyájunk asztalát gazdagon terítve akkor, amikor a mezőgazdaságból élőknek csak az egyik része kapja meg az esélyt a boldoguláshoz, miközben a másik része megfullad. Elsősök beíratása A békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási irodájának tájékoztatása szerint az 1993/ 94-es tanévre az első osztályosok beíratására április 22-én, csütörtökön 8—18 óra között, április 23-án, pénteken 8—18 óra között nyílik lehetőség. Mint ismeretes, minden szülő köteles beíratni a gyermekét az általános iskola első osztályába, ha a gyermek az iskolába járáshoz szükséges fejlettséget elérte, és 1993. május 31-éig (kivételes esetben december 31-éig) betölti a 6. életévét. A beíratáshoz szükséges az iskolaérettséget igazoló óvodai szakvélemény, valamint a szülő (gondviselő) személyi igazolványa. Minden gyermeket a körzetileg illetékes vagy a választott iskolába kell beíratni. A beiratkozás javasolt rendje: április 22-én a körzeti iskolát igénybe vevőket és a tagozatra felvetteket várják, április 23-án pedig a körzeten kívüli, választott iskolákba történik a beíratás (férőhely függvényében). Az iskolai körzetekről az óvodák és az iskolák adnak részletes tájékoztatást a szülőknek. A körzeten kívüli beíratás feltételeiről az iskola igazgatója—a férőhelyek ismeretében — saját hatáskörében dönt. Kinőtték a falakat A szabadkígyósi önkormányzat épülete szűknek bizonyult, ezért döntöttek úgy, hogy bővítik a meglévő helyiségeket, ahol már nem tudták megfelelő módon fogadni az ügyfeleket. Ahogyan azt Filó János polgármestertől megtudtuk, az új rész felépítését munkanélküliekkel végeztetik el. A beruházást szeretnék kétmillió forint alatti összegből megoldani. Előreláthatólag nyáron a hivatal dolgozói már beköltözhetnek az új részbe. Örülnek a hivatal dolgozói, és örülnek a munkanélküli szakemberek, akik az építkezésnél munkához jutottak