Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-02 / 284. szám

BŰNBE(L)ESÉS 1992. december 2., szerda Január 1-jétől: új rendelet a járművezetők képzéséről / Uj tesztlapok, szigorúbb számonkérés Oktatót és leendő' tanulót is érint, hogy január 1-jétől új rendelet rögzíti majd a közúti járművezetők képzésére, vizs­gáztatására és szakképesítésére vonatkozó szabályokat. A változtatás elkerülhetetlen volt, hiszen korábban megyén­ként mindössze 3—4 intézmény foglalkozott a képzéssel, napjainkban viszont — az egyéni vállalkozások létrejöttével — számuk megtöbbszörözó'dött. Szakmai oldalról pedig megjelent az az igény, hogy a járművezetőit szélesebb körű ismeretanyagot sajátítsanak el, olyat, amely felöleli a friss jogosítvánnyal rendelkező kezdők számára fontos közleke­dési szituációkat. Melyek a legfontosabb tud­nivalók az új jogszabállyal kapcsolatban? Mindenekelőtt: a képzés továbbra is csak en­gedéllyel történhet. Engedélyt kaphat, aki a szükséges szemé­lyi és tárgyi feltételekkel ren­delkezik, s azokat folyamato­san biztosítja. Munkáját az en­gedély kiadója rendszeresen ellenőrzi. Aki a szükséges fel­tételeket, előírásokat megsze­gi, attól az engedélyt vissza­vonják. A képzésre vonatkozó engedély birtokában is csak az dolgozhat szakoktatóként, aki a szakoktatói névjegyzékben szerepel. A járművezetésre je­lentkező tanulók számára ga­rancia, hogy mindazokat törlik a szakoktatói névjegyzékből, akiknek tevékenységével szemben súlyos szakmai vagy etikai kifogások merülnek fel. A képzést változatlanul a tanfolyamon kapják a jelent­kezők. Az eddigiekhez képest változás, hogy a teljes képzést átfogó írásos tájékoztatót kell kapniuk a vállalkozás feltéte­leiről. Az új jogszabály tehát kiemelten törekszik arra, hogy a képzést igénybe vevők is­merjék a jogaikat, a képzésre vállalkozók számára pedig az eddigieknél szigorúbb kötött­ségeket tartalmaz. Ami a tartalmi változásokat illeti, az elméleti vizsgáztatás­ban új tesztlapokat vezetnek be, több kérdés lesz, lehetővé téve az ismeretek szélesebb kö­rű felmérését. A motorkerék­pár- és a személygépkocsi-ve­zetők vizsgáján megszűnik a szerkezettan — népszerű ne­vén a műszaki—elméleti vizs­ga, helyette gyakorlati tárgy­ként biztonsági ellenőrzésből és üzemeltetési ismeretekből kell számot adni. A vizsgázók ezzel bizonyságot tesznek ar­ról, tudják-e, milyen tényezők befolyásolják alapvetően a közlekedés biztonságát, illet­ve milyen hiányosságok okoz­hatnak jelentős kárt a jármű­ben (például a motorolajszint, a szélvédő mosófolyadék­szintjének, a gumik állapotá­nak, a világítás ellenőrzése). Ezt a vizsgatárgyat a segéd­motorkerékpárok kivételével minden járműkategóriánál be­vezetik. Újdonság lesz a gyakorlati képzés során, hogy minden járműkategóriában a vezetési vizsga két részből áll, a jármű­kezelési részvizsgából és a for­galmi vizsgából. A gyakorlati vezetési ismeretek alaposabb elsajátítását szolgálja az éjsza­kai, a lakott területen kívüli, illetve — jellemzően a hivatá­sos vezetők körében—a hegy­vidéki vezetés kötelező beveze­tése. A hegyvidéki vezetés lát­szólag hátrányosan érinti a megyénkben élőket, azonban egy leendő hivatásos vezető­nél elengedhetetlen, hogy ezekre a speciális ismeretekre is szert tegyen. (Szervezetileg sincs akadálya annak, hogy péládul egy Békés megyei autósiskola együttműködési szerződést kössön egy Heves megyeivel.) Az új jogszabályra átállás zökkenőmentessége érdeké­ben a ‘ közlekedéshatósági területen dolgozók számára a Közlekedési Főfelügyelet, a képzésben résztvevőknek pe­dig a munkáltatók szerveznek kötelező továbbképzést, fel­készítéseket. A változtatás szándékának megfelelően re­mélhetőleg jelentős javulás ta­pasztalható majd a képzés színvonalában, a jelentkezők korunk igényeihez jobban il­leszkedő, szélesebb szakmai ismeretek elsajátítása után jutnak jogosítványhoz, amely megkönnyíti zavartalan beil­leszkedésüket a közlekedők társadalmába, s várhatóan a közlekedésbiztonság terüle­tén is mérhető eredményeket hoz. A jogszabályváltozással kapcsolatos további felvilágo­sítást a Békés Megyei Közle­kedési Felügyelet Képzésfel­ügyeleti, vizsgáztatási és után- képzési osztálya nyújt (Békés­csaba, Kétegyházi út 2., tele­fon: 322—984.). Univerzális rendőrőrs Gyomaendrődön Emelkedett a rendőrség mun­kájának színvonala Gyoma­endrődön, hiszen tavaly május 1-jétől a korábbi tiszti körzeti megbízotti csoport helyett rendőrőrs látja el a közrendvé­delmi és igazgatási feladato­kat. Az őrs személyi állo­mányban is gyarapodott. Mű­ködési területük is bővült, mert Gyomaendrődön kívül Dévaványa, Ecsegfalva és Hu- nya is idetartozik. — Az őrs úgynevezett újtí­pusú, univerzális, mert nem­csak közrendvédelmi felada­tokat lát el, hanem bűnügyi, közrendvédelmi és igazgatás- rendészeti funkciókat is a Szarvasi Rendőrkapitányság irányításával. A kisegítő sze­mélyzettel együtt 1992-ben már 32-en szolgáljuk a város lakóit — mondja Katona Mi­hály százados, a közrendvé­delmi csoport vezetője. — Indokolt volt-e létrehoz­ni az őrsöt? — Igen, mert a közrend és a közbiztonság itt sem jobb, mint máshol. Összehasonlításként néhány számot a korábbi évek adataiból. 1990-ben 318 bűn- cselekmény volt, ’91-ben már 397. Az emelkedés 24 százalé­kos. A személy elleni bűncse­lekmények száma 13-ról 21-re nőtt. Közlekedési vétség koráb­ban átlagosan 38 volt, rá egy évre 43. Erőszakos bűncselek­mény, garázdaság 7-ről 18-ra emelkedett. A köztulajdon elle­ni lopások száma 79-ről 103-ra nőtt. Hogy ne csak bűncselek­ményeket említsek, 1020 sze­mélyi igazolványt adtunk ki és 402-t érvényesítettünk. — Milyen a kapcsolatuk a lakossággal? — Komoly segítséget ka­punk a lakosságtól is. Elmond­hatom, hogy szeretik a rend­őreinket. Sajnos térségünkben polgárőrség még nem alakult, bár Gyomaendrődön már megkezdődött a szervezése. Úgy gondolom, ha a rendőrőrs működési területéhez tartozó települések mindegyikén megalakul, akkor szervezet­tebb formában még hatéko­nyabbá válik a lakosság és a rendőrség együttműködése. — Hogyan értékeli az eltelt kétéves időszakot? — Az állomány a két év alatt a rá hámló feladatokat elvégez­te. Személyi állományunk át­lagéletkora 30 év, ami rend­kívül kedvező és a továbblépés, fejlődés záloga is egyben. Ha a technikai fejlődés és a rendőri fizetés területén lesz előrelépés, akkor valószínű a munkánk még hatékonyabbá válik, p-j Hol mér a traffipax? Az adott napon első helyen jelzett mérési helyen 5.30—14.00 óráig, a második helyszí­nen 14.30—22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszerve­zési okokból kivételesen változhatnak. December 2.: Szarvas, Szeghalom (44-es, 47- es út); Békéscsaba, Gyula (44-es út). December 3.: Mezőkovácsháza (4434-es út) ; Orosháza, Gyula (47-es, 44-es út). December 4.: Békéscsaba (44-es út); Orosháza belterülete (47-es út). December 5.: Békéscsaba (44-es út); Békéscsa­ba (44-es út). December 6.: Szarvas (44-es út); Békéscsaba (44-es út). December 7.: Orosháza (47-es út); Gyomaend- íőd, Gyula (46-os, 44-es út). December 8.: Mezőkovácsháza, Szeghalom (4434-es, 47-es út);Gyula, Békéscsaba (44-es út). A kocsmából most kijutni volt nehéz Kamionjáró „pillangó” Rendőrök feszítették fel az egyik békéscsabai kocsma be­járati ajtaját a hét végén. Mi­előtt még bárki is bűntettre gondolna, az egyenruhásokat felkérték e cselekedetre. Tör­tént ugyanis, hogy egy nem éppen pehelysúlyú részeg fér­fiú kegyetlen dühbe gumit a jaminai csehóban, amiért nem szolgálták ki. Sértődötten tá­vozva úgy bevágta a rácsos kocsmaajtót, hogy az beszo­rult, és ki sem nyílt többé. így megtörtént az a csoda, hogy a vendégek azért könyörögtek: távozhassanak az ivóból. A rendőröket hívták telefonon, hogy kiszabadítsák őket. Fe­szítővassal sikerült is a további nyitva tartást biztosítani. A Veszély Csárda melletti bekötőúton álldogáló, Romá­niába bejutni szándékozó ka- mionosok még rosszabb hét végének néztek elébe. Egy hosszú combú, miniszoknyás menyecske azonban legalább egy kis színt vitt a várakozás nehéz óráiba. Kamionból ka­mionba szállt a „pillangó”, miután egy-egy látogatás után sminkjét és frizuráját rendbe hozta. Ó aztán valóban el­mondhatta az éjszakát követő­en, hogy törököt fogott. A csabai. vasútállomáson Jimmy, a rangidős csöves pa­naszkodott a razziázó egyen­ruhásoknak, miközben ciga­rettával „levette” őket. A régi szép időket emlegette, amikor még fejenként két pad (fran­ciaágy) jutott a kintalvóknak, Számítógép „nyomoz” a rendőrautóban Baden-Württemberg tarto­mány belügyminiszterének vendégeként 14 tagú magyar delegáció utazott Stuttgartba a közelmúltban. A Belügymi­nisztérium Rendészeti Hivata­lának elnöke, dr. Körinek Lász­ló helyettes államtitkár vezette a küldöttséget, amelynek tagja volt — kilenc kollégája társasá­gában — Békés megye rendőr- főkapitánya, dr. Gál László. Ta­pasztalatait eképp összegezte lapunk számára: — Vendégeskedésünk öt napján igyekeztünk minél job­ban megismerni a németországi tartományt, amely nagyjából hasonló népességű, mint ha­zánk. Rendőrségük szervezeti felépítése, működése, képzési rendszere is sok azonosságot mutat a mienkkel. Jól érzékel­hető viszont a különbség a tech­nikai, műszaki színvonalban, akár a gépjárműveket, vagy a számítógépes ellátottságot te­kintjük. Igaz, ez utóbbi nálunk is sokat fejlődött az utóbbi idő­ben. A német rendőrök gépko­csijait is ellátták számítógépek­kel, amelyek révén azonnal kapcsolatba kerülhetnek a tarto­mányi, illetve a szövetségi adat­bázissal. Ily módon egy-egy esetnél pillanatok alatt döntő fontosságú információkat sze­rezhetnek a gyanúsítottakról. A főkapitány végül elmond­ta, a magyar és a baden-würt- tembergi belügyminisztérium tavaly kötött együttműködési megállapodást. Erre nyilván­valóan alapot szolgál — ame­lyet a mostani látogatáson Re­gős Sándor stuttgarti főkonzul is kiemelt—a kint élő, dolgozó százezernyi magyar, akiknek biztonsága, védelme egyik nemzet számára sem közöm­bös. L: E. míg most, ha este hat óra után érnek ki az „öregek”, legfel­jebb a pénztárablakban kupo­roghatnak, ha bezár a kassza, hiszen annyi a rivális. Mezőberényben egy rend­őrök által régóta figyelt gép­kocsi tűnt fel. A helyszínre ér­kező egyenruhások nem is csa­latkoztak szimatukban, mert Százszázalékos alibi A Békés Megyei Közlekedési Felügyelet — az ország többi közlekedési hatóságával együtt—január 1-jétől beve­zeti a járművek műszaki felül­vizsgálatának számítógépes adatfeldolgozását. A „pró­baüzem” november 23-án in­dult, s a rendszer fokoza­tos bevezetésével remélhető­leg kiszűrik a technikai, szer­vezési problémákat. A műsza­ki vizsgálatban résztvevők le­terheltsége januártól jelentő­sen nő — különösen a kezdeti időszakban —, mert a régi nyilvántartás mellett párhuza­mosan kell működtetni az újat. A műszaki vizsgára be­vitt járművek gazdái ezért több változást is észlelhet­nek. Fontos tudni, hogy a vizs­gára jelentkezéskor a kocsi forgalmi rendszáma mellett a forgalmi engedélyben szerep­lő egyéb adatokra is szükség van. Aki tehát személyesen kíván bejelentkezni, vigye magával a forgalmi engedé­lyét. Ha ugyanezt telefonon vagy írásban teszi meg, a leg­szükségesebb adatokat — a tulajdonos nevét, címét, a jár­mű gyártmányát, típusát, for­galmi rendszámát vagy alváz­számát — közölnie kell. A vizsgálaton — a jelenleg díj­köteles adatlap kitöltése he­lyett — számítógépen rögzí­tik az adatokat, díjmentesen. Az adatlap megfelelő részét a forgalmi engedély alapján az ügyfél tölti ki. A vizsgálat folyamata, ér­demi része változatlan marad. Fontos azonban a pontos meg­jelenés a torlódás elkerülése érdekében, így mindenki a be­jegyzett nap megadott óráján köteles megjelenni. az ismert kocsiban ülők most sem városnézésre, hanem „boltlátogatásra” érkeztek. Egy helyi ABC-be törtek be, de jól működött a rendőrök rejtett figyelőszolgálata, és a banda tagjai az összepakolt áru helyett a bilincset cipelhet­ték. (nyemcsok) Januártól jelentősen szűkül a soron kívüli járműfogadás lehetősége. Az első forgalom­ba helyezés és az egyéb speci­ális műszaki felülvizsgálatok kötöttebbek lesznek, csopor­tosítva szervezhetők, így ezekre csak meghatározott napokon kerülhet sor. Az au­tószerelő és a járműveket mű­szaki vizsgálatra hozó vállala­tok, vállalkozók jelenlegi le­hetőségeit nem korlátozzák, viszont az úgynevezett fenn­tartott helyek biztosítását új alapokra helyezik. A vizsgálati díjat az átállás­sal együtt helyben, készpénz­zel fizethetik majd az ügyfe­lek. A pótbefizetéseket már je­lenleg is megtehetik ezen a módon. December második felé­ben, illetve január első napjai­ban — az átállás feltételeinek biztosítása idején — néhány napig szüneteltetik a műszaki vizsgálatokat. Attól kezdődő­en pedig a vizsgálatra beje­lentkezőknek nem kell jármű nélkül távozniuk. A vizsgálat befejezése után megkapják — az eredménytől függően elké­szített — iratokat (szükség esetén új forgalmi rendszámot és engedélyt) a vizsgadíj befi­zetése ellenében. Az új rendszer bevezetésé­nek időszakában tehát na­gyobb türelemre lesz szükség, hiszen a megszokott vizsgálati idő megnövekedhet, a beje­lentkezők hosszabb várako­zásra számíthatnak. Később azonban jelentősen gyorsul majd az információszolgálta­tás, Egyszerűsödik és csökken az ügyfelekre háruló feladat, a műszaki vizsgálattal kapcso­latos adminisztrációs tevé­kenység. Az átállás türelmet kíván az ügyfelektől Műszaki vizsga új feltételekkel

Next

/
Thumbnails
Contents