Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-24 / 69. szám

1993. március 24., szerda

TENY-KEPEK-BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP

A szociológus szemével

Ne legyenek kiskapuk!

Zsíros Gézával otthon, Kunágotán

A közelmúltban dr. Zsíros Géza országgyűlési képviselő nagygyűlést tartott szülőfalujában, Kunágotán. A rendezvény előtt arra kértem, nyilatkozzék lapunknak. Kimódolt kérdések helyett a következő témát ajánlottam neki: „Zsíros Géza és Kunágota”.

— A negyvenes években Kunágota termőföldterülete jóval nagyobb volt a jelenleginél — kezdte. — Egész táblákat kapcsoltak Magyarbánhe- gyeshez és máshová. A földárverések során azonban ezekre a táblákra itt, Kunágotán lehet licitálni, mindenekelőtt erre szeretném felhívni a falubeliek figyelmét. Szerezzék csak vissza az itt élő emberek az egykori kunágotai földeket! Sajnos nemcsak a földterület csökkent, hanem a község lé- lekszáma is. Ma negyedannyi ember él itt, mint egykor. És még valami: a lakosság jelen* tős mértékben elöregedett. Megdöbbentő látvány a sok üres, elhanyagolt lakóépület. A faluban nincs vezetékes gáz, nincs szeméttelep, nincs szennyvíztisztító, rosszak az utak.

—Lát-e esélyt ennek a többszörösen hátrányos helyzetnek a felszámolására?

— Nézze, Európa legjobb termőföldje tartozik Kunágo- tához, illetve a szomszéd településekhez. Építeni bármit lehet, de ilyen „zsíros” földet produkálni nem lehet. És ez a legfontosabb! A családom 1917 óta kötődik ehhez a földhöz, annak idején nem véletlenül vásároltuk meg azt a táblát, amit én most licitálással

„A családom 1917 óta kötó'- dik ehhez a földhöz”

visszaszereztem. Mert az egy mészlepedékes csemozjom terület, itt, a Maros hordalékkúpján.

— Képviselő úr, magam is Kunágotáról származom. Tudom, a Zsírosok híresen jó gazdák voltak, s nyilván azok is lesznek. Engem inkább a falu jövője érdekelne.

— Kunágota el van vágva a külvilágtól, vasútja sincs. Mi a teendő? Az úgynevezett fned- -gyesi utat meg kell építeni, csatlakoztatni kell a battonyai határátkelőhelyhez. Ez a szakasz ugyanis része az egykori Bécs és Arad közötti állathajtó útnak, ki van találva, rendbe kell hát tenni. Örömmel mondhatom, több település összefogott, pályázatot nyújtott be a Battonya—Kunágota—Med- gyesegyháza közötti nyílegyenes út megépítésére. Sietek leszögezni: ezt nem a Zsíros találta ki, régi vágya ez az e vidéken élőknek. Gondolja el, 17 km-rel megrövidül az út Battonya és Medgyes között!

—Említette a vezetékes gázt is.

— Az az elképzelésem, hogy nem a gyulai oldalágból, hanem közvetlenül Békéscsabáról kellene ide vezetni a gázt. Ez két-három év alatt megoldható. Hozzájárultam, hogy a Zsíros-földön egy erdős részen építsék meg a gázfogadó-állomást.

—És a szeméttelep?

— Hát ez nagyon fájó kérdés. Akármerre megy az ember Kunágotáról kifele, mindenütt szeméthegyeket lát. Ennek, valamint a szennyvíz- kezelőnek a megépítése a legsürgősebb. Miért kapcsolom össze a kettőt? Azért, mert Békés megye vízellátása függ ezektől. Ha tétlenkedünk, néhány év múlva óriási meglepetés érhet bennünket.

— Úgy tudom, a nagymalommal is tervei vannak.

— Igen, éppen most szóltam az épület tulajdonosának, az áfésznek a közegészség- ügyi engedélyek beszerzése végett. Reményeim szerint még ebben az évben gépek is lesznek a nagymalömban, s ezzel megoldjuk a volt mezőkovácsházi járás őrletni szándékozó gazdáinak a gondját. Persze nem mellékes az sem, hogy így a vásárlók olcsóbban juthatnak liszthez.

—Képviselő úr! Kunágotai- ként is azt kívánom, váljanak valóra a község fejlődését szolgáló elképzelései. Köszönöm, hogy megosztotta velünk gondolatait.

Kép, szöveg: Ménesi György

Herczeg Tamásról, a békéscsabai ifjúsági ház igazgatóhelyetteséről sokan tudják, hogy MDF színekben politizáló aktív közember, ám azt már kevesebben, hogy végzős szociológus, aki a felszíni társadalmi jelenségek mögött nagyobb valószínűséggel ismeri fel a törvényszerűségeket, mint azok, akik „csak” saját sorsukban viselik a következményeit. A tisztábban látás reményében kerestük meg kérdéseinkkel akkor, amikor a pártok kampányelőkészítő taktikázása még kuszábbá teszi eddig is bonyolult közéletünket.

— A rendszer\’áltozással az emberek elvileg megkapták a lehetőséget arra, hogy kezükbe vegyék a sorsukat, s a többség mégsem teszi. Nemcsak a választáskor volt szembetűnő a passzivitás, az érdektelenségbe igen gyakran beleütközünk ma is.

— Társadalmunk jelenleg túlpolitizált és apolitizált egyszerre. Az élet minden területére — gazdaság, művészet és így tovább — betüremkedett a politika, éppen ezért az emberek inkább elfordulnak tőle, semmint megkeresnék benne a helyüket. Egyéni túlélési technikákra játszanak rá, s legfeljebb arra figyelnek oda, ami közvetlenül érinti őket. A közéletbe való bekapcsolódás szintjén is érzékelhető az átmenetiség állapota. Kezdetben divatos volt valamelyik párt tagjának lenni, mára áttevődött önkormányzati területre a politizálás.

— Valóban úgy tűnik, hogy

„Társadalmunk jelenleg túlpolitizált és apolitizált egyszerre” FOTÓ: FAZEKAS FERENC

a társadalmi szervezetek között az önkormányzatok vezetnek a népszerűségi listán.

— A rendszerváltozás kezdetén még csak a pártok léteztek, időközben megalakultak az önkormányzatok, s a közélet centrumává váltak. Éppen ezért a politizáló emberek is ott kötöttek ki. De a polgárok is intenzívebben élik meg a kapcsolatukat az önkormányzattal, mint régen a tanáccsal.

— Mégis egyre többen gondolnak vissza nosztalgiával a sokat szidott egy pártrendszerre.

— Be kell látnunk, hogy egy mai európai társadalom két módon tud működni: egypárt- rendszerű diktatúraként, vagy. többpártrendszerű demokráciaként. Utóbbihoz sajnos a szélsőséges megnyilvánulások is hozzátartoznak, mégis

ez az életképesebb. Az átmenet kezdetén a biztató irányultság még nem érzékelhető, két- három választási ciklusnak is el kell telnie, mire konszolidálódik a helyzet. A tapasztalatok szerint az emberek helyzetérzékelése eltérő a globális folyamatoktól, általában rosszabbnak élik meg a valóságosnál, ami egzisztenciális gondjaik miatt érthető.

—Bevallva vagy anélkül, de megkezdődött a választási kampány, s a kampány szakemberek még tudatosabban próbálják győzelemre juttatni pártjuk képviselőit, mint három évvel ezelőtt.

— A következő választást egészen biztos, hogy sokkal jobban előkészítik, mint a korábbit, azt viszont nehéz kiszámítani, hogy a választók egy adott pillanatban kire adják le a voksaikat és miért. Egy dolog azonban biztos: a hatalom természetrajza szerint a győztes pártok működése a hatalom gyakorlása során hasonló. Szakmai gyakorlatom alatt azt tapasztaltam, hogy a liberális szellemű önkormányzatok ugyanúgy centralizálják a hatalmat, mint a kormány. Úgy gondolom, hogy az elsőrendű feladatunk: tegyük olyanná a társadalmi rendszert, hogy ne tudjon rosszul működni. Ehhez például egyre több kiskaput kell kiiktatni. S ha ebből a szempontból nézzük, akkor már most is jobb a helyzet, mint az egypártrendszer idejében volt.

Lenthár Márta

„Önvédelem” egy vízbázisért

... avagy egy döntés politikai háttere

Országunk átalakulása után 14 település határozott úgy, hogy élve jogával, egy közös önkormányzati vállalat létrehozásával kiválnak a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatból. Az ügy nem zárult le, amelyre bizonyíték, hogy a

legkülönfélébb fórumokon emlegetik fel a vízbázis sorsát, jövőjét. A téma nem lehet érdektelen a medgyesbodzási katasztrófa miatt sem, mint ahogy nem lehet közömbös a már meglevő egészséges ivóvíz védelme sem.

— Az 1970-es évek elején 100 százalékosan lakossági pénzből, különösebb állami támogatás nélkül — társulási for-, mában — megépítették a települések közműrendszerét, illetve a vízműtelepeket. Ez sokáig így működött közmegelégedésre. Hajói emlékszem, akkor 1,30 forint volt egy köbméter víz — mondja beszélgetőpartnerem; Nagy Béla med- gyesegyházi polgármester, a megyegyűlés gazdasági bizottságának tagja. Ezt követően — törvényes háttérrel — országos koncepcióban létrejöttek a megyei vízművállalatok. Egyfajta diktátummal, a tulajdonosok megkérdezése nélkül beintegrálásra kerültek a települések a megyei vállalatba. E pillanattól olyan abnormális helyzet állt elő, hogy éppen azok, akik építették, nem szólhattak bele az irányításba. A megye minden lakosa egyformán fizetett vízdíjat, amit vélelmezhetően megterheltek egy felduzzasztott központi apparátus bérével. Megjegyzem a vállalat működése is sokszor kivetnivalót hagyott maga után. Tavaly júniusban nyílt törvényi lehetőség, hogy a települések ellátását biztosító vízművek visszakerüljenek az önkormányzat tulajdonába. Medgyesegyháza élt is a lehetőséggel, ám az üzemeltetést a megye végezte.

— Ezt követően indult el az átalakulási koncepció?

— Mondhatjuk, hogy igen. Ehhez tartozik, hogy magam is úgy foglaltam állást, hogy a településnek kell a vízmüvet üzemeltetni. Később megbizonyosodtam arról, hogy pontosan a településen élő emberek, a szolgáltatások biztonsága érdekében felelőtlen és kockázatos lépés lenbe egy most már tulajdonba visszakerült, több mint 20 éves rendszer üzemeltetését felvállalni. Ekkor már látszott, hogy olyan fajta szerveződésnek van jövője, ahol eleve megnyilvánulnak a valóságos érdekek.

— Mit jelentett ez szervezetileg?

— A megyei vállalat hivatalos koncepciójával a szembenállást. A lényege, hogy az átalakult rt.-be a települések vigyék be a vagyonukat. Minthogy a potenciálisan nagyobb tulajdonnal rendelkező ellentétbe kerül a kistulajdonossal, ami érdekellentétet szül. Ráadásul mindenütt mások az ivóvíz-előállítási költségek. A vízszolgáltatást gyakorlatilag a szállítás költségei drágítják, illetve van, ahol biológiai és egyéb tisztító módokat kell alkalmazni. Mivel a dél-békési régióban levő víz egészséges, így a valóságban az eddigi vállalati árképzésben a díjkiegészítés szerepét töltöttük be. Az itt élők évtizedeken át magasabb vízdíjat fizettek, mint amibe igazán az ő térségükben került. A döntés valós politikai hátterét a vízbázis ittléte határozta meg. Úgy hiszem példaértékű dolog, hogy az önkormányzatok nem egy felülről kierőszakolt szerveződés volt, hanem saját érdekeikért kötöttek szövetséget.

— Milyen formában működik tovább a szervezet?

— Az önkormányzatok egy célból, szabadon szerveződő vállalkozása jött létre, amelybe a települési közművagyo- nukat, illetve az egész vállalati működtető vagyonból a településre jutó vagyonhányadot hozták be a társulásba. Rossz helyzetből indultunk, mert a vállalatból el kellett hoznunk a települési körre jutó veszteséghányadot is. Nem volt meg a működéshez szükséges pénzügyi forgóeszközalap. Hogy ezt áthidaljuk, a települési önkormányzatok kamatmentesen adták kölcsön 1993. december 31-éig a maguk vállalatának, amely szintén példa értékű. A társulás még így is 70 fillérrel tudta

„Csöpögó's” kérdés

csökkenteni a vízdíjat, míg a megyei rt.-nél jelentős emelés volt. Lényeges politikai szándék, hogy olyan érdekképviseleti kényszerítő erőt tudjunk felmutatni, amellyel el tudjuk

érni 1994-ben, hogy a több milliós állami támogatásból a vízminőség-javító beruházás folytatása a vízbázis védelme legyen. Bízunk munkánk sikerében. Halasi Mária