Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-23 / 302. szám

iKÉKÉS MEGYEIHÍRLAP­KÖRKÉP 1992. december 23., szerda o Bemutatkoztak az iskolák Szeghalmon az elmúlt hét vé­gén került sor a lassan már hagyományosnak mondható rendezvényekre a művelődési házban, amikor is a város két általános iskolájának tanulói adtak nagy sikerű ünnepi be­mutató műsort a szépszámú ér­deklődőnek. Karácsonyi koncert Szeghalmon hétfőn este tartotta karácsonyi koncertjét a műve­lődési házban, zsúfolt nézőtér előtt a helyi gyermek és ifjúsági fúvószenekar. A műsor első fe­lében a kicsik, a gyermekzene­kar szerepelt, majd a szünet után az ifjúságiak következtek. Mű­sorukban a komolyzenei dara­bokon kívül népszerű melódiák is felcsendültek, melyek csak fokozták a sikert. Mindkét együttes vezetője Kiss Tamás karnagy, akit a program végén tanítványai virággal köszöntöt­tek. Helyi adó Keresztáron Sarkadkeresztúron a közel­múltban megtartott közmeg­hallgatáson a község önkor­mányzata bejelentette, hogy 1993-tól a pénzügyi nehézsé­gek miatt kénytelenek lesznek bevezetni a kommunális adót. A helyi adóról szóló rendeletet a ma délutáni testületi ülésen tárgyalják meg, illetve fogad­ják el a képviselők. Nem történt baleset Tegnap a Szarvasról Békéscsa­bára közlekedők—alig a várost elhagyva — egy Shell-tartály- kocsit láthattak az út mellett féloldalra dőlve. A szokatlan helyzetet nem ütközés okozta, hanem a tehergépkocsi a ka­nyarban az útpadkán meg­csúszva kötött ki az árokban, ahol oldalára billent. Sérülés nem történt, az üzemanyag le­fejtése után kivontatták a gép­kocsit tehetetlen rabságából. Halált okozó lakóháztűz Békésen tűz keletkezett tegnap a déli órákban Cs. A.-né 90éves, egyedül élő asszony házában, melynek következtében a sze­rencsétlenül járt idős nő meg­halt. A tüzet a kályhából kiesett parázs okozta, amitől meggyul­ladt az elhunyt ruhája. Az anya­gi kár jelentéktelen. r — — — — — —— —i 1 A NESTLÉ Hungária Kft. pályázatot hirdet utazó ügynöki munkakör I betöltésére. I ' Az állás betöltésének feltétele ■ I középfokú végzettség és I békési vagy Békés környéki I , lakás. ■ Szeretnénk, ha élelmiszer- I kereskedelemben jártas, I fiatal, ambiciózus, I gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkezők I jelentkeznének. I A pályázatokat önéletrajzzal I I ellátva január 10-éig lehet I benyújtani a NESTLÉ Hungária Kft. humánpolitikai ■ j osztályára. Cím: 3901 Szerencs, I Rákóczi út 122. | Egy javaslat „gyenge pontjai” (Folytatás az 1. oldalról) sára. Ezután a Tisztelt Ház folytatta az Útalapról szóló 1992-es törvény módosításá­hoz benyújtott törvényjavaslat általános vitáját, majd lezárta a társadalombiztosítás pénz­ügyi alapjairól és azok jövő évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitá­ját. A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rend­szeréről szóló törvényjavaslat határozathozatala előtt Mor- vay István belügyminiszté­riumi államtitkár elmondta, a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy az önkormányzatok a beruházáshoz a támogatási igénybejelentést csak egy al­kalommal nyújtsák be, mivel a döntés a beruházás teljes időszakára vonatkozik. Az Országgyűlés kedden este határozott Szűrös Mátyás (MSZP) mentelmi ügyében. A képviselők 54,2 százaléka sza­vazott a guruló dollárok ügyé­ben gyanúsítottként szereplő politikus mentelmi jogának megvonása mellett, a többiek ellenezték ezt, illetőleg tartóz­kodtak. Mivel kétharmados szótöbbséget igénylő kérdés­ről van szó, a^ Országgyűlés alelnöke továbbra is élvezi a képviselőket megillető men­telmi jogot. Szabad György házelnök az Országgyűlés keddi plenáris ülésének berekesztése előtt, este 9 órakor bejelentette: el­nöki jogkörénél fogva elha­lasztja a T. Ház szerdára terve­zett plenáris tanácskozását és az ülést december 27-én, va­sárnap 14 órára összehívja. E kérdésben a Házbizottság ülé­sén nem született konszenzu­sos megállapodás, s a házel­nök bejelentésekor Szájer Jó­zsef (Fidesz) vitatta Szabad György jogát az elfogadott ülésnap megváltoztatására. (MTI) Két kérdés, két Gergátz-válasz Békéscsaba képviselője, Sarkadiné Lukovics Éva (SZDSZ) a föld­művelésügyi és a privatizációért felelős tárca nélküli miniszterek­hez interpellált. A Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat átszervezése során mintegy ötszáz dolgozó munkaviszo­nyát mondták föl, közülük hatvanan október 27-én levelet írtak a két interpellált miniszterhez. Azt sérelmezték, hogy a korábbi években kapott ingyenes vagyonjegyüket a felmondással egyide­jűleg a vállalat nem mindenkitől vásárolta vissza a kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően. A levelekre a mai napig nem érkezett válasz. Miért nem méltatták válaszra a békésieket és miért nem kapták meg az őket megillető pénzt? — kérdezte a képviselőnő. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter elismerte, hogy hi­báztak a válasz elmaradásával, ami abból adódott, hogy a GMV- nél az Állami Vagyonügynökség vizsgálatot folytat, s ennek ered­ményét várták. Intézkedés azonban történt: az ÁVU ad százmillió forint hitelt a GMV-nek, amiből visszavásárolhatok a vagyonje­gyek. Ezt a közeli napokban megkezdik és 1993 január közepére biztosan befejezik. Pelcsinszki Boleszláv (SZDSZ) szeghalmi képviselő kérdését távollétében frakciótársa, Futaki Géza olvasta fel a pestisjárvány miatti piaci zavar tárgyában. A Gyulai Húskombinát nem bonyo­líthat le exportot, ezért itt a sertésfelvásárlási ár 80 Ft/kg alá süllyedt, máshová pedig a tilalom miatt nem adhatják el a békési gazdák a disznókat. Kiegészítik-e a felvásárlási árakat az export- tilalom idejére visszamenőleges hatállyal is a termelők számára? A konkrét anyagi kiesés mintegy 200 millió forint. Az eddig árkiegészítés korántsem oldja meg a gondokat. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter visszautasította a „sertéspestis-járvány” kifejezést, hiszen három településen ser- téspestises megbetegedést állapítottak meg, és ez nem ugyanaz. („Oltári különbség, uram!”) Részletesen ismertette az állategész­ségügyi szolgálat kifogástalan ténykedéseit, a brüsszeli kedvező döntést, a kormány jelentős pénzügyi ráfordításait. A Pelcsinszki Boleszláv által feltett kérdésre azonban nem válaszolt a miniszter. S.Á. Zálog a régió megváltására (Folytatás az I. oldalról) érkezett, ebből 19 megyénk­ből és ez eldöntötte, a székhely (Békéscsaba, Szeged) kérdé­sét. Dr. Simon Imre arról tájé­koztatta lapunkat, hogy a Csongrád, Hajdú-Bihar, Bács- Kiskun, Jász-Nagykun-Szol- nok megyei jelentkezések mellett ide kíván csatlakozni a 42 tagú bihari települések szö­vetsége is. Az állam a privati­zációs bevételekből támogatja a regionális társaságokat, így a további csatlakozókkal az alaptőke elérheti az 1-2 milli­árd forintot. Tegnap 25 település képvi­seletében írták alá a szándék- nyilatkozatot és öten jelezték, csatlakozni kívánnak. Mint a társaság székhelyének otthont adó megyei jogú város alpol­gármestere, Molnár György megfogalmazta, Békés megye és a térség megváltására, fel- emelkedésére megszületett a társaság. Szőke Mindannyiunk ünnepe December 23-án délután 15 óra 30 perckor Békéscsabán a Városháza elé vár mindenkit a békéscsabai családsegítő .szol­gálat és a rendezők. Minden­kit, aki a szeretet melegét sze­retné érezni a mindenki kará­csonyfájánál. A szervezők csak a szpon­zorok segítségével (50 ezer fo­rintot a városi önkormányzat adott, 120 ezer a családsegítők közbenjárására gyűlt össze) valósíthatják meg a nemes programot. Tizenhét cég, kft., betéti társaság nyújott anyagi és egyéb segítséget. Többek között egy hosszú távú jóté­konysági program keretében a Fiume Hotel most 300 darab bejglivel járul a kellemes han­gulathoz. A karácsonyi vásárjáték nyertesei A december 28-ai Colors Co- op-matinén történt sorsolás után a következő olvasóink ve­hetik át nyereményüket szer­kesztőségünkben (Békéscsa­ba, Munkácsy u. 4.) december 28-án, hétfőn 14 óráig. Slender you bérletet nyer­tek: Dudás Magdolna (Békés, Ady u. 7/A IV/11.), Balogh István (Murony, Szarvasi út 8.), Váczi Mihály (Békéscsa­ba, Andrássy út 61.), Hakó Ist­ván (Békés, Csap u. 20.). 5000 forintos váráslási utalvány: Váriné (Békés, Zrínyi út 27.). 2000 forintos vásárlási utal­vány: Nagy Krisztina (Tarhos, Kossuth u. 27.). 1000forintos vásárlási utalvány: Fazekas Ernő (Békéscsaba, Asztalos u. 58/1). Szabadidőruhái özv. Szűcs Gyuláné (Mezőberény, Liget tér 7.), Mucsi Sándomé (Békés, Raktár sor 9.), Her- czeg Zoltánné (Békéscsaba, Puskin u. 16.). Philips music center hangsugárzókkal: Ilyés István (Békéscsaba, Deák u. 11.). Rádiós óra: Baukó Györgyné (Békés, Gorkij u. 4.). Kávéfőző: Zsidek Péter (Hódmezővásárhely, 12/G V/4). Három darab videoka­zetta: Streit Jánosné (Békés­csaba, Aulich u. 3.). Meglepetés a Fidesztól A Fidesz helyi csoportjainál már évek óta hagyomány Tél­apó-estek, -délutánok szerve­zése, az idén azonban a párt országos szervezete négymil­lió forintot szánt arra, hogy az ország minden megyéjében legalább egy helyen legyen egy nagyszabású Fidesz-kará- csony. így került megrende­zésre Békéscsabán, a megyei művelődési központban teg­nap délután két órától — a Családsegítő Központtal és a városi szociális irodával közö­sen — egy fenyőünnepély, ahova háromnál több gyerme­ket nevelő nagycsaládok tag­jait hívták meg. Összesen 218 gyermeket várt ajándékcso­mag a felállított fenyőfa alatt, benne a csokoládén, szalon­cukron — no és az elmaradha­tatlan „fideszes narancson” kívül — még egy magnókazet­ta is lapult. (A rengeteg cso­mag összeállítását és a hatal­mas fa feldíszítését a középis­kolás szövetség tagjai végez­ték.) A műsort a Nyulambulam békéscsabai együttes nyitotta, majd Deutsch Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő kö­szöntötte a gyerekeket és szüleiket hagyományteremtő akciójuk alkalmából. A szünet után a Jókai Színház művészei (Horváth Margit, Mészáros Mihály és Molnár László) sze­reztek vidám perceket a kö­zönségnek, és az ajándék­átadás kellemes kötelességé­nek is ők tettek eleget. (Lenthár) „...AMIBEN KITŰ­NŐNEK AKARSZ LÁTSZANI, ABBAN IGYEKEZZÉL KI­TŰNŐVÉ IS LEN­NI.” (Xenophón) Székelyhídi-kiállítás Gyulán Tár(lat)va-nyitva a könyvesház Már megint a Püski Könyves­ház... Nem megrovó, sokkal inkább elismerő hangsúly illik e mondathoz. A hétfőn „hely­színi szemlét” tartó Banner Zoltán művészettörténész nyi­totta meg tegnap Székelyhídi Attila gyulai festőművész könyvesházi tárlatát. A meg­nyitó — a terveknek megfele­lően — „zajosra” sikerült. Színművészek és zenészek ringatták a hallgatóságot a ki­állítás hangulatába. — Nem kockázatos egy könyves kávéházba vagy kávés könyvesházba kilépni a művé­szet szentélyéből? — kér­deztük Székelyhídi Attilától. — Valóban felmerülhetnek ilyen aggályok — válaszolta. — A könyvekhez mindenkép­pen kapcsolódik a kiállítás, a bevezető műsor sem idegen tőlük. Kétségtelenül mindez újszerűén hat. — Ez a kiállítás mintha egy tudatos lépés lenne a közönség felé. — Munkáim összessége nem tartalmaz szélsőségeket. Szellemiségben talán rendel­kezem azokkal az összekötő, s nem kizáró lehetőségekkel, amelyek közelebb vihetnek a közönséghez. A kiállított ké­pek az elmúlt két év munkái. A gyergyószárhegyi művészte­lepen, a Dunántúlon készült akvarellek, gyulai vázlatok és élmények szerepelnek a 25 ké­pen. A könyvesházban — amely lassan Gyula egyik kulturális fókuszpontja lesz — január 15-éig tekinthető meg a kiállí­tás. — Következő programunk a december 24-ei játszóház. Aki úgy akarja letenni az aján­dékot a karácsonyfa alá, hogy -gyermeke csak a „végszóra” érkezzen haza, 14 és 18 óra között elhozhatja, elküldheti hozzánk — mondta Kapossy Gábor, a Három Ráció Bt. egyik tulajdonosa. K.A.J. Díjnyertes libamáj Mezőkovácsházán Különleges ünnepségre vol­tunk hivatalosak tegnap dél­előtt a Mezőkovácsházi Pan- nonliver Rt. központjába. Az 1992 őszére meghirdetett liba­tömőverseny első helyezettje vehette át a legjobb termelő­nek járó díjat, mégpedig egy Daihatsu személygépkocsit. Mint azt Szilvásy Ferenc, a baromfifeldolgozó vezérigaz­gatója elmondta, a versenyben valamennyi libatömő részt vett, aki augusztus 24. és de­cember 19-e között legalább 700 darab májazásra alkalmas libát adott le a társasághoz. Összesen 109 termelőnek érté­kelték az eredményét, mely szerint ebben a szezonban ha­talmas fölénnyel Galó Pál me- zőberényi termelő érte el az első helyezést. Szilvásy úr ér­dekességként említette, hogy 22 éves pályafutása során ilyen májeredménnyel még nem találkozott és a magyar rekord mellett feltételezhető, hogy nemzetközileg is a leg­nagyobb eredmény. Galó Pál termelőtől meg­tudtuk, hogy 6 éve foglalkozik libatöméssel és tapasztalata alapján állítja, hogy a libamáj értékét a tömés első három napjának minősége határozza meg. Külön hangsúlyt érde­mel, hogy a termelő teljesen egyedül végzi a munkát és ki­fejezetten saját nevelésű állo­mánnyal foglalkozik, eredete szerint francia májjellegű faj­tával. Tavaly októbere óta szállít Mezőkovácsházára és 660 forintos májátlaggal kez­dett. A legnagyobb máj 1,76 kg-os volt, a teljes átlaga pedig 96 dkg. Az első helyet és a vele járó személygépkocsit 706 da­rab libával, 836,83 forintos májprémiummal érte el. Az adatok szerint vitathatatlan hogy joggal. H.M. Sarokba szorítva Bácsivá tettek Emlékeznek még felnőtt olvasóim arra a pillanatra, amikor legelőször kapták meg a „néni” vagy „bácsi” titulust egy süldőlánytól vagy egy pelyhező állá kamasztól. Emlékez­nek? S ha igen, mit éreztek akkor? Tudom, ahány ember, annyi válasz: mindenki másképpen éli meg az idő múlását. Van, aki tudomást sem vesz róla, megmarad örökifjúnak. Másoknak ez kevésbé sikerül, hát különböző trükkökkel megpróbálják letagadni, elfedni éveik számát. Megint má­sok némi öniróniával szemlélik a folyamatot. „Öreg az országút vagy az, aki annak érzi magát” — mondják tettetett derűvel. Ha beszélgetés közben egy távol lévő személyre céloznak, akkor már epésebben fogalmaznak, megállapítván az illetőről, hogy egyáltalán nem öreg még, legfeljebb a keresztlevele sárga. Az egymás életkorán való ironizálásban — a kabaréjelenetek tanúsága szerint — különösen a nők jeleskednek, ámbár a férfiak „kapuzárásá­nak” bonyodalmait is hálás feladat színpadra állítani. Nem akarok dicsekedni a korommal, csak mint tényt írom ide: van egy velem teljesen azonos nevű, 18 éves fiam, annak meg egy 17 éves barátnője. A kislány mindkettőnk­nek küldött karácsonyi üdvözlőlapot. Hogy tudjuk, melyik kinek szól, az én nevem elé gyöngybetűkkel odaírta: id. Hát nem aranyos!? Lehet, hogy így válik egy (igazi) férfi végérvényesen bácsivá? Ménesi György

Next

/
Thumbnails
Contents