Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-04 / 53. szám

© k 1993. március 4., csütörtök SPORT £1 1----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— teÉKES MEGYEI HÍRLAP Nagy előny a piros-kékeknél Vasas—Békéscsabai Előre KSE 28—20 (13—9) Magyar Kupa női kézilabda-mérkőzés, negyeddöntő, első találkozó, Buda­pest, Fáy utca, 600 néző. V.: Bednár, Kanyok. Vasas: Hang — KÁNTOR 7, Tóthné 4, Oravecz 3, Simics 1, Varga 1, ERDŐS 10 (6). Cs.: Nagy (kapus), Tóth A., Tóth Edina, Tóth Enikő, Angyal 2. Edző: Csík János. Békéscsaba: Bloj — Csenki 3, Mezőségi 2, HOCHRAJTER 11 (8), Petri, Bohus, Sávolt 3. Cs.: Megyes (kapus), Bolla 1, Kovács. Edző: Tobak Lászlóné. Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 8/6, ill. 8/8. I Lendületesen kezdtek a békéscsabaiak, s a mérkőzés elején némi előnyre tettek szert. Ám hamar fordítottak a fővárosiak, ami után már csak nehezen találtak magukra a lilák, sok volt az átadási és lépéshiba, a támadá­sokat körülményesen vezették. Az első játékrész lefújása előtt ismét föllángolt a Békéscsaba, és valamennyit ledolgozott hat­gólos hátrányából. A fordulás után a házigazdák nagyobb se­bességre kapcsoltak, Erdős pa­rádés játékával már tíz perccel a mérkőzés előtt megvolt a 8 gó­los előny. Nyilatkozatok. Csík János: — Elégedett vagyok a különb­séggel. Tobak Lászlóné: — Sérülések miatt új csapatot pró­báltunk ki, én pedig még ismer­kedem a gárdával. Mohácsi utazik a vb-re A március 9. és 20. között Svédországban megrendezésre kerülő férfi kézilabda világbajnokságra utazó 16 tagú válogatott keretet a több hetes felkészülés után kijelölte Kovács László szövetségi kapitány. A csapatban — a válogatott legfiatalabb tagjaként — helyet kapott a Békéscsabai Előre KSE 19 éves tehetséges átlövője, Mohácsi Árpád is, aki jelenleg vezeti az NB I-es góllövőlistát. A svédországi világbajnokságra utazó keret: Fekete, Szatmári, Bíró (kapusok), Borsos, Kertész, Gyurka, Győrffy, Sótonyi, Horváth A., Mezei, Éles, Bartók, Fenyő, Mohácsi, Pásztor, Csok- nyai (mezőnyjátékosok). A körülményekhez képest... Gyulai FC—Szarvasi Vasas 0—1 (0—0) Előkészületi labdarúgó­mérkőzés, Gyula. V.: Csonka. Gyula: Szabó — Botyánszki, Kiss M., Pá­pa, Mező (Tóth) — Resetár, Steiger­wald (Oláh), Kiss L., Tamási (Répá- si) — Boruzs (Zúza), Bagyinka (Bí­ró). Edző: Cserháti István. Szarvas: Halász — Gebri (Cziglédszky), Hirmler (Szlopóczky), Holp, Zaho- rán — Pisont A., Brakszatórisz, Ma­jor (Pisont R.), Mihalache — Rácz (Bolba), Stancu (Csubró). Edző: lo­an Patrascu. A körülményekhez képest elfogad­ható, kicsit mély talajú pályán játszot­tak a csapatok. A gól a második játék­rész közepén esett, szerzője Csubró volt. A vendéggyőzelem ellenére a ha­zaiaknak nem volt szégyenkezni való­juk, ők is számtalan helyzetet dolgoz­tak ki Halász kapuja előtt. (jENEl) Kurucz Adám műtét után Kurucz Ádám neve az elmúlt hét végén — a le sem játszott — Ferencváros elleni csapat összeállításban még csak fel sem merült. Mi több, a „fakóban” találkozhattunk a szőke középpályás nevével, ott is lecserélték. No, ezúttal nem azért, mert gyengén muzsikált a tartalékok között. Oka egyszerű: megsérült. Sőt, olyannyira, hogy kedden a békéscsabai kórházban Dányi adjunktus kisebb atroszkó- pikus porcműtétet hajtott végre a játékos bal térdén. Az ügy pikantériája, hogy Kuruczot az egyesület el akarta adni az ugyancsak NB I-es Diósgyőri FC-nek. A két klub a múlt hét végén egyetértett már az átadás átvételben, csak Kurucznak kellett volna kimondani az igent. De az átigazolás most így kútba esett. Kumcz a héten még a kórház lakója lesz, s ha nem jön közbe komplikáció, három hét múlva megkezdheti az edzéseket (jávor) MK-továbbjutó: MTK és a Haladás Miután az MTK hazai pályán 3—0-ra, korábban Sárándon 2—1-re nyert, így 5—1-es összesítéssel továbbjutott a lab­darúgó Magyar Kupa negyed­döntőjén. Hasonlóképpen si­kerrel vette az akadályt az NB II éllovas, a Haladás VSE, amely az első mérkőzésen ugyan még 2—1-re kikapott Kispesten, de a tegnapi visszavágón 4—1-re nyert hazai pályán, így összesí­tésben 5—3-mal jutott tovább. A Pécs—Ferencváros találko­zót a pálya használhatatlansága miatt ezúttal sem játszották le, a BVSC—Békéscsaba mérkő­zést a hét végén, majd a vissza­vágót a jövő hét szombatján ren­dezik meg. Énekes-emlékverseny r Budapesten rendezték fc* meg az Énekes István ökölyívó-emlékversenyt, ' amelyen részt vett két Bé­kés megyei junior korú öklöző is. Az 57 kg-os súlycsoportban Mochnács János, a Békéscsabai Patex-Béfon versenyzője az első napon a mezőtú­ri Csuka ellen egyhangú pontozással győzött. Másnap ugyancsak maga­biztos öklözéssel verte a debreceni Jónást, így a döntőbe jutott, ahol a világbajnoki bronzérmes Oláhval, a Vasas klasszisával mérkőzött, de ki­kapott. így ezüstérmes lett. Edzője, dr. Rojkó László így véleményezte teljesítményét: — Az első napon még görcsös volt tanítványom, nehe­zen is oldódott fel. A folytatásban könnyed öklözéssel vétette észre magát, de már a döntőben nem bon­takozhatott ki a kétségkívül jobb Oláh ellen. A Colors SE Békés versenyzője, Surman Zoltán a KSI-s Buga ellen küzdött a 63,5 kg-ban, de pontozás­sal veszített a nyitányon, így helye­zetten maradt. (GyurkÓ) Eltiltások, dorgálások A Békés Megyei Labdá­ik rúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a kiállított *° labdarúgók ügyében a következő határozatokat hozta. Lévai Krisztián (Békéscsabai Elő­re FC) egy bajnoki és kupamérkő­zéstől eltiltva. Palyik Győző (Bé­késcsabai Előre FC) két bajnoki és kupamérkőzéstől eltiltva. Mihalik Pál (Csárdaszállás) négy bajnoki és kupamérkőzésen nem léphet pályára. Soványka mezőnnyel... J Békéscsabán rendez- ték meg az úszók idei [ Olimpiai Reménysé­gek Versenyének I. fordulóját, amelyre meglehetősen kevés csapat küldte el fiataljait, mindössze négy klub verseny­zői álltak rajtkőre. Eredmények. I. korcsoport (1983 után születettek). Fiúk. 50 m mell: 1. Polczer Roland (Békéscsabai Előre Úszó Klub) 47,39, 2. Lachata (Tót­komlós) 47,98, 3. Kürtös (Hód SE) 49,75. 100 m hát: 1. Mede Balázs (Bcs.) 1:35,12, 2. Lőrincz (Hód SE) 1:38,03, 3. Gelegonya (Bcs.) 1:42,24. 100 m pillangó: 1. Kürtös Dávid 1:51,33, 2, Lőrincz 1:55,42, 3. Jánki (Gyula) 1:57,02. 400 m gyors: 1. Me­de Balázs 6:13,32, 2. Kürtös 6:53,38, 3. Lőrincz 6:54,65.4x100m gyorsvál­tó: 1. Békéscsaba 5:55,12, 2. Hód SE 6:31,58. Pontversenyben: 1. Békés­csaba 1323, 2. Hód SË 1254, 3. Gyula 390,4. Tótkomlós 297 ponttal. Leányok. 50 m mell: I. Vandlik Tímea 46,08, 2. Marjai (mindkettő Bcs.) 47,77,3. Mácsár (Hód SE) 48,20.- 100 m hát: 1. Vandlik Tímea 1:29,49, 2. Marjai 1:33,19, 3. Vereczkei (Hód SE) 1:40,05.100 m pillangó: l .Bartha Andrea 1:27,07, 2. Polonka (mindket­tő Bcs.) 1:42,53. 400 m gyors: 1. Bar- tha Andrea 6:13,34, 2. Marjai 6:34,13, 3. Vereczkei 7:06,15. 4x100 m gyors­váltó: 1. Békéscsaba 5:44,83. Pont­versenyben: 1. Békéscsaba 2531, 2. Hód SE 1186, 3. Gyula 536, 4. Tót­komlós 447 ponttal. II. kcs. (1981 után születettek). Fi­úk. 50 m mell: 1. Nagy Gergely (Hód SE) 40,58,2. Zilling 41,00,3. Matuska (mindkettő Bcs.) 42,97. 200 m hát: 1. Lucz Róbert 2.54,64, 2. Nagy (mind­kettő Hód SE) 3:00,52, 3. Filó (Bcs.) 3:03,38.100 m pillangó: 1. Nagy Ger­gely 1:25,45, 2. Lechmayer (Bcs.) 1:26,41, 3. Vörös (Hód SE) 1:29,74. 200 m vegyes: 1. Nagy Gergely 2:53,39, 2. Szabó (mindkettő Hód SE) 2:58,63, 3. Matuska 3:11,58. 800 m gyors: 1. Zilling Mátyás 11:08,70, 2. Lechmayer 11:27,46, 3. Szabó (Hód SE) 11:44,73. 4x100 m gyorsváltó: 1. Hód SE 4:54,71, 2. Békéscsaba 5:13,28, 3. Gyula 5:53,55. Pontver­senyben: 1. Hód SE 3316, 2. Békés­csaba 3106,3. Gyula 1392,4. Tótkom­lós 201 ponttal. Lányok. 50 m mell: 1. Diós Linda (Bcs.) 41,37,2. Kiss (Hód SE) 43,74,3. Gazda (Gyula) 44,10. 200 m hát: L Kiss Beáta 3:12,91, 2. Póda (Bcs.) 3:16,81, 3. Katona (Hód SE) 3:18,37. 100 m pillangó: 1. Kovács Vera (Bcs.) 1:30,68, 2. Wéber 1:31,80, 3. Varga (mindkettő Hód SE) 1:32,14. 200 m vegyes: 1. Diós Linda 3:02,81,2. Wé­ber 3:08,95, 3. Kovács 3:16,48. 800 m gyors: 1. Varga Anikó 12:10,00, 2. Wéber 13:16,23. 4x100 m gyorsvál­tó: 1. Hód SE 5:29,74, 2. Békéscsaba 5:39,63, 3. Gyula 5:59,27. Pontver­senyben: 1. Hód SE 3363, 2. Békés­csaba 2598,3. Gyula 1244 ponttal. III. kcs. (1979 után születettek). Fiúk. 50 m pillangó: 1. Szabó Gábor (Hód SE) 31,312. Tóth (Bcs.) 31,90,3. Besztercei (Gyula) 44,27. 50 m mell: 1. Balázs György (Tótkomlós) 38,88, 2. Kérdő (Hód SE) 39,56, 3. Laczó (Bcs.) 39,98.200 m hát: 1. Laczó And­rás 2:22,80,2. Paku (Hód SE) 2:31,31. 100 m pillangó: 1. Szabó Gábor (Hód SE) 1.09,12, 2. Tóth (Bcs.) 1:11,12, 3. Besztercei 1:50,16. 200 m vegyes: 1. Szentesi Szabolcs (Bcs.) 2:36,67, 2. Szabó (Hód SE) 2:37,15, 3. Balázs (Tótkomlós) 2:56,57. 1500 m gyors: 1. Szentesi Szabolcs 19:45,60,2. Paku 20:00,80, 3. Papp (Gyula) 23:02,25. 4x100 m gyorsváltó: 1. Hód SE 4:18,87, 2. Békéscsaba 4:22,29, 3. Gyula 5:21,46. Pontversenyben: 1. Békéscsaba 3223, 2. Hód SE 3206, 3. Gyula 1103,4. Tótkomlós 746 ponttal. Leányok. 50 m pillangó: 1. Hra- bovszki Anikó (Bcs.) 33,17, 2. Kiss (Hód SE) 36,15, 3. Kovács (Gyula) 36,95. 50 m mell: 1. Nagy Enikő (Hód SE) 40,67, 2. Póda (Bcs.) 40,92, 3. Vógel (Tótkomlós) 46,41. 200 m hát: 1. Botyánszki Andrea (Bcs.) 2:31,75, 2. Nagy 2:57,93, 3. Kovács 3:01,43. 100 m pillangó: 1. Hrabovszki Anikó 1:12,34, 2. Kiss 1:20,78. 200 m ve­gyes: 1. Hrabovszki Anikó 2:36,41,2. Lengyel (Hód SE) 2:47,15. 800 m gyors: 1. Hrabovszki Anikó 9:44,50, 2. Petróczky (Hód SE) 11:13,76, 3. Kovács 11:54,01. 4x100 m gyorsvál­tó: 1. Békéscsaba 4:31,64, 2. Hód SE 5:00,57. Pontversenyben: 1. Békés­csaba 4072, 2. Hód SE 3055, 3. Gyula 1131,4. Tótkomlós 323 ponttal. A mai magyar válogatott nem mérhető a korábbihoz így látja a főszponzor képviselője Hartmut Ohlig neve nem ismeretlen a labdarúgást szeretők széles tábora előtt. Néhány évvel ezelőtt dr. Petróczy Gábor — aki ma a megyei sportigazgatói tisztséget tölti be — révén került kapcsolatba a Békéscsabai Előrével a menedzser, s szerződtette az akkori NDK-beli első ligás Energie Cottbus csapatához Fabulya Györgyöt, a lila-fehérek keménykötésű védőjátékosát. Aztán egyesült a két német állam, s Hartmut Ohlig bekapcsolódott az üzleti életbe. Jelenleg a frankfurti székhelyű Techem cég magyarországi képviselője. A szakembert — aki munkája révén gyakran jár Békéscsabá­ra — a Békéscsabai Előre FC- vel kötött főszponzori szerző­dés aláírása után kértük rövid beszélgetésre. —Milyennek ítéli meg a mai magyar labdarúgó-válogatot­tat? — Sajnálom, hogy a mai magyar válogatottat nem lát­tam olyan sokszor, hogy ér­demben nyilatkozni tudjak ró­la. Nekem csak a 10—-15 évvel ezelőtti magyar nemzeti tizen­egyről van konkrét ismeretem, hiszen akkoriban sok nagy csatát vívott az NDK együtte­sével. Abban a magyar csapat­ban sok nagyszerű labdarúgó szerepelt. Eredményei alapján megállapítható, hogy a mai magyar válogatott nem mér­hető a korábbihoz. — Mit jelent az Önök cégé­nek, hogy két esztendőre fő­szponzoraivá váltak a Békés­csabai Előre FC-nek? — A Techem filozófiája szerint mi mindenütt a sport révén igyekszünk megismer­tetni cégünket a helyiekkel. Például Lengyelországban a Lech Poznan együttesénél kezdtük a támogatást, s azóta már helyi központunk műkö­dik a lengyel városban. Az külön öröm számunkra, hogy azóta a Lech együttese már a BEK-ben képviselte hazáját. Külön kihangsúlyozom, hogy bár több csapatot támogat a cég otthon és külföldön, a Bé­késcsabai Előre FC viszont az első egyesület, amelynek megadtuk azt a jogot, hogy a mezeken viselje a nevünket. Egyébként szeretnénk, ha to­vábbfejlődne a csapat, s minél jobb eredményeket érne el a bajnokságban. A mi cégünk hosszú távú együttműködésre törekszik, remélem Békéscsa­bán is meghosszabbítjuk a le­járat után a későbbiekben a szerződést. — Ön többször látta már a lila-fehér együttest játszani. Hogyan ítéli meg a csapat játé­kerejét? — Egészen konkrétan vála­szolok a kérdésére. Én nagyon sok potenciális lehetőséget lá­tok ebben az együttesben. Meggyőződésem, hogy egyre feljebb kapaszkodnak majd a tabellán. Rossz üzletemberek lennénk, ha olyan klubot tá­mogatnánk, amely nem tarto­zik hazájában az élvonalhoz.-— Önök több német klub támogatói. Elképzelhető-e, hogy a Techem által szponzo­rált Bundesliga-csapatból, fi­atal, tehetséges játékosok — akik ott még nem férnek be a kezdő 11-be — kölcsönbe Bé­késcsabára kerülnének? — Mindez homlokegyenest ellenkezne az elképzeléseink­kel, hiszen mi magyar játéko­sokat szeretnénk a német baj­nokságba vinni. Megítélésem szerint ma Békéscsabán nin­csenek olyan anyagi feltéte­lek, hogy meg tudnának fizetni egy Bundesliga-labdarúgót. Ezért inkább Franciaországba, Görögországba és az utóbbi időben Törökországba igazol­nak a német játékosok. Né­hány év múlva nem kizárt, hogy lesz olyan magyar egyesület, amely meg tudja fi­zetni a tőlünk érkezett idegen- légiósokat. — A Patrick céggel kötött szerződést hogyan értékeli? — Nagyon örülök neki, hogy a világhírű sportszer- gyártó cég is segíti évente sportszerekkel a csabai klubot. Ä német bajnokságban a Karlsruhe együttese játszik a Patrick mezében, és igazán si­keres csapatnak számít. Mi ab­ban bízunk, hogy hasonlóan jó teljesítményre lesz képes az Előre FC. —Lesz-e Techem-kupa lab­darúgótorna Békéscsabán? — Egyelőre nem tervezünk Magyarországon ilyen soroza­tot. Nálunk egyébként már zaj­lik Cottbusban egy több évre szóló teremlabdarúgó-torna, amelyet a Techem szponzorál. Nem vetettük el azt a gondola­tot, hogy egyszer a Techem által támogatott csapatokat meghívunk egy közös német- országi tornára a közeljövő­ben. Mi nyitottak vagyunk minden hasznos kezdeménye­zésre — fejezte be Hartmut Ohlig. Verasztő Lajos A hét végén Békéscsabán, a 2- es általános iskolában a városi bajnokság keretében két for­dulót játszottak az együttesek. Négy gárda nem jelent meg, így az ellenfelek játék nélkül, 3—0-ás gólkülönbséggel ju­tottak a két ponthoz. Szombati eredmények: Shell- Vince S.—Arzén 1—7, Csabatáj I. —Zahorán FC 9—3, Kispipa— Békés Color’s C. 4—4. Hafe— Szabadkígyós II. 3—0, Péter G. KFT.—Vízmű II. 2—2, Uni- cum—Orláng Gmk 3—1, Bime- táll-Bonag—Y ellow Phone 4—4, Excelsior—Medgyesegyháza Teremfoci 2—6, Körös Volán—Vasvári P. 1—4, Speed-Burger FC—Rutex 0—3, Kiosz—Pedagógus 2—3, Nefelejcs Presszó—Kondorosi TE 3—6, Hungavis II.—Big Boys 2—2, Vízmű I.—Korona- Csabagyöngye 3—3, Pálma-Csa- ba Taxi—Patex Ászok 3—0 (já­ték nélkül). Vasárnapi eredmények: Cső- vill—Távközlés 7—2, Tarhos- Arany Pr.—Kertváros 0—3 (j. n.), Gabona—Telekgerendás 2— 1, Kner Nyomda—Éprak Kft. 2— 0, Hungavis öregfiúk—Bútoripar 6—0, Főiskola—Thermál Taxi 2— 3, Északi Tej—Kétegyháza 3— 0 (j. n.), Müker Kft.—Gyulai Áfész 7—3, Providencia Bt.— Zélifém 4—1, Városháza-Co- lor’s—Tákisz 9—0, VII. kerület—Sarkad 0—1, Csabatáj II—Trex IM Bt. 3—0 (j. n.), MÁV DSE—Gyulai Húskombi­nát 0—2, Színfolt—Károlyi és Tsa. 2—1. A két nap játékvezetői: Vasas, Klembucz, Mátyás, Péter, Kuti, Scsitovics, Dajka és Szabó vol­tak. Felvételünk a Gabona—Telekgerendás összecsapáson készült. A találkozót nagy küzdelem­ben 2—1-re a fehér mezes gabonások nyerték fotó: kovács Erzsébet Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; telefax: (66) 441-020; kiadó: (66) 441-545. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents