Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
1993. március 16., kedd NAGYVILÁG HÍRf PLUSZ Jelcin támogatói „Ha nem mutatjuk meg támogatásunkat Jelcin iránt, akkor tovább gyengítjük helyzetét” — jelentette ki Francois Mitterrand francia elnök moszkvai látogatása küszöbén Jean Musitelli, az elnök szóvivője. A francia államfő ma tesz egynapos villámlátogatást az orosz fővárosban. Útját már korábban bejelentették, de annak most különös jelentősége lesz mivel —Musitelli szavai szerint — arra Oroszország számára „különösen bonyolult időszakban” kerül sor. Mitterrand elvben ófrancia—orosz barátsági szerződésben előírt éves konzultációra megy Moszkvába. A francia elnök azonban most a Nyugat első legmagasabb szintű képviselője lesz a múlt heti parlamenti válság után az orosz fővárosban Borisz Jelcinnél, s mivel egy héttel korábban Bili Clinton amerikai elnökkel tanácskozott, útja kifejezetten a Nyugat Jelcin iránti támogatásának a jelképe lehet. Minden jel arra mutat, hogy a Nyugat határozottan támogatja a jelen helyzetben Jelcint. Vasárnap nyilatkozta a Fehér Ház szóvivője, hogy Bili Clinton a továbbiakban is Borisz Jelcin reformpolitikája mellett áll; Helmut Kohl tegnap nyilatkozatban foglalt állást az orosz elnök irányvonala mellett No és saját honfitársai? A hírek szerint Oroszország számos pontjáról is eljutnak Jelcinhez buzdító kérések, miszerint védje meg a demokráciát, a szabadságot, a reformokat. Ez pedig — ahogyan a német kancellár fogalmazott: nem csupán Oroszország és lakóinak érdeke. T. I. A 15. bevetés Az amerikai légierő hat C— 130-as szállítógépe hétfőre virradó éjszaka 41,4 tonna élelmiszersegélyt és 1,4 tonna gyógyszert dobott le Kelet-Boszniá- ban, Zepa városának térségébe. A szállítógépek hétfő hajnalban incidens nélkül tértek vissza frankfurti bázisukra. Ez volt a C—130-asok 15. bevetése, s a március elsején kezdődött akció során eddig összesen 476 tonna gyorssegélyt — 460 tonna élelmiszert és 16 tonna gyógyszert, illetve orvosi felszerelést dobtak le. A visszarendeződésért Ismeretlen tettesek pénteken széttörték a Királyhágó Melléki Református Egyházkerület nagyváradi székházának kétnyelvű névtábláját. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szervezete közleményt adott ki, amelyben ezt az eseményt, valamint a Tőkés László püspök egy kijelentése elleni kampányt, illetve a püspökségnek az Antonescu utcai székházból való eltávolítására irányuló kísérletet sorba szedve hangsúlyozza: a nemzetiségi uszítás kártyáját kijátszó erők egyértelműen a visszarendeződést szeretnék kieszközölni. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Meciar biztonságról, Bősről Szombaton, Gyulán Két probléma vár megoldásra Rendszeres vasárnap esti televíziós beszédében Vladimír Meciar több magyar vonatkozású kérdésről beszélt. A miniszterelnök Szlovákia védelmi kérdésekben képviselt álláspontjáról szólva hangsúlyozta: — Abból indulunk ki, hogy minket sem veszélyeztetnek és mi sem veszélyeztetünk senkit. Szlovákia a saját biztonságát és a szomszédos országokét egyaránt érdekének tekinti, de nem szeretné, ha .olyan védelmi rendszerek jönnének létre, melyek újra a felosztás veszélyével fenyegetnék Európát. Vladimír Meciar televíziós beszédében külön hangsúlyt kapott a bősi kérdés. A kormányfő egyetlen szóval sem érintette az Európa Parlament nagy szavazattöbbséggel megszületett határozatát, mely a bősi kérdésben való rugalmasabb magatartásra inti Szlovákiát. Meciar azonban nagy nyomatékot adott annak a kijelentésének, hogy Szlovákiának nem érdeke a Magyar- országgal fennálló viszonyt rontani, ezért a bősi kérdést el kell különíteni az általános viszonytól. Úgy vélekedett, hogy a fennálló véleménykülönbségek lényegében nem nagyok, jóakarattal feloldhatók. Románia, Magyarország és Bulgária konzultációkat folytat arról, hogy mit tud felhasználni és milyen feltételekkel a Nyugat-Európai Uniónak (NYEU) a dunai embargó betartásához felajánlott Segítségéből — hangsúlyozta tegnap a bukaresti rádió kérdéseire válaszolva Teodor Melescanu román külügyminiszter, aki egyben ismét szólt a szombati gyulai találkozó témáiról is. Ez utóbbival kapcsolatban, amelyen Liviu Rebreanu szobrának leleplezése alkalmából Jeszenszky Gézával folytat megbeszélést, Melescanu kijelentette, hogy gyakorlatilag két nagyobb probléma vár még megoldásra. Az egyik a nemzetiségekkel kapcsolatos fejezet, a másik a területi igényekről való lemondásról szóló rész. „Ezeken a területeken képzelőerővel és jóakarattal szerintem találhatunk megfelelő formulákat, felhasználva más tapasztalatokat, úgyhogy a feladat nem tűnik túlzottan nehéznek, csak a mindkét felet kielégítő nyelvezetet kell megtalálni” — mondotta a rádióriporter kérdésére válaszolva Melescanu. Aláírásgyűjtés Kolozsváron Megtartják a csúcsot Tegnap, Gheorghe Funar polgármester hivatal - balépésének évfordulóján a romániai demokratikus ellenzéket tömörítő pártszövetség — a Romániai Demokratikus Konvenció — megyei szervezetének felhívására hivatalosan is megkezdődött az aláírásgyűjtés Kolozsváron az elöljáró leváltása érdekében. Az akció iránt, amelyet valamennyi demokratikus ellenzéki párt, köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hosszas konzultációja készített elő — tehát nemcsak a város magyar kisebbségére korlátozódik — az első értesülések szerint élénk az érdeklődés. Bili Clinton amerikai elnök a továbbiakban is támogatja Borisz Jelcin reformpolitikáját — hangsúlyozta vasárnap George Stephanopou- los, a Fehér Ház szóvivője. — Clinton a jövőben is határozottan támogatni kívánja az oroszországi demokratikus és gazdasági reformokat — nyilatkozta a fehér házi illetékes és hozzátette: az amerikai elnök támogatja Borisz Jelcint, az egyetlen oroszországi vezetőt, akit szabad és demokratikus úton választottak meg. Stephano- poulos leszögezte: nem változik az amerikaiorosz csúcstalálkozó időpontja; azt a kanadai Vancouverben április 3—4-én tartják meg. Megcáfolt szerb vádak Hóviharok halottjai A boszniai szerbek fegyveres erőinek parancsnoksága „óva intette” a magyar hatóságokat és a honvédséget, hogy „beavatkozzék a volt Jugoszlávia területén kialakult konfliktusba” —jelentette vasárnap este a Tanjug, az SRNA boszniai szerb hírügynökség alapján idézve a parancsnokság közleményét. Az SRNA szerint a boszniai szerb erők parancsnoksága tiltakozást jelentett be a magyar fegyveres erők vezérkaránál amiatt, hogy vasárnapra virradó éjszaka ,,Pécsre, a Mária Terézia laktanyába Nyugat-Európá- ban mozgósított, jelentős számú horvát önkéntes érkezett.” Tikos László, a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályának vezetője hétfőre virradó éjszaka az MTI-nek nyilatkozva teljesen alaptalannak minősítette a boszniai szerbek parancsnoksága által kiadott közleményben megfogalmazott vádakat, s cáfolta, hogy a magyar félhez bármiféle tiltakozást eljuttattak volna szerb részről. Pécsett nincs is Mária Terézia laktanya, s magyar területen nem folyt és jelenleg sem folyik külföldi állampolgárok katonai kiképzése. A honvédség távol tartja magát a volt Jugoszlávia területén kirobbant konfliktustól, s a jövőben sem kíván — semmiféle módon — bevatkozni abba — jelentette ki Tikos László. „Zsebteknocök” A japán rendőrség közlése szerint a 35 éves thaiföldi üzletember 121 teknőcöt egy külön erre a célra kialakított mellény számtalan zse- becskéjében rejtett el, 14 állatot egy whiskys üvegben, további 40-et pedig kézi poggyászában kísérelt meg a szigetországba juttatni, de a tokiói repülőtér vámhatóságai éberek voltak. A hüllőknek a szokatlan megpróbáltatás ellenére semmi bajuk nem esett. Az Egyesült Államokban eddig 77 halottat követeltek a hét vége rendkívüli hóviharai, forgószelei, és a károkat tízmilliókra becsülik. Az ebben az évszázadban még nem tapasztalt mértékű havazások, nagy erejű szelekkel, szökőárakkal pára- ' sül va 31 embert öltek meg a déli Floridában, ahol az elmúlt két éjszaka a fagypont közelébe süllyedt a hőmérő higanyszála, és veszélyben van a gyümölcstermésjelentős része. A floridai partoknál számos hajó is elpusztult, és a megrongált távveAz elmúlt napokban két, hor- vátok lakta vajdasági falu római katolikus temploma ellen is elkövettek robbantásos merényletet. Mlinni templomába gyújtóbombát dobtak, Nikinci faluban pedig a templom és a zetékek miatt kétmillió ember maradt áram nélkül. Példátlan havazások voltak más déli államokban is. A katasztrófa sújtotta vidékeken emberek tízezrei kerültek ideiglenes menedékhelyekre és Bili Clinton elnök jelezte: készülnek a központi segélynyújtásra, és valószínűleg személyesen is ellátogat a természeti csapás színhelyére. Tegnapra virradóra ismét igen kemény fagyok voltak északkeleten, így a nagy hőmennyiséget csak a mától ígért enyhülés tüntetheti el. papiak között robbant egy pokolgép. Az anyagi kár jelentős, sebesülés azonban nem történt. A két falu a Vajdaságnak a Duna és a Száva közé eső részén, a Szerémségben található. KÜLDJÖN EGY MOSOLYT Merényletek templomok ellen Li Peng programbeszéde A kínai kormányfő tegnap az Országos Népi Gyűlés (parlament) előtt mondott programbeszédében a tavaly megrendezett 14. pártkongresszus határozatait követi a „szocialista piacgazdasági” fordulatról és a politikai rendszer konzerválásáról. Beszéde külpolitikai részében érintőlegesen szólt a közép-kelet-európai térségről is, kijelentve, hogy a Szovjetunió felbomlása után számos országban „zűrzavaros állapotok és etnikai konfliktusok alakultak ki”. A piacgazdasági fordulat konkrét lépéseiről keveset mondott a kormányfő. Pumák az autópályán Nem mindennapi baleset történt a napokban az Augsburg- ba vezető autópályán. A Renz Cirkusz úton volt Hollandiába vendégszereplésre, amikor az egyik szállítóautó pótkocsija — benne hat pumával — de- fektet kapott és felborult. A cirkuszi állatok szelídítője, a baleset láttán egy közeli vészjelző telefonhoz rohant, de szerencsétlenségére a sötétben halálra gázolta egy száguldó személygépkocsi. Áz elszabadult pumákra másnap találtak rá az autópálya mellett, amint békésen szunyókáltak a tava- szias napsütésben. Még aznap állandó otthonra leltek az augsburgi állatkertben. Mindennap feladhatja J&WEMMIEÍM hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Telefonszámunk: 441 -311. BÉKÉSI kistüzépen fenyőrúdfa 250—350 Ft/db, orosz pala 300 Ft/db, fenyő fűrészáru 2—2,75 m-ig 16 500—18 500 Ft-ig. 10 000 Ft vásárlástól ingyenes házhoz szállítás a megye területén. Telefon: (66) 341-739. A BÉKÉSI kistüzépen metlachi padlóburkoló vásár több színben, fehér 750 Ft/négyzetméter, vörös 690 Ft/négyzetméter, barna 690 Ft/négyzetméter. Telefon: 341-739, 341-845. 10 000 Ft felett ingyenes házhoz szállítás. Függesztékek és falikarok 40% kedvezménnyel kaphatók, amíg a készlet tart! Békéscsaba, Szabadság tér 14. sz., Világítástechnika. Aki elábrándozik néha az örök szerelem érintetlen szigetéről, azt biztosan elbűvöli Ciprus paradicsomi bája. A kék tenger partjának homokja tán máig őrzi a szerelem istennőjének lába nyomát. Ám Aphrodité születésének legendája csak egy az idilli sziget számtalan csodája közül. A szinte egész évben szikrázó napsütés és a hajnalig pezsgő ciprusi éjszakák örök élményt nyújtanak. Az IBUSZ már 13.153 Ft/fó-töl kínál egyhetes nyaralást, apartmanban. Ciprus egyik régi ismerősünk. Szívesen bemutatjuk Önnek. Nézzen be egyik irodánkba. 84! O <D HUNGARIAN TRAVEL COMPANY ----------------------------------------------------J ÖJJÖN VISSZA EGY MOSOLLYAL