Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-14 / 11. szám
1993. január 14., csütörtök HÍREK áRRKÉS MEGYEI HÍRLAP Csütörtök Nem tudom, hogy önök hogyan viselik el a rádió bugyuta, infantilis reklámjait, de én néha nehezen. Azt már tisztáztam magamban, hogy fölébe kell emelkednem hatásuknak, mert ha attól szenvedek, hogy „drágám" az Omo-reklámban reggelenként egy negyedórán belül háromszor debilnek nézi az ország összes háziasszonyát férjeikkel együtt, azzal csak magamnak ártok. Nem tudom, elgondolkoztak-e már azon, hogy mi a jobb: egy jó reklám, vagy egy rossz? Ugyanis a szociálpszichológusok már pontosan ismerik a reklám tömegekre gyakorolt hatását, és egy jó reklámszakértő néhány trükkel akár milliókat is meg tud bolondítom. Akkor pedig nem tudunk ellenállni a csábításnak, s megvesszük a kínált árut, ha kell, ha nem. A rádióreklámoknál szerencsére nem fenyeget minket ez a veszély. Hatásukra inkább a viccek szaporodnak, mint a vevők. Talán ez a jobb: megmarad a pénzünk, mert eszünkbe se jut , elindulni a boltokba megkeresni az — enyhén szólva kínos ötletekkel—kínált portékát. (Lenthár) Kalendárium Napkelte: 7.28 — Napnyugta: 16.19 órakor Holdkelte: 7.28 — Holdnyugta: 10.08 órakor Névnapok: Amon, Amos, Bálint, Bódog, Edömér. Félix, Hiláriusz, liánon, Larion, Malakiás, Oresztész, Orion, Uriás, Uriel. Uros, Vidor. Ortodox naptár: Sinai Szent atyák, Szent Nina. Zsidó naptár: Tévész hó 21. „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába. És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapemaumban, a Zebulon és Naftali határain. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl a pogányok Galileája. ” (Máté evangéliuma, 4,12-17.) Horoszkóp nek. Teljes erővel koncentráljon munkájára, hisz Önt a sikerek éltetik. Művészileg tehetséges, megfelelő idő van az önkifejezésre. Isten éltesse születésnapján. VIZONTO (I. 21— II. 20.). Apró dolgokból nagy problémákat csinál. Lépjen át rajtuk! Nem érdekes, hogy mit beszélnek a háta mögött. Az a lényeg, hogy önmaga előtt tudja vállalni cselekedeteit. Ma ünnepli születésnapját Tóth Ferenc nagyszénási olvasónk. Szeretettel köszöntjük! HALAK (II. 21—III. 20.). A bolygók pozitív energiáit igyekezzen kihasználni. Új felhasználásával lásson vágyai eléréséhez. Legyen nyitott az Ön felé közelítők irányába. Eleganciája jó benyomást kelt környezetére. ^ KOS (III. 21—IV. /£b^£) 20.). A gondoskodást ne utasítsad! Hagyja \X/ magát szeretni A szerencsejáték ma nem kedvez, inkább olvasson, rejtvé- nyezzen. Vitaminhiányát pótolja gyümölccsel, plussz-vi- taminokkal. Ma ünnepli születésnapját Leskó Józsefné békéscsabai előfizetőnk. Szeretettel köszöntjük őt! BIKA (IV. 21—V. 20. ). Hajlamos arra, hogy vitatkozzon. Véleményét ne erőltesse másokra, uralkodjon érzelmein. Inkább élvezze a bolygók pozitív sugárhatását. Legyen vidám. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Magánéletében majdnem minden kedvezően alakul. Anyagilag egyenesbe jön, munkáját elismerik. A pozitív tendenciák mellett azonban kedvesével vitás helyzet alakul ki. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Ma sok elintéznivalója akad, de legyen türelmes és különösen óvatos. Ne rohanjon és ne kapkodjon. Ha teheti kerülje a zsúfolt helyeket és igyekezzen haza a jó meleg lakásba. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Az Oroszlánok legfőbb tápláléka a dicséret, az elismerés. Ezt sokszor úgy éri el, hogy nem szolgált rá igazán. Ezért könnyen kerül a hízelgők hálójába. Nem ártana egy alapos, mindenre kiterjedő önvizsgálat. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Jó kondícióban van, remekül érzi magát. Úgy gondolja, ez feljogosítja arra, hogy merészebb dolgokba is belevágjon. Vigyázzon! Adódhat még olyan helyzet, amikor szüksége lehet tartalékaira. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Nem akad különösebb tennivav' lója, így néhány magánjellegű ügy intézésére fordítja a napot. Siessen mindent elintézni, mert otthon várja a család. Vidám hangulatban telik majd az este. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). A zord, ólomszürke, hideg januárt nem kedveli a Skorpió. Sem az utcán, sem a munkahelyén nem"érzi jól magát, csak a meleg otthonában. Használja ki ezt a csendes napot egy kis pihenésre, és próbáljon meg választ keresni néhány jövőt firtató kérdésre. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Ne hagyja, hogy Ön helyett mások döntsenek. Ráadásul elképzeléseivel ellentétesen. Szakmai előrehaladásának egyik feltételei a határozottsága. Autóplasztika 1993 Azért így mindjárt más a „leányzó” fekvése! fotó: lehoczki péter Változások a pénzforgalomban Burgonyavásár Szarvason a Mozgáskorlátozottak Klubja mellett, a Mik- lovszky-kastély alatti pincében minden hétfőn és csütörtökön 14 és 16 óra között olcsó burgonyát árusítanak kilónként 4 forintért. Költségvetési vita Szarvason január 15-én 16 órakor a városháza nagytermében dr. Demeter László polgármester a városban működő pártok, társadalmi egyesületek és szervezetek képviselőivel a ’93-as költség- vetésről tárgyal. Veszélyes bűnözőket fogtak el Veszélyes bűnözőket fogtak el a budapesti rendőrök — közölték szerdán a BRFK tájékoztatóján. Az elmúlt évben október 4. és december 9. között álarcosán, ütő-, szúróeszközökkel felfegyverkezve több fővárosi telephelyű kft.-t fosztottak ki az éjszakai órákban, nem kímélve az éjjeli őröket. Mint elmondták, az elkövetők többnyire kerítés vagy kapuátmászással hatoltak be. A szolgálatot teljesítő portást megtámadták, bántalmazták, esetenként megkötözték, vagy szekrénybe zárták. Az őrök több esetben súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Az irodákban lévő lemez- és páncélszekrényeket felfeszítették, és azokból készpénzt, illetve ékszereket loptak el. Az okozott károk értéke megközelíti a 4 millió forintot. A feltételezett tettesek közül eddig négyet fogtak el, egyet még keresnek. Szökött katonák őrizetben A határőrség és a rendőrség szerdán elfogta azt a három sorkatonát, akik még hétfőn szöktek meg Debrecenből, a helyőrségi fogdából. Az MTI érdeklődésére Tikos László alezredes, a HM sajtóosztályának vezetője elmondta: a sorkatonák álkulccsal szöktek meg a fogdából, majd egy ismerősüktől civil ruhát szereztek és útlevélhez akartak jutni. Elloptak egy Lada személygépkocsit, amellyel Bököny község határában árokba borultak. Ä helyszínről elmenekültek, de a rendőrök és a határőrök hamarosan elfogták őket. A Magyar Nemzeti Bank január 1-jével módosította a pénzforgalmi szabályokat. Megszüntetett több fizetési módot, így a terv szerinti fizetést, a felvásárlási készpénzutalványt, valamint az általában csekknek hívott elszámolási utalványt. Ez utóbbira azért volt szükség, mert az elszámolási utalvány a fedezetlen kibocsátáshoz fűződő szankciók hiánya miatt már nem bizonyult megfelelőnek. Megszűntével helyette a tényleges csekket, illetve az elszámolási csekket lehet alkalmazni fizetési módként. A feAnyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötés: Zlehovszki Zsuzsanna (Csanádapáca) és Varró László (Szegvár). Születések: Muszka Kálmán László és Gajdács Beáta fia Ádám Kálmán, Kiss József és Sinóros Gyöngyi Gizella leánya Anita Franciska, Borgulya Pál és Kovács Mária fia Dávid Pál, Dombi-Kiss Tibor és Szitás Erika fiai Viktor és Richárd, Horváth László és Klement Marianna leánya Alexandra, Agócs János és Bodor Anna leánya Evelin (Magyarbánhe- gyes), Izsák Mihály és Bacsa Magdolna Katalin leánya Krisztina (Mezőko- vácsháza), Tóth István és Sziics Mária fia István (Battonya), Martyin György és Patkás Andrea fia György (Méhkerék), Benkő Bálint Antal és Sipos Mária leánya Gabriella (Nagyszénás), Kerekes József és Kovács Márta fia Gábor (Mezőkovácsháza), Mezei Tibor Ferenc és Kovács Katalin fia Tibor (Végegyháza), Kecskés Attila Mihály és Za- kál Irér leánya Renáta Nikolett (Csór- vás), Jankó László Lajos és Dudás Mária fia Attila (Békéssámson), Takács Zoltán és Török Ibolya fia Ákos (MezőSKODA MT—5 típusú, 9 tonnás tehergépkocsi, valamint Weimar polipkanál, réparakó kanál, két munkahengeres kanál és kanálnyitó szerkezetek sürgősen eladók. 400 Ft/db + áfa áron raklapok kaphatók! VEKTOR TÜZÉP, 5630 Békés, Verseny u. 1. Telefon: (66) 341-481, (66) 341-614. dezetlen csekk kibocsátását ugyanis a magyar büntetőjog szankcionálja, ezért használata biztonságosabb. A beváltott, fizetésül elfogadott csekkek pénzintézethez történő benyújtásának szabályai megegyeznek az elszámolási utalványoknál érvényben volt előírásokkal. A gazdálkodó szervezetek, illetve gazdálkodási tevékenységet folytató egyéb szervezetek és természetes személyek a bankszámlájukat vezető pénzintézettől igényelhetik a csekket, illetve az elszámolási csekket. kovácsháza), Kurucz György és Hras- kó Magdolna Ildikó fia Zsolt Gergely (Szarvas), Rohony Gyula és Urban- csok Zsuzsanna fia Balázs (Szarvas), Orsós János és Nagy Katalin leánya Henrietta (Magyarbánhegyes), Pillár Róbert és Balogh Judit fia Róbert (Szarvas), Hőhn Antal és Kiss Éva leánya Bettina (Battonya), Harczman József és Tóth Mária fia Gábor (Végegyháza), Takács Csaba és Ökrös Andrea fia Gergő (Mezőhegyes). Halálesetek: Gulyás Ferencné Makó Magdolna (1925) , Tóth József (1922), Dénes Pál (1927), Nyári Mihály né Király Éva (1926) , Balogh Györgyné Fitkonidesz Margit (1913), Ujj Ferenc (1909), Brauner Istvánné Rácz Julianna (1908, Gádoros), Csepregi Mátyás Józsefné Csemus Veronika Margit (1930, Csanádapáca), Szabó Ferenc (1912, Csanádapáca), Virág Béla (1923, Mezőkovácsháza), Mórocz Jánosné Gera Julianna (1908, Gádoros), Zsarkó János (1926, Kardoskút), Hámori Jánosné Horváth Mária (1913, Szarvas), Szekretár Jánosné Kovács Zsuzsanna (1916, Szarvas), Szabó Andrásné Lő- rincsik Veronika (1911, Kaszaper), Farkas József (1927, Nagyszénás), Nagy Sándomé Vaszkó Neszte (1907, Csabacsűd). Hatoslottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a hatoslottó 1. számsorsolásának nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 6 találatos szelvény nem volt 5 plusz 1 találatos szelvény egy volt, nyereménye 2 030 012 forint. 5 találatos szelvény 42 darab akadt, ezekre egyenként 72 500 forintot fizetnek. 4 találatos szelvény 2540 darab volt, egyenként 1598 forintot érnek. Az 50 899 darab 3 találatos szelvényre egyenként 100 forintot fizetnek. A következő akcióra átvitt nettó nyereményösszeg 6 090 037 forint. Várható időjárás Eleinte többször erősen megnöveksz majd napközben ismét csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem lesz. Éjszaka helyenként köd képződik. Sokfelé megélénkül, néha megerősödik a délnyugati, később az északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban általában —1 és +4, kora délután 6 és 11 fok között alakul. Kompresszor, faipari gép, porleválasztó —hobbi dugattyús kompresszorok —ipari dugattyús kompresszorok —olajmentes dugattyús kompresszorok fogorvosi célra —csavarkompresszorok — levegőkezelő elemek (szűrők, szárítók, hűtve szárítók) -—hitelesített réz és rozsdamentes biztonsági szelepek —komplett légellátó rendszerek tervezése, telepítése, kivitelezése —faipari gyalugépek —faipari marógépek —faipari porleválasztók —villás emelő bútorgyárak, raktárak, veszélyes üzemek és raktárak részére. GARANCIÁLIS ÉS GARANCIÁN TÚLI SZERVIZ. ALKATRÉSZELLÁTÁS POSTAI UTÁNVÉTTEL IS. Cím: Defém ISZ, Debrecen, Vágóhíd u. 3/A. 4002 Debrecen, pf. 34. Telefon: (52) 11-911, (52) 10-203. Fax: (52) 10-203. Kérjen gyártmányismertetőt!