Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24-27 / 303. szám

IpÉS MEGYEI HÍRUP­KARÁCSONY 1992. december 24-27., csütörtök-vasárnap Mennyből az angyal peter Erzsébet pa­saréti háza némi csalódást okozott. Se nem nagy, se nem kacsalábon forgó, kívül­ről inkább olyan átlag budai kislakás, de ami benne van!... No nem drágakő, meg szín­arany, hanem valami olyan pu­ha melegség, amit csak az tud maga köré varázsolni, aki iga­zán szereti az életet, az embe­reket. Csodaszép függönyök, drapériák, szőnyegek, az em­bernek kedve támadna leheve- redni rájuk... De félre a pajzán gondolatokkal, bár a ház lakó­jától ez sem áll távol, ám erről majd később. Erzsébet asszony tulajdon­képpen háronj helyen éli az éle­tét. Itt a pasaréti házban, Ameri­kában, közelebbről a floridai Miami-Beachben és New York- ban. Ez utóbbi két lakása — mint Peterdi Pál, a jeles humo­rista és dr. Lőkös Zoltán, a Va­sárnapi Hírek főszerkesztője, Erzsébet asszony jó ismerősei, egyikük alapítványának zsűri­tagja, másikuk a kuratóriumé— elmondták — hasonló a buda­pestihez, csak hát a floridai nap­fény és a tenger az más díszlet. Egyelőre azonban itt vagyunk. — Szerencséje, hogy itt ta­lált — mondja jellegzetes bú­gó hangján — ha egy nappal később keres, már a tengerpar­ton napozok. —Hogyan...? — Hogyan, hát meztelenül, ahogy szoktam. — Bocsánat, nem erre gon­doltam, azt akartam kérdezni, hogyan érzi magát? — Jól, mint mindig, bár most egy kicsit szomorú va­gyok. —Miért? Mi történt? — Tudja, egyik babonám, hogy mielőtt elutazom Miami- Beachből, mindig megcsóko­lom a jachtomat, amit szegény Henry férjemtől kaptam. Ez az ő halála óta ott áll a kikötőben és most is illően elköszöntem Anyám szigorú volt hozzám, a tanulás mellett naponta több órát kellett hímeznem a kelen­gyéimet. A gyönyörű Kolozs­várott jártam iskolába, spor­toltam, úsztam, teniszeztem, de sokáig nem tudtam eldönte­ni, melyiket is csináljam. Az­tán szerelmes lettem a tenisz­trénerbe és eldőlt a dolog. —O lett az első férje? — Ó, dehogy. Egy napon meglátott a teniszpályán Sucu, román herceg és ahogy mond­ják, meglátnia és megszeretnie egyetlen pillanat műve volt. 17 évesen elvett feleségül és mondhatom, fejedelmi körökbe kerültem. Onassissal és hason­lókkal voltam egy társaságban, Sucu mindenre megtanított, ami ilyen körökben illett. O volt olyan tapintatos ember, hogy időben meg is halt... No de félre a tréfával. Ezután új világ tárult fel előttem. Budapestre kerül­tem, ahol voltam mixemő egy bárban és mert nyelveket be­széltem, no meg butácska sem voltam, az IBUSZ irodaveztője lettem Bécsben. Emlékszem, egy amerikai milliomosmak megtetszett Budán egy várbeli palota erkélye, el akartam adni neki, hű, mek­kora botrány lett belőle! Má­sodik férjem ügyvéd volt, ugyanakkor gyerekkori ba­rátom, mert ar­ra azért vigyáz­tam, hogy ide­genhez soha ne menjek férj­hez. Tőle ha­mar elváltam, azután újra összeházasod­tunk. Kérdez­ték is, miért mentem hozzá másodszor? Azt mondtam, azért, mert ez olyan rossz házas­ság volt, hogy kevés volt tőle egyszer elválni... leszek, megbosszulom, és jól... rúgom ezért a tapintat­lanságáért. * Mielőtt bárki követ vetne rá, jó tudni, hogy ezek a megjegyzé­sei sajátos humorából fakad­nak. Henry iránti érzelmei ma is igen mélyek. Minden évben megemlékezik születésnapjá­ról és házassági évfordulójuk­ról. Az előbbi Miami-Beach­ben az utóbbi Budapesten van, már csak azért is, mert itthon volt az esküvőjük. Saját költ­ségén hívja meg Floridába azokat a magyar művészeket, akik az ottani magyarokkal és hivatalos emberekkel adnak színvonalas műsort. A humort itt sem nélkülözik, alapelv, hogy mindenkinek produkál­nia kell magát. Miami-Beach polgármestere szaval, a seriff táncol, a pap énekel. (Erzsébet asszony tekintélyét jelzi, hogy tavaly — a két ország barátsá­gának erősítéséért—megkap­ta nagy Miami megye Jószol­gálati, az idén pedig Tisztelet­beli nagyköveti címét.) * — Fanyar humorral tud szólni a szerelméről. Emögé Erzsébet-díjat. Melyikre em­lékszik a legszívesebben? — Mindig az utolsóra. Per­sze nem felejtem el a többit sem. Gyönyörű volt az első, 1987-ben, a Pesti Vigadóban, ’88-ban és ’89-ben a Fővárosi Operettszínházban, egy évre rá Szegeden, a két utóbbi díjki­osztó gálaest pedig az Opera­házban. Mint az alapító okirat előírja, valamennyi színvona­las gálaműsor keretében zaj­lott november 18-án, és két­órás műsorban sugározta a te­levízió. # A díjazottak száma már több tucatra tehető, hiszen évente 12-13-14 kategóriában adják át azoknak, akiket a szakértő zsűri jelöltjei közül a közönség választ szavazatai­val. így kapta Péchy Blanka, Turay ída, Lukács Margit, Gá­bor Miklós, Lőrincze Lajos, Vogel Erik, a különösen meg­tisztelő életműdíjat. Az idei díjazottak pedig Psota Irén, Eszenyi Enikő, Rudolf Péter, Esztergályos Cecília, Zemplé­ni Mária, Kováts Kolos, Zen- the Ferenc, Mensáros László, Antal Imre és Gyurkovits Ti­„Meggyőződésem, hogy jót alkottam, ebben hiszek” ...a harmadik házasság, az volt az igazi nagy szerelem Henry Speterrel, akivel másodunokatestvérek voltunk. O üzletember volt, és nem szegény. Az esküvő után megkérdezte tólem, hová szeretnék menni, mit akarok látni a nászúton? Sok-sok plafont, drága Henry, mond­tam vágyakozva... Szóval ő egy csodálatos ember volt, hős, hogy elvett, és angyal, hogy kibírt engem. Úgy mutatott be, itt van a mennyből az angyalom, vagy úgy, hogy íme, Erdély boszorkánya. „Valamennyi díjátadás színvonalas gálaműsor keretében zajlott, amelyeket kétórás műsorban sugárzott a televízió” tőle, mielőtt a nyár végén Ma­gyarországra indultam. Aztán jött az Andrew hurrikán, ami nagy pusztítást okozott a flori­dai partokon, de az én hajómat megvédte a csókom. Semmi baja nem esett. A gonosz em­berektől azonban nem tudta megvédeni, betörők jártak benne, és most úgy érzem, megbecstelenítették. Ezért va­gyok szomorú. — Akkor beszéljünk vidá­mabb dolgokról. Először me­séljen olvasóinknak egy kicsit az életéről. — Erdélyben születtem, polgári családból származom. — Ó is tapintatos ember volt? — Nem, ő egy nagy tapin­tatlanságot követett el. Az egyik reggel elment dolgozni, néhány óra múlva telefonál­tak, hogy az íróasztal mellett meghalt. Ennek már nyolc éve. Házasságunk alatt sokat tréfálkoztunk, ugrattuk egy­mást, de ezt a hülye viccet soha nem bocsátom meg ne­ki... Ha a mennyországban van akkor Szent Péterrel, ha a pokolban, akkor Luciferrel paktál, hogy én minél később érjek oda, mert tudja, ha ott rejti elvesztése fölötti szomo­rúságát? — Én a szerelmet a legna­gyobb dolognak tartom, amit ápolni, művelni kell. A szere­lem olyan, mint egy gyönyörű selyem, akármilyen finom is, ha összehajtják és szekrénybe dugják, szétmállik. Ha ruha lesz belőle és hordják, örökre megmarad a szépsége. És nem kell hozzá mindig jegygyűrű... Ért engem, ugye? — Azt hiszem igen, de most beszéljünk a másik nagy sze­relméről, a művészetről, illet­ve a színházról. — Boldogan. Életemben igazán minden megadatott ne­kem, de egyetlen dolog nem, nincs gyerekem. Azzá fogad­tam tehát a művészetet, a mű­vészeket, akiket édes gyerme­keimként szeretek. Magyaror­szágon nagy társasági életet éltünk. Jó barátságban voltam földimmel, Tamási Aranká­val, Turay Idával, Kellér De­zsővel, Keleti Mártonnal, Fé­nyes Szabolccsal és másokkal összejártunk, ilyenkor én főz­tem, ők pedig mindig valami kedves történetet adtak elő. ★ Nem ma kezdődött tehát a mű­vészetek iránti vonzalma, mint ahogyan egyesek igye­keznek ezt beállítani az Erzsé- bet-díj ürügyén. A minta egyébként az Oscar-díj volt, amelynek népszerűségét ma már senki nem vitatja. Mind­kettő célja ugyanaz, elismerni, honorálni a kiemelkedő művé­szi produkciót — az utóbbi esetben saját zsebből. —Az idén hatodik alkalommal adták át az Ön által alapított bor. A díj összege személyen­ként a kamatok révén 150 ezer forint és 950 dollár, amelynek kifizetését a Pénzügyminisz­térium a jövőben is garantálja. * — Nem szegte kedvét a sok értetlenség, gáncsoskodás, hi­szen volt benne része bőven? — Volt idő, amikor azt gon­doltam, még nemrégen is, hogy elviszem a díjat Ameri­kába. Ám meggyőződésem, hogy jót alkottam, ebben hi­szek, és nem hagyom abba. Olyan ez mint az életfa, bár­hová ültetik, egyszer kikel. Ezért is bővítettem ki a Silvá­nia-díjjal, amellyel a határon túli magyar művészeket jutal­mazzák. Elsőként erdélyi, az­tán szlovákiai, most pedig kárpátaljai magyar mű­vész kapta ezt a díjat. Azt azért még el­mondom, a díj alapításánál az vezetett, hogy legyen valaki, aki elismeri ennek a csodá­latosan tehet­séges magyar népnek az ér­demeit, mert tudja meg, amit ez a nép a kultúrában, a tudományban és a sportban produkál, az a lélekszámához képest világcsúcs. És ha vala­kinek módjában áll ezt hirdet­ni, elismerni, az tegye meg. Ezért alapítottam a díjat, nem másért. Kis szünetet tart, s aztán megkérdezi: — Remélem, mindenki érti? — Remélem igen, és köszö­nöm a beszélgetést az olvasók nevében. Ha nem zavarom,fel­hívom Miami-Beachben, hogy az interjút beolvassam. — Dehogy zavar — vált új­ra pajkosra —, akár az ágyban is hívhat, addig majd abba­hagyjuk. — No de Erzsébet asz- szonyl... — Mit csodálkozik! Ha ugyanis magyar idő szerint dél­tájban hív, még az ágyban talál, de ha nem erre gondolt, jegyez­ze meg, ha valamit nem hasz­nálnak, az tönkremegy. Mint a selyem a szekrényben. Egyéb­ként azt mondják az orvosok, a szervezetnek a normális adre­nalintermeléshez szüksége van a szerelemre. Élő tanú vagyok rá, és vállalom is. * Pár nap múlva hívtam Miami- Beachben. Végighallgatta az interjút, azután megszólalt: — Ebben benne van az egész életem, szebb mint egy nekrológ, most már akár meg is halhatnék — mondta, s hir­telen nem tudtam hová tenni a dolgot. Azután kiderült, csak a humoránál van. — Igen, akár meghalhatnék, de ne számol­jon vele, azt mondom magá­nak is, amit a Friderikusznak, úgyis túlélem... Végül komolyra váltott. — írja le kérem, hogy minden Békés megyeinek gyönyörű­séges karácsonyt és nagyon boldog új évet kívánok! —Köszönjük, viszont! Seleszt Ferenc „A művészetet, a művészeket édes gyermekeimként szeretem.’ díjátadón Esztergályos Cecíliával a

Next

/
Thumbnails
Contents