Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-09-10 / 7. szám
1993. január 9-10., szombat-vasárnap HÍREK ^BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Szombat Szinte mindennaposak a hírek arról, hogy az ország különböző településein pénzhamisítókkal lehet találkozni. Most egy új, eddig még ismeretlen hamisítási ügyről számolt be tegnap a Fővárosi Fürdőigazgatóság vezetője. A cég által kiadott éves, 23 ezer forintos bérletek árusítóit leplezték le a Gellértfürdőben az éber pénztárosok. Az eredetihez tökéletesen hasonlító bérletekből a rendőrség egyébként a vizsgálat során csaknem százat talált még a hamisítóknál. Bár mindig mondogatták korábban, hogy a magyar ember leleményes, de hogy ennyire? Úgy tűnik, napjainkban az ügyeskedésnek nincs határa Magyarországon. v T Kalendárium Január 9. Napkelte: 7.30 — Napnyugta: 16.12 órakor Holdkelte: 16.46 — Holdnyugta: 7.50 órakor Névnapok: Hont, Juliánusz, Marcell, Marcella, Zulejka. „Minden igazságtalanság bűn, de van nem halálos bűn is. Tudjuk, hogy valaki. Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ gonoszságban vesztegel. De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.” (János apostol 1. levele 5,17-20.) Az ortodox naptárban Szent Po- lyeuktosz vértanú napja. Január 10. Napkelte: 7.30 — Napnyugta: 16.14 órakor Holdkelte: 19.08 — Holdnyugta: 8.22 órakor Névnapok: Agaton, Agárd, Áldó, Bács, Melánia, Vilma, Vilmos. A vízkeresztet követő vasárnap a katolikus egyházban Jézus Krisztus megkeresztelkedésének ünnepe. Eleinte az Úr megjelenéséhez, azaz vízkereszt ünnepéhez kapcsolódott. Jézus azzal kezdi nyilvános tevékenységét, hogy vízben megmerítkezve megke- resztelkedik, és az Atya kinyilvánítja, hogy Jézus az ő fia. Az ortodox naptárban Szent Gergely nysszai püspök. Szent Dometianosz melitinai püspök napja. Horoszkóp BAK (XII. 22—1. 1 20.). Energiával telített. Jókedvével környezetét is felvidítja. Kisebb utazást, túrát tervezhet. Kellemes ünneplést, boldog születésnapot kívánunk! VÍZÖNTŐ (I. 21— [ II. 20.). Felhőtlen, bé- I kés hétvégéje lesz szőkébb családi körben. Az elmúlt napok izgalma, feszültsége oldódik. Egy nagy séta a friss levegőn vagy sportolás jót tesz kedvének és egészségének. Ma ünnepli születésnapját Kovács László békési olvasónk. Szeretettel köszöntjük! HALAK (II. 21—III. 20.). Aktív pihenés- ^ | y sei töltheti a hétvégét a nehéz év eleji napok után. Komolyabb dologhoz ne fogjon, fel kell töltődnie energiával. Levegőzzön, mozogjon. ^ KOS (III. 21—IV. (SiÜi) 20.). Az influenzát IScB®! Ön sem kerülhette el. V»/ Pihenjen, maradjon ágyban ezen a hétvégén. Gyógyteákat fogyasszon. Olvasson, tévézzen, vonuljon magányba. BIKA (IV. 21—V. 20.). Boldoggá teszi a hangulatosan, jól berendezett otthon, a baráti körben töltött szabadidő. Szellemi teljesítő- képessége határtalan. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Élvezi a semmittevést, a pihenést. Vegyen erőt magán, és győzze le kényelemszeretetét. Egy kis mozgás, egy kis fizikai megterhelés jótékonyan hat hangulatára és feltöltődik energiával. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Dolgosán telik a hétvége. Ne feledje azonban, hogy kikapcsolódni, pihenni is csak most van ideje. Ha teheti, induljon el egy hosszabb sétára vagy tervezzen valamilyen más feltűnő programot. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Az Oroszlán hölgyek tudják a módját, hogyan legyenek a szokásosnál is elbűvölőbbek. A hétvégén megelégszenek a sikerrel és nemigen foglalkoznak a házasság gondolatával. A férjes Oroszlán elkényezteti most a párját. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Pénzügyi vitákkal kezdődik a hétvége. A szombat a szokásosnál is nagyobb megfontoltságra, óvatosságra inti. Egy fedezet nélküli vásárlás alaposan felbillentheti pénzügyi számításait. MÉRLEG (IX. 24— x. 23.). Nincs sok szerencséje a szere- lemben. Lekési a randevút vagy összeveszhet a párjával. A téli hidegben sokat kell várakoznia. A vasárnap szerencsére kiegyensúlyozottnak ígérkezik. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Nem szűkösköd ik a lehetőségekben, de szándéka gyakran ütközik párjának vagy üzlettársának ellenkezésébe. Csak olyanoknak adjon kölcsön pénzt, akiktől idejében visszakérheti azt. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Partnere igyekezete valahogyan a visszájára fordul. A fiataloknak az ismerősök irigysége okozhat nehéz perceket és jó néhány baráti, szerelmi kapcsolat sínyli meg ezeket a megpróbáltatásokat. A hideg ellenére is jólesik a szabadban egy kis mozgás FOTÓ: FAZEKAS FERENC Mi lesz veled Celladam? Kedden délelőtt 9-től 11 óráig igen érdekes témával foglalkozik a Kossuth rádió Napközben című műsora. Kovács Ádám, a Celladam atyja válaszol a riporterek és a hallgatók kérdéseire. Miért szüntette be az injekciók gyártását, anyagi okok miatt. A pénzügyi fedezetet jelenti majd a megvásárolt Budaflax termelése, folytatódik-e a Celladam- program? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszol Kovács Ádám. A hívható telefonszám január 12-én délelőtt 9-től 11 óráig a (06)1 138-8592 és a (06) 1 138-7951. Most olcsóbb! * Ez itt az ingyenreklám helye! Rendőrségi felhívás Ismeretlen tettes 1992. december 19-ére virradóra eltulajdonította Zanócz Antal orosházi lakos lakása elől ott lezárt állapotban hagyott MTZ típusú, BRF-395 forgalmi rendszámú, piros színű traktort, melynek elsó' és hátsó sárvédője, valamint szerszámosládája zöld színű. A traktorhoz volt kapcsolva egy zöld színű, 3 fejes eke is, melyet szintén eltulajdonítottak. A sértett a nyomravezetőnek 100 000 Ft jutalmat ajánlott fel. A fentiekkel kapcsolatos bejelentéseket az orosházi Fantomkép rendőrkapitányságra kérik megtenni, bármely napon, bármely időpontban. Telefon: (68) 11-344. Földrajzi előadás A Haán Lajos Szabadegyetem Földrajzi Tagozata 1993. január 11-én 18 órakor Lesotho címen előadást tart Várad i László a békéscsabai TIT székházában (István király tér 8.). Január 12-én 18 órakor az egyetem csillagászati és űrkutatási tagozata Csillagászként három földrész sivatagjaiban címmel Zombori Ottó csillagász tart előadást. Békéscsabán, a Cams Kft.-nél (Nagyrét 1665 — a meteorológiai állomásnál) január 1 létől a fehér csemegeszőlő kilója 70 Ft helyett 50 Ft, amíg a készlet tart! Ingyen hívható A telefonos lelkisegély-szolgá- lat a 441-300-as telefonszámon az egész megyéből ingyen hívható minden este 7 órától reggel 7-ig, illetve a tinik iskolanapokon délután 16.30—18.30-ig is kérhetnek tanácsot, segítséget. Árfolyamok 1993. január 7-én: Vétel Eladás USA-dollár 84,11 84,51 Német márka 51,47 51,71 Svájci frank 56,42 56,70 Osztrák schilling 7,31 7,35 Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Születések: Rizmajer Tibor és Ramotai Zita fia Tibor, Krizsán Attila és Frankó Judit leánya Anett, Juhos Sándor és Klajnpecz- ki Zsuzsanna leánya Enikő, Tyetyák Mihály Zoltán és Márton Katalin leánya Anna Márta, Szász János és Pet- rovszki Ilona leánya Krisztina Ilona, Molnár László és Krajcsovicz Krisztina fia Levente, Vetési Ferenc és Pet- rovszki Krisztina leánya Adrienn, Kud- lák Tamás és Kovács Edit fia Tamás, Molnár Pál és Adamik Zsuzsanna leánya Zsuzsanna (Mezőberény), Tímár Pótszilveszterezzen a Fiume Holtelben! Hangulatos műsorral, jó zenével, finom ételekkel várjuk kedves vendégeinket január 15-én 19 órakor. Jegyek elővételben válthatók a hotel szervezőirodájában és a portán. Imre és Sipos Erzsébet fia Ádám (Gyo- maendrőd), Andrejsi Tibor és Kábái Magdolna leánya Szandra (Mezőberény), Nyíri László és Pardi Andrea leánya Orsolya (Köröstarcsa), Ko- zsuch János és Bova Ildikó leánya Nikolett (Kondoros), Juhász György és Danczik Márta leánya Márta (Szabad- kígyós), Vida Lajos és Erdódy Ildikó leánya Krisztina (Békés), Ivanics Zsolt és Háti Julianna leánya Renáta (Bélme- gyer), Molnár Imre és Kakuk Éva Katalin leánya Tímea (Murony), Holecz István és Virág Erzsébet Rozália leánya Sára (Medgyesegyháza). Halálesetek: Zsótér Ferencné Oláh Erzsébet (1914, Újkígyós), Fekécs Gergely (1908, Gyomaendrőd), Horgosi János (1913, Kondoros), Danó Ferencné Horváth Erzsébet (1915, Telekgerendás). Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott 2. heti lottósorsolás nyerőszámai a következők: 40, 56,64, 68,80 Várható időjárás Főként délnyugaton lesznek ködfoltok, másutt a változóan felhős ég mellett né- ’ hány órára kisüt a nap. Számottevő csapadék már nem várható. Az északnyugatira, északira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 2, mínusz 3 fok között, néhol még mínusz 5 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között lesz. Zöldségés gyümölcsárak Békéscsaba B ,-szenta. Füzesgy V.csarnok Zöldségbolt ABC ABC Andrássy út Burgonya Ft/kg 20,- 20,— 19,50 20,— Főzőhagyma Ft/kg 20,- 20,— 26,20,— Fokhagyma Ft/kg 130, — 140,— 104,— 140,— Fejes káposzta Ft/kg 60, — 60,— 40,— 40,— Kelkáposzta Ft/kg 65,— 60,— 40,— — Sárgarépa Ft/kg 50,— 50,— 52,— 30,— Gyökér Ft/kg 60, — 60,— 68,— 50,— Uborka Ft/kg — 220,— 104,— — Alma Ft/kg 40,— 30,— 35,— 45,— Paprika TV Ft/db- 15,— — — Zeller Ft/kg 60,— 70,— 52,— — Paradicsom Ft/kg 200,— 200,— 179,— — Tojás Ft/db 7,- 8 — 9,10 9 — Karfiol Ft/kg 100,- 90,— —--K aralábé Ft/kg/db 50,- 14,— — 30,— Mandarin Ft/kg 130,— 120,— 114,— 140,— Körte Ft/kg — 60,— — 50,— Banán Ft/kg 85,— 100,— 85,— 95,— Narancs Ft/kg 75,- 70,— 87,— 60,— r Békés Megye Képviselő-testületének Nevelőotthona, Gyula, Remete 7, igazgatója pályázatot hirdet gazdaságvezetői munkakörre. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: felsőfokú számviteli képesítés (számviteli főiskola vaqy felsőfokú KÁLÁSZ), 5 év gyakorlat költségvetési intézménynél. Bér a Kjt. rendelkezései szerint. Jelentkezni lehet a fenti címen írásban vagy telefonon: (66) 362-177 Francia és német használt ruházat 120, 50 és 28 kg-os csomagolásban, vegyes és fajtára válogatott, valamint katonai, halász-vadász és munkaruha kereskedőknek eladó. Bolt Bt. raktárak- Szolnok, Thököly u. 85., telefon: (56) 374-455. Telekgerendás: 47-es főút, 141-es km, (tsz-központ), telefon: (66) 326-377. Szeged, Fő fasor 66., telefon: (62) 355-392.