Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24-27 / 303. szám

KARÁCSONY „Aki a nemzeti ereklyét készítő mesterek nyomdokaiba lép, az igényesen dolgozzon vagy sehogy” 1992. december 24-27., csütörtök-vasárnap Ab 2-4° A szent koronát vizsgálta a gyulai aranyműves ki nem végzett aranyműves szakmai vizsgálatot.) Sokáig úgy tűnt, ezután sem fog. Csö­mör Lajos egy esztendei vára­kozás után azonban megismé­telte kérését. Ekkor csoda tör­tént: egyszeri vizsgálatot en­gedélyeztek neki. Ebből ké­sőbb három hónapig tartó — Ha jól tüdőm, a művé­szettörténészek megállapítása szerint a magyar szent koroná­nak csak egyes részei Szent István korabeliek. — A mi elemzéseink viszont azt igazolták, hogy az egész ko­rona államalapító királyunk idejében készült. A mai Kárpát­medencében már a VII-VIII. században használatosak voltak azok a szerszámok és ismertek voltak olyan aranyműves-tech­nológiák, amelyekkel a koronát el lehetett készíteni. Emellett a részletek elemzésekor is bi­zonyságot nyertünk arról, hogy a korona első királyunk idejéből való. Ugyanakkor tény, hogy nemzeti ereklyénk magán viseli viharos történelmünk nyomát. Ki hinné, hogy január 6-án lesz immár tizenöt éve annak, hogy az Amerikai Egyesült Álla­mok kormányának megbízá­sából Cyrus Vance akkori külügyminiszter ünnepélyes keretek között visszaadta a magyar népnek a szent koronát és a koronázási jelvényeket. Az 1945-ben elhurcolt, majd átmenetileg amerikai tulaj­donba került nemzeti ereklyék „hazatérése” nagy eseménye volt az akkori Magyarország­nak. Nem csak az újbóli — és remélhetőleg végleges — ma­gyar birtokbavétel miatt, ha­nem mert ezzel lehetőség nyílt e páratlan nemzeti ereklye szakmai értékelésére is. A szent koronához ugyanis 1945-ös elhurcolása óta sem amerikai, sem magyar kutatók nem férhettek hozzá. Nem csoda hát, ha művészettörté­nészeink azonnal „górcső” alá vették. Alig telt el két eszten­dő, és máris kezébe vehette az érdeklődő közönség a magyar koronázási jelvényekről írott könyvet. Ebben a szerzők mű­vészettörténeti szempontból elemezték az értékes ereklyé­ket. A korona eredetére vonat­kozó megállapításuk — mi­szerint a királyi dísz két rész­ből áll, a keresztpántja önálló korona, illetve a keleti egyhá­zakban használatos csillagnak nevezett tárgy volt, továbbá, hogy az egyes részek két különböző történelmi korból származnak — megmozgatták a nem szakmabeliek fantáziá­ját is. Vitatható persze, hogy ki számít valójában szakmabeli­nek és ki nem? Ez a fő kérdés, mert egy aranyműves, bizo­nyos Csömör Lajos, aki az idő tájt éppen munkanélküli volt, úgy gondolta, nemcsak a mű­vészettörténészeknek lehet mondanivalójuk Szent István koronájáról. Mondani sem kell, lett nagy ribillió az or­szágban, de Csömör Lajost ez nem igen zavarta. Ehelyett le­Fent: Keresztpánt — önmagában nem használható tárgy Lent: A kereszt metszete velet írt az akkori kultuszmi­niszternek. Ebben azt kérte, tekinthessék meg a koronát és végezhessenek rajta elemzé­seket aranyműves szemmel. (Különös, de a magyar szent koronán Ferenc József óta sen­elemzés lett egy aranyműves csapat élén. Mert amíg a kére­lem a hivatalban feküdt, Csö­mör nem tétlenkedett, arany­művesekből csapatot szedett össze, amelybe műszakiak is „befértek”, akik előzetes ma­a koronát el lehetett készíteni. Emellett persze sok részlet- kérdésre is kíváncsiak vol­tunk, hogy csak egyet említsek ezek közül: mikor és mitől, milyen erő hatására ferdült el a kereszt a korona tetején? Három hónapon át elemezték a koronát (A kép bal oldalán az interjúalany: Veér Magdolna aranyműves) Az egész korona államalapító István királyunk idejében készült — állítják az aranyművesek tematikai számításokkal ké­szültek a nagy feladatra. Nos ennek a csapatnak egyik tagja, Veér Magdolna (lánykori nevén: Poór Mag­dolna), a gyulai Aranyforrás ékszerüzlet tulajdonosa itt él a megyében. Csömör Lajos a koronavizs­gálatról később könyvet írt. Ennek egy példányát ezzel de­dikálta Veér Magdolnának: „a koronavizsgáló csoport jósze­mű tagjának, szeretettel és tisztelettel”. — Tényleg olyan jószemű volt? — tettük fel a kérdést a fiatalasszonynak. • — Megszállottak voltunk. Gondoljon bele, huszonöt éve­sen azt mondják az embernek: gyere, kezedbe veheted a ko­ronát. Van aranyműves vagy művészettörténész, akinek egy egész élet alatt nem adatik meg ez a lehetőség. Fiatalok voltunk és lelkesek. Bújtuk a szakirodalmat, felfrissítettük a tanultakat, megkerestünk idős mestereket, hogy ne tudatlanul üljünk a vizsgálathoz. — Mégis, hogy láttak mun­kához? Ha belegondolok, hogy manapság példátlanul erős őrizet mellett lehet csak megtekinteni a koronát, hát nem lehetett könnyű. — Először is felszerel­keztünk mikrométerrel, toló­mércével és szemfenékvizsgá- lóval, ez utóbbival azért, mert segítségével a rejtett zugokba is be lehetett látni. Erős őrizet akkor is volt, de az csak kez­detben zavart bennünket. Összesen három hónapig ele­meztük a koronát, hétfőnként öt-hat óra hosszát. — Milyen hipotézissel, fel- tételezéssel láttak munkához? — Nekünk nem voltak hi­potéziseink. Bennünket az ér­dekelt, mikor volt olyan arany­műves-technika, amellyel ezt keletkezett. A törések pereme­in húzódó sorják alakjából, a pánton lévő apostolképek tö­résvonalainak elhelyezkedé­séből és a kereszt dőléséből csoportunk mérnök tagja, Gyergyai Csaba matematikai számításokkal egyértelműen bebizonyította, hogy a koronát bal felső része felől olyan nyo­más érte, hogy attól a kupola berogyott, a kereszt pedig el­ferdült. A történelem ezt a fel­tevést is igazolja. Amikor 1439-ben meghalt Albert ki­rály, a várandós özvegy, hogy leendő gyermekének, a későb­bi V. Lászlónak biztosítsa a trónt, a koronát udvarhölgyé­vel, Kottanner Jánosnéval Vi- segrádról ellopatta. Az így megszerzett koronát Székes- fehérváron tették a három hó­napos csecsemő fejére. Ami­kor onnan tovább utaztak Győrbe, az udvarhölgy a koro­nát a kis László bölcsőjébe rej­tette kendőbe bugyoláltan, szalma közé és ráfektette a másfél—négy kilós csecse­mőt. Mérnök kollégánk szá­mítása szerint a ládabölcső sarkába tett koronát ekkor érte az a nyomás, amely többek között a kereszt elferdülésé- hez vezetett. — Látta azóta a Nemzeti Múzeum golyóálló üvege alatt őrzött koronát? — Nem, és ha a körülmé­nyek nem kényszerítenek rá, nem is akarom újra megnézni. Azt szeretném, ha úgy marad­na meg bennem, ahogy közel­ről láttam, a részleteivel együtt. — Akkor az egész történet egy emlék-marad csupán? — Több annál. Először is egy talán soha meg nem ismé­telhető nagy lehetőség és él­mény. Máig ható tudat, hogy talán valami keveset én is hoz­zátehettem a magyar történe­lem vitatott pontjainak tisztá­zásához. Végül alázatra taní­tott, a szakma iránti alázatra. Arra, hogy aki a Szent István koronáját készítő mesterek nyomdokaiba lép, az vagy igé­nyesen dolgozzon, vagy se­hogy. Tekintetem az ékszerüzlet falán lévő színes felvételre esik. Közepén a korona, kör­ben az aranyművesek csapata. Magda asszony elkapja tekin­tetemet. Csendesen megjegy­zi: igaza van, emlék is... Árpási Zoltán Csak a legutóbbi beavatkozá­sok egyikét említem: Ferenc Jó­zsefet úgy tudták megkoronáz­ni, hogy előtte a „szétesett” ko­ronát meg kellett cinezni. Csak­hogy a cinezés igen durva be­avatkozás, mert a cin amalgá­mot képez az arannyal és idővel szitává teszi azt. — Említette a korona csú­csán lévő keresztet. A történé­szek állítása szerint a kereszt 1307-ben ferdült el, amikor Ottó bajor herceg a lemondott Vencel László cseh királytól átvett koronát hazahoztában útközben leejtette a lóról. — Megtörtént esetről van szó, de a koronát egy esztergált csobolyóban szállították, s ki­zártnak tekinthető, hogy esés­kor abban annyira megsérül­jön, hogy a keresztje elferdül­jön és kupolája teljesen össze­rogyjon. Márpedig a súlyo­sabb sérülést a kupola szen­vedte, hiszen a keresztpánton öt nyílt törés és egy repedés

Next

/
Thumbnails
Contents