Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-28-29 / 281. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM 1992. november 28-29., szombat-vasárnap A fergeteges tangó után, Victoria és a leendő férj Jól elbeszélgettünk próba után, indulás előtt: a siker titkáról és még sok más érdekes témáról Siker volt: az Imádok... ,,F elejtsétek el a vígjátékot, vegyétek észre a tragikus emberi sorsokat!” Akár hagyományként is felfoghatjuk, hogy a Jókai Színház legemlékezetesebb előadásai után lapunk Siker volt sorozatában megszólalnak a főszereplő művészek. így volt ez John Steinbeck Egerek és emberek című drámájának 1988-as nagyszerű bemutatóját követően, amikor Harkányi Jánossal (George) és Hodu Józseffel (Lennie) beszélgettünk. Vagy még régebben, 1985-ben Neil Simon Furcsa párjával, Várday Zoltánnal (Oscar) és Tomanek Gáborral (Felix) készült interjú. A békéscsabai közönség legutóbb Maugham— Nádas—Szenes zenés játékának tapsolt legönfeled- tebben. Az Imádok férjhez menni sikerének titkáról, a szerep és a színész kapcsolatáról ültünk le beszélgetni Horváth Margittal (Victoria) és a három kiválasztottal (Hodu József, Tomanek Gábor, Mészáros Mihály). Talán nem véletlen, hogy ebben a körben és éppen ma, az előadáson túl másról is szó esett: így például a színpadi csapatmunka, a közösségi szellem és a szeretetteljes légkör fontosságáról és a színészközpontú rendező rangjáról. —Színházban én még ennyit nem nevettem. Nekem azért tetszett az előadás, mert bár könnyed műfaj, mégis színvonalasan, kellemesen szórakoztatott, nem volt harsány, nem volt durva. A siker pedig azt is igazolja, hogy a közönségnek szüksége van a nevetésre, az igényes szórakoztatásra. — Szerintem nem azért siker az Imádok..., mert a közönség éhezik a könnyed hangvételű bemutatókra—kezdte a beszélgetést Hodu József, aki William Cardew-t, vagyis az első férjet játssza. — Hanem azért, mert Gór Nagy Mária rendező a következőket mondta: felejtsük el a vígjátékot, a vidám színpadi hagyományokat, a mulattatás megszokott eszközeit, és próbáljuk észrevenni a drámát! Itt valóban félelmetes sorstragédiák játszódnak le minden egyes emberben. S mivel árnyaltabban, lélektanilag közelítettünk a figurákhoz, ennek egyszerűen elementáris hatása van a nézőkre. Bizony sokat kínlódtunk, különösen az első felvonással, mivel olvasáskor ösztönösen azt mondjuk: vígjáték. Aztán kiderül, hogy három embernek pocsék kínja van! Még elképzelni is szörnyű: megjelenik a (hősi) halottnak hitt férj, a felesége már új férjével él együtt (az első férj barátja volt), gyermeket szült tőle. S persze mindent a felbukkanó férj tud meg utoljára. Szóval itt mindenkinek van valami veszítenivalója. Horváth Margit „istenien érzi magát” Victoria (aki imád férjhez menni) szerepében. Miért? A drámai meeközelítés mellett a jellem színességét emeli ki. — Ezer színe van ennek a Victoriának: a gonosz boszorkánytól kezdve a bájos tündérig. Azt hiszem, valahol a görbe tükör vagyok a nőknek, akik lenn ülnek a nézőtéren. Ha őszinték akarunk lenni, valahol ilyen minden nő, ilyenek vagyunk, mi nők. Boldogan vállaltam ezt a szerepet, bár sok mindent még nem éltem meg, ez a nő nálam valamivel korosabb. Imádom játszani Victo- riát! Mészáros Mihály éppen húsz éve színész, ez a mostani a második békéscsabai korszaka. — Amikor a premier után gratuláltam, azt mondtam, ilyen jónak még soha, egyetlen alakításban sem láttalak. Röviden válaszoltál: ,flem is kaptam ilyen szerepet”. — Igen, ez végre egy olyan szerep, amelyben én is jól érzem magam. Mr. Patont, a dúsgazdag milliomost játszom, aki odavan ezért a Victoriáért. S mégis, amikor elé kerül — hiába van pénze, vagyona, Rolls Royce-a — csak hebeg-habog, és ném tudja a szemébe mondani, hogy „szeretlek”. Látszik az előadáson, hogy minden olyan mondat, ami a kapcsolatukra utal, az félrehangzik, félre fordított fejjel. Minden szerepemben azt keresem, hogy mi az igazán emberi benne—feltéve, ha kapok olyan szerepet, amiben ezt meg lehet találni. Itt valóban nem a klasszikus vígjátéki színjátszás folyik, ez mélyebben átgondolt emberábrázolás. Aminek következménye az is, hogy nem egy nagyképűs- ködő. hőzöneő. pénzének tudatában lévő milliomos jelenik meg a színpadon, hanem a cset- lő-botló, ügyetlen ember. Akit aztán persze legyőznek az érzelmei, és fergeteges, vad tangóba kezd... — Én ott folytatnám, ahol abbahagytuk hat évvel ezelőtt — mondta Tomanek Gábor (Frederick Lawndes, a második férj). — Ezt a sikert is abba a tudatos folyamatba sorolom, amit elkezdtünk annak idején a Furcsa párral, folytattunk a Háztűznézővel. Most ez a harmadik olyan játék, amelynek az alapja az ember. Várkonyi tanította a főiskolán, hogy a paródiát nem lehet parodizálni. Az emberi gyengeséggel szembesülünk: mindkét férj maradna is, menekülne is ebből a házasságból. Ez már önmagában elég komikus helyzet, erre már nem kell rátenni, és akkor eleve a két esendő ember áll előttünk. A sikert én egyrészt Gór Nagy Máriának köszönöm, másrészt annak a békéscsabai közösségi játéknak, amiért én ide visszajöttem, és ami miatt megint szeretek Békéscsabán játszani... GórNagy Mária szigorú, számonként, de mindenkor következetes és sosem öncélú munkamódszeréről azóta is áradoznak a művészek. Boldog és hálás, aki a vendégrendező művésznővel dolgozhatott, aki tanulhatott tőle. Az egyébként is kemény, feszített tempójú próbaidőszakot külön nehezítette, hogy Hodu József többször beteg volt, később kapcsolódott be a munkába, késéssel és fizikailag gyengén igyekezett állni a sarat. A közös alkotás megköveteli a komoly összefogást, másképp elképzelhetetlen az eredmény; az, hogy az olcsó poénkodás helyett értékes, kellemes, kedves szórakoztatást nyújtson az előadás. De itt az összefogáson, a segíteni akaráson kívül többről van szó: baráti hozzáállásról. Ezt Hodu József hangsúlyozta: — Te azt mondtad, valamit éreztél a nézőtéren abból, hogy szeretjük ezeket a szerepeket, hogy láttad, maximálisan együtt vagyunk. Én úgy fogalmaznék: valami elindult, elkezdtük szeretni tudni egymást. A színház hajszolt programja meg a betegségem miatt elég kemény munka volt. De ezt a szeretetteljes segítséget, ami itt kialakult, körülvett, évek óta nem tapasztaltam! Idegileg, lelkileg mindannyian támaszai voltunk egymásnak — ez az egyik dolog. Amásik: GórNagy Mária valami egészen messziről jött profi szellemmel látott munkához. S itt bizony eléggé sok mindentől — alkotói hatásoktól, rendezőktől, kollégáktól —elzárva élünk. Mariska nagymosást csinált rajtunk, ami jót tett; irtotta a magyartalanságokat, a hibás mozgást, a modorosságot. Szétszedett és átgyúrt bennünket, és általa jobban épülő, tisztább személyiségek lettünk. Friss szellő jött vele a stábba. Nagyon jó lenne, ha ez a színházakban gyakrabban előfordulna, kirángatna a régi sikereink babérjai közül, a meleg kuckóból, kidobna a hóra, ahol az ember vacog, valamit kénytelen tenni, és akkor kiderül, hogy ilyen kegyetlen helyzetben is lehet jó dolgokat létrehozni. S nem csak a szeretet miatt, hanem a belső megtisztulás eredményeként. Az ember érzi, hogy tisztább, jobb, hatékonyabb, amit csinál. Ez a nagymosás az egymás iránti folyamatos érzékenységet, a harmonikus színpadi együttlétet hozta ki belőlünk. Jól elbeszélgettünk öten, kora délután, amikor a következő bemutató próbájának már vége volt, és amíg nem indult az autóbusz Debrecenbe az Imádok... csapatával. Tomanek Gábor figyelmeztetett a szerző elvitathatatlan érdemeire. Abban, milyen fontos az, hogy a rendező a színpadon kívül is törődjön a színészével, hogy partnernek tekintse, valamennyien egyetértettek. Többször is visszakanyarodtunk ahhoz a megállapításhoz, hogy eredményes csak a közönség- és színészcentrikus színház lehet, ahol nem a szerző, nem a rendező a fontos, hanem a közönség és a színész. A közönség kedvencei nevét keresi a plakáton, értük vált jegyet, az ő kedvükért megy be a színházba. Thália temploma pedig közönség nélkül üres, értelmetlen. NIEOZJELSKY KATÁIJN „Mikor egy angol úr mulat, csodás a hangulat...” fotó: kovács Erzsébet
