Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-20-21 / 66. szám

1993. március 20-21., szombat-vasárnap

MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM

Debreczeni László: Nagyenyedi templomvár

Szorító

fehérvári székesegyház, 1958; A gótika művészete, 1973; Gótikus építészet Magyarországon, 1974; A Mátyás-templom és a Halászbástya, 1985; s ebben az évben kellene megjelennie az Erdélyi gótikus építészet című könyvének.) A tragikusan korán elhunyt Biró Józseffel együtt állította (1944 őszén az utcán ütötték le a mellén virító sárga csillag miatt a nácik), de végül is az O megfogalmazásában maradt ránk a tétel és feladat: „...művészetünk nemzeti vonásainak és titokzatos mibenlétének nagy kérdéseire a feleletet attól az Erdélytől várhatjuk, melynek lakói hegyektől körülzárva nemcsak vérrel és vassal, hanem szellemmel és művészettel is bebizonyították európaiságuk és magyarságuk egybefonódó, örök tudatát”. (Entz Géza: A középkori székely művészetkérdései. Erdélyi Múzeum, 1943/2. füzet.)

Különösen nagy jelentőségű tudományos tett volt a gyulafehérvári székesegyház monográfiája, hiszen a török hódoltság nyomán eltűnt vagy csak romokban és nyomokban fennmaradt magyarországi középkori építészet ebben az egyetlen emlékben szinte mint a művészettörténeti lávalerakódások és lávakihűlések monumentuma érzékelhető és rekonstruálható. A magyar romantika, gótika és reneszánsz e monumentális stíluskonglomerátumábóí Entz Géza oly biztos és érzékeny ujjakkal bontotta ki a mesterek, mesterkörök, áramlatok és századok szálait, hogy azokból valóban olyan szőttes vethető fel, amely lényegesen világosabb képben körvonalazza művészetünk nemzeti vonásainak a titkát.

A tudós, minél biztosabban közeledik tudományában, annál bizonytalanabbul csetlik- botlik a valóságban. Entz Géza gyalogtúrákkal, kirándulással edzette magát a járhatatlan utak viszontagságaihoz, hol az erdélyi, hol a budai hegyekben. Valami nagy-nagy gond vagy előérzet árnyékolhatta be szívét, amikor március 2-án kilépett háza kapuján, hogy 80. születésnapjának megünneplésére induljon a Képzőművészeti Főiskola felé, mert alig tett néhány lépést, megszűnt dobogni.

Banner Zoltán

Bekukucskálni a jövő századba

Egy kis terefere Szabó Magdával

Kos Károly: Gyulafehérvári katedrális (linóleummetszet, 1929)

A randevút otthonában beszéltük meg, de az utcán várt. Elkéstem, rosszkor jöttem? — ijedtem meg.

— Dehogy... Csak megígértem az orvosoknak, hogy mindennap sétálok egy kicsit. Azt mondják, szüksége van rá a szervezetemnek. Gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal.

Szabó Magda (76) olyan házban lakik, amelynek falán emléktábla van. A márványba vésett sorok Szobotka Tibor író, irodalomtörténész alakját idézik. A pár éve elhunyt, de máig is jelenlevő, felejthetetlen férj emlékét. Róla azonban most nem beszélünk. Ahogy hallgatólagos megállapodás alapján nem beszélünk irodalomról sem. „Csak” tereferélünk:

— Valamikor nagyon jó tornász voltam. Különösen talajon és szeren. Olyan dolgokat produkáltam szőnyegen, kötélen, bordásfalon, hogy azt mondták, gumiból vannak a csontjaim. Ma is közeláll a szívemhez a torna, szívesen nézem a közvetítéseket. Ilyenkor mindig arra gondolok: mi mindenre képes az ember?! S eszembe jut, hogy egyik kezünkben ott az istenadta lehetőség, az atom, amely megoldhatná a világ rengeteg problémáját — a másikban az atomfegyver, amely maga a vég, a pusztulás. Ki tudja, melyik kezünket használjuk?

— Mondják, az írók örök kíváncsiak. Szabó Magda mit szeretne megtudni?

— Nagyon szeretnék kicsit bekukucskálni a jövő századba. Sajnos nem lehetek sem részese, sem formálója.

—Sajnálja, hogy a XX. századba született?

— Jaj, dehogy! Szeretem ezt a szörnyeteg századot, ami egyszerre gyönyörű és borzasztó. Boldog yagyok, hogy akkor élhettem, amikor már

Nem rajtunk, kettőnkön múlott, hogy hiába készültem rá, mégsem lehettem Entz Géza növendéke: én 1951 -ben kezdtem el tanulmányaimat a kolozsvári Bolyai Tudomány- egyetemen, Őt azonban már 1950-ben kiutasították Romániából, mert a magyar állam- polgárságot nem volt hajlandó átcserélni románra. (Csak a vak nem tud olvasni az örök és ördögi forgatókönyvben: apám pénzügyi doktorátussal azért kényszerült 1920-ban a szatmári mozi zenekari árkába, hogy a néma filmekhez zenét szolgáltasson, társaival együtt, mert nem volt hajlandó letenni a hűségesküt az új román államnak.) László Gyulával együtt távoztak a bölcsészeti karról, de szellemük még sokáig működött tanítványaik, kollégáik — például Csetri Elek, Cselényi Béla, Imreh István, Palkó Attila és Ferenczy István — előadásaiban, akik az én tanáraim voltak.

Később, futó és ritka találkozásainkból mégis, mindig merítettem annyi intést és útmutatást, ami átlendített a kisebbségi sorban magyar művészettörténésszé válás sokszor áthidalhatatlannak tűnő akadályain.

Egyszerre szikár és lendületes egyénisége oktatásra, kuta80. születésnapjának megünneplésére indult

tásra, szervezésre egyaránt alkalmassá tette: a Bolyai Tudományegyetem művészettörténeti tanszékének vezetőjeként csakúgy, mint Magyarországra való visszatérése után a Múzeumok Országos Központjában, az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos osztályának élén, a Képzőművészeti Főiskola Restaurátorképző Intézetének igazgatójaként és a Magyar Tudományos Akadémia építészettörténeti és elméleti bizottságának tagjaként. S amit az Európa-szer- te csodált magyar reneszánszot megelőző, nem kevésbé rangos magyar gótikáról tudunk, s tud a vijág, azt mindenekelőtt az Ő tudományos munkásságának köszönhetjük. (A kolozsvári Farkas utcai templom, 1948; A gyula„Kell valaki, akinek kipanaszkodhatja magát az ember”

volt/van tévé és rádió, amikor vannak mindenféle csodálatos szerkezetek. Anyám és Szobotka ha csak közelébe mentek valamilyen elektromos holminak, az egész utcában rövidzárlat lett. De akkor jöttem én és megcsináltam, amit elrontottak.

—Ilyen ügyeskezű?

— Kivéve ha kézimunkáról van szó. Abból fel voltam mentve egy életre... Egyébként semmi olyasmit nem tudok, amit egy normális nőnek illik tudnia. Ha egy percnél több időt töltök a konyhában, biztos, hogy eltörök, kiöntök, odaégetek valamit. Ilyenkor a szomszédok ártatlanul meg is kérdezik: mi van, Magdus, főztél? Legjobban autózni,

repülni és gépekkel babrálni szeretek.

—Mondják, hogy zárkózott, magának való... Nem szereti az embereket?

— Ilyesmit azt hiszem, senki nem mondhat. Én épp abban a hitben élek, hogy ahogy én szeretem az embereket, úgy szeretnek ők is engem. Talán az lehet megtévesztő, hogy mindig sietek, nincs időm sokat csacsogni, cukrászdába járni. De ha látom, hogy valakinek valamiért nehéz a szíve, akkor mindig van időm számára. Tudom, sokszor kell valaki, akinek kipanaszkodhatja magát az ember. S ilyenkor vállalom azt, hogy — hallgatok...

László Zsuzsa, Ferenczy Europress

Új könyvek: Sötét kőkorszak?

New Grange-ben évről évre — 5134 esztendőre visszamenően — minden téli napfordulón megtörténik a csoda: reggel 9 óra után a napsugár behatol az óriás monolit tetején lévő, 20 centiméteres kis nyíláson, a sugárnyalábból ragyogó fénytenger lesz, majd egy éles sugár rávetődik a talajra, végigkúszik a 24 méteres folyosón és megvilágítja a monolitfalakba vésett ősi, kultikus jeleket... Ugyanilyen csoda történik a mexikói Xachcalcóban is, szintén minden évben. És ezek az építmények — sokad- magukkal együtt — beleilleszkednek egy láthatatlan hálózatrendszerbe, legalábbis erre sorol fel sok-sok bizonyítékot Erich von Däniken a Sötét kőkorszak? című kötetében, amelyet a Háttér Kiadó jelentetett meg.

De a technikailag tudatlan és képzetlen őseink hogyan voltak képesek ötezer évvel ezelőtt ilyen remekműveket alkotni, és hogyan mérhették ki a nyílegyenesen vezető vonalhálózatokat több ezer kilométeren át? Miközben Däniken az ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ, könyvéből az is kitűnik: szerinte a kőkorszak egészen más volt, mint ahogy azt az evolúció hivatalos tanítása el akarja fogadtatni.

E rejtélyes témájú kötetnek — egy kis túlzással — az ikertestvére az Atlantisz öröksége című, John Michell tollából. A titokzatos múltra kíváncsi olvasó megtudhatja belőle: Földünk felszínének jelentős részén találhatunk olyan meghatározhatatlan hosszú, de mindenesetre ősi építmény- és útmaradvá- nyokat, amelyek közös vonásai arra engednek következtetni, hogy egyetlen rendszer részei. John Michell nem kevesebbet állít, mint hogy a szent helyeket

összekötő, úgynevezett ley-vo- nalak egy hihetetlenül régi és igen fejlett, egyetemes civilizáció elfelejtett tudományának a maradványai. A szerző a régészet, a mitológia, a csillagászat és más kortárs tudományok segítségével azt igyekszik bizonyítani, amit lényegében Erich von Däniken is, hogy őseink szent helyei a természeti mágia központjai voltak, ahol a beavatottak tevékenykedtek, akik jól ismerték Földünk életadó energiáit.

P

I

I

I

I

I

I

I

I

I

V.Z.

'“I

A Kereskedők, Vállalkozók Békés Megyei Szervezete (KISOSZ)

FELHÍVJA A VÁLLALKOZÓK FIGYELMÉT, hogy a

nyugtaadásra kötelezettek a pénztárgépek teljes vételárát 1993. június 30-áig egy összegben visszaigényelhetik!

Pénztárgépek megrendelhetők a KISOSZ székházban, Békéscsaba, Dr. Becsey O. u. 4/1. Telefon: 325-997, 322-325, 327-193.

HIRDETMÉNY!

A Dombiratosi Mezőgazdasági Termelők Szövetkezete

értesíti azokat a földtulajdonosokat, akiknek a szövetkezetben földje van és a szövetkezetnek adja haszonbérbe, hogy a földkiadó bizottsághoz földkijelölési igényét 1993. március 23-áig személyesen adja be.

Cím: Dombiratos. Széchenyi u. 5. Központi iroda. Ügyintéző: Vargáné. IGAZGATÓSÁG

A Művészetek-Társadalom oldalakat Niedzielsky Katalin szerkeszti.

Búcsúzom távoli tanáromtól