Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-03 / 52. szám
a 1993. március 3., szerda TENY-KEPEK Előttük az élet — Az ország minden tájáról érkezett segítség Ismét a sajátjukban laknak Néhány hónappal ezelőtt beszámoltunk a dombegyházi Katona Melinda családjának tragédiájáról. „Félárvák kiégett házzal” — ez volt írásunk címe. A cikket átvette egy országos hetilap, a Tallózó, ezt követően pedig a Magyar Televízió riportfilmet készített Melindáékról. Az érintett szerkesztőségeket számos segíteni kész ember kereste fel személyesen, levélben vagy telefonon. Bennünket legutóbb a kunágotai Sertöv dolgozói hívtak, hogy megtudakolják tőlünk Melindá- ék címét. E hívás adta az ötletet, hogy ismét meglátogassuk a dombegyházi családot. Ezt a sok levelet az együttérző, segíteni kész emberektől kapta Melinda fotó: fazekas ferenc Ösztönösen a nagymama Budai Nagy Antal utcai lakására tartok, hiszen édesanyjuk halála és lakásuk kiégése után ő vette védőszárnyai alá Melin- dáékat. — Elköltöztek a drágáim — mondja boldogan özvegy Korponai Istvánné. — Ismét a sajátjukban laknak, ott keresse őket! Már nagyon várják magát — teszi hozzá szeretettel. — Annyi, de annyi levelet kapok, hogy nem győzök mindre válaszolni — újságolja már a kapuban Melinda. — Talán a Hírlapon keresztül... Benn az ízlésesen berendezett nagyszobában kínál hellyel.-—Hát... meséljen! — biztatom. — A cikk megjelenése és a tévéfelvétel után a polgármesteri hivatal munkásai hozzákezdtek a lakóházunk helyre- állításához. A szükséges építőanyagot is az önkormányzattól kaptuk. Hosszú hetekig tartott a munka, kezdetben 6-7 ember is dolgozott itt. Amikor az építők elvonultak, hátra volt még a burkolás egy része, és maradt némi simítani való is. A barátom és az apukája meg annak egy kőműves barátja fejezte be a helyreállítást. Én is simítottam a mennyezetet, és meszeltem a szomszéd- asszonyokkal. Ezúton is szeretnék köszönetét mondani mindenkinek, aki hozzásegített bennünket ahhoz, hogy visszaköltözhessünk. — Igazán szép munkát végeztek az építők. Miből tudták ilyen gyönyörűen berendezni a kiégett helyiségeket? — Az ország minden tájáról, sőt még Bécsből is kaptunk pénzt, csomagot. A kislányok szobájába a régi bútor került, sikerült kitisztítanunk. Vettem nekik egy íróasztalt, padlószőnyeget, csillárt és egy szép posztert a falra. Itt, a nagyszobában és a konyhában teljesen új a bútorzat, új a felszerelés. Rengeteg adomány érkezett vállalatoktól, magán- személyektől, a volt munkahelyemről, a volt iskolámból, szeretetotthonoktól, plébániáktól, különböző vallási közösségektől. A békéscsabai Nyulambulam együttes jótékonysági előadást tartott a megsegítésünkre. Volt olyan nap, amikor 50-60 küldeményt kaptunk, még ma is előfordul, hogy csönget a postás. Itt bárhova nézek — mutat körbe Melinda —, minden az emberek önzetlenségére, segítőkészségére emlékeztet. Köszönünk mindent — mondja elérzékenyülve. —A kicsik? — Óvodában vannak, a kisebbik különösen szeret oda járni — válaszolja felcsillanó szemmel. Túl vannak az influenzán, itthon ápoltam őket. — A jövőre gondolt-e már, Melinda? Egy mélyről jövő sóhaj a válasz, melyet csilingelő, lányos nevetés követ. — Idővel nyilván férjhez megyek én is, a kicsik velünk lesznek természetesen. Úgy tervezzük a barátommal, hogy Gyulára költözünk, s én ott munka mellett elvégzem az egészségügyi főiskolát. Itt a faluban remény sincs arra, hogy a szakmámban elhelyezkedjem, jelenleg munka- nélküli vagyok. De nem panaszkodom... Tényleg úgy érzem, előttem az élet. Ménesi György Archív felvételünkön a nagymama, özvegy Korponai Istvánné a legkisebb gyermekkel FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET sak úgy őrzik, ha fizetek Kilenc évig viaskodtam Először azt mondták kamatozik, de aztán kiderült, megőrzik, ha megfizetem. Na most, jött még egy papír, hogy mivel hadifogoly voltam, jogosult vagyok 500 ezer forintra. A menyem ápolónő, de mérnök is van a családban és kiszámolták, hogy hatszáz forintnál többet nem kapok, ha ráteszik a nyugdíjra, amit elég szépen adnak, a kettőnkre 13 ezer kilencszáz jár, az elég tisztességes kenyérre. Na, gyerekek, mondom, akkor földet igényelek vén létemre, mert 74 évesen sem vagyok megijedve! Ha ötszáz forint lesz a licitálás, akkor egy táblát kapok a háborúért is. Márciusra tervezzük. Majd ha körbenéz az udvaron, meglátja, minden a helyén. Legbüszkébb a 18 soros vetőgépemre Vagyok, meg persze a sárga kocsira, tavaly már a sarkadi szüreten felvonultunk vele. Tetszik érteni! így aztán — mondtam a múltkor a lányomnak — bármilyen időszak jöhet, tudtok egy kis krumplit vetni, még ha akár kapával is vettek búzát, de éhen biztos nem haltok. Úgy tudom, a dobozi határban nem sokan vagyunk így, tán’ négyen összesen, elég keveset mértünk ki, merthogy benne vagyok a földosztó bizottságban. Az enyém mind fel van szántva, de vigyázzon, már miáltalunk! Gönczöl Lacinak például a tagi földet kimértük, de a kárpótlásit már nem, mert nagyon szembe vagyunk a téesszel. Hozzátartozik az igazsághoz az is, sokan nem tudnak vele mit kezdeni. Nekem persze megvan a tervem. Először is vetettem négy kateszteri búzát állami támogatással, mert piacra is akarok belőle. Szakái János vállalta, hogy a kft.-jével keres neki helyet. Megbízok benne, kombájnja is van, nekem már máskor is aratott. Lesz egy kis kukorica, zab és árpa is. A vejemmel, akinek Zetorja van — A sárga kocsi a színből kitolva mutat rendesen A SZERZŐ FELVETELE parlagon maradt. Mi a takarmányra megyünk, tetszik érteni! Számolni nem merek a jövedelemmel, mert késői a vetés, nem olyan, mint ahogy terveztem, nem tudni, mi marad meg a tavasz végére. Tizennyolcezer forintomba került a szántás-vetés. Kár, hogy drága a gázolaj, így nehéz lesz húsz százalék körüli hasznot kikalkulálni, de lehet, hogy jövőre lóval állok neki. És, ha nem lennék 74, még vennék másik kettőt! Ezt művelni kell! Nekem korábban is volt kilenc és fél holdam, igaz, jó messzire. Kitettek, mint macskát, majd mindjárt mondom mire fel... Sokszor kijött a Pobjeda, volt, hogy Csatári elől az istálló trágyanyílásán mentem ki hátul, és olyan is volt, hogy még tovább fajult a helyzet. Akkor azt mondtam, ha elvisztek, elvisztek, de itt a kezemben egy keret méhecske, ezt még széteresztem az autó belsejében! Mert a két pufajkásféle mindig bennmaradt a kocsiban. Aztán — lehet, hogy jobb is — ez valahogy mégsem következett be. Kilenc évig viaskodtak velem, igaz én sem engedtem a huszonegyből, mert tudtam, hogy igazam van. Az kapjon többet, aki többet lekaszál, ez volt a lényeg, amit én akartam. És akkor, kilenc év után elengedtek. Nem sok egyéni gazdálkodó volt a környéken, mondhatom. De attól kezdve is megtaláltam a számításomat, mert nem kerültem a munkát sosem. Fuvaroztam Békésre, és közben azon töprengtem, mikor jön el az idő, hogy újra gazdálkodhatok kedvemre. Nem mondom, jó sokáig kellett várni. Ha majd körülnéz, látja, engem ez a helyzet nem ért váratlanul. Minden ekevassál, az udvar minden négyzetméterével megvan a tervem, és amíg bírom, csinálom. De nem vagyunk könnyű helyzetben most sem, azt látni kell. És az a baj, hogy a kiutat szerintem senki nem tudja, se Zsíros Géza, se Torgyán József. No, menjünk is ki inkább, lássa, hogy néz ki az udvar. Csak előbb elteszem ezt az öles mérőt az útból, mert ezt bent tartom a konyhában. Evvel mértük ki újra a dobozi földeket. Látja, megint fényes a nyaka! * Kiss Gábor dobozi gazdálkodó szavait lejegyezte: Fábián István Szépen termett különben, volt benne kaszás, kukorica — méghozzá 70 mázsa kateszterenként. Közösen műveljük majd, hatan is össze tudunk jönni. A lányom tavaly tavasszal már kapált. A mi családunkban megvan a hagyomány, ezt csinálni kell. Tisztelet a kivételnek, én nem akarok bántani senkit, de a mostani ifjabb korosztály többsége másképpen van már ezzel. Nem tudom, hol rontották el az egészet, de sokan éhen halnának a földön. És hozzájutva, nem azon törnék a fejüket, hogy kellene megművelni, hanem inkább elmennek betömi. Hiába van karhatalom, ha joga nincsen. Sokszor eszembe jutnak a hatvanas évek, mert tüske bennem is lehetne. Amikor belekezdtünk a téeszesdibe, nem gondoltam volna, hogy olyan gyorsan eltorzulnak a dolgok. Mert nem indult az rosszul. Tudja, az volt a legnagyobb baj, hogy egy páran hamar rájöttek: megtehetik, hogy nekik több jusson. Nem tetszett párunknak, szóvá tettük kezdettől, hogy ez nem vezet jóra. Pedig én benne voltam a vezetésben is, a dűlőben az első ember voltam. Előkészítettem egy kaptárkeret méhet... Sorsára vár a kimért föld Amikor kijött ez a törvény, én azonnal átmentem Békésre és rendeztem a dolgomat. Összesen 271 aranykoronám volt. Hogy apósom meghalt, a mamát is kifizették, a nyolc és fél kateszter után löktek neki 13 ezer valamennyit, nekem pedig a hat és fél után nyolcezer körül. Azért nem tudom pontosan megmondani, mert beraktam a bankba, ott a helye. A 14 katerszteri földet hivatalosan ki is mérték, várja új sorsát. A 250 ezret érő kárpótlási jegyem meg itt fekszik a nagyládá- ban május óta. azzal hordja a faluban a szemetet — beszéltünk még a cukorrépáról, de azt mondtam ősszel: egyelőre vessük be a földet, a legfontosabb, hogy fekete legyen. Lássák, hogy akarunk valamit! Ne felejtsem, zabbal is számolok, igaz egy távolabbi táblában. Nekem ne mondják, hogy na, kiadtuk nekik, aztán
