Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-10 / 58. szám
BŰNBE(L)ESÉS 1993. március 10., szerda Rendőrőrs Kevermesen — A belügyminiszter adja át • • Ot falu összefogott „Valamikor a grófi birtokokat hordták így szét!” Az rt is rendőrért kiált Olvasóink többször is értesülhettek arról, hogy Kevermes lakossága, önkormányzata rendőrőrs felállítását szorgalmazza. E határ melletti nagyközség közrendje, közbiztonsága évek óta folyamatosan romlott egészen a legutóbbi időkig, amikor is a megyei rendőri erők bevonásával számos bűnelkövetőt „sikerült kivonni a forgalomból”. De mi a garancia arra, hogy az idő múlásával nem válik ismét bűnü- gyileg fertőzötté Kevermes? A kérdésre dr. Gáspár Lajos, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vezetője válaszol: — A megyei főkapitányság vezetésével kimunkáltuk a kevermesi rendőrőrs létrehozásának feltételeit. A munkában Dombiratosnak és a három Dombegyháznak a polgármestere is részt vett. A rendőrség köztudomásúan nincs bővében a pénznek, ezért a polgármesterek — egyeztetve a lakossággal és a képviselő-testületekkel — igyekeztek előteremteni a szükséges anyagiakat. így jött létre Kevermes központtal az új rendőrőrs, amelyet — előreláthatólag— március 19-én dr. Boross Péter belügyminiszter úr fog átadni. — A két közeli városnak, Battonyának és Mezőhegyesnek sincs ,,igazi" őrse. Milyen lesz a kevermesi? — Egyelőre ez sem lesz úgynevezett „új típusú” rendőrőrs. Inkább közterületi őrsnek lehetne nevezni. Ez azt jelenti, hogy az öt településen dolgozó rendőr urak többsége körzetmegbízotti, illetve járőrszolgálatot teljesít. Tervezzük egy bűnügyi nyomozó szolgálatba állítását is a gyors reagálóképesség, az azonnali rendőri intézkedés érdekében.-—Ha nem titok, rákérdezek a létszámra. — Az őrsön, illetve az öt településen tíz hivatásos rendőr fog tevékenykedni. Önkormányzati segítséggel kapunk egy adminisztrátort, egy takarítót és egy fűtő-karbantartót. Itt szeretném megjegyezni, hogy az őrs épületét a kevermesi önkormányzat bocsátotta a rendőrség rendelkezésére, a felújítás, a korszerűsítés is önkormányzati erőforrásokból történt. —Milyen ez az épület? — Gyönyörű, korszerű és tágas. Teljes mértékben biztosítja a rendőri munka feltételeit. Hosszabb távon a szemé- lyiigazolvány-ügyek intézését is tervezzük Kevermesen és a társult községekben. —Az őrs létrehozásában tehát óriási szerepe volta lakossági ,,nyomásnak”, az ezt érzékelő önkormányzatoknak. Az átadás után is számítanak további segítségre? — Igen, s ezt együttműködési megállapodásban rögzítettük. Amikor megköszönöm Kevermes, Dombiratos, Dombegyház, Kis- és Ma- gyardombegyház lakosságának, vezetőinek, vezető testületéinek az eddigi támogatást, kérem, hogy ezt a jó partnerkapcsolatot a jövőben is őrizzük meg. Hiszem, hogy közös erőfeszítéseink révén érzékelhető mértékben fog javulni a települések közrendje és közbiztonsága. Ménesi György Garázda katonák Az ital lehetett mindennek az oka február 8-án, midőn öt, az eltávozás szabadságát ünneplő katona betért a békéscsabai, Dózsa György úti Korona kávéházba. Este volt már, amit az addig elfogyasztott ital mennyisége is ékesen bizonyított. Erősnek érezte magát mind az öt angyalbőrös, és „annak rendje, módja szerint” bele is kötött a vendégekbe. Elszabadultak a kedélyek. A verekedős kedvű legények egy békésebb természetű vendéget jól helyben hagytak, de jutott a pofonokból az egyik felszolgálónak is, akiőppen a rendcsinálás nehéz feladatával igyekezett megbirkózni. Valaki aztán megunta a rögtönzött bunyómeccset, és értesítette a rendőrséget. Ezt a pillanatot észrevette az öt hadfi, s nyomban kereket oldott. Az elfogyasztott italtól azonban már nem tudtak olyan fürgén futni, ily’ módon a rendőrök a Szabadság téren elfogták őket. A magukról megfeledkezett katonák ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás. Rosszabbul is végződhetett volna! Március 2-án dr. Hajnal Iván battonyai háziorvos arról értesítette a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságot, hogy rendelőjében tartózkodik U. József tompapusztai lakos, aki szúrt sebtől vérzik. Az elsődleges rendőri intézkedés során kiderült, hogy a férfi szóváltásba keveredett élettársával, R. Györgynével. Kettejük veszekedése tettlegességgé fajult, ennek során az asszony a kezében lévő krumplihámozó késsel szívtájékon mellbe szúrta élettársát. A férfit tudósításunk megírásakor az orosházi kórház sebészeti osztályán ápolják, sebe nem súlyos, nyolc napon belül gyógyuló. A rendőrségen megtudtuk, hogy U.-éknál igen gyakoriak az italozó életmódból adódó családi botrányok, tavaly többször kellett náluk intézkedni. Az ügyben folytatódik a vizsgálat. A közrendért, a biztonságért A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság illetékességi területén lévő városok képviselő-testületei 1993- ban is „benzinpénzzel” támogatják a rendőrséget. A mezőkovácsházi testület e célra 60, a battonyai és a mezőhegyesi pedig 200-200 ezer forintot szavazott meg. A kapitányságon megtudtuk, hogy a kisebb települések részéről is várható hasonló döntés, sőt a hírek szerint egyes vállalatok sem zárkóznak el attól, hogy anyagi áldozatot hozzanak a színvonalasabb rendőri munka érdekében. I-------------------------------------1 R ÁCIÓ ÜZI.FTHÁZ! Holland használtcikk kereskedés! Békéscsaba, Dobozi úti helységnévtáblánál. — Bútorbemutató terem — tisztított ruha — cipő. I Udvarias kiszolgálás, kulturált \ 1 környezet. i Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—18 óráig, szombaton 8—13 óráig. I Holland bútor raktáráruház. I Békéscsaba, Gyulai úti sportcsarnok mellett. I — Ülőgarnitúra 15 000—38 000 Ft-ig I — szekrények 10 000—32 000 Ft-ig — asztalok 3 000—12 000 Ft-ig — székek 200— 3 000 Ft-ig Nyitva: héttőtől péntekig 9—16 óráig, szombaton 8—12 óráig. Kopp Kft. i_ Lapunkban többször beszámoltunk arról, hogy a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság igen jó kapcsolatot alakított ki a körzet települési ön- kormányzataival. A helyi képviselő-testületek elismerik a rendőrség erőfeszítéseit, s ezt azzal is kifejezésre juttatják, hogy anyagi támogatást nyújtanak a bűnüldöző és -megelőző munkához. — Mezőhegyes városa az idén is 200 ezer forinttal segíti a helyi rendőrőrs munkáját — mondjarír. Gáspár Lajos kapitányságvezető. — További örvendetes fejlemény, hogy a Ménesbirtok Rt. vezetősége is meghívott bennünket egy egyeztető tárgyalásra. A megbeszélés végén együttműködési megállapodást írtunk alá, melynek lényege, hogy a nagyvállalat az idén 240 ezer forinttal támogatja a rendőri munkát. — Ezen nem csodálkozom. Dr. Megyeri Zsolt vállalati biztos a közelmúltban megtartott munkásgyűlésen drámai szavakkal ecsetelte, hogy egy-. re több súlyos vagyon elleni bűncselekményt követnek el a Ménesbirtok sérelmére. ,,Valamikor a grófi birtokokat hordták így szét” —mondotta. — A vállalati vezetés valóban jól érzékeli a helyzet súlyosságát, ezért — túl a rendőrségnek nyújtott erkölcsi és anyagi támogatáson — létrehozott egy közel 20 fős vagyonvédelmi csoportot. Megállapodásunk értelmében a csoport munkáját koordinálí juk a helyi rendőrökével. A rendszer már több mint két hete működik, úgy tűnik, igen eredményesen. Mezőhegyesen nincs olyan nap, és nincs olyan napszak, amelyben ne lenne elérhető szolgálatos rendőr, szolgálatos vagyonőr. — Milyen a vagyonvédelmi csoport technikai felszereltsége? — Az rt. terepjáró gépkocsit bocsátott a vagyonőrök rendelkezésére, hiszen a majorok időnként csak ezzel közelíthetők meg. Két Motorola típusú japán adó-vevő készüléket is kapott a csoport, ezek a rendőreinkkel való jobb kapcsolat- tartást szolgálják. Azt is elhatározta a vezetőség, hogy valamennyi vagyonőrt gáz-riasz- tópisztollyal lát el. Ezek az eszközök sem az emberi életet, sem a testi épséget nem veszélyeztetik, kimondottan közvetlen támadás elhárítására, riasztásra, illetve bűncselekmények megszakítására alkalmasak. —Ugy gondolom, hogy gáz- pisztolya sem lehet mindenkinek. — Természetesen nem, birtoklása szigorú vizsgához kötött. A mezőhegyesi vagyonőrök vizsgára való felkészítésében munkatársaim közreműködnek, ez is része a Ménesbirtok Rt. és a kapitányság közötti együttműködésnek — mondotta beszélgetésünk végén dr. Gáspár Lajos őrnagy, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vezetője. Balesetveszélyes húszévesek Egy felmérés szerint a világ szinte valamennyi országában a fiatal, kezdő, rutintalan gépkocsivezetők okozzák a közúti közlekedésben a legtöbb balesetet. Ezeknek a — sokszor tragédiába torkolló — eseteknek azonban nemcsak elkövetői, hanem sokszor szenvedő alanyai is a fiatalok. A felmérések szerint a 18—20 éves korosztály a legbalesetveszélye- sebb. Németországban például a 18—20 éves személygépkocsi-vezetők halálozási kockázata 3—4-szerese a 21 éven felüliekének. Hazánkban bizonyították: a motorkerékpárosok és személygépkocsi-vezetők baleseti kockázata egyaránt a 19—20 évesek csoportjában a legnagyobb. A hatékony megelőzés érdekében a Nemzetközi Balesetmegelőzési Szervezet (PRI) 1993-ra meghirdette a „Fiatal gépjárművezetők” akciót. Célja, hogy valamennyi közlekedő, de elsősorban a fiatalok körében tudatosítsa a felelőtlen közlekedés, gépjárművezetés szomorú, esetenként visszafordíthatatlan következményeit. A kampány kezdete egységesen 1993. március 10. Hol mér a traffipax? Az adott napon első helyen jelzett mérési helyen 5.30—14.00 óráig, a második helyszínen 14.30—22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszervezési okokból kivételesen változhatnak. Március 10.: Szarvas (44-es út); Gyula, Me- zőkovácsháza (44-es, 4434-es út). Március 11.: Békéscsaba (44-es út); Gyoma- endrőd, Orosháza (46-os, 47-es út). Március 12.: Szeghalom (47-es út); Békéscsaba, Szarvas (44-es út). Március 13.: Békéscsaba, Gyula (44-es út); Békéscsaba (44-es út). Március 14.: Békéscsaba, Békés (44-es, 47-es út); Békéscsaba (44-es út). Március 15.: Orosháza (47-es út); Békéscsaba, Gyula (44-es út). Március 9.: Békés, Szeghalom (47-es út); Békéscsaba (44-es út). M. Gy. Pályázati felhívás! Gyula város önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi önálló intézményvezetői állások betöltésére: 1. 3. Számú Általános Iskola 5700 Gyula, Béke sugárút 49. 2. 4. Számú Általános Iskola 5711 Gyula, Illyés Gyula u. 1/3. A megbízás feltételei: — felsőfokú iskolai pedagógus szakképesítés — öt év szakmai gyakorlat — büntetlen előélet. A pályázathoz csatolni kell: — a pályázó szakmai életrajzát — az intézmény vezetésére vonatkozó programot — az iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány másolatát — erkölcsi bizonyítványt. A pályázat elbírálásának várható időpontja: az 1993. július havi képviselő-testületi ülésen. Az állás betölthető: 1993. augusztus 1-jétől. Az intézményvezetői'megbízás öt évre szól. Bér, juttatások megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának határideje: a Művelődési Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 nap. A pályázatokat dr. Pocsay Gábor polgármester címére kérjük benyújtani (5700 Gyula, Petőfi tér 3.). A pályázat iránt érdeklődők számára felvilágosítást nyújt Gyula Város Polgármesteri Hivatal kulturális osztálya (telefon: (66) 362-155).