Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-15 / 38. szám
Ebben az esztendőben van Horthy Miklós születésének 125. évfordulója. Lapunk egy korábbi számában — a fővezér Budapestre való bevonulására emlékezve — összefoglaltuk Horthy politikusi pályájának első esztendeit; most itt folytatjuk kormányzói tevékenységének áttekintését. A végzetes trianoni békeszerződés megkötése után (1920. június 4.) Károly király visszatérése eredményességében kezdett reménykedni. Az exkirály úgy gondolta, hogy Horthy Miklós — akinek kormányzóságát a magyar királypártiakhoz hasonlóan ő maga is rövid életűnek és ideiglenesnek tekintette — hamarosan megteszi mindazokat az intézkedéseket, amelyek Magyarország trónjára visszahelyezik a Habsburgokat. Károly várt, de hívás nem érkezett, ezért 1921. március 26-án (húsvétvasárnap) — mindenki meglepetésére —- ő maga személyesen utazott Magyarországra. A királyság végzetes lenne Horthy Miklós és Károly király a budai várban március 27-én találkozott. Tárgyalásuk eredményeképpen a király elállt trónra- lépési szándékától, mert az heves nemzetközi tiltakozást váltott volna ki, sőt háborús veszélyt hordozott magában, hisz az ország ellenséges érzelmű szomszédai hadüzenetként értékelték volna. Horthy tudta: egy ilyen háború kitörése esetén Károly legföljebb veszi a kalapját és visszarepül Svájcba, Magyarországot viszont ellenségei kíméletlenül feldarabolnák. 1921. április 3-ai keltezéssel, Thomas Hohler, Fouchet és Vinci aláírásával a magyar kormány — gróf Teleki Pál miniszterelnök nevére címezve — egy főbiztosi jegyzéket kapott, melyben többek'között ez állt: „Az események, amelyek színtere Magyarország, arra kényszerítik a szövetséges főhatalmakat, hogy a magyar kormányt és a magyar népet az 1920. február 2-ai nyilatkozatuk határozataira emlékeztessék. Az ebben a nyilatkozatban kifejezett elvekhez híven a szövetségesek kötelességüknek tartják annak megismétlését, hogy a Habsburg-családhoz tartozó bármely személy hatalomba helyezése magát a béke alapját veszélyeztetné, és ezt a szövetségesek sem el nem ismernék, sem el nem tűrnék. A szövetséges hatalmak számítanak arra, hogy a magyar kormány — a helyzet komolyságának tudatában, amit a volt uralkodó visszatérése Magyarország trónjára jelentene — hatásos rendszabályokat vesz foganatba annak a kísérletnek a meghiúsítására, mely ha pillanatnyilag sikerrel járna is, Magyarország számára okvetlenül végzetes következményeket vonna maga után.” (Horthy Miklós: Emlékirataim, második magyarországi kiadásához ssatolt okmányok, 350. oldal.) Károly király 1921. október 21-én ismét Magyarországra érkezett. Ekkor — harcias felesége társaságában —- szavaival már nem is fordult Horthyhoz, hanem fegyverhez nyúlt. Még október 21-én Sopronban kormányt nevezett ki, s a hozzá csatlakozott szombathelyi és soproni honvéd helyőrség egységei élén Budapestre indult. Közben a hazánkkal szomszédos összes ország (Ausztria kivételével) a határ mentén csapatösszevonást rendelt el. A fővárostól alig tizenöt kilométerre, 1921. október 23-án Budaörsnél kitört a magyar—magyar harc: összecsaptak Károly csapatai és Horthy katonai egységei. Végül a király a visszavonulás mellett döntött és előbb egy Tata melletti kastélyban, majd Tihanyban húzódott meg. Az antant hatalmak rendelkezése értelmében egy brit dunai hajó fedélzetén vitték ki az országból Károly királyt, Madeira szigetére, ahol 1922. április 1-jén hunyt el. A Bethlen-kormány 1921. november 2-án terjesztette a nemzetgyűlés elé a Habsburg-kérdést és a tisztelt ház november 6-án mondta ki a Habsburgok trónfosztását. Ezzel a királykérdés lezárult ugyan, de Magyarország belpolitikai kérdései továbbra is egyre sürgősebb választ igényeltek. A régi főrendiház és az egykamarás rendszer nem felelt meg az új helyzet viszonyainak, ezért 1926 novemberében visszaállították Horthy beszédet mond a Parlament előtt EXKLUZÍV a kétkamarás országgyűlést és a főrendiház helyébe felsőházat szerveztek. így már sokkal működőképesebbé vált az ország irányítása. Magyar—olasz közeledés Horthy Miklós kormányzói programja között a gazdaság stabilizálása és az oktatásügy fejlesztése mellett fontos szerepet kapott egy erős hadsereg megszervezése és képzése is. Hazánk a húszas években még szegény volt, de a megbízható hadsereg megszervezése mindenképp szükséges volt, hisz a fenyegetőző szomszédok 1921-ben az úgynevezett „kisantantban” tömörültek, hogy így nagyobb nyomatékot adjanak magyarellenes fellépésüknek. A szomszédok fenyegetőzését tovább fokozta az a tény, hogy a kormányzó lélekben nem barátkozott össze a csonka Magyarország gondolatával, hanem legfőbb törekvése arra irányult, hogy békés eszközökkel elérhesse a trianoni szerződés revízióját. A kormányzó belső konszolidálásra vonatkozó elképzelései fokozatosan beértek; Magyarország belpolitikai válsága a húszas évek közepére lezárult, a rendszert különböző külföldi hitelek (elsősorban a népszövetségi kölcsön) révén sikerült megszilárdítani. Az ország egész területén bevezették az új fizetőeszközt, a pengőt, mely véget vetett a hosszú éveken át tartó inflációnak. A Népszövetség Tanácsának magyar albizottsága Bethlen miniszterelnök kérésére 1926. július l-jén visszahívta Magyarországról pénzügyi megbízottját, ellenőrét, hisz a gazdaság stabilizálódása szükségtelenné tette további működését. A következő esztendőben a Népszövetség katonai bizottságának működése is megszűnt Magyarországon, s hazánk — a békeszerződés előírásainak megfelelően — visszanyerte állami szuverenitását. A külpolitikai kényszerelszigetelődés tehát 1927-ben feloldódott, de a Monarchia utódállamaival a magyar kormány képtelen volt jószomszédi viszonyt kialakítani. Horthy — annak érdekében, hogy a szomszédok ellenséges szorításából az ország kilépjen — elhatározta, maga tesz kísérletet a Jugoszláviához való közeledésre. A mohácsi csata négyszáz éves évfordulója alkalmából, 1926. augusztus 29-én elhangzott beszédében, már utalásokkal célzott békülési szándékára: „A horvátokat derék matrózoknak és tengerésztiszteknek ismertem meg, és becsülöm őket. Beszélem nyelvüket, s a szerbek katonai erényei alapján azt vártam, hogy a katonák közötti nyíltság éppen náluk megértésre talál...” (Gosztonyi Péter: A kormányzó Horthy Miklós és az emigráció, Százszorszép Kiadó, Budapest, 1992., 66. oldal.) Ám Horthy beszéde nem Belgrádban, hanem Rómában talált visszhangra. A magyar—délszláv közeledés megzavarta volna Olaszország külpolitikai törekvéseit, illetve impériumi terveit, ezért jobbnak látta Magyarországot barátnak megnyerni. Mussolini római látogatásra hívta meg Bethlent, s a két miniszterelnök 1927. április 5-án szerződést írt alá, amely kinyilvánította a magyar és az olasz királyság közötti „örök békét és barátságot”. Ezzel a szerződéssel Magyarországnak sikerült biztosítani az első világháború egyik győztes nagyhatalmának támogatását, valamint széttörni a külpolitikai elszigetelődés bilincsét. Ez az új politikai helyzet viszont a kisantantnak és annak védelmezőjének, Franciaországnak nem tetszett. Tehát Magyarország ismét szerephez jutott az európai politika színpadán; külföldi államférfiak egész sora látogatott Magyarországra. Horthy az összes irányadó nagyhatalmakkal barátságos viszonyt próbált kialakítani, ugyanis a barátságtalan szomszédok szorításából csak így látott kivezető utat. Hindenburg Németországa mellett Anglia is szimpátiát mutatott hazánk iránt; európai körútja során Bethlen Istvánt V. György brit király is fogadta. Á brit felsőházban ott ültek Magyarország igaz barátai, akik szavakban és tettekben éveken keresztül követelték a Duna-medencei határok fölülvizsgálatát. Lord Rothermere pedig cikkeiben tárta olvasói elé a hazánkat ért igazságtalanságot. A Daily Mail hasábjain 1927-ben jelent meg híres cikke, a Hungary’s place under the sum című, mely helyet követelt „'az éjszaka sötétségébe taszított Magyarországnak az európai nap alatt”. A magyar munka ünnepe Horthy Miklós tudta: mind a belső stabilizáció még hatékonyabbá tételéhez, mind a magyarság fölvirágoztatásához a városi és a vidéki emberek munkája és szorgalma elengedhetetlen, az ifjúságnak pedig szellemi és testi kultúrára egyaránt szüksége van ahhoz, hogy a holnap társadalma is sikeresen megállja helyét a kihívásokkal szemben. Az 1927-ben Szentesen megrendezett Tisza-vidéki mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi kiállításon elhangzott beszédében a tanyasi magyar és a magyar levente fontosságáról szólott: „Itt együtt ünnepel ma — mondta a többi között a kormányzó — a magyar munka, a magyar termelés, a magyar virtus és a magyar múlt. Itt sorakozik most fel a honfoglaló mű vitézi emlékei mellé egy új honfoglalás: a magyar tudás, iparkodás és szorgalom gyümölcsei. Az ezeréves múltban letűnt honfoglaló helyén ma egy másik harcos áll, a hont megmenteni és felvirágoztatni hivatott és a magyar munka terén is szorgalmával és erényeivel tündöklő tanyai magyar. De látni kívántam itt annak a nagyszerű szervezetnek a munkáját is, amely országszerte a szellemi és testi kultúra áldásaiban részesíti ifjúságunkat. A leventeintézmény ez, amely a város, falu és tanya magyar ifjúságát egyaránt előkészíti az élet nagy küzdelmeire, de egyben biztosítja is részükre a sikert és a boldogulást egy szebb és biztosabb munkás jövőben. Ez az intézmény sokkal fontosabb, mint azt a legtöbben gondolják. Ezért mindenkit kérek, hogy ezt lelkesen és szeretetteUámogas- sa. A tanyai magyar és a levente munkája fon ma Szentes köré glóriát, amelynek fénye besugározza az egész magyar hazát.” (8 Órai Újság, 1927. október 4., kedd, XIII. évfolyam, 224. szám, 2. oldal.) A harmincas években, főleg Hitler hatalomra kerülésével (1933), átrendeződtek az európai politikai erőviszonyok. Magyarország a német és a szovjet—orosz hatalmi törekvések közé került. Horthy Miklós hazánk cselekvési szabadságát mindenképp meg szerette volna őrizni, ám egy kis ország általában Kormányzói díszben korlátok alá van rendelve. Míg a nyugati demokráciák önmaguk gyengeségeivel foglalkoztak, addig Hitler Németországa sikeresen felfegyverkezett, Olaszországot pedig (kelet-afrikai tervei miatt) szankciókkal kergették Németország karjaiba. Magyarországnak jó kapcsolatai voltak Itál iával, így Horthy rendszere megtagadta a szankciók betartását. Ezzel elindult a német— olasz—magyar nép szövetségének alapja, amelyet az 1934. március 17-én Rómában Dollfus kancellár, Mussolini és Gömbös által aláírt „római jegyzőkönyv” szentesített. Az első találkozás Hitlerrel Horthy Miklós 1936 augusztusában találkozott először Hitlerrel. A kormányzó a „Führer” személyében az antikommunista politikust tisztelte, s erről az obersalzbergi találkozójukról a Havasiroda tudósítójának a következőképpen nyilatkozott: „Hitler kancellár műve megmentette Németországot a bolse- vizmustól. Németország bolsevizálása Európa végét jelentette volna. Lehetetlen, hogy egy európai ember lemondjon egyéniségéről.” (Nemzeti Újság, 1936. augusztus 27., csütörtök. XVIII. évfolyam, 195. szám, 5. oldal.) Horthy a magyar—német barátságot a történelmi tradíció (mely több mint ezer évre nyúlik vissza, hisz Szent István felesége német leány volt) folytatásaként fogta fel, s még 1938 nyarán is hitte, hogy e két nép képes az európai béke érdekében közösen munkálkodni. A német birodalmi kancellári palotában az 1938. augusztus 24-ei estebédnél, a kormányzó Hitlerhez intézett pohárköszöntőjéből is ez derül ki: „Ha átlépjük a Német Birodalom határát nem az az érzésünk, hogy idegen földön járunk. Szent István óta, aki egy német hercegleányt tett meg Magyarország első királynéjává, a mi népünk igen sokszor talált egymásra. Gyakran harcoltak közös eszményekért és végeztek közös munkát. Az érdekközösségnek, a barátságnak és a kölcsönös becsülésnek ezeréves kötelékei fűzik őket egymáshoz... ...A békés építő munka folytatására törő kívánság, amely eltölt minket és eltölti barátainkat, biztos záloga annak, hogy népeink az igazságon és a kölcsönös jóakaraton alapuló béke nemes célját a jövőben is szoros együttműködésben és eredményesen követik, és ezzel legjobban szolgálják mind a saját érdekeiket, mind pedig a világ többi részének érdekeit is. Ebben a szilárd meggyőződésben emelem poharamat Nagyméltóságod egészségére, és a Német Birodalom boldogságára, virágzására és nagyságára!” (Magyar Nemzet, 1938. augusztus 25., csütörtök. I. évfolyam, 1. szám, 2. oldal.) Magyari Barna Horthy Miklós fehér lován Horthy Miklós és a stabilizáció
