Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27-28 / 72. szám

© k 1993. március 27-28., szombat-vasárnap SPORT #1&V 1--------------------------------------------------------------------------------------------------------­feBEKES MEGYEI HÍRLAP A hét végén a Petőfi-Jókain Mint jeleztük, vasárnap reggel 8 órától rendezik meg a szokásos nagyszabású nemzetközi gyaloglóversenyt Békés­csabán a Petőfi—Jókai utcai két kilo­méteres körben. Az idei viadal elnevezése a fő szponzorról a Coca-Cola Kupa nevet kapta. A mintegy 15 nemzet legjobbjait felvonulta­tó atlétikai esemény egyben brit—cseh— román—szlovák—lengyel—magyar nemzetek közötti összecsapás is lesz, de a fiataloknak egyben utánpótlás-bajnokság is. Tóth Sándor, a helyi klub ügyvezetője, veze­tő edzője a korábbi információkat kiegészítette: — Nagyon rangos lesz a mezőny, hiszen többek között rajthoz áll a szlovák Európa-bajnok, Blazsek (20 km), az olimpiai 4. helyezett, ugyancsak szlovák Szikora (35 km), a cseh Európa-bajnoki 6. helyezett Sonnek (20 km), s brit csúcstartó Maddocks (35 km). A pontverse­nyen kívül ott lesz az izraeli Ostrovki, aki a világversenyeken már többször is letette névje­gyét. Velük veszi fel a küzdelmet a magyar válogatott tagjaként Urbanikés Dudás, akiknek minden bizonnyal beleszólásuk lesz a 20 kilo­méteres távba. A hosszabbik versenyszámban rajtol a nemzeti színekben először fiatal, saját nevelésű versenyzőnk, Leczki Ervin, akitől tisz­tes helytállást várok. A lányoknál kiélezett harc lesz a dobogós helyekért, s bízom abban, hogy a tavalyi kupagyőztest, a ró mán Lina Victoriát alaposan megszorongatja Ily és. Alföldi és Sze- benszki. Rosza sokáig betegeskedett, ő most kezdi utolérni magát, tőle tisztes helytállást remélek. Azt is elmondta a szakember, hogy ha tovább­ra is egy nemzetként, Csehszlovákiaként indul­na északi szomszédunk, minden bizonnyal nyer­né a pontversenyt, de most a két nemzet szétvá­lása után kiegyensúlyozottabb lett a mezőny, akár a magyarok is nyerhetik a pontversenyt. Az előzetes jelzések szerint csaknem 5-600 indulója lesz a verseny utolsó, futószámának. Sok helyi amatőr, de az ország távolabbi részé­ből érkező profi adta le nevezését. Vasárnap Debrecenben szerepel a Vasas A labdarúgó NB II- ben az eredetileg \o szombatra kiírt Deb­receni VSC—Szarvasi Vasas találkozót a hazaiak kérésére vasárrfüp 16 órakor játsszák le a Vágóhíd utcában. A DVSC és a Szarvas mérkőzéseinek immár hagyománya van a má­sodik vonalban, amiatt, hogy a hazaiak nem tudják stabilizál­ni helyüket az élvonalban. A szarvasiak kellemesen emlé­keznek a Löki elleni otthoni mérkőzéseikre, hiszen az utóbbi két évben legyőzték a hajdúsági együttest, igaz Deb­recenben mindkétszer kikap­tak. loan Patrascu vezető edzővel folytatott beszélge­tésünk elején kitértünk az el­múlt heti csalódást okozó Gö­döllő elleni mérkőzésre. — Nagyon meglátszott a csapat játékán az, hogy a mér­kőzésre való felkészülésre ke­veset szántunk. A heti prog­ I ram célja éppen az volt, hogy az együttes visszaszerezze a jó állóképességét és a játékfe­gyelmét. A vasárnapi találko- ' zótól azt várom, hogy csapa­tunk sokkal figyelmesebb le­gyen és a taktikai utasításokat betartsa. A jó passzban lévő Debrecen mindenesetre esé­lyesebb, de eleve nem adjuk fel az összecsapást. A játékos- állományban Gebri szakadása Rangadó a Csányi utcában A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság rangadóját szom­baton 15 órakor játsszák Békéscsabán, a MÁV Csányi utcai sporttelepén. A listavezető Colors SE Békés látogat a megye- székhelyre a tabella harmadik helyén álló vasutasokhoz. Vendéggyőzelem esetén a békésiek nagy lépést tehetnek a bajnoki cím felé. Amennyiben a vasutasok sikerét hozza a találkozó, úgy érdekesebbé válhat a bajnokság küzdelem­sorozata. Mivel a hétvégén nincs NB I-es bajnoki forduló, így bizonyára sokan kilátogatnak majd Békéscsabán ma délután a Csányi utcába. A szomszédos Békésről információink szerint több száz szurkoló kíséri el csapatát. A szarvasiak nem okoztak csalódást FOTEX Veszprémi SE-HC Szarvas 33-21 (15-10) Magyar Kupa férfi kézilabda-mérkőzés, a legjobb négy közé jutásért, vissza­vágó, Veszprém, 600 néző'. V.: Buvári, Pusztai. Veszprém: Perger — Török 7, Éles 1., Zsitnyikov 6, Sótonyi, Gulyás 3, Zubjuk 3. Cs.: Svajlen (kapus), Csoknyai 1, Brenner 2, Bene 7, Károlyt! 3. Edző': Joósz Attila. Szarvas: Somogyi — Száva, ALMÁSI15 (2), Dadecsko 1, Tusjak 1, Berényi 1, Gilan 1. Cs.: Tóth B. 1, Dakó, Gömöri 1. Edzó': Pataki György, Velky Mihály. Kiállítások: 2 perc a Veszprémnél. Hétméteresek: 2/0, ill. 2/2. Birkózótoborzó fa I Az első találkozón 12 gólos előnyt szerző ! hazaiaknál ezúttal a két vb-n járt játékos, Éles és Sótonyi is pályára lépett, így komplett csapatát szerepeltet­te a FOTEX. A hazaiak kezdték jobban a játékot, de a vendégek sem ijedtek meg, így változatos volt a küzdelem. A kupavédő zömmel gyors lerohanások után szerezte góljait. A vendé­geknél Almási remekelt, aki rendre betalált a válogatott Perger hálójába. Az első fél­időben ötgólos vezetést szer­zett a Veszprém. Szünet után továbbra is a hazaiak irányítottak, különö­sen Török, Bene és Zsitnyikov volt elemében, rendre betalál­tak. A Körös-partiaknál to­vábbra is Almási szórta a gólo­kat, aki 15 találatával a me­zőny legeredményesebb játé­kosa lett. Végeredményben a címvédő Veszprém 67—43-ra nyerte a két mérkőzést és jutott a legjobb négy közé. Mohácsi Árpád kilenc világbajnoki gólja Az oroszok kiemelkedtek...” V A svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon a Ti vártnál gyengébben szerepelt a magyar válogatott. A mieink nem tudták teljesíteni a tervet, azaz nem kerültek a legjobb nyolc közé, ami a következő' vb-n való biztos szereplést jelentette volna. Végül a csalódást okozó 11. helyen zárták a viadalt a 16 tagú mezőnyben. A világbajnok­ságon a magyar együttes legfiatalabb tagjaként pályára lé­pett a 20. születésnapját a napokban ünnepi ő Mohácsi Árpád, a Békéscsabai Előre KSE gólerős átlövője. A hazaérkezés után beszélgettünk a fiatal játékossal. miatt változás várható, helyet­tese valószínűleg Szlopóczki lesz. A várható összeállítás: Ha- nyecz — Szlopóczki, Hirm- ler, Holp, Zahorán — Ma­jor, Pisont A., Mihalache, Brakszatórisz — Rácz, Stan- cu. A kispadon: Halász, Bol­ha, Pisont R., Cziglédszky foglalnak helyet. Cs. P. I Az Orosházi Munkás Testedző Kör megújuló birkózószakosztálya vár­ja a sportág iránt érdeklő­dő gyerekeket. A szakosz­tály vezetőinek célja, hogy a város­ban nagy hagyományokkal rendel­kező birkózás minél több fiatalt fog­lalkoztasson; a rendszeres testedzés­sel erőssé, egészségessé nevelje őket. Veres István szakosztály-vezetőnél és Jeszenszky László vezető edzőnél lehet érdeklődni, illetve jelentkezni; mégpedig az 1983—85 között szüle­tetteket kedden, csütörtökön 16—17 óra között, az 1980—82 közöttieket ugyanezeken a napokon 17—19 óra között várják az egyesület birkózó- termében: Orosháza, Thék Endre ut­ca 2. — Mit éreztél amikor az első fordulóban az USA elleni talál­kozó második félidejében pá­lyára küldött a kapitány? — Előttünk játszottak a göte- borgi gyönyörű csarnokban a hazaiak Izland ellen, akkor 15 ezren voltak a lelátókon, de a mi összecsapásunkat is látták vagy hatezren. Mi is megtekintettük a találkozót, majd ezután követ­kezett az amerikaiak elleni mér­kőzésünk. Nem tagadom, lám­palázas voltam, amikor pályára küldött a mester. Ráadásul nem is a megszokott posztomon, ha­nem a bal szélen szerepeltem. Már jelentős előnnyel ve­zettünk, amikor egy befutás után belőttem első világbajnoki gólomat, aminek nagyon örül­tem. Egyébként az USA együt­tese magyar mércével mérve egy jó NB I B-s csapatnak felelt meg. Végül két gólt szereztem ezen a mérkőzésen. —Mi idehaza vártuk a folyta­tást, ám a következő három ta­lálkozót csak a lelátóról nézted végig. Miért? — Az USA elleni összecsa­pás után elbeszélgetett velem Kovács László szövetségi kapi­tány és felszabadultabb játékot kért tőlem, olyat, mint itthon. Próbálta levenni a felelősséget rólam. A beszélgetés után ki­hagytam három mérkőzést, majd a németek ellen már a saját posztomon átlövőként szere­peltem. — Ezen a stockholmi közép­döntő találkozón remekeltél, hi­szen hétszer zörgetted meg a világhírű kapus, Thiel hálóját... — A saját posztomon jól ment a játék. Annak külön örülök, hogy a korábban 60— 65 százalékos teljesítménnyel védő, rutinos, 32 éves Thielt lecseréltettem. Ez korábban nem fordult elő vele a vb-n. Azt azért sajnálom, hogy végül egy góllal kikaptunk, s ez akkor már a harmadik egygólos vere­ségünk volt, ami nagyon megvi­selte az együttes tagjait. — Az egyiptomiak elleni helyosztóról keveset tudunk. Mi történt ezen a találkozón? Megyei sakk csb A Csabai SK remekel Kosarasok a Csaba Kupáért- Harmadik alkalommal rendezik meg a kadett ^K. korú fiú kosárlabdázók nemzetközi kosárlabda- pf • tornáját Békéscsabán a sportcsarnokban. — Az idei eseményen hat csapat küzd az elsőségért, a kezdetben szombaton két csoportban, majd másnap kerül sor a fináléra — mondja dr. Papy Lajos, a megyei kosárlabda-szövetség elnöke. — Az első játékna­pon reggeltől estig pattog a labda a teremben, vasárnap 8 órakor kezdődnek a helyosztók, az elsőségért pedig 11 -kor játszik a két legjobb. A két csoport beosztása. A csoport: C.SS Oradea (román). Békéscsabai ÁG, Várpalotai DSE. B csoport: Magyar kadett válogatott, Mezőberény, Nike Trans Fűzfő. I A 9. forduló eredmé­nyei az előzetes vára­kozásnak megfelelő­en alakultak. A bajnokság haj­rájára megerősödött Csabai SK gárdája sorozatban nyolca­dik győzelmét érte el, és a baj­nokság esélyesévé lépett elő. Úgy tűnik, hogy két fordulóval a befejezés előtt már csak két csapatra — Csabai SK és Szarvas — csökkent a bajnok­esélyesek száma. Mezőberény—Mezőhegyes 5,5:6,5. Balszerencsés Vereség. Battonya—Orosháza II. 5,5:6,5. Minden játszmában szoros küzdelem­ben, az utóbbi fordulókban rossz for­mát mutató orosházi együttesnek csak a legminimálisabb győzelmet sikerült elérnie. Gyula II.—Csabai SK II. 2:10. A bajnokságra törő békéscsabaiak nagy­szerű teljesítményt nyújtva bizonyítot­ták jelenlegi előkelő első helye­zésüket. Békéscsabai Építők—Sarkad 11:1. Könnyű csabai győzelem a nem nagy ellenállást tanúsító vendégek el­len. Nagyszénás—Békés 1,5:10,5. A formába lendült békésiek mindössze három döntetlent engedélyeztek a ha­zaiaknak. Békés—Battonya 9:3. A hatodik fordulóból elmaradt mérkőzésen az önmagukat felülmúló hazaiaknak a vendégek csak egy-egy táblán tudtak ellenállni. A bajnokság állása: 1. Csabai SK 68,2. Orosháza II. 62,3. Békés60,5,4. Szarvas 55, 5. Békéscsabai Építők 52, 6. Mezőberény 46,5, 7. Battonya 45,5, 8. Gyula II. 38, 9. Mezőhegyes 34, 10. Nagyszénás 31, 11. Sarkad, 11,5 pont­tal. —Nagy csata folyt a pályán a 11. helyért. Végül hosszabbítás után öt góllal nyertünk. Én csak perceket töltöttem a pályán. Egyébként az egyiptomiak jó játékerőt képviselnek, legjobb- jukat, egy jobbkezes lövőt a FO­TEX Veszprém szerződtette. — Hogyan értékelték a ma­gyar csapat szereplését a szö­vetség jelenlevő vezetői? — Amikor befejeztük a vb- szereplést, Pősze Lajos elnök úr értékelt. Elmondta: többet vár­tak tőlünk, de nincs nagy gond, a most következő Európa-bajno­ki selejtezőkön kell kiharcolni a továbbjutást az izlandi világbaj­nokságra. Vannak biztató jelek, hiszen a németek ellen a máso­dik félidőben szerepelt együt­tesben csak 1970 után születet­tek játszottak. — Milyen tapasztalatokat szereztél életed első világbaj­nokságán? Kinek a játéka tet­szettszámodra? — Én úgy láttam, hogy min­den egyes csapatban volt lega­lább egy vezéregyéniség. Az oroszok kiemelkedtek a me­zőnyből, jelenleg 8—10 góllal járnak a világ előtt. Játékosaik közül Gopin és Kugyinov végig remekelt, de a többiek is klasszi­sok. Magasak, erősek fizikai­lag, s ami talán meglepő, rend­kívül gyorsak. —Az edzések és a játék mel­lett jutott-e idő városnézésre? — Igen. Egy-egy nap ismer­kedtünk Göteborg és Stock­holm szépségeivel. —Hogyan tovább? — Úgy érzem, elsősorban védekezésben kell javulnom a jövőben, ahhoz, hogy biztos tagja legyek a válogatottnak. Közelegnek az Eb-selejtezők, remélem kiharcoljuk a tovább­jutást. Nem lesz könnyű dol­gunk a grúzok és szlovénok el­len. Ver asztó Lajos Mohácsi Árpád lendületben, csalódást a vb-n A fiatal játékos nem okozott FOTÓ: LHHOCZKY PÉTER CSAVAR- rzzm KÖTŐELEM Œ3 Z7ÉWCÆ LM ULLem £i/7 uyg VIM HM MINTABOLTOK UW^ÍM M a ELEKTRÓDA, VAGOKORONG, VÉDŐKESZTYŰ SAVA ÉKSZÍJ Viszonteladókat nagykereskedelmi áron szolgálunk ki. v______________________________________________ 5600 BÉKÉSCSABA, SZARVASI ÚT 57. TELEFON: 06 (60) 84-150. 5900 OROSHÁZA, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 86. TELEFON: (68) 11-266. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feidenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; telefax: (66) 441-020; kiadó: (66) 441-545. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents