Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-20 / 16. szám
1993. január 20., szerda r£*_ TENY-KEPEK Nagyapáinkra emlékezve Interjú dr. Szabó Péter hadtörténésszel A 2. hadsereg katasztrófájának körülményeit, előzményeit, illetve a kivonuló 207 ezer magyar katona tragédiájának okát kutatja dr. Szabó Péter 33 éves hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmunkatársa. — Egy szubjektív élménnyel szeretném kezdeni ezt a beszélgetést. Édesapám, Nádor József honvéd (civilben papi szabómester) 1942 novemberében váratlanul leszerelt. Századosa azt mondta neki a század bevagonírozása eló'tti napon, amikor már tudták, hogy Keletre mennek: ,,Magának két gyereke van, ott, ahova mi megyünk, nincs magára szükség” és hazaküldte a csics- kást... A hivatásos állomány tudhatott-e arról, hogy milyen körülmények közé és hová kerül az orosz fronton ? A hadvezetés áltatta magát? —A német hadvezetés csak a 2. hadsereg keleti frontra kivonulása után adott némi tájékoztatást Jány Gusztáv vezérezredesnek a várható feladatokról és a hadműveletekben való részvételről. Egészen eddig a magyar hadvezetés és a 2. hadsereg parancsnoksága azzal is áltathatta magát, hogy a hadsereg szerepe nem lesz egyéb, mint megszálló és területbiztósító feladatok ellátása vagy a támadó hadműveletekben biztosító jellegű tevékenység. —Honnan szerezhetünk erről tudomást? — Nagyon sok frontnaplóban is olvasható, hogy teljes volt a bizonytalanság a várható feladatokról. —A német hadvezetés vagy Hitler tudta-e hová küldi a magyarokat, olaszokat, románokat? — Hitler 1942. áprilisi ve- zéri utasításában (Führer-Weisung) egy utalás szerepel a szövetséges hadseregek szerepére vonatkozólag, nevezetesen az, hogy az elérendő Don- menti arcvonalat fogják „tartani”. — Mikor dóit el, hogy ezt a hadsereget nem fogják felváltani német alakulatokkal? — 1942 őszén a német hadvezetésnek már nem voltak újabb tartalékai, melyekkel ezt a hosszan megnyúlt keleti arcvonalat kitölthette volna. Ennélfogva a szövetséges olasz, román, magyar hadseregek felváltása szóba sem jöhetett. A magyar hadvezetés pedig a visszakapott magyarlakta területek megtartása érdekében egy határainkon belüli erős hadsereg kiépítésére törekedett már, és a 2. hadsereg megerősítését a németektől remélve, csak a személyi állomány fokozatos felváltására hajlott. Ebből kifolyólag ment ki a frontra 1942 novemberében 36 ezer magyar katona. Három ezredpa- rancsnokság és 12 zászlóalja került volna felváltásra rövid, front mögötti kiképzés után. A felváltást 1943. január első hetére tervezték. így történhetett, hogy a kiérkező friss csapatok, illetve a régebben kint harcolók is a Donnál voltak, amikor a katasztrófa bekövetkezett. A Crammer hátul maradt —Mikor kezdődött a szovjetek támadása? — A hadvezetésük 1943. január 14-ében jelölte meg a hadműveletek kezdetét. Az urivi és a scsucsjei hídfőből, valamint az olasz hadsereg megmaradt arcvonalán erre a napra tervezték a támadás megindítását. A január 12-ei nevezetes urivi áttörés csak egy erős felderítő kontingens sikeres vállalkozása volt. A magyar hadsereg leggyengébb arcvonalán, az urivi dombháton olyan sikert eredményezett a „vállalkozás”, hogy emiatt előrébb hozták a fő támadás idejét. Egy nappal ! —Kik és hányán védték ezt a hosszú arcvonalat? , — Egy német gránátos ezred kivételével 200 kilométer hosszan a magyar hadsereg úgynevezett harcos állománya (801—90 ezer fő) tartotta ezt a területet. Egy könnyű hadosztályra így 30—35 kilométernyi szakasz jutott. Ez háborúban túl széles arcvonalnak tűnik, de a körülmények miatt már a szomszédos hadseregeknél is általánossá vált. — Volt-e számukra biztosított tartalék mögöttük? —A 2. hadsereg parancsnoksága úgy hitte, hogy az arcvonal mögött 50—100 kilométerre elhelyezkedő, úgynevezett Crammer hadtest az ütközet legválságosabb pillanatában bekapcsolódik. Ez nem történhetett meg a nagy távolság, a szokatlanul mostoha időjárás és a német hadvezetés erőtartalékolási elképzelései következtében. A Crammer hadtest magában foglalta az 1. magyar páncélos hadosztályt, amely a visszavonulás során eredményes utóvédharcokat folytatott a megrendített alakulatok hátrajutása érdekében. A veszteség: 120 ezer katona —Máig vitatott téma a veszteség nagysága. Igaz-e, hogy a Donnál ott maradt egy mai Kecskemét nagyságú város Összes lakóinak megfelelő'számú magyariférfi? A háborús veszteségekből ugyanis a hadseregek a nyilvánosság számára ritkán adnak pontos tájékoztatást. Hogyan sikerült újabb információk birtokában egy véglegesnek tűnő adatot, a 120 ezer halottat és a fogságba esett katonákat mennyiségileg behatárolni? Korábban ugyanis közel 150 ezerről beszéltek a krónikák. — A mai napig nem rendelkezünk pontos adatokkal a magyar hadsereg doni veszteségeinek méreteiről. Csak részadatokból következtethetünk a 120 ezres veszteségre. Ebben benne van a hősi halottak és hadifogságba esettek létszáma. Utóbbiakat is maradandó veszteségnek tekinthetjük, mert à ’43 januárjában hadifogságba kerültek közül alig tértek haza. Sokáig minden feldolgozásban közöltek egy titokzatos hatjegyű számot, ami 147 ezer 971 főről szólt. De ennek a valódiságát nem ellenőrizte senki sem. A valóban súlyos emberveszteség tudatában ezt az adatot kritiká- latlanul átvették a történészek csakúgy, mint a publicisták. — Mostanában sokat emlegetik Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok kétségbeesett parancsát. Elvesz- tették-e becsületüket a magyar katonák a Donnál? — A 2. hadsereg parancsnoka ezt az 1943. január 24-ei nevezetes parancsát — látván néhány rendezetlenül visszavonuló alakulatát — első benyomásai alapján vetette papírra. Nem volt összképe a hadsereg egyes részeinek erőn felüli sikeres utóvédharcairól. Amikor valamennyi alakulatától kézhez kapta a jelentéseket, korábbi parancsával ellentétes értelmű értékelései születtek, amelyekben elismerte katonai helytállását. — Fél évszázad távlatából visszanézve megállapítható-e, hogy tudatosan hagyták előnytelen helyzetben a magyar hadsereget, vagy a hadihelyzet és a túlerő eredményezte a katasztrófát? — Mind a kettő igaz. A német hadvezetés természetesen a saját csapatainak az érdekeit tartotta szem előtt. A megtartásukra való törekvés láthatóan tudatos volt. Emiatt a szövetséges csapatok nem egy esetben lehetetlen helyzetbe kerültek. —Nem csak mi magyarok? — Sztálingrád bekerítésénél a román alakulatok vesztesége meghaladja a 140 ezer főt. Az olaszok, a 8. olasz hadsereg vesztesége a Donnál egy 1943. márciusi hivatalos jelentés szerint 160 ezer főre tehető. Az orosz veszteségre a saját hadműveleti irataikban sincs adat. így nem tudjuk, hogy ezek a győzedelmes hadműveletek milyen áron születtek. — Milyen szinten határoztak a magyar csapatok végső kitartásáról, az állások feltétel nélküli megtartásáról, azaz az önfeláldozásig tartó ütközetről? — Hitler 1942 őszén kelt utasítását az elért arcvonal feltétlen megtartásáról Horthy- nak és a Honvéd Vezérkar főnökének, Szombathelyi Ferenc vezérezredesnek is tudomásul kellett vennie, és ennek megfelelően kellett a parancsot kiadnia a magyar csapatok részére. Jány Gusztáv vezérezredest Horthy és a katonai vezetés cserbenhagyta. Nem kapott semmiféle előzetes utasítást arra sem, hogy mekkora az ő hatásköre, mikor cselekedhet önállóan kritikus helyzetben. Nem tehetjük őt egy személyben felelőssé a hatalmas veszteségért. —-Köszönöm a válaszait. Nádor István-jjéBÉKÉSMEtiVEl HÍRLAP Néhány héttel a nagy ütközet előtt: magyar katonák az orosz télben (farkas miksa egykori rádiós archívumából) Spanyolország adta az ihletet a Gandhi emlékére, a Sagradára és a Casa Baliára Szín, forma, mozdulathatások Ha művészetről esik szó először is a regismertebb írókra, költőkre, festőkre, képzőművészekre gondolunk és csak ritkán jutnak eszünkbe azok a tehetséges kortárs fiatalok, akik a mai zűrzavaros világunkban próbálnak bizonyítani. A tehetség pedig olyan istenadta adomány, amelyet nem szabad eltékozolni. Bizonyára sokan vannak, akiknek nem okoz különösebb gondot, hogy a megismerés és az elismertség útjára lépjenek, de sokan vannak azok is—főként vidéki fiatalok —, akiknek hosszú, rögös utat kell megtenni a csúcsig. A mezőkovácsházi Aie Ildikó gyermekkorától vonzódott az esztétikus, dekoratív, a precíz dolgok iránt, amely később a művészetekben, ezen belül is a festészetben koncentrálódott. Mivel lakóhelyének adottságai miatt iskolai szintű művészeti képzésre kezdetben nem volt módja, így mindenképp becsülendő akaratereje, céltudatos útkeresése tehetségének bizonyítására. Kitartásának eredményét több értékes festmény és egyre szaporodó kiállításai jelzik. —1967. november 2-án születtem Medgyesegyházán. Szüleimmel Mezőkovácsházán éltünk, itt jártam iskolába, majd 1986-ban érettségiztem a Hunyadi János Gimnáziumban. Gyermekkorom óta vonzódom a művészetekhez, de nem hangsúlyozom a festészetet, mert számomra a zene, szín, forma és a mozdulathatások absztrakt gondolatok összessége—vallja Ildikó önmagáról. Mint megtudtuk, a Juhász Gyula főiskolára történt sikertelen felvételi után először Mezőkovácsházán próbált munkát, elfoglaltságot találni. A kisváros elszigeteltsége, művészeti fejlődés szintjén kínált lehetőségei — amelyet talán nem túlzás negatív jelzővel illetni — nem elégítette ki egy olyan fiatal igényeit, aki képzésben, előrejutásban, önmaga megismerésében sokkal előbbre kívánt lépni. Ezért döntött ő is úgy, hogy elköltözik, Szegeden próbál szerencsét. Ildikóval legutóbb Mezőkovácsházán két kiállításán, majd pedig egy bemutatón és vásáron találkoztunk. Ekkor kértük meg, mutassa be munkáját. — A főiskolán orosz— német nyelvszakra jelentkeztem, de nem vettek fel, így két évig Mezőkovácsházán a 2-es számú Általános Iskolában képesítés nélkül dolgoztam napközis tanárként. Bevallom ez a munka nem kötött le igazán, olyan miliőbe vágytam, ahol hasonló érdeklődési körűek vannak. A művészet szeretete egyidős velem és amióta az eszem tudom szerettem rajzolni. Alkotótáborba jártam 14 éves koromtól Kétegyházára, ahol Kalcsó József művésztanár vezetésével ismerkedtünk a rajz, a festés alapjaival. Itt sok szegedi főiskolás volt, így a gyakorlatban tőlük is sokat tanulhattunk. A művészet mellett érdekeltek a nyelvek és olyan munkahelyet kerestem, ahol mindkét érdeklődési köröm hasznosíthatom. Tulajdonképpen sokat vívódtam a nyelv és a festészet között, hogy melyik legyen az igazi. Szegeden szinte belecsöppentem az idegenforgalomba, elvégeztem egy szakiskolát, sőt az idegenvezetési vizsgát is letettem. Jól ment a dolog, mert sok embert megismertem és a nyelvtudásom is fejleszthettem.-—Mikor talált vissza a művészethez? —- Az utazások során több érdekes országban megfordultam, így eljutottam Velencébe. A város annyira megragadott, hogy élményeimet mindenképpen képekbe kellett „önteni”. Sorra értek olyan hatások, amelyek mély nyomokat hagytak bennem. Á nyáron például Spanyolországban jártam, s megszületett a Gandi emlékére című képem vagy a Sagrada és a Casa Balia. —- Ezek szerint, ha időben nem is, de valahol ötvözhető a kétféle érdeklődési kör. Hogyan alakult a szakmai fejlődése? — Mint említettem iskolai szintű képzésben nem részesültem. Ez a tény zavart egy ideig, de rájöttem: ennek így kellett lenni! Talán jobban értékelem a saját megfigyeléseimet, tapasztalataimat, mert önállóan fedeztem fel őket. Megtanultam koncentrálni, viszonyítani, elvonatkoztatni, ami nem csak egy tanulmányrajznál, festménynél fontos, hanem a mindennapokban is hasznos. Az alkotótáborok sokat segítettek a haladásban, a művészeti kapcsolataim pedig fokozatosan alakultak ki. Tavaly március óta a Szegedi Szépműves Céh Szabadiskolájában rajzolok, ahol gyakorlati és művészettörténeti előadásokon veszünk részt. Itt kortárs- festőkkel, főiskolai tanárokkal (pl.: Orr Gizella,Novák András, Pataki Ferenc) dolgozhatok együtt. Ha későn is, de örülök, hogy végre tanulhatok. Nemrégiben részt vettem Miskolcon egy művészet-pszichológiai táborban, ami szakmailag sokat jelentett. Elsősorban tanulmányrajzokat, absztrakciókat készítek. A kompozíció és a színek összhangjára törekszem. Általában a hangulat embere vagyok. Ami eszembe jut az absztrakt módon vetítődik le bennem, vagy színfoltokban, tájképben vagy csendéletben. — Melyik várost tartja igazi otthonának és hol mutatta be a képeit? — Ami Mezőkovácsházá- hoz köt az a szüleim, gyerekkori emlékeim. Ma már igazán Szegeden érzem jól magam, mert ott azzal foglalatoskodom, ami érdekel: a festészettel és a nyelvtanulással. Oroszból, néGyermekkorától vonzódott az esztétikus, dekoratív, precíz megoldások iránt metből középfokú nyelvvizsgám van, az olaszt most kezdtem, angolból intenzív oktatásra járok. Talán így törvényszerű, hogy az első, önálló kiállításom Mezőkovácsházán volt, előtte kettő Szegeden a Forrás Szállóban Buruzs Csabával, egy Tápén a művelődési házban több kortárs alkotóval együtt és Mezőhegyesen a Nóniuszban. —További tervek? — Jó lenne hasznosítani tanulmányaimat, a festészetben még magasabb szintet elérni és ha a lehetőségek engedik szeretnék a későbbiekben csak ezzel foglalkozni. Egyébként legsikeresebb képeim egyike Mezőkovácsházán is látható volt, a Gandi emlékére, valamint ide sorolom az Ego címűt, amelyek Szegeden a XV. Amatőr Képzőművészeti és Iparművészeti Kiállításon is jól szerepeltek. Szerencsére van még időm kialakítani végső egyéniségem, s úgy gondolom műveimen keresztül is megismerhetnek. Van Gogh szavaival élve: „Valóban csak képeink beszélhetnek helyettünk”, és én hiszek ebben. Halasi Mária Aie Ildikó kiállítása és műélvezői a mezőkovácsházi könyvtárban fotó: kovács Erzsébet
