Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-18 / 64. szám

1993. március 18., csütörtök GYEREKEKNEK BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Diáksarok Tudod-e? 1. Hány világrészre terjedt ki fénykorában a török birodalom? 2. Mikor foglalták el a törökök Budát, és melyik évben történt Budavár visszafoglalása? 3. Mik voltak a végvárak? 4. Mekkora a mai Törökország területe és hogy nevezik a fővárosát? 5. Európai vagy ázsiai területen fekszik-e Isztambul? 6. Mik voltak Isztambul korábbi elnevezései? 7. Milyen vallásúak a törökök? 8. Milyen nagy lélekszámú kisebbség él Törökországban? 9. Mi a neve annak a hegycsúcsnak, amelynek lejtőjén az örmények ezreit mészárolták le a törökök 1914-ben? 10. Mikor törölték el a szultánságot? Ki volt a Török Köztársaság első elnöke? Arany János, a nótárius Hatvani, a később oly szomorúan hírhedtté vált gerillavezér, 1849 elején Nagyszalon­tán utazván keresztül, a vá­rosházánál be­szállásolás vé­gett megjelent. Midőn a jegyzői hiva­talba belépett, éppen Arany volt ott, kit Hatvani személyesen nem is­mert. — Maga itt a jegyző? — szólalt meg Hatvani. — Nem magam vagyok, hárman vagyunk —- válaszolt röviden Arany. — Hol lakik Arany János? — kérdezte ismét Hatvani. Mire Arany nem szólott — Hol lakik Arany János? — kérdezték Aranytól. semmit, hanem a vá­rosháza ablakából megmutatta azt a házat, mely az ő jegyzői lakául szolgált. Hat­vani el is indult azonnal, meglá­togatni saját la­kásán. Persze nem találta ott­hon. Arany fele­sége, éppen dé­li idő lévén, ebédre marasz­talta. Hatvani készséggel fo­gadta el a meghívást. Alig egynéhány perc múlva Arany is hazaérkezett. Hatva­ni, mikor felismerte benne azt az embert, kivel mint a jegyző­vel az imént oly hetykén bánt el, hüledezve kért bocsánatot s meg is kapta. Kösd össze! Itt ellenőrizheted, helyes vála­szokat adtál-e a fenti rejtvé­nyekre. Első a cigaretta!: 1.—4. Hiányzik a cigarettára gyújtó tűzoltó vállpántja és csáká­nyának a nyele, valamint a háztető egyik gerendája, és a tűzoltó létra tartója. 5. A fecs­kendő csöve alatti rúd rövi- debb. Márki Sándor: 1. Bihar vármegyéhez. 2. 1735. április 27-én, Békésszentandrásról. Ismered a római számot? 1321,1785. Mosoly a ráadás: — Fogd már be a szád, és ússz tovább! Tudod-e?: 1. Háromra: Eu­rópára, Ázsiára, Afrikára. 2. 1541—1686. 3. A további tö­rök terjeszkedés feltartóztatá­sára a hódoltsági terülek hatá­rán létesített várrendszer. 4. 780 546 négyzetkilométer. Ankara a fővárosa. 5. Európá­ban. (A külkerületének számí­tó Szkutari azonban már az ázsiai oldalon.) 6. Bizánc, Konstantinápoly, Sztambul. 7. Elenyésző kivétellel mohame­dánok. 8. A kurdok, akik a lakosság jó 10 százalékát te­szik ki. 9. Musza Dag. 10. 1922-ben. Az első köztársasá­gi elnök Musztafa Kemal volt. A kifestőlapot a Kner Nyomda INICIÁLÉ boltjától (Békés­csaba, Baross u. 9—21.) kaptuk Pólót nyerhetsz Hat névből hetedik Hat nevet adunk meg: DÁ­VID, SIMON, REZSŐ, OR­BÁN, ÁRPÁD, NOÉMI. Ha helyes sorrendben írjátok be őket a mellékelt ábrába, akkor kezdőbetűiket összeolvasva egy hetedik nevet kaptok. Könnyítésül annyit elárulunk, hogy férfinévről van szó és nem véletlenül kell épp a mai napon megkeresnetek és beküldenetek e nevet. A megfejtéseket legkésőbb hétfőn adjátok postára. Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlap­ra ne feledjétek el ráírni: Pólót nyerhetsz. A helyes megfejtők között három Békés Megyei Hírlap feliratos pólóinget sor­solunk ki. A nyertesek névso­rát két hét múlva közöljük. A március 4-ei rejtvény (meg­fejtése: Michelangelo) nyerte­sei: Szatmári Hajnalka, Do­boz; Mészár Rozália, Kasza­per, Béni Csaba, Szarvas. A nye­reményeket postán küldjük el. Múlt heti „Pólót nyerhetsz” rejtvényünk megfejtése: Du­nakanyar. A szerencsés nyer­tesek nevét jövő csütörtöki számunkban olvashatjátok. Az itteni feladványokat a januárban útjára indított rejtvény­magazinnal, a Fülesbagoly című lappal közösen jelentetjük meg, vagyis e rovat rejtvényeivel mindkét lapban találkoz­hattok. A havonta megjelenő48 oldalas családi rejtvényújság főszerkesztője, Tiszai László szerint — aki évtizedeken ke­resztül sikeresen szerkesztette a közkedvelt Fülest —, a Fülesbagoly sok rejtvénnyel, egyéb fejtörőkkel, csalafinta feladványokkal, kvízekkel és képregényekkel szeretné meg­nyerni az olvasók rokonszenvét. A lap ára: 43 forint 50 fillér. Mosoly a ráadás Helyezd el az alábbi szava­kat, betűcsoportokat — hét kivételével — az ábrában. Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A hét megmaradt szóból a következő vicc csat­tanóját állíthatod össze: — Apu, én nem akarok Angliába menni! — fakad ki a kis Pierre. — Ne tréfálj, kisfiam! — De apu, én igazán nem szeretnék Angliába menni! —Ne ellenkezz, mert meg­haragszom! — Én akkor sem akarok Angliába menni! (Az apa válaszát, azaz a vicc csattanóját a kimaradt szavakból ismerheted meg.) Kétbetűsek: AZ, EZ, ES, Hl, HŐ, IS, SÉ. Hárombetűsek: ÁZÓ, BEA, BEH, DAL, DER, EKE, KÁD, KOS, MÁR, NÁD, NÁL, ODI, SER, TOL, TOM, ÜLI. Négybetúsek: ÁTAD, ELŐD, FOGD, KARÓ, KÁ­VA, LESŐ, OKOR, SALI, SZÁD, TELE, UTÁL, ÚSSZ, ÜTEM. Ötbetűsek: DIVAT, KABÁT, KEREK, KILÁT, LATIN (beír­va), LAZUL, LEVER, LOHOL, LOBÁL, MARAT, MEREV, RÁ VÁG, RIKfT, SÓSAV, TÁ­VOL,ZENEI. Hatbetűsek: ADÓZÁS, ELÁZIK, ELŐLEG, EVE­ZŐS, HÁMOZÓ, HÍRADÓ, LEBEGŐ, SALÁTA, SEHO­VA, TOVÁBB, UTÓTAG. Hétbetűsek: MENEKÜL, VETŐMAG. Nyolcbetűsek: ALÁZA­TOS, ÉLŐVILÁG, MAKA­RÓNI, VALAHOVÁ. Első a cigaretta! A két, látszólag egyforma kép között öt eltérő részletet fedezhetsz fel. Melyek ezek? (NEUE KRONEN ZEITUNG ALAPJÁN) Kuncogó Márki Sándor Száznegyven évvel ezelőtt, 1853. március 27-én született Kétegyhá- zán Márki Sándor történetíró, egyetemi tanár, akadémikus. Egyetemi tanulmányai elvégzése után Aradon és Budapesten volt középiskolai tanár, 1892-ben pe­dig az egyetemes történet pro­fesszorává nevezték ki a kolozsvá­ri egyetemre. Történeti munkái­ban főleg a hazai parasztmozgal­makkal és a szabadságharccal, va­lamint Arad és Bihar vármegyék múltjával foglalkozott. Munkái között megyei vonatkozásűakat is találunk: Sarkad története (megje­lent: 1877), Péró lázadása (megje­lent: 1893). Márki Sándor 1925- ben hunyt el Gödöllőn. * # * Kérdéseink: 1. Melyik vármegyéhez tarto­zott 1877-ben Sarkad? 2. Mikor és honnan indult a Péró-lázadás? Márki Sándor — megyei vo­natkozású könyveket is írt Ismered a római számokat? Századokkal ezelőtt egy márci­us 18-ai napon hunyt el Csák Máté. A korabeli feljegyzések szerint „förtelmes betegség” végzett vele. Ugyancsak ezen a napon II. József császár a vár­megyéket megfosztotta önkor­mányzási joguktól, az országot 10 kerületre osztotta, s élükre császári biztosokat nevezett ki. Az emlékezetes évszámok sor­rendben: MCCCXXI MDCCLXXXV Próbáljátok megfejteni őket! — Fejje meg a kanárit, Jean. — Minek, uram? — Hogy madártejet ehes­sünk. **# — Jean! Mennyi szín van a tejszínben? — Pontosan annyi, mint a színtérben, uram. *** — Szörnyű sokba kerül ez a sportág — panaszolja egy horgász a társának. — Kiszá­mítottam, hogy egy kiló hal, amit fogok, száz forintomba kerül. — Hát ezen könnyű segíte­ni! — tanácsolja egy régi jó barátja. — Ne fogj egyet sem, és akkor ingyen horgász­tál... Kovács rákiabál a pincérre: — Pincér, micsoda piszkos csésze ez? — Piszkos? Már hatan ittak belőle, és még senki sem pa­naszkodott.

Next

/
Thumbnails
Contents