Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-15 / 38. szám

& 1993. február 15., hétfő SPO^A Kati a csapatkapitány,Anna az irányító, de a válóságban ki dirigál a pályán? Frankó Anna és Katalin — két név, amely elválaszthatatlan a szarvasi kosárlabda elmúlt évtizedétől. At­tól a sikeres tíz évtől, amely az NB I-be vezette a Körös-parti gárdát, s amely ott tartósan megkapaszko­dott. Testvérek, akik egyaránt ugyanazt a sportágat szeretik, mi több, magas szinten űzik. A csapat­ban hasonló a szerepkör, ám a profi világban megszokott kíméletlen a verseny. Szombatonként másfél órára nyitott könyv a két hölgy élete, de vajon két mérkőzés között hogyan élnek, mit gondolnak, érez­nek? A nyolc Frankó testvér közül ketten: a kosaras csapatkapi­tány, Kati (balról) és húga, az együttes irányító játékosa, Anna. A legnagyobb ünnepet az jelenti, ha a szülői házban valamennyien összejövünk fotó: kovács Erzsébet — Mit jelent számotokra a test­vérszó? A családi kapcsolatnak milyen jelentőséget tulajdoníto­tok? Frankó Anna: — Egyszerű családból származunk, nyolcán vagyunk testvérek, vagyis nagy családban nőttünk fel, ahol min­dig mindenki egymásért tett. Jó érzés, hogy mindig, mindenkor számíthatunk egymásra. Ma is — noha már valamennyien külön lakunk — a legnagyobb ünnepet az jelenti, ha a szülői házban valamennyien össze­jövünk. Frankó Katalin: — Szá­momra a testvér szó egy lelki pluszt jelent. Ez biztosan összefügg azzal, hogy amiben lehet és amiben tudunk, mindig segítséget nyújtunk egymás­nak. Ez nemcsak Csöpivel (An­na beceneve a családban — a szerk.), hanem valamennyi test­véremmel így van. Nővérünktől kaptunk kedvet — Mikor kezdtetek el sportol­ni? Katalin :—Nővérünk kosár­labdázott először, tőle kaptunk kedvet, s azután amikor az isko­lában lehetett jelentkezni, én is elmentem. Nem voltam más, mint a többi gyerek, legfeljebb abban az iőben a balkezes játé­kos volt ritkább. Szirony Pál tanár úr sokat foglalkozott velünk, s talán a kitartásunk volt nagyobb, mint a többieknek. Anna: —Én kisgyermek ko­rom óta minden mozgást szere­tek, először tornáztam, de még­is inkább hegedülni tanultam. Majd 4. osztályos koromban mentem el először kosarazni annak hatására, hogy a nő­vérünk és Kati már lejárt, a he­gedű elmaradt, a kosárlabda megmaradt. — A profi sportban meglévő egyéni teljesítménykényszer a csapaton belül is rivalizálja a játékosokat. Nálatok ez hogy van? Mit jelentett Annának hosszú ideig Katalin árnyéká­ban játszani? Katalin: — A lényeg a csa­pat minél jobb eredménye, nem lehet rivalizálni, mert ez egy csapatjáték, s ha valaki kilóg a sorból, s csak a saját csillogásá­ra gondol, azt előbb-utóbb a csa­pat sínyli meg. Csöpivel soha­sem rivalizáltunk és nem hi­szem, hogy az árnyékomban lett volna, de tudom, hogy nagyon nehéz időszakai voltak addig, amíg a csapatba tudott kerülni, amíg elismerték. Erről sokat be­szélgettünk. Anna: — Nekem évek men­tek el úgy, hogy csak nagyon keveset kerültem a pályára. Ke­vés bizalmat kaptam az edzőim­től, árnyékban voltam, de nem Kati árnyékában. Ilyet sohasem éreztem. De a sportnak ezzel a részével — hogy ki kivel rivali­zál — nem foglalkoztam, nem érdekelt. —Amióta a Szarvas NB I-es, nem játszottatok más klubban. Mit jelent számotokra a BSC Szarvas? Anna: — Itt születtem, ide köt minden. A család, a barátok, az ismerősök. Akár nyerünk, akár vesztünk, másnap megszó­lítanak az utcán. Ez jó dolog. A mai profi világban nem divatos ilyennel foglalkozni, hiszen oda megy az ember, ahol többet fi­zetnek. Tudjuk, ritka dolog egy sportpályafutást egy klubban végigjátszani. Katalin: — Mielőtt a Szarvas NB I-es lett, Zalaeger­szegen játszottam két évet, az ottani első ligás csapatban. Mégis igazi nagy öröm volt ha­zajönni és a Szarvassal NB I-be jutni. Itthon még vesztes meccs után sem kapunk olyan rossz kritikát a nézőktől, mert ismerik a gondjainkat, s egy gyengébb teljesítmény mögött hamarabb észreveszik az egyéb dolgokat is. Az idei évben pedig igazi oroszlánbarlang lett a hazai pá­lya és a közönségünk is egyre nagyobb. — Katalin! Csapatkapitány­ként vagy testvérként utasítod-e Annát? Anna! Te vagy a csapat irányítója, nővéred pedig a csa­patkapitány. Ki dirigál a másik­nak a pályán? Katalin: — Egyik sem igaz. Legfeljebb mint játékos mon­dom a véleményemet, s ha Csö- pi úgy gondolja, akkor hallgat rám, ha nem akkor sincs semmi. Anna:—A pályán elvben az irányító mondja meg, hogy mit játszón a csapat. A baj ott kezdő­dik, ha ezt nem tudjuk megvaló­sítani. Ekkor azonnal öt irányító lesz. Képes legyen fanatizálni — Szerettek-e edzeni? Ki a jó edző? Anna: — Mivel szeretek mozogni, ezért szeretek edzeni. Nehéz megfogalmazni, hogy ki a jó edző, de a szakmai hozzáér­tésen túl fontosnak tartom a pe­dagógiát, pszichológiát, a ráter­mettséget és hogy képes legyen győzelemre fanatizálni a csapa­tát. Katalin: — Főleg a labdás edzéseket szeretem. Az a jó edző, aki kihozza a játékosból azt, amit tud és segíti fejlődését. —Mit akartok elérni a sport­ban? A magánéletben? Anna:—Egy jó bajnoki sze­replést, jövőre egy nemzetközi kupaszereplést. A magánélet­ben egészséget, családot, biztos anyagi helyzetet. Katalin: — A sportban jó lenne egy kiemelkedő ered­mény, a magánéletben sok min­dent, de az egyelőre legyen az én titkom. —A sport mellett jut-e másra időtök? Anna: — A ma profi sportja teljes embert kíván, nehezen jut másra idő. Különösen nem a szórakozásra. Azonban ez az időszak arra is jó, hogy az ember felkészüljön arra az életre, ha már nem sportol. Óvónői és test­nevelői diplomám van. Egyéb­ként a hobbim az olvasás, a ze­ne, a kötés és a mozgás, én minden sportot szeretek. Katalin: — Én óvónő va­gyok, s ez a választás azzal is összefügg, hogy mindig is sze­rettem gyermekekkel foglal­kozni. Sőt, szabadidőm nagy ré­szét ikerpár keresztgyerekeim­mel — Csillával és Csabával — töltöm. Egyébként sokat olva­sok vagy zenét hallgatok. A szerelem csodálatos —Mi a különbség a női és a fél fi sport között? Anna: — Nem tudom, mert férfi csapatban nem volt szeren­csém játszani eddig. De ko­molyra fordítva a szót, egy férfi csapatban könnyebben lehet dolgozni. Katalin: —A férfi kosárlab­da látványosabb, gyorsabb. — Szeretitek-e a divatot? Van-e időtök nőnek lenni? Katalin: — Igen, de nem biztos, hogy a legújabb divat szerint öltözöm. Inkább az egyéniségemnek megfelelő ru­hákban szeretek lenni. Anna: -—A divat szélsősége­it nem szeretem. Úgy gondo­lom, hogy aki nőnek született, annak mindig, minden időben nőnek kell lennie. —Szerelem? Anna: —A szerelem nagyon csodálatos dolog. Voltam sze­relmes és vagyok is. Nem hi­szem, hogy az embernek szé­gyellnie kelljen az érzelmeit. Katalin: — Természetesen voltam, de ez mindig két ember dolga. — Van-e valamilyen titkos vágyatok? Anna: —Természetesen, de ez titok... Katalin:—Nincsenek titkos vágyaim, de álmodozni azt néha szoktam egy kicsit. De ki ne álmodozna? — Gyermekkorotokban mik akartatok lenni? Anna: — Soroljam? Sok minden, de igazából az, ami va­gyok. Katalin: —Ugyanazt mond­hatom, mint Csöpi. Talán annyit tehetnék hozzá, hogy a gyerekeket mindig szerettem, s ez motivált, amikor pályát vá­lasztottam. Barátnők — Barátnők? Egyáltalán egy ilyen összezártságban, így szűk közösségben kialakulhat-e ba­ráti kapcsolat? Anna: — A barátság fontos dolog. Nem hiszem, hogy az összezártság meghatározó len­ne a barátság kialakulására, de nem is zárja ki. Nekem például a csapat gyúrója, Bencsik Katalin a legjobb barátnőm, de már ak­kor is az volt, amikor még nem dolgozott nálunk. Egyébként sok olyan ember van a környe­zetemben, akikkel nagyon jó, baráti kapcsolatom van, s ez számomra jó dolog. Katalin: — Én sem hiszem, hogy feltétlenül abból a közös­ségből kell megválasztani a ba­rátnőt, akikkel az ember nap mint nap együtt van. Vannak barátnőim a sport berkein belül, de azon kívül is. — A sportolás legnagyobb veszélye a sérülés. Féltek-e tő­le? Egyáltalán féltek-e valami­től? Katalin:—A sport velejáró­ja a sérülés. A mai gyors és kemény játékban pedig sokkal nagyobb a veszély. Többször voltam sérült, annál rosszabb fizikai és lelki állapot nincsen. Szerencsére a súlyosabb sérülé­sek elkerültek. De ezt le is kopo­gom... Anna: — Nincs olyan spor­toló, aki ne sérülne meg. A ki­sebbeket könnyen elviseli az ember, a nagyobbakat nehezeb­ben. Ám félelemmel nem lehet pályára menni. De az életben sem jó dolog. Most biztonság­ban érzem magam, s nem félek. De a mai világban sole minden­től lehet félni. Betegségtől, az országban meglévő bizonyta­lanságtól, az anyagi, egziszten­ciális biztonság elvesztésétől. Inkább nem sorolom. Gyerekekkel foglalkozni... — Egyszer mindenki befejezi a sportpályafutását. Remélem, hogy ez még nagyon soká lesz, de akkor mit fogtok csinálni? Anna: — Valamelyik szak­mát, de a lényeg, hogy gyere­kekkel foglalkozzam. Katalin:—Majd a jövő dön­ti el, hogy mit fogok csinálni, de a szívem és az óvónői diplo­mám a gyerekekhez húz. — Van-e a sporttal kapcso­latban valami ars poeticátok? Anna: — Én Hemingwaytől olvastam, hogy „a sport arra tanít, hogy becsületes küzde­lemben győzzünk, vagy emelt fővel veszítsünk”. —Egy utolsó kérdés. Az idei szezontól újabb testvérpár akadt a szarvasi játékoskeret­ben. Balogh Gabit is követi test­vére, Ramona. Családi csapat lesz a Szarvas? Lesznek-e olyan sikeresek, mint ti? Anna: — Ennek csak örülni lehet. Remélem, sikeresebbek lesznek, hiszen Ramona még nagyon fiatal. Katalin: — Azt mondják, hogy a sport elüzletiesedik, s emiatt rideg lesz. Úgy gondo­lom, amíg ilyen testvéri példá­kat fel lehet mutatni, addig en­nek a veszélye kisebb. A. A. Kedvenceik Anna Katalin énekes Elton John nincs színész Kevin Costner Mel Gibson színésznő Brook Sheelds Jennifer O’ Neil könyv Remarque: A diadalív árnyékában Theodor Dreiser: Amerikai tragédia film Lánglovagok Akasztani való bolond nő lemez komoly és könnyűzene egyaránt a hangulatomnak megfelelő zene sportoló Lary Bird nincs példakép minden olyan sportoló, aki eljutott a sport legmagasabb csúcsára nincs Sara Lee Corp.: 40 millió Atlantának A Sara Lee Corp., amely az atlantai Hanes and Champion nevű lerakata révén főként sportfelszereléseket árusít, 40 millió dolláros szponzori támo­gatással sorakozik fel az 1996- os nyári ol impiát szervezők mö­gé. A Sara Lee Corp. az Egyesült Államok Olimpiai Bi­zottságának (USOC) is átutal pénzt az amerikai sportemberek minél eredményesebb, sikere­sebb felkészülésére. Cserébe a Sara Lee Corp. jo­got szerzett arra, hogy mind At­lantában, mind az 1994-es lille- hammeri téli játékokon ötkari­kás emblémákkal ellátott trikó­kat és más termékeket árusít­hasson; vélhetően megtalálja hát üzleti hasznát is az adakozó kedvű cég. Mélytengeri világrekord Légzőkészülék nélkül, úgynevezett állandó ballaszt használatával 60 méter mélyre hatolt a tenger szintje alá egy 25 éves kubai sportolónő', s ezzel a mélytengeri merülés — Euró­pában csaknem ismeretlen — sport­ágában új világcsúcsot állított fel. Deborah Andollo kedden, a Kubához tartozó Ifjúság szigetén, a tenger alatti fényképezés e napokban zajló világbajnokságának színhelyén érte el az új rekordot. A sportsikerról szóló helyi beszá­molók szerint 2:17.34 percet vett igénybe a merülés, amellyel a kubai lány az eddigi 58 méteres csúcsot döntötte meg; ezt egy olasz búvárnó' tartotta. A férfi búvárok közül is csu­pán néhányan vannak világszerte, akik 60 méternél mélyebbre eresz­kedtek légzóltészülék használata nélkül. A szigetország kedvező' természeti adottságai miatt az utóbbi években mind kedveltebb színhelyévé vált a búvárkodással összefüggő' sportok­nak. Az idegenforgalom ezt igyek­szik is kihasználni a speciális sport­turizmus fejlesztésével; az Ifjúság szigetét és a többi tengerparti üdüló'- helyet sokan keresik fel a szigonyos búvárhalászat és a vízi világ fotózá­sának külföldi szerelmesei közül. Nő a férfi kosárlabdacsapatban Sajnálhatják a Polgár-szülők, hogy lányaik sakkoznak és nem kosárlabdáznak — akkor könnyebben bejutottak volna a férficsapatba — legalábbis Angliában. A februári végi mérkőzésen Cambridge ellen egy nő, a 24 éves Jodie Evans is játszik az oxfordi egyetem férfi kosárlab­dacsapatában. A formabontó csapatösszeál­lításra az adott lehetőséget, hogy Evans kisasszony néhány hete éppen Oxfordban készül doktorátusra, miközben „civil­ben” a kanadai női kosárlabda­válogatott tagja. Felkészültsége nyilván növeli az egyetemi csa­pat győzelmi esélyét, így e női idegenlégiós esetében engedtek a nemek közti hagyományos brit ellenszenvből. Keresztapák A Borussia Düsseldorf asztali­tenisz-csapata nemes cseleke­dettel hívta fel magára a figyel­met. A Bundesliga legmaga­sabb osztályában eredménye­sen szereplő klub, amelynek az egyéni Európa-bajnok Jörg Rosskopf a sztárja, kollektíván keresztfiává fogadta a harma­dik világ egy hátrányos helyze­tű gyermekét. Az Indonéziából származó nyolc éves Ismail L. Making a jövőben a düsseldorfi asztaliteniszezők keresztapai szeretetét élvezi. — Nem lehetünk közömbö­sek a világ történéseivel szem­ben. Amennyiben tudunk, köte­lességünk segíteni a rászorulók­nak. Különösen akkor, ha gyer­mekekről van szó—nyilatkozta Jörg Rosskopf.-SRÉKÉS MEGYEI HlRUP

Next

/
Thumbnails
Contents