Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-17 / 63. szám

© k 1993. március 17., szerda SPORT 9-------------------------------------------------------------------------------------------------------------­MES MEGYEI HÍRLAP Váczi góljai és a sárga lap Jfÿ. A Békéscsabai Előre FC a tél folyamán yit egyetlen új játékost, a 27 esztendős Váczi \o Zoltánt igazolta le. A február végi, Kis­pest-Honvéd FC elleni mérkőzésen debütált békéscsabai színekben a csatár, majd a helyi publikum előtt a hét végén, a 4—1 -re végző­dött BVSC-Dreher elleni Magyar Kupa-mérkőzé­sen mutatkozott be. Nem is akárhogyan: két gólt lőtt, lélektanilag mindenképpen a legfontosabb pillanatban. Mint emlékezetes először az 5. percben, amivel megadta a találkozó alaphangját, a Békéscsabá­nak pedig a vezetést. Majd 1—1 után ugyancsak az apró termetű csatár bal alsó sarkos lövése juttatta előnyhöz a viharsarkiakat. Váczi csaknem húsz esztendeje hódol a labda­rúgásnak. Jó néhány, zömében tiszántúli klubot megjárt, eddig csak testvére, Béla játszott Békés megyében, mégpedig Szarvason. Papp László, az egyesület technikai igazgatója — aki már a Nyír­ségben is egyengette a játékos karrierjét — hívta Békéscsabára. — A srácok hamar befogadtak — mondja a játékos. — így nagy kedvvel játszom a lila-fehér csapatban. Örömmel tölt el, hogy jól sikerült a bemutatkozásom a hazai közönség előtt, a két góllal szeretném meghálálni, hogy az NB .I-ben játszhatom. Talán azzal még adós maradtam a B VSC ellen, hogy nem fogtam megfelelő intenzi­tással Győrit. Annak viszont örülök, hogy jól szórakozhatott a publikum 4—1-es győzelmünk láttán. Nos Váczinak, úgy tűnik, az első bemutatkozás tervei szerint sikerült. Hetven percen át állandó „életveszélyben” tartotta Lippai kapust. S csak azért 70 percig, mert Pásztor edző hamarabb a zuhany alá engedte kétgólos játékosát, aki méltán kiérdemelte a korábbi pihenőt. Még egy érdekességet feljegyezhetett a króni­kás a mérkőzés, illetve Váczi kapcsán. Történt a 15. percben, hogy Kroner egy sárga lapot érdemlő, kemény belemenéssel próbálta a csabai gólhányó tudtára adni: „ne sokat ugrálj kisöreg!”. Előtte egy perccel már felpaprikázta Váczit egy másik „belé­pővel”, amire — méltán idegesen — fölpattant a csatár és szópárbajba került a védővel, majd Ma­rosvári j áték vezetővel. Ekkor a bíró figyelmeztet­te a kétjátékost, majd a második esetnél kiosztott egy-egy sárgát. Pedig Kroner második belépőjé­nél Váczi meg sem szólalt, csak villámló szemek­kel, összeszorított szájjal felpattant, s megiramo­dott a fővárosiak kapuja felé. De ezen a meccsen Marosvári több esetben is rosszul alkalmazta a sárga lapot. A bajnoki szezon előtt így fogalmazott Váczi: — Higgadtnak kell lennem, nem szabad elveszte­nem a fejem. Nos, most Váczi teljesen vétlen volt. Jávor Péter Csató Sándor elismerése Csató Sándor, a Békéscsabai Előre FC labdarúgó­ja az ARGOSZ Biztosító Rt.-tői egyéves lakásbiz­tosítást kapott a lila-fehéreknél eddig nyújtott teljesítményéért. A különdíjat a biztosítótársaság a Ferencváros elleni labdarúgó-mérkőzés leg­jobbjának ajánlotta fel, s mivel a találkozó elma­radt, a biztosítótársaság vezetői úgy döntöttek, hogy a 28 éves középpályás kapja a díjat. Női kézilabda Magyar Kupa visszavágó a Vasas ellen Tobakné felszabadult játékot vár I A női kézilabda Magyar Kupa negyed- döntőjének visszavágóján szerdán, 17 yq ; órakor a bajnok Vasas együttesét fo­gadja a Békéscsabai Előre KSE csapata a városi sportcsarnokban. Az első találkozón a fővárosiak nyolcgólos előnyt szereztek az elő- rések ellen. Az új szakvezető, Tobak Lászlóné első alka­lommal ül hazai környezetben a lila-fehérek kispadján. Az esélyekről az egykori kiváló irá­nyító a következőket mondta: — A továbbjutás­ra nincs sok esélyünk, éppen ezért nyugodt, felszabadult játékot várok a lányoktól. Ha si­kerül megvalósítani elképzeléseinket, akkor le­győzhetjük a piros-kékeket, s mindez önbizal­mat adhat a játékosoknak a bajnoki folytaűjs- ban. Sajnos Hochrajter a válogatottból betegen érkezett haza, de remélem vállalni tudja a játé­kot. Salamon továbbra is sérült, Gherendi már óvatosan.edzett a napokban, így valószínűleg védekezésben szerepet kap. Hodroga is edzésbe állt, elképzelhető, hogy pályára lép szerdán a fiatal kapus. Nyílt levél Számtalan kézjeggyel ellátott nyílt levelet kap­tunk közlésre a békéscsabai B-középtől — Csu- likné Bozó Éva távozása ügyében. Vélhetően a minap a Mai Napban megfogalmazottakra kí­ván reagálni a szurkolósereg, amelyben az egy­kori sikeres játékos, majd edző úgy fogalma­zott: végleg hátat fordít a kézilabdának... Totótippjeink Sportszerűségi díjak a 12. heti szelvényekhez: 1. Ferencváros—Kispest-HFC lx 2. Bremen—Schalke 04 1 3. M.gladbach—Kaiserslautern xl 4. Leverkusen—Hamburg 1 5. Mainz—Freiburg 2x 6. Atalanta—Lazio lx 7. Juventus—Internazionale 1 x 8. Pescara—Genoa x 9. Udinese—T orino x 2 10. Cosenza—V enezia 1 11. Lecce—Bari 1 12. Pisa—Ascoli 1 13. Ternana—Lucchese lx +1. mérkőzés: 14. Diósgyőri FC—Vasas-Smirnof 1 Várják a javaslatokat A Magyar Fair Play Bizottság kéri a hazai sportági szakszövetsé­geket, a megyei sportigazgatóságokat, egyesületeket, szakosztá­lyokat, edzőket, testnevelő tanárokat, versenyzőket, sportkedve­lőket, és nem utolsósorban a sajtó képviselőit, hogy működjenek közre a hazai sportszerűségi díjak odaítélésében. Juttassák el írásbeli javaslataikat—rövid indokolással — azokról a sportsze­rű tettekről, amelyeket 1992-ben elsősorban versenyeken, vagy akár a hétköznapok során tapasztaltak, s úgy vélik, a fair play díj azért jár. Javaslatukat 1993. március 31-éig a MOB címére (Budapest, 1118 Balogh Tihamér utca 4.) küldjék el. Nyolcpontos hát­ránnyal kezd a BSC Szarvas női kosárlab­dacsapata szerdán 18 órai kezdettel a szarvasi városi sportcsarnokban sorra kerülő Magyar Kupa-találkozón. A né­gyes döntőbe jutás visszavágó­ján az a Tungsram lesz az ellen­fél, amelyet a Körös-partiak az elmúlt hetekben alaposan meg­ismerhettek. A bajnokságban és kupában is összesorsolt két csa­pat ötödik mérkőzését vívja az idei szezonban, s eddig igen­csak a fővárosiak felé billen a mérleg nyelve. Az alapbajnok­ságban ugyan a Körös-partiak hazai pályán győztek, de a fővá­rosban kikaptak és a rájátszás két mérkőzésén is vesztesen hagyták el a pályát. A Magyar Kupa negyeddöntő első találko­zóján nagy csatában, némi já­tékvezetői segédlettel 78:70-re a Tungsram nyert a Megyeri úton, így Novák Gábor tanítvá­nyainak nemcsak a győzelem kivívása a tét, de a döntőbejutás is. Ami csak úgy sikerülhet, ha legalább 9 ponttal nyernek Frankó Katiék. A szarvasi kék-sárgák bajno­ki szereplése elmaradt az előze­tesen elvárttól, s most a kupában szeretnének vigasztalódni. De ez az utolsó esélyük is arra, hogy az idei évben legalább valami­lyen eredményt mutasson fel a többre hivatott gárda. Éppen a fővárosban bizonyították Paras- csenkóék, hogy a Tungsram el­len is lehet esélyük. A hátrány nem olyan nagy, amelyet ne lehetne behozni. Ehhez viszont a jó védekezés mellett jó táma­dójáték is kell. Novák Gábor vezető edző is erről beszélt. — Az elmúlt két Tungsram meccsnek éppen az volt a tanul­sága, hogy támadójátékunkon kell változtatnunk. Nagyon hiá­nyoztak a kinti pontos dobások, remélem, a mai mérkőzésen ez nem így lesz. Másfél hete erre a mérkőzésre készülünk, bízom benne, hogy nem hiába. Sok múlik azon, hogy mindenki a maximumot hozza, összeállí­tást csak a mérkőzés előtt tudok mondani. Abban is bízom, hogy a játékvezetők egyszer már a mi csapatunkat is kegyeikbe fo­gadják. Kérem a közönségün­ket, hogy sportszerű, de lanka­datlan biztatással szurkoljanak nekünk. Kosárlabdában 8 pont nem túl nagy előny, pillanatok alatt le lehet dolgozni, de el is lehet veszteni. Szeretnénk to­vábbjutni, s ehhez a mérkőzés lefújásakor kell legalább 9 pont­tal vezetnünk. A Szarvas egyébként még so­hasem volt a Magyar Kupa né­gyes döntőjében, s ilyen közeli eséllyel sem rendelkezett. Szép siker lenne a Körös-partiak to­vábbjutása. A. A. Elhunyt Bozó József Az egykori labdarúgó 1949-tól tíz éven át volt az Orosházi MTK, illetve a Kinizsi labdarú­gócsapatának meghatározó egyénisége. Három bajnoki cí­met nyert együttesével, s két al­kalommal is feljutottak az NB II- be. Rajongott a labdarúgásért, amit az eredményein túl igazol az is, hogy mikor már nem tudott bekerülni a kezdő 11-be, akkor is elszántan készült. Elményszám- bamenő játékára mindig szíve­sen emlékeztek az idősebb szur­kolók és a játékostársak. Egy ki­tűnő, példamutató sportember távozott az élők sorából, 74 évet élt. Temetése ma délután 14 óra­kor lesz Hódmezővásárhelyen. Henrietta névnapjára: Újabb Caola-szerződés v Tegnap délelőtt a Caola Rt. budapesti központ­W jában újabb exkluzív szerződést kötött Ónodi Henrietta olimpiai bajnok és az ismert kozmeti­kai cég. E szerint ebben az esztendőben az olimpiai aranyérmes tornásznő hazánkban kizáróla­gosjoggal képviseli a Caolát, s mindkét fél őszig nyilat­kozik arról, hogy számára mennyire előnyös a megálla­podás. Nos, a keddi sajtótájékoztatóval egybekötött találkozó arra enged következtetni, hogy a „kézfogé­nak” van jövője. Hogy miért, arra még a héten vissza­térünk. (fábián) A cselgáncsozó Zsoldos remekül szkanderezik A hétvégi, a Békés-Kakas sportnapok keretében Békés­csabán rendezett országos szkanderbajnokság rangos in­dulója volt a férfiak mezőnyé­ben a kecskemétiek válogatott cselgáncsozója, Zsoldos Zsolt, aki tavaly Barcelonában a 78 kg-osok mezőnyében képvi­selte a magyar színeket. Bár az olimpián két ellenfelét legyőz­te, végül helyezetlenül zárta az ötkarikás viadalt a rokonszen­ves versenyző. A 26 éves spor­toló remek teljesítményt nyúj­tott a szkanderezők között, hi­szen két súlycsoportban is a legjobbnak bizonyult, s így szép summát tehetett zsebre. Fellépéseinek koreográfiája nagyon egyhangú volt: amikor a mérkőzésvezető jelt adott a kezdésre, Zsoldos villámgyor­san lenyomta vetélytársa kar­ját. Pedig nem sok ideje ma­radt a pihenésre két összecsa­pás között, mivel a 80 és a 90 kg-osok négyes döntőjében is érdekelt volt a kecskeméti fiú. Miután mindkét számban győ­zött, rövid beszélgetésre kértük. — Mióta indulsz szkander- versenyeken? — Másfél éve szóltak a ba­rátaim, hogy lesz egy szkan- derverseny Budapesten. Elin­dultam és megnyertem a via­dalt. Nos, azóta gyakori rész­vevője vagyok ezeknek a ver­senyeknek, s általában nyerni is szoktam. Most Csabára is azért jöttem, hogy győzzek. Mivel a szabályok lehetővé te­szik, hogy a tényleges súlyom­nál egy súlycsoporttal feljebb is induljak, ezért álltam rajt­hoz két kategóriában. Szeren­csére sikerült mindkét szám­Zsoldos Zsolt két súlycso­portban győzött a hétvégi or­szágos szkanderversenyen FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER ban az élen végeznem. Az igazság az, hogy jól jön ez a kis pénz. — Térjünk vissza a csel­gáncshoz. Milyen eredménye­ket értél el eddig, s mik a to­vábbi terveid? — Húsz éve cselgáncsozok. Kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes vagyok, s egyszer bronzérmet akasztottak a nya­kamba a kontinensviadalon. Világbajnokságon nem si­került a dobogóra állnom, csak hetedik lettem. A békéscsabai cselgáncsozok közül nagyon jó kapcsolatban voltam Gyáni Janival, aki remek versenyző volt. A tervekről nehéz beszél­ni, mivel anyagilag kevesen támogatják ma a sportot, így még az is elképzelhető, hogy abbahagyom az aktív sporto­lást — mondta befejezésül Zsoldos Zsolt. (VERASZTÓ) Játékos sportvetélkedő—a Marathon díjaiért Megyénkből indultak... 1. Érdekes szellemi sportvetélkedőre hívjuk tisztelt olvasóin­kat. Az elkövetkező napokban öt Békés megyéből indult híres sportembert mutatunk be röviden, s megfejtésül az illetők nevét kérjük beküldeni 1993. március 30-áig. Aki legalább egyetlen helyes megfejtést beküld, már részt vesz a sorsolá­son, amelyen a sarkadi Marathon nagykereskedelmi vállal­kozás öt darab, 5000 forintos vásárlási utalványát sorsoljuk ki. A díjakat a Marathon sportüzletében, (Sarkad, Szabadság tér 28.) válthatják be a szerencsés nyertesek. A borítékra és a levelezőlapra kérjük írják rá: „Marathon”. Negyvennégy évvel ezelőtt született, s már nyolcévesen bekap­csolódott az ökölvívás alapjainak elsajátításába. A Békéscsabai Építők-Előre színeiben, Sebők Vilmos, később Kocziha János keze alatt érte el első sikereit. Békéscsabáról a fővárosba vezetett az útja, először a Magyar Pamutban versenyzett, de legnagyobb sikereit a Vasasban érte el. Nyolcszoros magyar bajnok, kétszer állt — 1969-ben és 1971-ben — az Európa-bajnoki dobogó legmagasabb fokán. A müncheni olimpián aranyérmet nyert! Ezt követően abbahagyta a versenyzést. Később még visszatért a kötelek közé, de már hasonló sikereket nem ért el. Ki ő? Fedor Gábor Közéleti napilap. Főszerkesztő': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; telefax: (66) 441-020; kiadó; (66) 441-545. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents