Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-04 / 53. szám

INTERJÚK 1993. március 4., csütörtök „Nem jó, ha egy más szervezet ránktelepszik” Csurkanak nem kell menni, de... A legerősebb kormányzó párt, a Magyar Demokrata Fórum belső bajokkal küzd. VI. Országos Gyűlésükön még úgy tűnt, sikerül megtartani a párt egységét. Azóta új történések, nyilatkozatok és ellennyilatkozatok mutatják: megingott a deklarált egység. Az elmúlt hét péntekén az MDF békéscsa­bai szervezete nyílt fórumot tartott az MDF székházban, s ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy néhány kérdésre választ kérjünk Kónya Imrétől, az MDF országgyűlési képviselőcso­portjának vezetőjétől. —Az elnökségi ülésen éppen Ón javasolta, hogy pártja határoz­za meg egyértelműen a viszo­nyát a Magyar Út mozgalom­hoz. Miért volt ez olyan fontos? — A Magyar Demokrata Fó­rum képviselőcsoportján belül több képviselő aggodalmát fe­jezte ki amiatt, hogy szervező­dik egy olyan mozgalom, amelynek a szervezetei és az MDF helyi szervezetei között átfedések vannak. Ráadásul en­nek a mozgalomnak a nevében olyan nyilatkozatok is elhang­zanak, amelyek a demokrata fó­rum programjával és a VI. Or­szágos Gyűlés által meghatáro­zott politikával nem egyeztet­hetők össze. Ezért is kérték az MDF és a körök közötti viszony egyértelmű meghatározását. Annál is inkább, mivel a Ma­gyar Út körökben ismert MDF- es képviselők is tevékenyked­nek, s tartottak attól, a két dolog összemosódik. Azt is kifejezés­re juttatták: nem jó dolog, ha egy más szervezet az MDF szer­vezeteire mintegy rátelepszik, és az MDF infrastruktúráját használva terjeszkedik. Ugyan­is elvileg megvan a lehetősége, hogy a Magyar Út körökből egy új párt legyen. Nagyon fontosnak tartottam, hogy ez a tisztázás az országos elnökségben történjék, és nem az elsősorban törvényhozási kérdésekkel foglalkozó frak­cióüléseken. — Az egyik Népszabadság­beli írásában Debreczeni József az MDF-et politikai kentaurnak nevezte, s ugyanitt jelentette ki, hogy Csurka vagy elfoglalja az MDF-et, vagy saját pártot épít. Ennyire mély válság alakult ki Csurka miatt? — Az országos gyűlésen mindenki meggyőződhetett ró­la, hogy az MDF túlnyomó többsége az Antall József nevé­vel fémjelzett centrumpolitika mellett állt ki. Aki a politikai nyilatkozat szövegét ismeri, tisztában lehet azzal, hogy az nem a Csurka néhány megnyil­vánulásából kitetsző radikaliz­must, hanem nyitott, befogadó politikát jelent. Ezt a nyilatko­zatot ellenszavazat nélkül, egyetlen tartózkodással fogadta el az az országos gyűlés, amely még az ügyrendi kérdésekben is szoros szavazási eredményeket produkált. Tehát nincs annak reális esélye, hogy Csurka — mint Debreczeni mondotta — elfoglalja a demokrata fórumot. Megjegyzem, a legutóbbi el­nökségi ülésen elfogadott hatá­rozatban, ami a Magyar Út kö­rök és az MDF viszonyát tisz­tázta, a rendkívül tömör fogal­mazás mellett is fontosnak tar­tottuk, hogy leszögezzük, mi­szerint az MDF következetesen kitart a nyilatkozatban megfo­galmazottak mellett. A másik, amivel nem értek egyet, az Debreczeni írásának a címe: „Csurkának mennie kell.” Előfordulhat, hogy Csur­ka esetleg kimegy a demokrata fórumból, ugyanis vannak bizo­nyos jelek, amelyekből ilyen következtetéseket lehet levon­ni. De a Magyar Demokrata Fó­rum érdeke az, hogy erre ne kerüljön sor, és hogy Csurka István is vegye tudomásul az országos gyűlés akaratát, politi­kai tevékenységét ezzel hozza összhangba. —A fórumon kemény szavak­kal illették Önt. A Viharsarok­ban—úgy látszik—, erősebbek az indulatok, s nagyobb bázisa van Csurkának, mint más me­gyékben. De az is jelez valamit, hogy elhagyta helyi szervezetét a Monopoly-csoport volt veze­tője, Varga Zoltán képviselő, s hogy a megyei MDF-elnök, Markó István is lemondott tiszt­ségéről. — Csurka István népszerű Békésben, hiszen innen szár­mazik. Én azonban a kérdések­ből, a szemek villanásából arra következtetek, hogy az MDF- tagok többsége itt is az Antall- féle centrumpolitika híve. Még a radikálisabban gondolkodók is megértik a nehézségeket, s azt, hogy nincs más út csak az, amit a centrum kínál. — Elképzelhető, hogy a tag­ság egy része elszakad a veze­téstől ? — Nem tudom elképzelni. Mert ha az MDF vezetése a tagságtól kapott megbízása alapján következetes, de türel­mes politikát folytat, akkor a tagságnak az a része is meg­győzhető, amelyik elégedetlen a rendszerváltozás menetével. Tudomásul fogják venni, hogy az az igazi magyar út, amit a Magyar Demokrata Fórum kí­nál, s nem kell újabb mozgal­makban keresni a nemzeti esz­me és az általunk vallott érték­rend megvalósulását. — A jelenlévő MDF-tagság erőt is akart meríteni az Ön által mondottakból a közelgő válasz­tásokhoz. Ón azt mondta, az el­lenzéknek legfeljebb együttesen van esélye, de igazából csak önmagát győzheti le az MDF. — Arra utaltam, hogy politi­kai ellenfeleink úgy vélik, mi­nél szélesebb összefogást kell megvalósítaniuk annak érdeké­ben, hogy a Magyar Demokrata Fórummal eséllyel vehessék fel a versenyt. A mi viszonylatunk­ban fogalmazzák meg magukat, változatlanul mi vagyunk a kö­zép, és mi vagyunk a legesélye­sebb párt. Az, hogy a választási ciklus közepetájt a kormányzó pártok veszítenek a népszerű­ségükből, érthető dolog. De az ellenzék felmérte, a mi veszte­ségünk nem csapódik le náluk nyereségként. Sokan csalódtak a változásokban, de az is ki­derült, hogy az ellenzék sem tud jobb megoldásokat kínálni a problémákra, amelyekért nem az MDF, nem az új kormány, hanem a korábbi rendszer a fele­lős. Olyan válságot örököltünk, hogy az is csoda, hogy nem omlott össze a gazdaság az el­múlt két esztendő során. A szo­cialista rendszer működéskép­telenné vált, mi elkezdtük a megváltoztatását. Mindezt anélkül, hogy akár egy pofon is elcsattant volna. Az ellentétek­től szabdalt térségben Magyar- ország a béke szigete. És köz­ben — bár elmarad reménye­inktől — mégiscsak nálunk a legnagyobb mértékű a változás. Ezeket az eredményeket senki sem vitathatja el tőlünk. Csak saját magunk hitelteleníthetjük az MDF-et, és játszhatjuk el vá­lasztási esélyeinket. B. Sajti Emese A népi-nemzeti politika alappillére az európaiság és a jogállamiság Néppárt: vállalják a harmadik utat! A Magyar Néppárt—Nemzeti Parasztpárt nem tartozik ugyan a napi politika alakítói közé, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne járná saját útját most a választások közötti idő­szakban is. Éppen a napokban tartott ülést az országos elnök­ség. A 11 tagú testületében te­vékenykedik dr. Ferdinándy Kond, a békéscsabai városi szervezet elnöke is, aki egyút­tal beszámolt a budapestit kö­vető, helyi rendezvényen el­hangzottakról is. Két témával foglalkoztak. Mindenekelőtt megkezdték vá­lasztási programjuk előkészíté­sét, kialakítását, amelynek ge­rince természetesen nem válto­zott a három évvel ezelőttiek­hez képest — ahogy ez a párt tájékoztató lapjában, a Magyar Úton-ban is olvasható. Ami a tervezet részleteit illeti, a szoci­ális, családvédelmi, egészségü­gyi programtervezet (ennek ki­munkálója éppen, dr. Ferdi­nándy Kond s elképzeléseinek bemutatására a közeljövőben visszatérünk részletesebben), de van már a vitára kész oktatási és agrárprogramjuk is. A másik témaként az úgynevezett har­madik utas politika került terí­tékre. Sajnálattal vette tudomá­sul a párt, hogy ezt egyre többen támadják, de minden bizonnyal csak azért, mert a harmadik út elméleti meghatározásait keve­sen ismerik részletesen, a napi politikában pedig szándékosan félremagyarázva gyakran hasz­nálják fel önös vagy éppenség­gel csoportérdekek érvényesí­tésére. Azaz a Magyar Nép­párt—Nemzeti Parasztpárt vál­lalja a népi-nemzeti és az ehhez kapcsolódó harmadik út foga­lomkört — tiszta értelmezés­ben. Miként következetesen meg akarják őrizni a népi írók szellemi örökségét is. Ehhez kapcsolódva kiemelt célnak te­kintik a népi-nemzeti és a világ- kultúra egyforma érvényre jutá­sát, miközben ez szolgálja haté­konyan a nemzetgazdaság ered­A választási időszakban a nyugdíjasok pártjával is együttműködnek FOTÓ: FAZEKAS FERENC ményességét is. Nem ismernek el kisebbségi és többségi nép­csoportok közötti érték­rendkülönbséget. A népi-nem­zeti politika alappillérének az európaiságot és a jogállamisá­got jelölik meg. A Magyar Nép­párt—Nemzeti Parasztpárt ezt érti a mostanában sokat emlege­tett harmadik úton... Úgy tartja a párt — saját erejét reálisan érté­kelve —, hogy szükséges ezek hangsúlyozása és kinyilvánítá­sa. Továbbra is várják soraikba azon új tagokat, szimpatizánso­kat, akik a fentiekből fakadóan a tiszta népi-nemzeti elkötele­zettség hívei. Nem feledve azt sem: minőségi pártot akarnak, erejüket nem elsősorban a tag­létszámmal fémjelezve. Az már eldőlt, hogy a demokratikus ko­alíció pártjai mellett a nyugdíja­sok pártjával működnek majd együtt a választási időszakban, szóba jöhet azonban más párt is. Ugyancsak a közelmúltban gyűlést tartott a párt békéscsa­bai városi szervezete is, ahol elhatározták, hogy az eddiginél szorosabbra fűzik a kapcsolatot a megyeszékhelyi Erdélyi Kör­rel. Új, minden bizonnyal po­tenciális tagok is a párt soraiba léptek, így Köles Pál 1956-os városi rendőrkapitány, továbbá az ismert művészettörténész, Banner Zoltán, valamint Szé­kely Csaba tanár, utóbbit — ez új poszt — a legközelebbi köz­gyűlésen városi titkárnak java­solnak. F.I. Nem elég jót ígérni Beszélgetés Deutsch Tamással, a Fidesz országgyűlési képviselőjével A politikai pártok lassan meg­kezdik kampányukat az 1994- es választások előkészítésére. Ennek jegyében a Fiatal De­mokraták Szövetségének pro­minens képviselője, Deutsch Tamás, a parlamenti frakció vezetőhelyettese egész napos szarvasi látogatáson vett részt. Ekkor volt alkalmunk néhány időszerű kérdésre vá­laszt kérni tőle. — A minap írták alá az SZDSZ és a Fidesz vezetői a két párt kölcsönös együttmű­ködéséről szóló megállapo­dást. Erről a lapok részletesen beszámolnak, mégis úgy hi­szem, egy kérdés nyitva ma­radt. Azért volt szükség erre a megállapodásra, mert félt a Fidesz attól, hogy esetleg lét­rejön egy SZDSZ—MSZP együttműködési szerződés? — A két liberális párt kap­csolata az utóbbi időkben nem volt felhőtlen. A Fidesz bírál­ta az SZDSZ-t a túlzott érdek­lődéséért, amelynek közép­pontjában az MSZP volt. So­káig a szabaddemokraták ta­gadták, hogy bármiféle irány­váltás történt volna politiká­jukban, de mi úgy hisszük, nekünk volt igazunk. Megíté­lésünk szerint a politikai pa­letta szélesebb annál, mint­hogy kétpólusos legyen, azaz nemcsak a konzervatív kor­mányerők és a demokratikus pártok állnak egymással szemben. Megítélésünk sze­rint van egy konzervatív jobb­oldali politikai erő, egy liberá­lis értékeket valló irányzat és van baloldalon egy szociálde­mokrata arculat. Pártunk és az SZDSZ által megkötött szer­ződés ezt igyekszik kifejezni, s ennek lényege, hogy a libe­rális pártok kidolgozzák együttműködési programju­kat, rendszeres egyeztetés tör­ténik a kétharmados törvé­nyek előkészítése során és a vezetők közötti találkozók is sűrűbbek lesznek. Ami a kér­dést illeti, úgy érzem, hogy mindkét párt helyesen dön­tött, amikor szövetségre lépett egymással, hiszen az MSZP esetén fennáll a restauráció­nak a veszélye, ami azt jelenti, ha hatalomra kerülnek, gya­korlatilag egy-két személy, aki korábban is vezető politi­kai funkciót töltött be, ’94 után újra vezető lenne. Ezt mi nem tartjuk helyesnek. Ugyanak­kor el kell mondjam, hogy ez a megállapodás nyitott és hozzá csatlakozhatnak mások is. Az SZDSZ-nek és a Fidesznek az a célja, hogy 1994-ben liberá­lis kormány alakuljon és a ma­gyarországi polgári középerők jussanak vezető szerephez. — A Fidesznek gyakorlati­lag nincsenek vidéki szerveze­tei és kevés önkormányzatban van képviselőjük. Mekkora hátrányt jelent ez a választá­sok előtt? — Ahol van önkormányzati tagunk, ott könnyebb a hely­zetünk, mert van, aki személy szerint is megjeleníti a Fi­deszt. Fennáll az a veszély, hogy az egyéni választó- kerületekben nem mindig ta­lálunk majd olyan jelöltet, akit ismer a választópolgár. Ezt kívánja áthidalni a leg­utóbbi kongresszusunkon ho­zott szervezeti módosítás, amely kimondta az elnöki in­tézmény létrehozását. így minden szinten helyi elnökök jelenítik meg pártunkat. „Az SZDSZ-nek és a Fidesznek az a célja, hogy 1994-ben liberális kormány alakuljon és a magyaror­szági polgári középerők jussanak vezető szerephez” — A nyugdíjak emelésénél a fiatal demokraták egyönte­tűen a 14 százalékot szavazták meg. Úgy gondolom, hogy több nyugdíjas haragját kivív­ták ezzel. Mi volt a döntés hát­tere? — Mi úgy ítéljük meg, hogy a politikai közéletben csak fe­lelősséggel lehet szerepet vál­lalni. Mi nem szavazhattunk a 16 százalékra, mert ezt fele­lőtlen lépésnek tartottuk. Tudjuk, hogy 2,6 millió em­bert érint a döntés, de azt is tudjuk, hogy óriási a társada­lombiztosítás hiánya. Ilyen helyzet mellett hosszú távon annak is örülnünk kell, ha ha­vonta folyamatosan pénzt tud a nyugdíjas felvenni. Nekünk is vannak szüléink, idősebb hozzátartozóink, tudjuk, hogy ez a döntés milyen keserves. De azt is tudjuk, hogy ma egy nagyobb szintű emelés veszé­lyeztetné a holnapi keveset. Még ellenzéki pártként is fele­lőtlenség lenne csak a szimpá­tia miatt hamis ígéreteket ten­ni. — Önök nagyon szimpati­kuson többször hivatkoznak a felelősségre. És mikor ellen­kező példát hoznak, akkor gyakorta emlegetik a Köztár­saság Pártot. Mi ennek az oka? — Mi úgy gondoljuk, hogy a Palotás János által alakított Köztársaság Párt a mai gazda­sági helyzetben hamis illúziót kelt. Azt ígéri, csökkentik az adót, a vállalkozók majd ke­vesebb tb-járulékot fizetnek, minden szféra érvényesítheti érdekeit és egyiknek az érde­ke sem sérül. Ilyen nincs. Ez pragmatikus demagógia, még akkor is, ha Palotás János mondja. Az ő szerepét sem szabad túlértékelni, mert ak­kor lett népszerű, amikor va­lóban pozitív szerepet vállalt a taxisblokád idején, s azért maradt azóta is a népszerűségi lista élén, mert semmit sem csinált. No, még egy jó lépése volt: kilépett az MDF-ből. A programjuk, amely legalább tíz centi vastag, szűk körben mozog, hivatkoztak rá, de tartalmát kevesen ismerik. Én elolvastam, de nem találtam benne egyetlen fejezetet sem, amely megállta volna a kriti­kát. Az ígéreteiket felelőtlen­nek tartom, olcsó politikai fo­gásnak, mert mindenkinek jót ígérni szimpatikus, de meg­nyerve a választásokat azt mondani, hogy pardon, téved­tem, ez felelőtlenség. A Fi­desz ilyenbe nem menne bele. Pápp János Kónya Imre: „Az az igazi magyar út, amit a Magyar Demokrata Fórum kínál.” FOXÓ: KOvÁcs Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents