Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-12-13 / 293. szám

1992. december 12-13., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM ÍBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Dömsödi házak Molnár László képei valamit megmentettek a múltból Bepillantás, megszelídülés Molnár László képi világa a személyiség legbensőbb titka­iról közöl információkat. Ahogy Szilágyi Ákos megfo­galmazta: „a titok boldogabb korunkban a létezés szíve volt, ott lüktetett minden létezőben, a legparányibb lényben és a legközönségesebb tárgyban is. A titok a tárgyban volt, nem a vágyban. Nem sóvárgott senki a titok után, mint ahogy a hal sem áhítozik a víz után, mert lételeme”. Boldogabb korok­ban az ember sem oltotta szomját titkokkal, hisz benne élt, a titok volt élettere. Ma a későújkori posztmo­dem édenben nem lehet Nem­tő és Védőszent a titok, benne sem élhetünk! Szinte minden feltárt, leleplezett, tövig vet- kőztetett; tehát megsértett, megalázott, elárult, megszent- ségtelenített. Az intimitás, a gyöngédség, a szentély, ami valamikor még védelmet nyújtott, ma nemcsak hogy le­romboltatott, hanem írmagjait is fölemésztette a fogyasztási társadalom. A titoksértő, a ti­tok meghódítója, az önmagát felfedezőnek nevező LÉNY MÁSSÁ akart válni. A titok feltárása árán más is lett ugyan, de kívül rekedt önma­gán. Az elté­rés, amit a mű­vészet életjel­nek szánt, azt tanúsította, beállt a halál. Nem maradt misztikum, sziget, ami még szent és rejtélyes le­hetne. Molnár László képei valamit meg­mentettek a MÍTOSZ­BÓL, az át- szellemültség evilági, empi­rikus jelképei­ből. Bepillant a titok függö­nye mögé, de ez a bepillan­tás nem az áthágás, a feldúlás rítusa, hanem a megszelídítés, a láttatás, a figyelemfelhívás mozdulata, amely egyfajta emberi közelség visszaszerzé­sére irányul. Rácsukja a titkot a varázslatra, de közben stili­zálja azt, ami a titokból belső­vé vált. A petróleumlámpa vibrálásából hangulatok, szí­nek, árnyak állnak össze egyetlen világszemléletté, ami maga a MELANKÓLIA. A sóvárgás, a szép iránti szomj kifejeződése itt határozottan van jelen. A szavak helyett a táj, a természet beszél, megér­teti velünk növényi igazságait. Az elmúlás szomorúsága enig- matikus, kifinomult formák­ban artikulálódik. Lelki rezdülések érződnek a téli táj­képekben, áttűnések, emlékek torlódnak egymásra a virág­szirmok között. A meditáció, a folytonos rá- érzés sző át minden Molnár László festményt. Egy gon­dolkodó, érző és elemző em­ber művei ezek, plasztikus, hol selymes, hol sejtelmes ihlet­variációk. Csend és szeretet árad a képekből, a világ, az élet birtokbavételének vágya. A festő szembesül a dilemmák­kal, de a színek optimizmusá­val reagál rá. A jelképi utalá­sok mögött ott az ember maga, a bölcselet, a szellemiség re­ménye, ami megmentheti a tit­kokat. A teljesség visszakívá- nása ez, eredeti művészet. Kántor Zsolt Madonna-könyv itt és ott Ismét rághatják a körmüket az izgalomtól azok a franciák, akik nem tudták megszerezni ma­guknak az amerikai popsztár, Madonna „Szex” című művé­nek első kiadását. A karácsonyi könyvpiacra szánt 75 ezer pél­dányt ugyanis a lefoglalás, sőt a bezúzás veszélye fenyegeti, mert egy, „A kultúra jövője” elnevezésű szervezet jogi kere­setben követeli ezt egy francia bíróságtól. A szervezet panasza szerint a könyv a nőket csupán a szexua­litás tárgyának tünteti fel, a köz­vélemény sokkolása a célja. Az első kiadás behozatala idején a hatóságok ideiglenesen vissza­tartották a példányokat, amíg el nem döntötték, hogy az porno­gráfiának minősül-e vagy csu­pán erotikus alkotásnak, s végül az utóbbi mellett döntve enge­délyezték szabad forgalmazá­sát. A könyvkiadó jogi képvise­lői rámutattak: a könyvet így is csak teljesea zárt csomagolás­ban árusítják, csak felnőttek vá­sárolhatják. Japánban piacra dobták a Madonna szexalbum helyi vál­tozatát, retusálva az obszcén- nak tartott képek nagy részét. A könyv ennek ellenére várható­an újból vitákat indít el arról, vajon megjeleníthetők-e nemi szervek és főként a szemérem­szőrzet, amelyeket a cenzorok rendre kiiktatnak Japánban a filmekből, fotókból, most azon­ban egyes esetekben engedé­kenynek mutatkoztak. A Ma­donna-album első példányait a vámhivatal foglalta le és alapos vizsgálatok után döntött úgy, hogy retusálás után hozzájárni a behozatalhoz. Spanyol íróé az Európai Irodalmi Díj Madridban Manuel Vazquez Montalban spanyol írónak ítélték oda „Galindez” című regényéért az idei Európai Iro­dalmi Díjat. Az Európai Fordí­tói Díjat a görög Szókratész Kapszaszkisz kapta James Joyce „Ulysses” című regé­nyének görög nyelvre történt átültetéséért. Az Európai Közösség kultu­rális miniszterei által 1989- ben alapított díjakat évente ítélik oda az európai kultúrfő- városokban a kortárs irodalom terén született kiemelkedő al­kotásokért, illetve kiváló mi­nőségű fordításokért. Vazquez Montalban verse­ket, regényeket és esszéket ír, továbbá Spanyolország legis­mertebb kolumnistáinak egyi­ke. / „Az árnyak karján távozom,/Az árnyak karján vagyok/Egymagám... (Eluard) Gérard Philip: mindenkit elkápráztatott 70 éve született a színháztörté­net kivételes alakja, Gérard Philip. Rendkívüli tehetsége, szorgalma, játszani akarása iszonyú erőfeszítést követelt, de ő nem hátrált meg semmi­lyen feladat elől. Eljátszotta a dráma- és filmtörténet majd minden nagy szerepét felejt­hetetlen élményt nyújtva mindazoknak, akik láthatták a világot a Gérard világát jelen­tő deszkákon. Sajnos — a szín­ház sajátos világa miatt — ak­kor még nem volt videó, hogy egy-egy előadást rögzíthettek volna, így ránk, az utókorra „csupán” filmjei maradtak. De ki ne emlékezne a Pármai kolostorban játszott címszere­pére vagy a Cid bemutatója után forgatott Tulipános Fan­fan szemtelen, bátor, gondta­lan hősére. Gérard tökéletesen tudott azonosulni XV. Lajos legendás katonájával, evvel a tipikusan francia hőssel. Mert ő mindent meg tudott csinálni. Éveken keresztül hadakozott a tragikus szerepek ellen, de a Cid sikere bizonyított. Nizzában találkozott René Clair fiirendezővei. A kezdeti tartózkodás később szoros ba­rátsággá, s kiváló munkakap­csolattá vált. Rengeteg film­szerepet és sikert köszönhet Gérard a rendezőnek. J 951-ben titokban házassá­got kötött. Boldog a magán­életben, boldog a szerepeiben. „Az okmányaim rendben vannak, utazom...” (A hamburgi herceg) S még csak ezután következett a Vörös és fekete, a Király­asszony lovagja, A test ördö­ge. Utolsó nagy színpadi alakí­tását egy „ Musset-darabban René Clair rendezte. Minden­kit elkápráztatott. Rengeteget dolgozott, fáradhatatlan volt. Áz El Paóra átterjed a láz című filmet Mexikóban for­gatták. A hőség, a klíma nem tett jót túlhajtott szervezeté­nek, kimerült. Gérard annyira fáradt volt már akkor, hogy az általa alakított ember figurája már-már olyan élethűre si­került, hogy nem lehetett nem jeladásnak tekinteni. Hazaté­rése után bevonult a klinikára, hogy megoperálják. Csupán felesége tudta, Gérardon nem segíthet semmi — májrákja van. 37 éves volt, amikor meg­halt. Sosem fogjuk elfeledni. M.K. Csúcsokat ostromolnak a gyerekek A szegedi Baranyai György Hacsaturján hegedűversenyét játszotta Szombathely neve nemcsak a Savaria-táncnapok és a nyári Bartók-szemináriumok révén vonult jelentőségével az orszá­gos köztudatba, de a három- évenként megrendezett Koncz János hegedűverseny is folya­matosan tudatja velünk, 1974 óta, a zeneiskolás és középisko­lás korú vonósok tehetségkuta­tó fórumának eseményeit. Kö­zel negyven évvel a századelő híres hegedűművészének a ha­lála után méltán kezdeményez­ték szülővárosában ezt a meg- méretési lehetőséget, hisz a cso­dagyerekként induló hegedűs olyan elismert művészpedagó­gussá érlelte magát, aki előadói pályája mellett mindvégig szívügyének tekintette a vonós utánpótlás nevelését. Egykori tanítványa, az első versenyek zsűrielnöke, Lukács Pál brácsa- művész —aki azóta sajnos eltá­vozott az élők sorából — így emlékezett róla: „Koncz János az az ember volt, aki nem tudta különválasztani saját életét a ta­nítványaiétól. Minden lépését a művészet iránti alázat és az em­berek iránti szeretet hatotta át”. Ezt az örökséget ápolja Szom­bathely városa azzal a kulturális rendezvénnyel, mely zenepe­dagógusoknak és a pályára készülő, fiatal muzsikusoknak ad rendszeres találkozási, to­vábbfejlődési lehetőséget. Békés megye három növen­dékkel képviseltette magát az idén november 26—30-áig tar­tó versenyen, s noha a diákok pódiumszereplése nem a várt mértékben hozta a díjakat — hisz ez az a versenyfajta, ahol nem lehet mérőszalaggal érté­kelni az elhangzottakat —, a résztvevők megfontolandó és vegyes észrevételekkel tértek haza. Két zeneiskolai és két kö­zépiskolai korcsoportban 74 he­gedűs lépett az egykori zsinagó­gából kiépített koncerthelyszín, a Bartók-terem színpadára. Szombathelyen, és a tapasztalat azt mutatja, hogy más verse­nyen sem lehet ma már „fedél­zetre” lépni egymás túllicitálá- sa nélkül, s eleve olyan művek­kel és előadással lehet csak ki­ugrót nyújtani, amely rend­kívüliségével hívja fel magára a figyelmet. A csodagyerekek vi­lágába lép az, aki aprólékos, rendszeres munkájával és per­sze a tehetségével eljut egy ilyen versenyre. A pódiumon a pillanatnyi diszpozíció és a ter­mészet törvényei mellett azon­ban az emberi, szubjektív té­nyezők is szerepet játszanak, és mindig döntően befolyásolják az eredményt. Az idei szombathelyi verse­nyen bőven volt alkalma a szak­mai közönségnek a tetszésnyil­vánításra és rokonszenvtünte- tésre (ez utóbbi elsősorban a zsűri döntéseit „ostorozta”). Az első korcsoportos Rudolf Esz­terről és Kovács Flóráról vagy a Brassóban született, szintén bu­dapesti második korcsoportos Uzdi Andreáról a tehetségük folytán még hallani fogunk. Biztató megyei vonatkozása volt a versenynek a Szegeden tanuló, orosházi Lestyán Tímea megérdemelt harmadik helye, ő jövőre a zeneakadémián szeret­né folytatni tanulmányait. Domokos Magdolna és Mindszenti Annamária, a bé­késcsabai Bartók Béla zenemű­vészeti szakközépiskola növen­dékei okosan mérlegelve nyug­tázták a verseny eredményét: „Számunkra a kitekintés volt a legfontosabb. Rengeteg erőt igényelt a felkészülés, de renge­teg erőt, lendületet adott maga a verseny is! Most már biztosan tudjuk, hogy ezt akarjuk csinál­ni!” Nagy Ivett, a békésiek re­ménysége jövőre a szegedi kon­zervatóriumban tanul tovább. Nem ő volt az egyetlen, akit szereplése alapján egyöntetű szimpátiájáról biztosított a szakma vastapsa. Halász Fe­renc egyetemi tanár végszavá­ban a nemzetközi zsűri vélemé­nyét fogalmazta meg minden induló számára: „Hangképzés és intonáció! E két dolog a napi munkában élő, állandóan jelen­lévő követelmény. A hegedű­sök jövője ettől függ!” Az idei, szombathelyi verseny lecsapó­dásait figyelve, merjük hinni, hogy valóban így van. F.P.Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents