Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-09 / 290. szám
© k 1992. december 9., szerda SPORT *3 r 0* Bemutatkozás a pénteken kezdődő békéscsabai nemzetközi tornán Színre lép a Jamina . éQ jamina rp-j. -.A Ha a sportágról írunk, ennek a Í'JttSl, bekezdésnek a sarkában több- f nyire egy kis kézilabda-figura ■ ■ szokott lenni, most azonban kivételt teszünk: az egész életében házat építeni akaró értékes nagytestű viziállattal, a hóddal jelképezett Jamina Rt. emblémája látható, mégpedig abból az alkalomból, hogy tegnap Lehoczky iAndrás elnök-vezérigazgató bejelentette: a békéscsabai női kézilabdázók támogatójául szegődik a tégla- és cserépgyártó részvénytársaság. Döntésüknek két oka volt: számításaik alapján a NB I-ben meghatározó együttesnek számító lilák (a jövőben a színük cseréppiros-zöldre változhat, nevük pedig Jamina Kézilabda SC lesz) látnak akkora reklámlehetőséget, mint más reklámhordozó formákban..., de mint meghatározó helyi vállalat, erkölcsi kötelességüknek is érzik a csabai sport támogatását. Egyelőre másfél évadra biztosítja a Jamina a szakosztály költségvetésének több mint a felét— közelebbi összeget nem kívánt megjelölni a vezérigazgató. Mindenesetre minimum az ötödik helyre várják a bajnokságban a csapatot, ha előbb végeznek, természetesen „jobban járnak”. A feltételek közt szerepel az is, hogy a lányok, mondjuk Nagykanizsán kellemesen- mosolygva mondják el, hogy az ország ötödik legnagyobb építőipari cégét képviselik, annak évi 1,6 milliárd forint termelési értékével, s hogy a honi háztetők háromnegyed részét békéscsabai cserép díszíti. A szurkolók először a Jamina nevével a pénteken, szombaton sorrakerülő békéscsabai nemzetközi tornán találkoznak, ahol a tavalyi bajnoki bronzérmes s a mostani versenyfutásban is minimum dobogóra pályázó csabaiak jól csengő nevű román, szlovák és görög ellenfelekkel találkoznak a kupáért. F. I. Halvány remény a felsőházra Míg a hölgyek a hét végi Jamina Kupára készülnek, a férficsapat ma, szerdán folytatja a bajnoki pontvadászatot. A szerdán 17 órakor kezdődő sportcsarnokbeli mérkőzésen az egykor szebb napokat megélt Debrecen együttesét fogadják. — Rettentően bosszús vagyok a komlói elhullajtott egyik pont miatt, annál is inkább, mert remekül küzdött a csapat a Mecsek-alján — mondja Szabó Károly, a békéscsabaiak vezető edzője. — Valószínű, hogy ez a felsőház- beli tagságunk elvesztését jelenti. Matematikai esélyünk ugyan még van, hiszen ha a két hátralévő hazai meccsünket, a mai Debrecen ellenit, s a vasárnapi Szolnok ellenit megnyerjük, a Komló pedig egy pontot is veszít, ott lehetünk a legjobbak között a rájátszásban. De nehéz ügy, mert legjobb esetben Gávaiék, vagyis a Pemü-Honvéd állíthatja meg a bányászt. Majd látjuk... A csapatban sérült nincs, mégis kérdéses, hogy Szabó Rudolfra számíthat-e Szabó Károly, ugyanis a játékos belázasodott, tegnap az edzéseken sem vett már részt. Hogy Dvu- recsenszkij pályára lép-e, még kérdés, ugyanis néhány nappal ezelőtt súlyos fegyelmi vétséget követett el az idegenlégiós, nem véletlen, hogy a komlói összecsapáson nem volt ott. A mai találkozót az Andor- ka, Schóber páros vezeti. J.P. A férfi kézilabda NB I állása: A csoport 1.Bramac VSE 12 111 312—231 22 2.Tisza Volán 12 84 282—249 16 3. Pécsi MSC 12' 6 1 5 266—269 13 4. Nyíregyháza 12 66 248—271 12 5. Nagykanizsa 12 5 1 6 282—268 11 6. Várpalota 12 57 241—254 10 7. Ózd 12 4 1 7 229—257 9 8. Dunaújváros 12 1 1 10 228—289 3 B csoport 1. Elektromos 12 111 251—184 22 2. Szolnok 12 84 262—228 16 3.Győr ETO KC 12 75 252—229 14 4. Komló 12 66 240—253 12 5. Békéscsaba 12 5 1 6 246—248 11 6. Debrecen 12 57 214—243 10 7. Pemü-Honvéd 12 3 1 8 222—254 7 8. Cegléd 12 210 211—259 4 Labdajáték-eredmények Felvételünk a Békéscsabai ÁG—Kunszentmárton NB Il-es kosárlabda-mérkőzésen készült. A BÁG-os Lukács (14) megszerez egy lepattanó labdát. A találkozón csabai siker született FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Papy Zsolt kadettválogatott Békéscsabai ÁG— Kunszentmárton 83:75 (31:38). NB Il-es férfiko- sárlabda-mérkőzés, Békés- Patay, Kertész. BÁG: Bődi (20), Vida (-), GERLECZ (21/12), An- dó (-), Megyeri (2). Cs.: LUKÁCS( 22/ 3), Antali (12), PAPY (6/6), Bereczky (-), Luczi (-). Edző: Vágvölgyi Árpád. Nagy iramú, színvonalas mérkőzésen, kitűnő második félidei teljesítményével megérdemelten győzött a hajrát erővel jobban bíró hazai csapat. A BÁG kadettcsapatánál folyó színvonalas edzői munkát dicséri, hogy Papy Zsolt meghívást kapott a magyar ka- dettválogatouba. Békési Áfész—Miskolci Földes 53:52 (32:22). NB II. Férfi. Békés. V.: dr. Frizzy, Kertész. Békés: Révész (2), Balogh L. (-), Krizsán (6), POLGÁRI (7), BÁRDI P. (19). Cs.: Ladányi (-), Makra (-), Balogh V. (8), Bányai (-), DÁVID (11). Edző: Takács János. Bárdi Péter kitűnő teljesítményével és Polgári Ákos remek védekezésével nyert a nagy lelkesedéssel játszó Békés. Érdekesség: a Miskolc legjobbja a tavaly még Békésen játszó Bárdi Attila volt. Mezőberényi SDSE—Miskolci Földes 106:71 (50:23). NB II. Férfi. Mezőberény. V.: Szalontai, Kuli. Me- zőberény: Kiss (2), SZŰCS (13/3), FREY (31/12), Gulyás (12), HOFFMANN (18). Cs.: HIDASI (17/6), Nagy (6), Zsibrita (3), Tánczos (2), Sisák (2). Edző: Szugyiczki János és Siklósi István. Biztos hazai győzelem. A vendégek a 7. percben szerezték első pontjukat. Szarvas II.—DASE 83:38 (39:21). NB II. Női. Szarvas. V.: Patay, Kékesi. Szarvas II.: Balogh ( 18/6), Lévai (16), Berkó (25/9), Opauszki (6), Kepenyes (8). Cs.: Barcsik (6), Huszárik (5). Edző: Novák Gábor. Végig vezetve, biztosan győztek a hazaiak. Szarvas III.—DASE 41:60 (20:35). NB II. Női. Szarvas. V.: Patay, Kékesi. Szarvas III.: Bobvos (4), Piis- ki (19), Vass (10), Nizik (-), Szentesi (2). Cs.: Pljesovszki (2), Poljak (4), Mrena (2), Tímár (-), Leczkési (-). Edző: Vida Béla. Biztosan nyertek a jobb játékerőt képviselő vendégek. Szarvas II.—Mezőberényi SDSE 84:58 (37:32). NB II. Női, Szarvas. V.: Erdélyi, Mocsai. Szarvas II.: HUSZÁRIK (24/6), OPAUSZKI (14), Barcsik (8), BALOGH (22/12), Kepenyes (16). Edző: Novák Gábor. Mező- berény: Pipis (54), Nagy Zs. (13/9), KORCSOK (14), Balogh (10/6), Dévényi (2). Cs.: Nagy P. (11), Kozma (2), Szenteszki M. (2), Őszi (-), Szenteszki A. (-). Edző: Iványi László. Szoros első félidő után az összeszokottabb és pontosabban dobó hazaiak biztosan nyertek. Szarvas III.—Mezőberényi SDSE 44:70 (18:38). NB II. Női. Szarvas. V.: Erdélyi, Mocsai. Szarvas III.: PÜSKI (13), Mrena (-), Vass (7), Bobvos (8/6), SZENTESI (5). Cs.: Mizik (6), Tímár (3), Poljak (3), Pljesovszki (2), Leczkési (-). Edző: Vida Béla. Mezőberény: Pipis (6), NAGY ZS. (22), Korcsok (12), Balogh (8), Iiévcnyr-t4). Cs.: NAGY P. (10), Kozma (6), Őszi (2), Szenteszki M. (-), Szenteszki A. (-). Edző: Iványi László. A megilletőd- ve kezdő szarvasi fiatalok jelentős hátrányba kerültek 15 perc játék után (5:28). Ezután már kiegyenlített volt a mérkőzés. Csak három mérkőzés A hét végén csak a megyei III. osztályú labdarúgócsapatok játszottak bajnoki mérkőzést. Eredmények: OMTK II.-Rákóczi— Dombegyház 1—1, Kétsoprony— Gerla 0—0, Kevermes—Bucsa 6—2. Ifjúságiak: OMTK II.-Rákóczi— Dombegyház 4—1. Összeállította: Hankó György 1b Csaba. V.: Küldöttgyűlés az OMTK-nál Orosházán a városháza nagytermében tartotta évi küldöttgyűlését az OMTK. Rozsnyai Sándor társadalmi elnök köszöntötte a megjelent Németh Béla alpolgármestert, s a meghívottakat. A társadalmi elnök ismertette a klub pénzügyi helyzetét, ami év közben komoly vitákat váltott ki az önkormányzati képviselők körében. Jelenleg is hiány mutatkozik e téren. Kiemelte: mivel az önkormányzat a sportkör támogatását költség- vetésében szerepeltetni kívánja, ezért azt szakosztályokra le- bontottan rövidesen megtárgyalja. A szakosztályokban végzett munkát értékelte ezután Rozsnyai Sándor. Szólt a birkózók, a vívók, az asztaliteniszezők, a tekézők, a sakkozók, a kézilabdázók, a labdarúgók tevékenységéről, amelyet összességében eredményesnek ítélt. A jövő évben fennállásának 80. évfordulóját ünneplő sportkör remélhetőleg továbbra is szép sikereket ér el, s méltó módon kapcsolódik be a város újratelepítésének 250. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségsorozatba. Az OMTK új alapszabály-tervezetét elfogadták ugyan a küldöttek, a tájékoztatás hiányosságaira való tekintettel később visszatérnek a tárgyalásra. A felszólalások, észrevételek után a társadalmi elnök bejelentette az elnökség lemondását, amit az önkormányzat képviselő-testületének néhány tagja indítványozott előzőleg. A 43 részt vevő küldött közül viszont 38 megerősítette a jelenlegi elnökséget. S. L. Totótippjeink az 50. hét szelvényeihez: 1. Frankfurt—Hamburg 1 2. Bremen—VfB Stuttgart lx 3. Dresden—Kaiserslautern lx 4.1 FC Köln—Uerdingen 1 5. Dortmund—Karlsruhe lx ó.Atalanta—Brescia 1 7. Foggia—Juventus x2 8. Genoa—Napoli x2 9. Lazio—Internazionale x 1 10. Parma—Fiorentina x 11. Pescara—Sampdoria 2x 12. Torino—AS Roma x 13. Udinese—Cagliari x +1. mérkőzés: 14. Milan—Ancona 1 Góliát NN Biztosító Rt. Kupa A Góliát csoportokban szereplő alsó tagozatos általános iskolás gyerekeknek bemutatkozási lehetőséget kívánnak adni a rendezők azzal, hogy kiírták az idei teremlabdarúgó-sorozatot a ligifjabb diákoknak Góliát NN Biztosító Rt. Kupa néven, amelynek a békéscsabai tanítóképző főiskola tornacsarnoka ad otthont á hét végén. Külön szerepelnek az 1—2. és a 3—4. osztályos nebulók, összesen 12—12 csapattal. Nemcsak a megyeszékhely iskolái képviselik magukat a tornán, hanem kondorosi, a mezőberényi, szabadkígyósi, telekgerendási kisdiákok is pályára lépnek a kétnapos viadalon, amely csapatokat 4—4 hármas csoportba osztottak, ezen belül körmérkőzéseket játszanak, majd következik a finálé. Egy biztos, hosszú program előtt állnak a fiatalok, hiszen szombaton 8—18.30, vasárnap pedig 8—17.30 óra között pattog majd a labda a teremben. Jutalmazzák majd a torna legjobb kapusát, a legtechnikásabb játékost, a gólkirályt és a legszebb gól szerzőjét. Sakk OB II Csaknem száz fiatal a rajtkövön Orosházi MTK— Dunaharaszti 7,5:4,5. :,|g; Újabb értékes győzelmet arattak az orosháziak. Orosházi győztesek: Szaszák A., Kiss, Ramocsán, Váczi, Héja, Bacsűr Z. Döntetlent értek el: Mokcsay, Mónus, Bacsúr I. Gyulai SE—Szentes 5,5:6,5. Az ezüstérmes helyen álló Szenes ellen nem sikerült semmi a házigazdagyulaiaknak. Gyulai győztesek: Fekete, Csomós R., Petró, Brhlik. Döntetlent értek el: Csomós I., Szabó M., Sztán P. Aranyalma Kupa r Nyíregyházán rendez- JPp* ték meg a hagyomá- nyos Aranyalma Kupa ökölvívó-viadalt, amelyen 68 öklöző versengett a két nap során. A békéscsabai Mochnács Pál, a Patex-Béfon versenyzője negyedmagával küzdött az 57 kg-os súlycsoportban. Az első napon a hajdúhadházi Nagy Sándort győzte le a második menetben, aki feladásra kényszerült, míg a másnapi döntőben a sárospataki Bokros Lajos csupán egy menetet bírt ellene, így a jó formában bunyózó békéscsabai junior öklöző végzett az élen. Mikulás-napi úszóverseny — Tótkomlóson a szabadban Tótkomlóson csaknem száz hazai, illetve orosházi fiatal állt a rajtkőre a hét végén rendezett Mikulás-napi úszóviadalon, amelyet — eső ide, eső oda — szabadtéri körülmények között (!) rendeztek meg a helyi Rózsa fürdőben. Kicsik és nagyok dicséretére izgalmas párharcok alakultak ki egyes számokban, másutt pedig szoros „többes” befutó volt. Győztesek. (A külön nem jelöltek tótkomlósiak.) Fiúk. 33 1/3 m mell: Golding Jenő 0:37,75. 33 1/3 ni béka: Breznyik Zsolt (Orosházi Úszó Egyesület) 0:31,60.100 m utánpótlás gyors: Balázs György 1:09,41. 66 2/3 m delfin gyors: Mucsi Balázs 0:51,19. 100 m utánpótlás mell: Balázs György 1:22,07.331/3 m béka gyors: Breznyik Zsolt (OUE) 0:28,31. 100 m delfin mell: Mucsi Balázs 1:43,01.133 1/3 utánpótlás vegyes: Balázs György 1:49,02. Leányok. 33 1/3 m mell: Antal Anna 0:45,00. 33 1/3 m béka mell: Döm- södi Mercédesz 0:35,50. 66 2/3 m utánpótlás hát: Vóbel Andrea 0:57,04. 33 1/3 m delfin mell: Lauró Viktória 0:32,01.66 2/3 m delfin hát: Farkas Emese 1:05,38. A verseny szponzorai: Tótkomlósi Polgármesteri Hivatal és a Tuska Édesség Nagyker. voltak. Nyílt nap a TF-en A Magyar Testnevelési Egyetem 1992. december 12-én 9 órai kezdettel nyílt napot rendez középiskolások vagy olyan érettségizett fiatalok részére, akik érdeklődnek a testnevelő tanári pálya iránt. A nyílt napon a részvétel díjmentes, minden érdeklődőt vár a Testnevelési Egyetem a következő címen: Budapest XII., Alkotás út 44., új épület, aula. ___ ____________________________ B ÉKÉSMEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Arpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 327-844; főszerkesztő: (66)326-057; telefax: (66)321-401; kiadó: (66) 326-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068