Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-29 / 73. szám
1993. március 29., hétfő © SpOKl mELléklet Kétfelé oszlik a tömegsport? Apadó „szabadidős-forintok” A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa immár négy esztendeje szervezett formában működteti Békéscsaba, s a megye több településének tömegsportját. Tevékenységével meghatározó módon képviselte, s irányította a lakosság mozgási, sportolási érdekeit, igényeit. Mára ugyan megmaradt a klubtanács ebbéli szerepe — az évek során 116 szabadidős klub alakult, melyekből 75 lépett be a klubtanácshoz — ám az elmúlt két-három esztendő alatt 45-re csökkent a szabadidős sportkörök száma, miután azok többnyire önállósodtak vagy beleolvadtak más egyesületi életbe. Többekről pedig egyszerűen „nem tudni semmit”. Nos, körképünkben néhány olyan, egykor a klubtanácshoz tartozó szabadidős klub képviselőjét kerestük meg azzal, hogy megtudakoljuk: mi lett velük, milyen okból szakadtak el a megyei klubtanácstól. Teljességre ugyan nem törekedhettünk terjedelmi okokból, de talán sikerült hű keresztmetszetet adni sorsukról, miszerint megállapítható: nem lett rosszabb, kilátástalanabb a helyzetük, sőt, sok ezek közül életképesebb, mint azelőtt. Kirepültek a klubtanács szárnyai alól A sarkadi kispályás labdarúgó szabadidőklub egyike azoknak, amely „kirepült” a klubtanács szárnyai alól. Diószegi Imre, Sarkad sportfelügyelője így indokolta meg döntésüket: — Elöljáróban hadd szögezzem le: nincs szó sértődöttségről, a tagság egyszerűen így döntött! Nem láttuk különösebb jelentőségét, s nem is éreztük a szükségességét annak, hogy szervezetileg oda tartozzunk, annál is inkább, mert a helyi versenyek és a különböző teremkupákon való részvétel bőven nyújtanak játéklehetőséget számunkra. A pénzügyi gondjainkat többnyire megoldjuk, s ebbe a helyi önkormányzat is hatékonyan besegít, a támogatásból valamennyi sarkadi sportegyesület és szabadidős klub részesül. Sőt, helyi támogatókat is meg tudunk nyerni, ha látják az eredményeket. Mellesleg a „Santos” kispályás klub és a lovas és fogathajtók még tartják a kapcsolatot a klubtanáccsal. A békéscsabai postás szabadidő sportklub természetjárói hasonló okból távolodtak el a klubtanácstól — de léteznek. Érdeklődésünkre, hogy mi történt velük, Kocsis Andrásáé titkár így reagált: -— Élünk és virulunk! Mintegy negyven aktív tagja van a klubnak, s nemcsak az itthoni tájakkal ismerkedünk, hanem számos európai országban is megfordultunk már. A klubtanács közgyűléseire, illetve egyéb rendezvényeire azért nem tudtunk kellő létszámmal eljutni, mert a postai szolgálat, s más elfoglaltság mindig közbeszólt. Most kérdezhetné: akkor hogy tudunk mégis eljutni sokkal messzebbre, távolabbra innen, akár több napos utakra? Nos, az említett kirándulások több hónapos szervezés, előkészítés eredményeképpen jöhettek létre. A passzivitással nálunk is találkozni lehet olykor-olykor. A lelkesedés csak addig tart, amíg a tettek mezejére nem kell lépni, pedig az üzem szakszervezete támogatja ebbéli elképzeléseinket, egyéb rendezvényeinket. Magunk is szervezünk sportnapokat, farsangi mulatságot, de megragadunk minden egyéb lehetőséget a mozgásra, s hogy kikapcsolódjunk a hétköznapi munkából. Úgyhogy önállóan működtetjük a sportklubot, persze ha érdeklődés mutatkozna, talán újra feleleveníthetnénk a kapcsolatot a szabadidős klubok tanácsával. Nem fizették a tagdíjat Valamivel más a helyzet a vésztői tenisz szabadidő sportklub esetében, de abban mindenképpen hasonló az előbbi esettel, hogy önállóan, és lényegesen nagyobb támogatást élvezve működnek. De halljuk, mi is volt az oka annak, hogy különváltak útjaik a klubtanáccsal. Turbucz István titkár, szakmai irányító így vélekedett: — Igaz, hogy tavaly nem fizettük ki időben a tagsági díjat, s többször előfordult, hogy ilyen-olyan okból nem jelentünk meg a közgyűléseken, sőt a rendezvényeken sem, ezért automatikusan zártuk ki magunkat a központi A láb mindig kéznél van A korábbi években nagy tömegeket mozgattak meg a különböző kerékpáros túrák szervezetből. Azóta nem próbáltuk felvenni újra a kapcsolatot a klubtanáccsal, hiszen alapvetően más a helyzet nálunk. A felnőtt férfi teniszezőink a megyei II. osztályban szerepelnek, tehát versenyszerűen sportolnak, s a községi önkormányzat finanszírozza a pályafenntartási és versenyeztetési költségeinket, ami 90 ezer forintot jelent, de további támogatásukról biztosítottak bennünket. így tehát nem igényeljük a klubtanács segítségét. A gyerekek alapképzésével is foglalkozunk, s egy harmadik teniszpályát is kiépítünk majd. Tehát nem szűntünk meg, sőt, úgy érzem, feljövőben vagyunk! Nem voltak biztosítva a feltételek A békési karate szabadidőklub kiválását a klubtanácsból Szöl- ló'si Margit, a klub egykori vezetője így fogalmazta meg: — Az alapfeltételek sem voltak biztosítva a működéshez, nemhogy versenyszerű sportról tudtunk volna beszélni. A helyi ön- kormányzat nem támogatta a szabadidős sportot, s ha a klubtanács kötelékében maradunk, akkor kimondottan csak szabadidős klubszinten működhettünk volna. Időközben találtunk egy szponzort a Colors- Coop Kft. személyében, amely nemcsak az alapfeltételeket biztosítja, hanem a versenyeztetés költségeit is fedezi. Egyenesbe jött a karate szakosztály, tudjuk foglalkoztatni a sportág iránt érdeklődő fiatalokat, hiszen rendkívül megnőtt az igény az önvédelmi sportra. Időközben Kovács Tibor vette át a szakosztály vezetést, én csupán mint szimpatizáns segítem a karatézókat. A Geszti Sportegyesület és Szabadidőklub kispályás labdarúgói és asztaliteniszezői tavaly törtek kenyeret a klubtanáccsal. Jantyik Tibor sportköri vezető így tájékoztatott ennek okáról: — Anyagi okok. miatt váltunk el, azaz nem tudtuk kifizetni a tagsági díjunkat, ezért ki lettünk zárva. Természetesen nem szűnt meg a működésünk, önállóan ténykedünk, hiszen e két sportágunkkal a sarkadi városi bajnokságban szerepelünk. A geszti önkormányzatnak hathatós a segítsége abban, hogy teljes mértékben téríti az útiköltségeinket. Tehát azt mondhatom, hogy szabadabban sportolhatunk, ám ha lesz rá mód, talán visszatérünk a klubtanácshoz. A fenti példáktól merőben eltérő a szeghalmi „Gyémánt gyűrű” cigány szabadidősportklub esete, ahol az időközben elköltözött Kupái Lászlóné helyettesét nem találták meg, s így szervezési problémák miatt befulladt a cigánylakosok tömegsportügye. Csakúgy Békésen az asztaliteniszezőknél, ahol Molnár Sándor betegsége miatt — információink szerint — nem folyik érdemi munka. Régen jutott pénz a támogatásra A fentiekből is kitűnik, hogy általában a tagsági díj befizetésével volt a legtöbb gondja a kluboknak, amely „nem teljesítésével” automatikusan zárták ki önmagukat. Vajon milyen összegű tagsági díjról van szó, s mit kaptak, kapnak cserébe a klubok? Ennek megválaszolására Bertalan Sándort, a klubtanács titkárát kértük meg, aki készséggel informált: — Amikor megalakultunk, úgy döntött a közgyűlés, hogy a belépő klubok összlétszámától függ a tagsági díj összege. Vagyis: 50 főig 500 forint, 100 főig 1000 és száz fölött 1500 forint. Ugyanakkor azt is kimondta az elnökség, hogy minden klub minimum visszakapja ezt az összeget. Ez nem változott, továbbra is érvényben maradt. Többeknek korábban 5— 10 ezer forintot is tudtunk adni támogatásként, sőt olyanok számára, amelyek plusz vállaltak rendezvényeket, módunkban állt akár 20 ezret is nyújtani. De ugyanígy serkentettük az újonnan belépőket is, / Életképesebbek maradtak-— Ma már ugyanezt nem mondhatjuk el, mert a megyei művelődési és ifjúsági sportbizottság, illetve a megyei önkormányzat erre nem nyújt fedezetet, ezért anyagiak hiányában nem is szorgalmazzuk a klubok belépését. A közgyűlés legutóbbi ülésén úgy foglalt állást, hogy csak azokat a klubokat részesítsük támogatásban, amelyek közösségi feladatokat vállalnak. Csak egy példát hadd mondjak erre: tavaly 27 ezer forint folyt be a tagsági díjakból, s mi csaknem 200 ezret áramoltattunk vissza a klubok részére. Tehát a rendszeres támogatás ezután már nem lehetséges, éppen az említett okok miatt. Hacsak nem történik e téren látványos javulás!? — mondta a titkár. . Tehát a klubok többsége nem szűnt meg, nem lett rosszabb, nem lett kilátástalanabb a helyzetük. Ellenkezőleg: nagyobb részük életképesebb, mint azelőtt volt. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a szabadidő- sport igazi gazdája a megyei önkormányzat (lenne), amely az eddigiekben mostohán kezelte a szabadidős klubtanács tömegsport iránti törekvéseit. Gyurkó Mihály „...ha sikerülne forrást találni” A Békés Megyei Szabadidősportklubok Tanácsa elnöksége többször elmarasztalta a megyei önkormányzatot, amiért kivonja magát a szabadidősport támogatásából. Nos ez ügyben kerestük Szilágyi Menyhértet, a megyei művelődési és ifjúsági sportbizottság elnökét — úgymond, hallgattassék meg a másik érintett is —, mondja el, jogos-e a panasz, miként vélekedik az elmaradt támogatásokat illetően, s milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatban? — A hír, a tájékoztatás igaz, mert valóban nem, illetve kevés pénz jutott a szabadidősportklubok támogatására. Az elmúlt évben az olimpikonok felkészülésére, az élsport és a szakszövetségek támogatására fordítottuk a pénzt, s ez kimerítette azt a nagyságrendű keretet, amellyel az OTSH-val előzetesen megállapodtunk. Az ezt megelőző években a bizottság rendelkezésére állt egy úgynevezett mecénás keret, amiből még tudtunk szabadidős sportcélokat támogatni. A helyzet az idén sem rózsás, mivel a megyei önkormányzat költségvetésében több mint 600 millió forint hiány mutatkozott, s éppen ezért, amikor az önkormányzat a költségvetést elfogadta, nem tudott biztosítani keretet támogatási célokra, sem a sportra, sem a kultúrára. Az önkormányzat 31 kulturális és oktatási intézményének működtetésére ugyan megvan a fedezet, viszont egyéb célokra, amelyet mindenki fontosnak tartana—s ilyen a szabadidősport is—nem tudott elkülöníteni az önkormányzat. Addig eljutottunk, hogy a négy érintett bizottság — a szociális és egészségügyi, a nemzetiségi és etnikai kisebbségi, a gazdasági és a művelődési és ifjúsági — együttes ülésén megtárgyalta azokat a célokat, amelyekre ha sikerülne forrást találni, akkor a bizottságok ezeket a feladatokat támogatnák. Tudjuk, hogy a szabadidősportot illene támogatnunk, mint ahogy a megyében működő szakszövetségek működését is, hiszen e nélkül a megyei bajnokságok leállnának. A művelődési és ifjúsági sportbizottság mindent elkövet annak érdekében, hogy a szükséges pénzeszközöket az önkormányzat biztosíthassa. Egy elmaradt riport kapcsán Nem tudom, ki hogy van vele, de az én életemben a sport mindig is megkülönböztetett jelentőséggel bírt. Természetesen űzni, de legalább beszélni róla. Ha egyszer az életünk szebbé, jobbá tételéről „sikerlistát” készítenének széles, nemzetközi közvélemény bevonásával, a testmozgás minden bizonnyal dobogós helyen végezne. Ez idáig úgy voltam vele, badarság lenne riportot készíteni a sport szeretetéről, hiszen úgyis nagyjából egybehangzó válaszokat kapnék: úgymint „Nagyon szeretem”, „Különösen X sportágért rajongok” és sorolhatnám. Szóval bevallom, féltem a szürke blam-blam szövegtől, meg a megszületendő írástól. Az élet kerekének állandó forgása folytán az ember összefuthat előre nem várt eseményekkel, tényekkel. Az egyik, semmilyen szórakozást nem nyújtó faluban a szakközépiskolások a heti 3 kötelező tornaórán kívül, szervezett módon nem nagyon mozoghatnak. Csak úgy, mintegy beszélgetésképpen megkérdeztem néhányukat, a heti 3 tornaórán kívül van-e igényük testmozgásra. Az első megkérdezett negatív feleletére, vagyis nincs igénye sportolásra, még nem döbbentem meg, de a negyedik-ötödik párhuzamos, hasonló tartalmú válasz után már igen. A lényeg: az én megkérdezetteim közül senki sem panaszkodott a szabadidő ésszerű kihasználásának eme válfajának hiánya miatt. Tudjuk, ha tovább kérdezősködünk, bizonyára találunk olyanokat is, akik igényelnék a kulturális testmozgást, de azt is tudjuk, a búzában is megterem a konkoly, de fordítva is igaz a tézis. És ne feledjük el, ezeknek a fiataloknak az átlagéletkoruk 16—17 év, a kérdés önmagától adódik; 10 vagy 20 év múlva a megkérdezettek miként vélekednek a sportolásról, ha egyáltalán tudni fogják, mi is a sport? —B—
