Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-31 / 75. szám

LEPTEK 7-10. oldal A szemtanúk szerint a levegőelszívó rendszerben keletkezett a tűz fotó: lehoczky péter A szándékosság kizárt? „Az orosháziak nem játszanak a kenyerükkel” Hétfőről keddre virradóra szinte teljesen kiégett az orosházi Tóth-malom. A tűzoltók egész éjjel dol­goztak, így sikerült a tüzet eloltani, de az erős füst miatt továbbra sem nélkülözhették a vízzel teli fecskendőket. Tegnap 11 órakor kezdődött a rend­őrség bevonásával a tűzvizsgálat, ennek eredmé­nyéről kérdeztük Csordás Ferenc tűzoltó századost. Hangsúlyeltolódás délre A Pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem Modernkori Történeti Tanszékének helyet­tes vezetője, „A megosztott vi­lág” című nagysikerű könyv szerzője, dr. Fischer Ferenc a napokban a tanítóképző főisko­lán és a Rózsa Ferenc Gimnázi­umban a világpolitikai tenden­ciák 1945 utáni alakulásáról tar­tott előadást. Vállalásáról a 3. oldalon számolunk be. Süketek párbeszéde Nagy érdeklődéssel figyelem a hazai politika rezdüléseit, a demokráciaépítés folyamatát. Örülök minden egyes próbál­kozásnak, amely épít, hozzá­tesz valamit a meglévőhöz. (3. oldal) Magára gyújtotta házát Lakástűzhöz riasztották kedden délelőtt a szeghalmi tűzoltókat Biharugrára. A helyszínre, a Jó­kai utca 9. számú házba érkezve azonban azt tapasztalták, hogy a szomszédok és a helybeli határ­őrök a tüzet már el is oltották. Az is hamarosan nyilvánva­lóvá vált, hogy a tüzet a ház tulajdonosa, Csorvási Miklós 22 éves helyi lakos okozta. A rendezetlen családi körülmé­nyek között élő, nemrég lesze­relt munkanélküli fiatalember, aki korábban a helyi tsz-ben volt traktoros, délelőtt magára zárta háza ajtaját, összetörte a beren­dezést, majd magára gyújtotta a lakást. A szomszédok ébersége megakadályozta a nagyobb bajt, Csorvási Miklóst egy nyugtató injekció után a mentők elszállították. A becsült kár nem jelentős, mintegy 15-20 ezer fo­rint körül lehet. — A szemtanúk elmondása szerint a levegőelszívó rend­szerben keletkezett a tűz, töb­bet egyenlőre nem tudok mon­dani. A villamosigazságügyi szakértőt és a malomipari gé­pészeti szakértőt is ide várjuk az ügyben. Kedd délután a helyszínen találkoztun dr. Zsíros Gézá­val, akit arra kértünk, tájékoz­tassa olvasóinkat, mi lçsz a malom további sorsa. — Elöljáróban a tűzoltók áldozatos munkáját szeretném megköszönni, amit produkál­tak, az az emberi helytállás csúcsa. Az épületről annyit: itt a „malomépítészet professzo­rai” dolgoznak, ha kell, 6 hó­nap alatt újjáépítik a malmot. Saját beruházásban ez körül­belül 50—100 millióból meg­oldható. S hogy honnan teremti elő az igazgató ehhez a pénzt? íme: — Fogalmam nincs, de arra törekszem, hogy minél előbb meglegyen. A tűz keletkezése kapcsán arra is kíváncsiak voltunk, va­jon a vállalat vezetője sejt-e szándékosságot az ügyben? — Békés megyében nem volt még példa arra, hogy ma- lomtüzet szándékosan okozott volna bárki. És még valami: az orosháziak nem játszanak a kenyerükkel! (Az orosházi tűzről készült képes beszámo­lónk all. oldalon.) Csete Ilona Vigyázz, (kész) tűz! Az orosházi malom úgy járt, mint manapság az emberek többsége: a legrosszabbkor égett le. É tűz fénye sok mindenre rávilágíthat. Például a tűzoltók helyzetére. A tűzoltóságok fenntartási költségeibe évtizedek óta bekalkulálják a tűzoltók társadalmi munkáját. Ők pedig, ha éppen nem oltották a tüzet, milliókat takarítottak meg a költségvetésnek azzal, hogy építettek, tataroztak, javít­gattak. Megkeresték a fejlődés árát, amit mások az állam­tól kaptak meg. Mostanában valahol, valakik a szükségből erényt akar­nak kovácsolni. Előírták, hogy a tűzoltóságok évente az általuk meghatározott bevételre tegyenek szert. Hogy miként, azt elfelejtették megmondani. Koldulásból, kon­tárkodásból? — mindegy, a tervet Teljesíteni kell. Ám a bevétel ezután nem többletpénz lesz számukra: ennyivel kurtították meg a költségvetésüket. Mondaná-e valaki egy iskola tantestületének: ha fűtést, világítást, krétát akartok, az ehhez szükséges pénzt keressétek meg krumplikapálás­sal! Az ötlet kiagyalói ugyanazok között keresendők, akik vicsorgó dühvei hadakoznak az állatni tűzoltóság — tör­vényben előírt — önkormányzativá tétele ellen. S közben azzal riogatják a társadalmat, hogy a változás hívei szétve­rik a pártot... á, dehogy, ezt régebben mondták, most az ország tűzvédelmének szétverését emlegetik úton-útfé- len. A kenyérféltés érthető dolog, pláne, ha a legnagyobb karéjok gazdáinak kenyeréről van szó... kiss A. János Szeméttelep helyett hulladékkezelő mű Békéscsabán Az országban egyedülálló, ed­dig még példa nélküli döntés­előkészítésen dolgozik Békés­csaba önkormányzata és a Szocio-Reflex Kft. A megye jelenlegi legnagyobb beruhá­zása, a város hulladékkezelő­jének létrehozása két-három évtizedre meghatározza közel százezer ember környezeté­nek minőségét, a megyeszék­hely tisztaságának kulturált megteremtését. Éppen ezért elismert nemzetközi és hazai szakemberek javaslatainak meghallgatása mellett, pályá­zati kiírásokon túl a lakosság véleményét is a lehető legszé­lesebb körben kikérték és még mindig várják egy költség- és környezetkímélő technológia, valamint a legelfogadhatóbb telephely kiválasztására a program megvalósításán dol­gozó szakemberek. Jelentős állomásához érke­zett a javaslatok, vélemények összegyűjtése, hiszen ma dél­után 16 órától a városháza dísz­termében Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése köz­meghallgatást tart, melynek té­mája a leendő hulladékkezelő mű sorsa. Ezen a fórumon a város bármely polgára elmond­hatja véleményét a roppant je­lentős létesítménnyel kapcso­latban, megteheti javaslatát a kiválasztásra kerülő helyre és technológiára. A város lakosságának véle­ményalkotását megkönnyí­tendő kerestük fel Domokos László alpolgármestert, Bánfi Adám városi főmérnököt és dr. Fórján Mihály programveze­tőt. Arra kértük a témában leg­illetékesebbeket, hogy tájé­koztassanak bennünket a dön­téselőkészítésben eddig tör­téntekről. (Folytatása4. oldalon) Nem lesz egyetem Dobozon Doboz képviselő-testülete tegnap elvetette azt a gondola­tot, hogy a sarkadi székhelyű Neumann János Innovátor- képző Egyetem áttelepüljön a szanazugi volt úttörőtáborba. Az előzményekhez tudni kell, hogy az egyetem elnöke, dr. Gáspár László a Sarkadon ko­rábban kialakult feszültségek miatt hamarosan elköltözik a városból. Az egyetem elnöke szülő­helyét, Dobozt kereste meg először, amikor befogadó kör­nyezetet keresett. A testületi ülésen hangsúlyozta, tisztában van azzal, hogy a település nem tudja a szükséges költsé­geket biztosítani, elkerülhe­tetlen tehát a hitelfelvétel. Ám ha á jelenleg iskolarendszeren kívül működő intézményt ál­lamilag elismerik, nemcsak az egyetemhez adják meg a fej­kvótát, hanem a hozzá kapcso­lódó középiskolának is. Mint mondta, kezdetben jelentős beruházást igényelne az egye­tem, de hosszabb távon sok tekintetben kamatozna a be­fektetés. A dobozi testület minde­nekelőtt az anyagi feltételek előteremtésének kilátástalan- sága miatt végül 4 igen, 5 nem szavazattal és 2 tartózkodással elvetette az elképzelést. Ezért az egyetem székhelyének ki­választására rövidesen pályá­zatot hirdetnek. Darvas vagy más Ahol a név minősít? Az orosházi Darvas Társaság közgyűlésén élénk vita bonta­kozott ki annak kapcsán, hogy megmaradjon-e a Darvas név vagy sem. A névváltoztatásra a vezetőség tett javaslatot, mert — mint Keller József el­nök előterjesztésében elhang­zott — emiatt a név miatt tá­madások és bizonyos hátrá­nyok érik a társaságot. Számos hozzászólás hang­zott el, melyekből néhány gon­dolatot idézünk: „nem politi­zálunk, irodalmi, közművelő­dési társaság vagyunk; az idén is hány neves előadómű­vészünk volt, ha valakit nem ez vonz, hanem a társaság neve taszít, ám ne jöjjön a rendezvé­nyeinkre; ha nevet változta­tunk, akkor az alapszabályt is meg kellene (abban ugyanis Darvas műveinek gondozása, népszerűsítése is szerepel); Orosháza fennállásának 250 éves évfordulójához köze­ledünk, ilyenkor inkább a ha­gyományok, értékek menté­sén, őrzésén kellene fáradoz­ni...” A közgyűlésen jelen volt— mint egykori alapító tag — dr. Gulyás Mihály polgármester is, aki a neki címzett kérdésre válaszolva elmondta, Darvas — mint író — ellen neki sze­mély szerint nincs kifogása, bár Féja Géza jobban megírta ennek a vidéknek a történetét. De amit Darvas tett ez ellen a város ellen, azt a mai emberek — különösen a parasztok, akiket kigúnyolt — soha nem bocsátják meg neki: Oroshá­zán 1700 tanya volt, ebből 1400-at lebontottak, ezért a termelőszövetkezetek vezetői prémiumot kaptak. Emiatt 5 ezer ember kénytelen volt el­hagyni Orosházát. Ezt a tős­gyökeres orosháziak Darvas számlájára írják. Amikor a társaság 1985-ben megala­kult, Darvas neve inkább csak fedőnév volt, így jöhettek össze azok (főleg értelmiségi­ek), akik nem tartoztak a párt­hoz. A névváltoztatásba a pol­gármester nem kívánt bele­szólni, sőt további támogatá­sáról biztosította a társaságot. A közgyűlés végül úgy dön­tött, megtartja Darvas nevét. S.É. Borbély Gáborné, Békéscsaba, Berényi út 140. Telefon/fax: (66) 441-264. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—17 óráig, szombaton 7—13 óráig. TÜZELŐAKCIÓ NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL! Réai ár Ui ár Dorogi brikett 830 Ft/q 740 Ft/q Cseh darabos 648 Ft/q 570 Ft/q Cseh dió 648 Ft/q 570 Ft/q Orosz dió 753 Ft/q 680 Ft/q (7200 cal) Orosz dió, darabos 799 Ft/q Fűrészelt tűzifa 450 Ft/q 400 Ft/q A megyében 30 q felett díjtalan házhozszállítással. Február 15-étől a tüzelőutalványokat is beváltjuk. Magyar cement 570 Ft/q, a megye területén 30 q felett házhoz szállítva. — Magyar cement 550 Ft/q telepen ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! — Oroszpala 290 Ft/db (áfával) — Laminált faforgácslap több színben, nikecell 3, 4, 5 cm vastagságban kapható. Faforgácslap, fenyőfűrészáru, vb áthidalók és gerendák nagy választékban. Minden építőanyag megrendelhető, megrendelést telefonon is elfogadunk. ÁRAINK AZ ÁFÁT IS TARTALMAZZÁK.

Next

/
Thumbnails
Contents