Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-23 / 68. szám
A „beteg” mentok segítségre várnak Mezokovácsházán (5. oldal) A HAZA MINDEN ELŐTT! BfflS MEGYEI HÍRLAP 1993. MÁRCIUS 23., KEDD Ára: 13,80 forint XLVIII. ÉVFOLYAM 68. SZÁM őíuulöÍöuftsT utazási melléklet Ilyenkor év elején sokan már tervezik nyári szabadságukat. Merre, meddig, mennyiért, és mit kapok a pénzemért? Ezek a leggyakoribb kérdések, amelyek foglalkoztatják az utazni szándékozót. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani, amikor — a lapból kiemelhető — hirdetési mellékletben közöljük a Gyulatourist utazási ajánlatait. / Uj fémpénzek egy hét múlva Egy hét múlva forgalomba kerül az új egy-, két- és húszforintos, június 21-én pedig az 5, 10, 50 és 100-as címletű fémpénz. Az új papír fizetőeszközök kibocsátására csak megfelelő nyomdai fejlesztések után, mintegy másfél év múlva kerülhet sor — jelentette be tegnapi, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján Bőd Péter Ákos, az MNB elnöke. Az új, réz- nikkel-cink ötvözetű váltópénzeket — amelyek esztéti- kusabbak, kisebbek és nehezebbek elődeiknél—be is mutatta az újságíróknak. (MTI) Lóvágta balesettel Tegnap délelőtt Újkígyóson, a Dózsa György utcában — eddig ismeretlen ok miatt — P. Tivadar pusztaottlakai lakos őrizetlenül hagyott lovasfogatának két lova vágtázni kezdett az úton. Eközben hátulról a fogat elütötte az úttesten gyalogosan közlekedő, 68 éves B. Magdolnát, és az általa kísért tolókocsiban ülő, 58 éves B. Zoltánt, akik mindketten újkí- gyósi lakosok. A baleset következtében B. Zoltán súlyos, B. Magdolna pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A továbbvágtató lovakat végül helyi lakosok állították meg. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Ma 8 órakor országos vízrendészeti és vízhasznosítási értekezlet kezdődött Mezőhegyesen a Nonius Hotelben. A tanácskozáson az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőin kívül részt vesznek a szakminisztériumnak, valamint az Országos Vízügyi Igazgatóságnak a képviselői is. Lapunk kérdésére, hogy miért éppen Mezőhegyest választották az értekezlet helyszínéül, Csizmadia Károly, az Ativizig osztályvezető-helyettese így válaszolt: „Mezőhegyes térségében kiemelt vízgazdálkodási tevékenység folyik.” „Ha lesz iparigazolványom, januártól fizetek!” A végrehajtók nem vittek el semmit János gyerekkori ismerősöm. Ugyan mit akarnak tőle elvinni? — kérdezte az asszony, de feleletet sem várva így folytatta: — Reggel találkoztam vele, azt mondta, várja a társadalombiztosítás embereit. Bizonyára olvasóink is emlékeznek a szerdai lapunkban megjelent „Szögesdróttal és kutyákkal várom a végrehajtókat” című cikkünkre, ahol Gémes János orosházi lakatosmester mondta el kálváriáját. (Emlékeztetőül az előzmények: lánya halála óta a mester nem fizeti a társadalombiztosítási hozzájárulást, ezért tartozásának behajtására a végrehajtó szabályszerű foglalást eszközölt. Időközben az ipar- engedélyét is bevonták Gémes Jánosnak.) Csütörtökön 10 órakor érkeztek a Fürdő utcai házhoz a társadalombiztosítási végrehajtók. A megjelenő rendőrökre nem volt szükség, hiszen az ajtó nyitva állt, a kutyák békésen fogadták az idegeneket, Tóth Mihályt és Koritár Pétert. A kíváncsiskodó utcabeliek a „nagy felhajtás” láttán egyre többen lettek, de félórai várakozás után rá kellett jönniük, nem történt itt semmi szenzáció. A végrehajtók barátságosan elköszöntek a ház urától, majd lapunk munkatársának elmondták, hogy Gémes Jánosnak átadták a végrehajtási lapot, megnézték a lakást, a műhelyt, de csak mentes tárgyakat (a tulajdonos létszükségletét szolgáló tárgyak) találtak, aminek védelmét jogszabály biztosítja. Gémes János a kapuból bej- jebb invitálta az újságírót. Őt kérdezni se kellett, úgy sorolta a történteket: — Azt mondták, nekik semmi közük a mentőkhöz és az orvosokhoz, utána végignéztek mindent. Abban maradtunk, hogy én beadok egy kérvényt az iparigazolványom visszaadása érdekében. Ha újra dolgozhatok, akkor január- (Folytatás a 3. oldalon ) Vita a játék, a sport és az ifjúsági alapról Az Országgyűlés tegnapi plenáris ülésén kivételes eljárásban megtárgyalta három újabb elkülönített állami pénzalap — Országos Játék Alap, Nemzeti Sport Alap és a Központi Ifjúsági Alap — létrehozására vonatkozó előterjesztéseket. Az Országos Játék Alapról szóló törvényjavaslat vitájában az előterjesztő, Becker Pál pénzügyminisztériumi államtitkár kifejtette, hogy az új alap a Szerencsejáték Alap helyébe lépne. Az Országos Játék Alap kizárólag szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális célú támogatásokat nyújtana. A Nemzeti Sport Alapra vonatkozó törvényjavaslatot ismertetve Józsa Fábián belügyi államtitkár azt hangsúlyozta: az Országgyűlés elé terjesztett koncepció előkészíti ugyan, de nem helyettesíti a sportfinanszírozás átfogó reformját. A Központi Ifjúsági Alapról szóló előterjesztést ismertetve Mádl Ferenc kultuszminiszter aláhúzta: az alap feladata nem az, hogy megoldja az ifjúság gazdasági-szociális, társadalmi és más jellegű problémáit, hisz arra alkalmasabbak a külön e célokra létrehozott, s már jól bevált támogatási módok. Az állami pénzalap ehelyett — kiegészítő jelleggel —- azokat az ifjúság érdekeit szolgáló társadalmi kezdeményezéseket karolja fel, amelyek nem illeszthetők az egyes minisztériumok hatáskörébe. Megkezdték az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat általános vitáját. Többek között Zsíros Géza (36-ok), a mezőgazdasági bizottság elnöke az előterjesztő Szauter Rudolf (MDF) védelmében a szakmai, jogi, politikai nehézségekre hívta fel az Országgyűlés figyelmét, majd — mivel több képviselő nem kívánt hozzászólni —, az elnöklő Dombach Alajos az általános vitát lezárta. Füles-visszaszorító Elhalasztotta az országgyűlés a sajtótörvény tárgyalását — hallhattuk tegnap reggel a rádióban —, mert a kormány módosítani kívánja az eredeti előterjesztést. A módosítás szerint az újságírónak adott esetben kötelessége lenne kiadni az informátorát. Kinek? — kérdem én. Csak a bíróságnak? Bármilyen hatóságnak? Bárkinek? Merthogy mindez egyáltalán nem mindegy. Aki valaha is volt már újságíró, az nagyon jól tudja, hányszor bukik ki egy-egy bűncselekmény vagy bármilyen gaztett, csalás, embertelenség egy-egy „csak el ne mondd, kitől hallottad!” kapcsán. Az is lehet, hogy az illető „fülesei” folyamatosan segítik az igazságok napvilágra kerülését, ám ha nekem kötelességem lesz őt kiszolgáltatni az éppen hatalmon lévő, de valami miatt sértődött embereknek, hát egészen biztos, hogy tőle többé nem kapok információt. Nem beszélve a „hétköznapi többiekről”, akik már csak azért sem fogják felhívni az útjukba kerülő visszásságokra az újságírók figyelmét, mert így fognak gondolkodni: „Ne szólj szám, nem fáj fejem!”, „Nem mondok semmit, abból nem lehet baj.”Vagy: „Inkább befogom a szám, nehogy meghurcoljanak.” S hogy „kötelező beszolgáltatás” esetén kitől kapnánk „vastag sztorikra” füleseket? Senkitől. Ez nyilvánvaló. A világ egyre rózsaszínebb lenne a lapok hasábjain, miközben a valóság esetleg fekete. Hogy mindez ki(k)nek (volna) jó...!? M. M. Térségi társulás műszerbeszerzésekhez Tegnap 24 település polgár- mesterét várták Orosházára, hogy a városi kórház társasági társulásának létrehozásáról adjanak tájékoztatót az illetékesek. Sajnos nagyon kevesen jöttek el, pedig az egészség- ügyi intézmény a környék több mint 130 ezer lakosát látja el. Németh Béla, Orosháza alpolgármestere a kórház rekonstrukciós munkálatai kapcsán elmondta, hogy a város— még a kezdetek kezdetén — 104 milliót áldozott felújításra a saját költségvetéséből. A jövőben viszont számítanak a települések hozzájárulásaira is, elsősorban az 1995-ös év műszerbeszerzéseihez szükséges 24 millió forint előteremtésénél. Erre kellene létrehozni a térségi társulást létszámarányos anyagi hozzájárulással. Tótkomlós polgármestere röviden így summázta az igyekezetei: — Görcsölés, amit csinálunk — mondta —, majd sérelmezte, hogy az amúgy is pénzhiánytól szenvedő települési önkormányzatokra hárul újabb teher. — Van társadalombiztosítás és van minisztérium — kapcsolódott a beszélgetésbe egy újabb hozzászóló. A polgármesterek véleménye sokszor összecsengett, hiszen nem jósolhattak két-három évre előre. Annyit viszont minden települési vezető megígért, hogy a térségi társulási megállapodás létrehozásáról tájékoztatja testületét, a döntésről pedig értesíti az orosháziakat. Cs. I. Tavaszi kalászosokra, kukoricára 1500 forint hektáronként Hamarosan pályázati kiírás a földművelésügyi alapokra Árpát vetnek már a gazdák a Fényesi-szőlőkben FOTÓ: FAZEKAS FERENC A növénytermesztési hitelekhez nyújtott kedvezményekről szóló kormányrendelet legutóbbi módosítása az 1993/23- as. Ebben a tavaszi munkák finanszírozásáról esik szó. Hektáronként 10 ezer forint kedvezményes kamatozású hitelt vehetnek fel a gazdák. Ehhez azok is hozzájuthatnak, akik az őszi talajmunkákhoz a hektáronkénti 6000 forintot felvették. — A hitelkérelmezőnek a hitel felvételét a pénzintézeteknél saját magának kell elintéznie — mondta Szabó Imre, a megyei földművelésügyi hivatal vezetője. —Természetesen a földről tulajdoni lapot, haszonbérleti szerződést kérnek. Amikor a hitel-kamattámogatást vissza akarják igényelni, akkor szükséges az FM hivatal igazolása a vetés té- nyéről. Egyedül a kukorica termesztésénél a tőke visszafizetésére az állam 70 százalékos állami garanciát biztosít ez év december 31-éig. Tavaszi kalászosok és kukoricatermesztés esetén a termelőknek az állam hektáronkénti 1500 forint támogatást ad az igazolt költségek alapján. Ezek lehetnek: talajmunka számlája, 1993. január 1-je utáni gázolajszámla, nemesített vetőmag, műtrágya, növényvédő szer vásárlása. A támogatás igénybevételére a megyei FM (Folytatás a 3. oldalon) Régiért újat! Rendkívüli csereakciót tartunk, amíg a készlet tart: 2000 Ft-os egységáron bármilyen régi porszívót beszámítunk a vételárba függetlenül attól, hogy működik-e vagy nem, ha Ön M31 típusú tisztítógépet vásárol! Száraz porszívózás, samponos vizes kárpit-, szőnyegpadló-, csempetisztítás. Eredeti ár: 25 900 Ft, csereár: 23 900 Ft. Kétféle hitelakciót vehet igénybe: — előleg nélküli OTP-hitel vagy — kamatmentes hitel, 50% előleg befizetése mellet, 4 havi részletre. ELEKTROHÁZ, Békéscsaba, Baross út 10. Telefon: 325-588. Vízrendészeti, vízhasznosítási tanácskozás