Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-25 / 278. szám

B ŰNBE(L)ESÉS 1992. november 25., szerda Hasmenés a zeneiskolában Nem a zene indította meg... A „tett” és a színhelye A kultúrszomjas, monoklis tolvaj, Cs. J. újirázi lakos eddi­gi élete bűnlajstromának fel­sorolása a történet folytatásos közlését igényelné. Te­kintsünk el ettől. Szeptemberi szabadulása után Cs. J. november 15—16- án rövid látogatást tett Gyulán, mely során az Erkel Ferencről elnevezett intézmények közül ezúttal a zeneiskolát és a mű­velődési központot kereste fel. 15-én a zenedébe ugrott be — az ablakon át. Előtte eliszoga­tott valahol, megéhezett, de ne higgyék, hogy a zene szépsé­geire. Az igazgatói irodában sajnos csak egy üveg mézet talált. Kotnyeleskedett egy ki­csit, s szerinte a méz elcsapta a hasát. Szorongatott helyzeté­ben — a vécékeresés és az időmúlás függvényében — ar­ra a döntésre jutott, hogy „név­jegyét” a szőnyeg szélére te­szi. Gondos „magánvállalko­zóként” — kivétel nélkül bűn- cselekmények elkövetésére vállalkozik — ott helyben el­végezte a „papírmunkát” is, majd az ügyet azon melegében elfeledte. Erre utal, hogy a he­lyiségben lévő díványra dőlt és édes álomba szenderedett. „Emléktárgyáért” cserébe magához vette az igazgató vil­lanyborotváját. Másnap este a művelődési ház személyzeti vécéjét vá­lasztotta álmai színhelyéül. Zárás után a büfébe sietett, ahol 1200 forint értékben do­bozos sört, rágót, ropit, egy üveg Tokaji muskotályt fo­gyasztott, de zsebre vágott egy doboz cigarettát és egy dugó­húzós sörnyitót is. A sikertől felvillanyozva az éjszaka hát­ralévő részét az elektromos kapcsolóteremben töltötte. Amikor.a takarítónő reggel rá­nyitott, egy vésztői kocsmai verekedés során beszerzett „monokliját” megdörzsölve elpanaszolta, hogy este vélet­lenül bezárták az épületbe. Az elképedt hölgyet magára hagyva, angolosan távozott. Később tiszteletét tette a szarvasi, a törökszentmiklósi művelődési házban, de nem kerülte el az útjába eső magán­házakat sem. Minthogy ebben az időszakban elválaszthatat­lanul eggyé forrt monoklijá­val, az őt erről felismerő rend­őrök kérésére készséggel felfüggesztette kultúrmisszió- ját. Kiss A. János Segített a Securicor Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy a megyei rendőr­főkapitányság néhány héttel ezelőtt együttműködési szer­ződést kötött a Securicor an­gol—magyar, vagyonvéde­lemmel foglalkozó kft.-vel. Ennek alapján a kft. által be­szerelt riasztók a békéscsabai ügyeletén jeleznek betörés esetén. A Securicor azonban Opel gépkocsijaival járőrözik is a városban, a bekötött objek­tumok környékén. November 23-án éjszaka egy ilyen járőrözés vezetett eredményre. A rendőrség által régóta keresett tolvajt értek tetten Békéscsabán, a Pásztor utcai óvodában. A 16 éves L. A.-t ezen kívül több betöréssel és mintegy 30 rendbeli gépko­csifeltöréssel is gyanúsítják. Ny. L. Kultúrház felrobbantásával fenyegetőzött Napjainkban megszaporodott a robbantással fenyegetőző névtelen telefonálók száma. Ilyen esetekben az egyéb szol­gálati feladatot végző rend­őröket is elvonják, hogy a helyszínen járjanak utána a be­jelentésnek. November 19-én egy telefo­náló azzal fenyegetőzött, hogy 15 percen belül felrobbantja az újkígyósi művelődési házat. A rendőrség nagy erőkkel szállt ki, de közben a telefonáló is „dolgozott”, megismételte hí­vását azzal, hogy telik az idő és mindjárt robban az intézmény. A rendőrség speciális techni­kája azonban jól működött. Gyorsan beazonosították a te­lefonálót és a kagylót már az egyenruhások vették ki G. L., 38 éves, szabadkígyósi lakos kezéből, aki iszogatás után vá­lasztotta a szórakozás e formá­ját. Hatóság félrevezetésének alapos gyanúja miatt indult el­lene eljárás. (nyemcsok) Ugrott a „brifkó” Közel 200 ezer forinttal a pénztárcájában láto­gatott fiatal hölgyismerőseinek Lencsési lakó­telepi lakásába egy javakorabeli úr. A hölgyek és barátaik határtalan örömmel fogadták őt, és erre a boldogságra folyamatosan koccintgattak. A jókedvű beszélgetés során kiderült, hogy az idős úrnak nincsenek anyagi problémái, és ez a tény főleg a 19 éves B. 1. fülét ütötte meg. Egy alkalmas pillanatban a fiatalember kiemelte a tartalmas „brifkót” és már rohant is vele. Két hétig úgy tűnt, hogy a tolvaj kámforrá változott, mígnem egy békési diszkóban a rendőrök képé­ben megjelent számára a végzet. (NY.) Hol mér a Gyilkost keres a rendőrség November 23-án, hétfőn délután 16 óra körül holtan találták lakásán a 45 éves Németh Lájos munkanélküli, mórahalmi lakost. Az első orvosi vélemény szerint halálát idegenkezűség okozta. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, s folytatja a nyomozást. A rendőrség kéri, hogy aki a gyilkosság részleteiről, illetve az áldozatról bármilyen információval rendelke­zik, közölje a 62/323-011-es telefonszám 11- 79-es vagy 10-59-es mellékén, vagy bármely rendőrnél. (MTI) traffipax? Az adott napon első helyen jelzett mérési helyen 5.30— 14.00 óráig, a második helyszínen 14.30— 22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszervezési okokból kivételesen változhatnak. November 25.: Szeghalom; Mezőkovácsháza és környéke (47-es, 4434-es út); Gyula és kör­nyéke (47-es út). November 26.: Békéscsaba belterülete (44-es út) Szarvas és környéke (44-es út). November 27.: Békéscsaba belterülete (44-es út) Békéscsaba belterülete (44-es út). November 28.: Békéscsaba belterülete (44-es út) Békéscsaba belterülete (44-es út). November 29.: Szarvas és környéke (44-es út) Szeghalom; Gyula és környéke (47-es, 44-es út). November 30.: Békéscsaba belterülete (44-es út) Gyomaendrőd és környéke (46-os út). December 1.: Békéscsaba; Orosháza (44-es, 47-es út) Orosháza; Békéscsaba (47-es, 44-es út). Vigyázat, a betörőt figyelik! Mit jelent a Szomszédok Egymásért Mozgalom? Rémtörténeteknek is beillő sztorikkal szóra­koztatott annak idején a szakember, miköz­ben a biztonsági zár^t szerelte a bejárati ajtó­ra. A lépcsőház emlékeztette kísértetiesen ar­ra az orosházi esetre, amikor egy szép napon röpke óra alatt kirámoltak minden lakást a földszinttől a negyedik emeletig. „Ilyen zárak mellett persze nem is csoda” — forgatta a selejtnek nyilvánított és leszerelt alaptípust. A másik probléma pedig a kedves szomszédok közömbössége, amin olykor-olykor még ő is bosszankodik. Nyilvánvalóan tömegeket érintő gondokat sorolt a mes­ter, amit az is bizonyít, hogy nemrégiben megalakult a Szomszédok Egymásért Moz­galom Budapesten. A lakókö­zösségekben előforduló bűn- cselekmények megelőzése, il­letve korlátozása érdekében meg kell ismerni a szomszédo­kat, fel kell mérni az együtt­működés lehetőségeit, s mint a klasszikus krimikben, éber­ségre kell „nevelni” a lakótár­sakat. Megyénkben jószerével még ismeretlen a Szomszédok Egymásért Mozgalom, a SZEM. Akit tehát érdekel, ho­gyan is indítható, szervezhe­tő, mindenekelőtt forduljon a területileg illetékes rendőrség bűnmegelőzési egységéhez (például a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- megelőzési alosztályához), il­letve a helyi körzeti megbí­zotthoz. Érdemes felmérni a szomszédságban, hányán mu­tatnak érdeklődést a program iránt, s vállalnak tevékeny szerepet benne. Csoportot al­kotva, közös megbeszélése­ken vitathatják meg a felada­tokat — a rendőrségi összekö­tővel, illetve a körzeti megbí­zottal, aki kulcsszerepet tölt be, hiszen információt szol­gáltat, tanácsokat ad. Sőt, is­merteti a program megvalósí­tásának, az otthon biztonságá­nak, a vagyontárgyak azono­sításának elvét, s azt, hogyan jelentheti a rendőrségen, ha gyanús esetet látott. Egy-egy településen a polgárőrségek is felkarolhatják a mozgalom megszervezését, s egymás munkáját segítve, kiegészítve vigyázhatnak az értékekre, a vagyonra, a rendre. Amikor összeáll a program, a siker érdekében tanácsos ki­építeni a kapcsolatot a helyi sajtóval, az iskolákkal, az óvo­dákkal, a biztosító társaságok­kal, az egyház képviselőivel. Sokat segíthet, ha népszerűsí­tik a programot a nagyobb üz­letekben, plakátokon ismerte­tik a mozgalom célját. A SZEM-ben részt vállaló­kat á már említett módon fel­készítik többek között arra, mit tegyen, ha bűncselek­ményre gyanakszik. Azon túl, hogy természetesen hívja a rendőrséget, célszerű közölnie a SZEM-ben betöltött státu­szát, s érintkezésben maradnia a rendőrségi diszpécserrel mindaddig, amíg valamennyi fontos információ nem hang­zik el. Nagyon lényeges tudni, hogy senki ne kísérelje meg a helyzet személyes megoldá­sát! Várja meg, amíg a rendőr­ség a helyszínre érkezik. A rendőrség egyébként minden tájékoztatást bizalmasan ke­Csoportos önvédelem Virtusos járvány Kétegyházán Szemrehányó történet Könnyen lehet, hogy A. P.-nek rövidesen meg kell vállnia a bal szemétől. November 20-án este 10-kor betért a kétegyházi Ifjú­sági presszóba szórakozni. Haj­nal fél 2-kor — az ő változata szerint—odament M. J. 21 éves kétegyházi fiatalemberhez, s szóvá tette, hogy miért bántal­mazta korábban az ugyancsak helybeli Sz. P.-t. (Az eset no­vember elején történt. M. J. mo­toros fűrésszel és engedély nélkül vágta ki Sz. P. tanyája körül az akácfákat. A tanyatu­lajdonos kifogásolta a dolgot, ám hiába. Sőt M. J. másnap felkereste, gázsprével szembe­fújta és megrugdosta őt.) A gyanúsított szerint A. P. a kidobólegénnyel, K. I.-vel ki­hívatta M. J.-t az épület elé, úgy fél 2-kor. Tény, hogy az ittas A. P. egy ütéstől a földre került, s M. J. súlyos rúgásaitól bal szeme megsérült. De kiju­tott a jóból bordáinak is. (Köz­ben az előzékeny kidobóle­gény visszafordult, s gondosan becsukta maga mögött az aj­tót.) M. J. úgy találja ma is, hogy nem volt részeg, hiszen akkor éjjel csupán öt vilmos­körtét „hajított be”. Szerinte A. P.-nek az csípte a szemét, hogy az egyik lánnyal táncolt odabenn. Amúgy — mondta —, ritkán iszik. Feléledt a legényvirtus Két­egyházán? Valami agresszív, járványos virtusról lehet szó. K.A.J. / Újra indul a vagyonvédelmi tanfolyam A vártnál is sikeresebben zárult az a vagyonvédelmi tanfolyam, amely szeptember 22-én a pécsi Cash-Trade Kft. szervezésében és a Békés Megyei Rendőr-fő­kapitányság támogatásával in­dult. A 37 hallgató közül sokan alapos felkészültségről tettek tanúbizonyságot, amelyet külön is elismert a kft. ügyveze­tő igazgatója, Farkas László. Annak idején egyetlen hall­gatónak sem ígértek munkát, de a rátermettebbek a Cash- Trade segítségével megpró­bálnak a „végzettségüknek” megfelelő vállalkozásba fog­ni. Főleg Békéscsabán, Béké­sen és Orosházán igyekeznek valamilyen formában haszno­sítani a tanultakat. A tanfolyamon egyébként a fegyvertartási engedély meg­szerzéséhez szükséges vizsgát is tehettek, harmincketten ezt az okmányt is megkapták. (Mindez persze nem jelenti azt, hogy fegyvert tarthatnak, mert annak rendkívül szigorú­ak a feltételei.) A szervezők a nagy érdeklő­désre tekintettel újra indítanak vagyonvédelmi tanfolyamot ugyanazokkal a feltételekkel, mint szeptemberben. A jelent­kezési határidő december 15, helye a Békés Megyei Rendőr­főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya. -t

Next

/
Thumbnails
Contents