Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-28 / 304. szám

1992. DECEMBER 28., HÉTFŐ Ára: 13,80 forint XLVII. ÉVFOLYAM 304. SZÁM Tanuljuk a segítést Most még Emmánuel Meghitt, érzelmekben és gon­dolatokban gazdag ifjúsági ka­rácsonyi áhítatot tartottak a hitoktatásra járó gyerekek és a lelkészek közreműködésével a békéscsabai evangélikus kis- templomban 24-én délután. (3. oldal) Vadásztársaságok szorítóban „Nincs stabil támpontunk, ka­paszkodónk, amihez igazodni tudnánk. Nemcsak a vadászati törvény hiányzik, hanem a jö­vőkép is. Nem tudjuk, hogy meddig és milyen formában folytathatjuk a munkánkat.” (8. oldal) Ünnep a tengeren Hajózni pedig kell — tartja a latin mondás. Hazánk határait nem mossák tengerek, ennek ellenére a MAHART 11 hajó­ból álló tengeri flottája járja a világ vizeit, a földrészeket el­választó óceánokat. (11. oldal) Elfogytak a határon a kamionok December 27-én 11.30 órára elfogytak a Veszély csárda kö­zelében várakoztatott kamio­nok, már csak a határátkelő- hely előtt állnak — kaptuk a tájékoztatást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A gyulai határátkelőhely ügye­letesétől megtudtuk, tegnap délután már nem volt belépő forgalom. Kilépésre húsz ka­mion várakozott, de ezek is hamarosan, mintegy 150 per­cen belül kiléphetnek — vélte az ügyeletes. December 23-tól egyébként folyamatosan csök­kent a forgalom: kevés sze­mélygépkocsi és közel 200 gyalogosan átkelő volt a sta­tisztika. A kamionok viszont 900—1000 percet várakoztak. A forgalom erősödésére az ün­nepek után, január első napjai­ban számítanak a határátkelő- helyen. Akkor jönnek vissza­felé a korábbi román, a jelenle­gi német állampolgárok. Az elmúlt években még csak megrökönyödtünk azon, hogy míg karácsonykor az ország lakosságának nagy része így vagy úgy, de ünnepi asztalhoz ül, addig vannak honfitársa­ink, akik hajlék és meleg étel nélkül viselik el a kivetettség keserű állapotát. Szerencsére a karitatív szervezetek, de a te­hetősebb intézmények, gazda­sági társulások, sőt magánem­berek is egyre gyakrabban gondolnak azokra, akiknek a sorsa nem a legszerencséseb­ben alakult. Az ünnepek alatt rendszere­sen hallottuk a rádió híradásait arról, hogy Budapest legfor­galmasabb pontjain mikor, mely szervezet oszt élelmet, segélycsomagot a rászorultak­nak. A főváros kényszerült rá — Szentestén mi került az ünnepi asztalra? — A karácsonyi menü ne­kem mindig az otthoni (batto- nyai) mákos gubát juttatja eszembe, de új szokás szerint most halat ettünk. A hal egy­részt bojtos étel, nem számít a hústól való megtartóztatás ét­keinek sorába, bár ma már nincs böjt karácsony előtt. S a hal neve görögül azt jelenti: Isten fia, tehát keresztény szo­kás a halevés, Jézusra emlé­keztet. — Püspök atya szerint mi a szerepe az emberi melegség­nek a mai világban? — Az elmúlt negyven év arra, hogy a legtöbb elesett emberről gondoskodjon, ám vidéken, így megyénkben is egyre gyakrabban találkozunk az állomáson szállást kereső, az utcán kéregető emberekkel. Születgetnek a próbálkozások is helyzetük könnyítésére. Karácsony előtt Orosházán a Gondozási Központ és a Kat­lan Vendéglátóipari Kft. fo­gott össze, hogy ingyen ebédet biztosítson negyven rászorult részére. A polgármesteri hiva­tal az iskolák javaslata alapján 130 halmozottan hátrányos helyzetű tanulóhoz juttatott el karácsonyi csomagot. Gyulán a Komló Étterem ajánlott fel negyven ingyenvacsorát szentestére a Családsegítő Központ által javasoltak ré­szére. Békéscsabán a Krisna­egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb pusztítása a csalá­di otthonokban történt. A munkábajárás, az ingázás fá­radttá tette az embereket, a há­zi munka még külön teherként hárult az asszonyokra. Nem maradt idő és erő a szeretetre. Pedig az összes politikai, gaz­dasági feszültség levezetése csak a családban lehetséges, csak ott van igazi melegség, csak ott képzelhető el a gon­dok feltárulkozása. A vallásos ember Istenbe tud kapaszkod­ni, tőle kap kegyelmi erőt. A másik forrás, ha a szeretetből merítünk erőt. A gyulai Tövisháti család­hívők osztottak a vasútállomá­son a Magyar Király söröző­ben elkészített meleg ételt 24- én délelőtt. Az időpont nem bizonyult a legszerencsésebb­nek, inkább este tartózkodnak többen kényszerből az állomá­son. A megmaradt adagokat kivitték a menekülttáborba, s gondolkoznak azon, hogy a 29-ére tervezett jótékonysági akciójukat hogyan szervezzék meg a fokozottabb hatékony­ság érdekében. Tehát folynak a próbálkozá­sok, s ha még nincsenek is kellő számban jól szervezett karitatív intézményeink, a se­gítő szándék már jelen van azokban, akik adni tudnak nincstelenné vált polgártársa­iknak. L. M. ban a szentestét a szülőkkel, a feleség, Jutka öccsével és ter­mészetesen a két gyermekkel töltik. Leányuk 21, fiuk 22 éves. Mivel mindkét gyermek súlyos beteg, minden munka az édesanyára hárul. — A fiam béna, ágyban fek­vő, a tavalyi műtét eredmé­nyeként már fel tud ülni. Az érettségije után egy évvel kez­dődött a betegség. A lányomat 12 éves korában műtötték elő­ször agy daganattal, utána még háromszor. Természetesen azt készítek, amit szeretnek, amit kívánnak. Húst sütöttem fok­hagymával, húslevest főztem, a disznóölésből van ilyenkor a hús. Szűkösen kellett bevásá­rolnunk, de azért igyekeztünk meglepetést szerezni, olyan ajándékokat kitalálni, aminek örülni tudnak a gyerekek. Kö- tögetek, ha van időm, bár azt látják, nem igazi meglepetés, de jól jön egy sál, pulóver. A lányomnak nagyon hiányoz- (Folytatás a 3. oldalon ) Melegség a szívekbe A karácsonyról, a családról, a szerétéiről — A karácsony mindig valami csodálatos melegséget hoz az emberek szívébe — mondta Gyulay Endre, Szeged-csanádi megyés püspök úr tegnap a telefononba arra a kérdésre, hogyan teltek az ünnepek. — Szegeden igen sokan eljöttek az éjféli misére, gyönyörűen énekeltek. Én próbáltam közelebb vezetni az embereket Jézushoz, kértem, ó'rizzék a szeretetet, és nem csak karácsonykor, hanem máskor is, mindig. Termé­szetesen ünnepeltünk itt a kispapokkal együtt is a házban, megajándékoztuk egymást. Aprószentek Hívőknek és nem hívőknek a legszebb ünnep a karácsony. A gazdag ünnepsorozatban elérkeztünk december 28-áig. Az Aprószentek ünnepe ez, a betlehemi gyermekgyilkosság emléknapja, azoké a fiúcsecsemőké, akiket Heródes király a kis Jézust keresve megöletett. Bevallom, én az ünnepekre bezárkóztam. A háborús nagyvilág elől békés kis otthonom­ba menekültem, kikapcsoltam a nyugtalanító eseményeket, a bűntettekről, szegénységről és gonoszságról szóló híreket. Úgy gondoltam, ennyi — legalább ennyi —jár nekem; ez a legkevesebb, amivel tartozom a családomnak. Az ünnep persze nem lenne igazi ünnep, ha örökké tartana, s ma már az Aprószentek egészen hétköznapi dolgot juttatnak eszembe. A katolikus püspöki kar a magzati élet védelméről alkotott jogszabályról megálla­pítja, hogy „a törvény megengedi a magzati élet kioltá­sát”, ezért nem a magzati élet védelméről, hanem éppen elpusztításáról szól. A lelkiismeret szó elvesztette eredeti értelmét, és „az anya jogainak hangoztatása a női méltó­ság és az anyai hivatás megcsúfolása”. Arról viszont nem szól sem törvény, sem bírálat, hogy mi lesz a méltatlan sorsra ítélt, a szeretet és gondoskodás nélküli világra kárhoztatott aprószentekkel. Niedzielsky Katalin Ha hó nincs, a dér is jó... FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Éjféli mise misztériumjátékkal Még mindig vitatott születésnap Az éjféli misét Gyenes Mihály főapát betegsége miatt a fiatal Molnár György atya celebrálta fotó: kovács Erzsébet Nincs még egy olyan népszerű egyházi esemény, mint a kará­csony. A különböző művészeti ágak alkotóinak semmi sem nyújtott annyi motívumot, ih­letet, mint Jézus születése, il­letve az azt megelőző vagy követő események. Pedig a dokumentumok, amelyekben e tényekre vonatkozó ismere­teink nyugszanak, igen szeré­nyek. Azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor született Jézus. A dátum meghatározása még mindig feltételezések függvé­nye. Jézus születése mai idő­számításunk kiindulópontja. Ezt egy szkíta szerzetesnek, Dionysius Exiguusnak kö­szönhetjük, aki Rómában élt a 6. században. Egy elég nagy­vonalú számítás alapján abból indult ki, hogy Keresztelő Szent János Tiberius uralko­dásának 15. évében kezdett prédikálni, Jézus pedig a kö­vetkező évben lépett nyilvá­nosság elé, amikor mintegy harminc éves volt (Lukács sze­rint). Innen már csak vissza­számolta az eltelt időt. A történészek azért ennél alaposabbak, és az igen szigo­rú ókori római adminisztráció a számításokhoz nyújt is ada­tokat. Az tény, hogy Heródes i.e. 4-ben halt meg, s az a nép- számlálás, amely miatt Máriá­nak és Józsefnek Betlehembe kellett mennie, valószínűleg Kr. e. 8-ban volt. Azt mond­hatjuk tehát hogy Jézus idő­számításunk kezdete előtt 8 és 4 között született, valószínű­leg 6-ban vagy 7-ben. A születés napja is vitatott. Alexandriai Kelemen a 3. szá­zadban április 19-ét tartotta helyesnek; volt, aki május 29- ét, mások március 28-át java­solták. Keleten hosszú ideig január 6-át fogadták el. Végül a téli napforduló időpontjára, a „legyőzhetetlen Napisten” (Folytatás a 3. oldalon ) Már csak 2 nap! December 30-án 14 órakor lezárul éves nyereményakciónk. Azok a kedves vásárlók, akik a jelzett időpontig 10 ezer forint felett vásárolnak vagy a vásárlási törzskártyán lévő összeget vásárlással kiegészítik, még részt vehetnek december 30-án 18 órakor a Jókai Színházban tartandó nyereménysorsoláson. Áruházunkban tovább tart a kamatmentes áru- vásárlási akció Philips-Whirlpool mosógépekre és mikrohullámú készülékekre. Vásárlási feltételek: 50 százalék előleg, 4 havi részletvállalás, a hátramaradó összegre 7 százalék kezelési költség. Nálunk év végén is nagy készletből vásárolhat. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! ELEKTROHÁZ, Békéscsaba, Baross út 10. Év végi nyitva tartás: december 28-án és 29-én 9—19 óráig, december 30-án 9—14 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents