Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-21-22 / 275. szám

1992. november 21-22., szombat-vasárnap SPORT Üdvözöljük a japán válogatottat a nemzetközi mérkőzés alkalmából! Ma este : Magyarország—Japán női kézilabda-mérkőzés Felvételünkön egymás ellen küzdenek a békéscsabai és deb­receni kézilabdázónők, ám ma este a válogatottban a japán nemzeti együttes ellen együtt próbálják meg kiharcolni a győzelmet. Balról Bohus (sötét mezben), Dörnerné, Hochraj- ter, Tóth és Szilágyi látható fotó: gál edit Gólzáporos magyar győzelem Már tegnap is össze mérte tudását a két B világbajnokságra készülő' nó'i válogatott Debrecenben. Az esti magyar—japán mérkőzésen mintegy 1200 néző előtt a hazai együttes végig irányította a játékot és gólzáporos, 38—21 (17—ll)-es győ­zelmet aratott. A magyar válogatott a második félidőben nyújtott jobb teljesítményt. Az együttesből a holland idegen- légiós szélső, egykori debreceni Szilágyi, az irányító ferencvá­rosi Kökény és a debreceni átlövő, Dörnerné emelkedett ki jó játékával. A békéscsabaiak fiatal irányítója, Hochrajter egy alkalommal vette be a japánok hálóját. A magyar női kézi­labda-válogatott egy hét múlva, novem­ber 28-án Litvániában, Kau- nasban kezdi meg sorozat­mérkőzéseit a B csoportos vi­lágbajnokságon. Az első ta­lálkozón a mieink ellenfele Tajvan együttese lesz. Ezért is választotta a főpróbán a hasonló, ázsiai stílusban ját­szó japán válogatottat ellen­felül a magyar szakvezetés. Egyébként a felkelő nap or­szágának lányai is ott lesznek a vb-n: Vilniusban szerepel­nek— a másik csoportban — a japánok, s első ellenfelük Olaszország gárdája lesz. A norvégjai nemzetközi torna után — amelyen a magyar csapat a negyedik helyen végzett — a tegnap esti deb­receni és a mai békéscsabai összecsapás lesz a mieink igazi főpróbája. Egy év múlva Norvégiában lesz az A világbajnokság, amelyen a világ legjobb 16 csapata vesz részt, ezt a jogot szeretné kivívni magának vá­logatottunk. A litvániai vb-ről egyébként az első három he­lyezett és az utánuk következő legjobb európai együttes jut tovább. A magyar csapat fel­készüléséről Laurencz László szövetségi kapitány a követke­ző tájékoztatást adta az MTI- nek. — Csütörtökön délben Bu­dapesten randevúztunk, majd indultunk Debrecenbe, ahol tegnap este előkészületi mér­kőzést vívtunk Japánnal. Szombaton 10 órakor már Bé­késcsabán leszünk és délelőtt edzést tartunk a mérkőzés helyszínén, a városi sportcsar­nokban. Este pedig következik az ázsiaiak elleni visszavágó. Vasárnapra és hétfőre ismét pihenőt kapnak a játékosok, kedden és szerdán a klubokban gyakorolnak, majd csütörtö­kön már ismét a fővárosban találkozunk, tartunk két edzést, utána másnap, 27-én Bécs érintésével repülünk Lit­vániába. — Hány játékossal készül­nek a B világbajnokságra ? — A vb-selejtezőre 12 me­zőnyjátékos és három kapus utazik. A csapat nagyjából már „összeállt”, de két hely még kiadó: a jobbátlövő és a balát­lövő posztra még ketten-ket- ten pályáznak. Az egyik olda­lon Tátimé Szabó Melinda a Vasasból és a szegedi Gát Klá­ra, a másikon a debreceni Dör­nerné Csapó Erika és a duna­újvárosi Mátyás Auguszta a két jelölt. így most még 17 játékos kapott meghívót az ázsiaiak ellen. A japánok elle­ni két találkozó után kihirde­tem a végleges vb-névsort. Egyébként a békéscsabai irá­nyító, Hochrajter Rita tagja lesz az utazó keretnek — fe­jezte be a kapitány. A ma este, 18 órakor kezdő­dő találkozóra a bérletek nem érvényesek. A szünetben tom­bolasorsolás lesz, amelyen minden belépő bekerül a sze­rencsekerékbe. Mint Király­vári Károly, az egyik csabai főszervező elmondta, Bohus Bea, a lila-fehérek kiválósága ma délelőtt csatlakozik társai­hoz, s minden bizonnyal pá­lyára lép a mérkőzésen. A B világbajnokságra készülő ke­ret: Hang, Meksz, Szopóczy — kapusok, Szilágyi, Utasi, Bocsiné, Gát, Tóthné, Kö­kény, Hochrajter, Oravecz, Pádár, Varga M., Dörnerné, Mátyás, Erdős, Feketéné — mezőnyjátékosok. A nagy ér­deklődéssel várt összecsapást a Soltész, dr. Soós nemzetközi minősítésű magyar páros ve­zeti. / Újoncok vasárnapi randevúja a szabolcsi fővárosban A hazaiak lesznek idegesebbek? A labdarúgó NB I 14. fordulójában az alábbi párosításban lépnek pályára a csapatok. November 21., szombat: Csepel SC—Kispest-Honvéd FC, 16.00. Videoton-Waltham— Ferencváros, 16.00. Vác FC-Samsung—Újpesti TE, 13.00. (A tv közvetíti.) Vasas—Pécsi MSC, 15.00. November 22., vasár­nap: Nyíregyházi VSC—Békéscsabai Előre FC, jv.: Nagy L. (Stamler, Bede), 13.00. MTK—Siófoki Bányász, 11.00. BVSC-Novép—Győri Rába ETO, 13.00. Diósgyőri FC— Veszprém LC, 13.00. A szeptember 12. óta ^0. nyeretlen újonc nyí­ló regyháziak otthoná­ban lép pályára vasárnap kora délután a Békéscsabai Előre FC együttese. A hazaiak a ki­lencedik fordulóban, október 7-én szereztek pontot utoljára bajnoki mérkőzésen a Vasas ellen. Az utolsó négy találko­zójukat elveszítették a szabol­csiak, gólkülönbségük 1—7, ami azt sejteti, akadozik a csa­tárjáték. Mit vár a két újonc találkozóján Pásztor József vezető edző, aki tavasszal a másodosztályban már sikerrel vezette szülőföldjére a lila-fe­héreket, hiszen akkor 4—1-re nyertek a csabaiak. — Úgy érzem háromesé­lyes mérkőzés előtt állunk. A tabellán elfoglalt helyezésnél jobb csapat a nyírségi, több­ször balszerencsével kaptak ki. Például a Vác ellen a 91. percben esett góllal veszítet­tek idegenben. Otthon különö­sen veszélyesek, hiszen pont­jaik 95 százalékát — hetet — hazai környezetben gyűjtötték be. Hajtós, kemény együttes a A szarvasi labdarúgók az el­múlt heti hazai mérkőzésen a Kaba elleni győzelemmel bú­csúztak a szurkolóktól. Igaz úgy kellett ez a két pont, mint a mezőgazdaságnak májusban az eső. Az ötvenszázalékos szereplés a 15 pont birtokában már biztosított. Az idényzárón Hajdúnánáson lép pályára a Vasas. Az NB Il-ben eddig kétszer találkoztak, s mindkét­szer a szarvasiak győztek 1 — 0-ra. De azóta sokat változott a világ Nánáson. A tavaly még újonc csapat stabilizálta a he­lyét a bajnokságban, olyannyi­ra, hogy akár felsőbb osztály­szabolcsi, amely nem adja fel az utolsó percig sem, így na­gyon oda kell majd figyelnünk vasárnap. Nekik csak a győze­lem jó eredmény — emiatt nyilván ők lesznek idegeseb­bek — nekünk a döntetlen is megfelelő lenne, ám nem mondunk le a két pont meg­szerzésének lehetőségéről sem. — Milyen előjelekkel készülnek a vasárnapi találko­zóra? — Sajnos elég sok zavaró körülmény jelentkezett a hé­ten. A temesváriak ellen a sá­ros pályán többen kisebb sérülést szenvedtek, míg hár­man, Argyelán, Fabulya és Fodor influenzával küszköd­nek. Bár Szenti sérülése nem olyan komoly, mint amilyen­nek kezdetben látszott, még kockázatos lenne beállítása a mély talajú pályán. Valószínű a Csepel ellen már játszhat a védő. Usmajev visszaigazolt Orosházáról. így csak keretet tudok adni, amely a követke­ző: Baji, Horváth, Mracskó, Dávid, Usmajev, Ionut, Csa­ba is léphet, ha így folytatja. Két volt szarvasi játékos — Búzás, Major S. — és az egy­kori csabai edző, Vigh Tibor erősíti a hazaiakat. Nehéz dol­ga lesz a Körös-partiaknak, de talán nem reménytelen a do­log. Jó lenne „pontosan” haza­térni a hajdúságiaktól, de eh­hez legalább úgy kell játszani, mint a Kaba ellen. loan Patrascu vezető edző­től kértünk tájékoztatást az esélyekről: — Hétközben egy erdélyi csapattal játszottunk edzőmérkőzést és 4—1-re nyertünk. Szarvason az az új­ság, hogy Molnár egész héten tó, Kurucz, Szarvas, Kasik, Vancea, Gricajuk, Kulcsár és ha felgyógyulnak Fodor, Fabulya, Argyelán. Telefonon beszéltünk a nyírségiek mesterével, Ko­vács Jánossal, aki a követke­zőket mondta: — Sajnos sok gondunk van. Csehi Zolit meg­operálták, bátyját, Istvánt pe­dig eltiltották így rájuk nem számíthatok, csakúgy mint a három sárgalapos Nagyra. A Békéscsabát korábbról is­merjük, jó csapatnak tartjuk, de számunkra csak a győzelem lehet az elfogadható eredmény az utolsó hazai mérkőzésen. A fiúk ennek megfelelően ját­szanak majd. A volt román vá­logatott Majaru már pályára lép csakúgy, mint a másik új szerzemény, a gólerős Vasii. Várhatóan a Bíró — Szatke, Sedecaru, Drobni, Cselószki vagy Derkacs — Kovács, Majaru, Kertész, Molnár vagy Erdei — Tóth Gy., Vasii együttes kezd. (verasztó) MÉRLEG Nvír.-en Bcs.-n 1980— 81 '3—1 0—2 1981— 82 1—1 3—3 1982— 83 3—1 1—2 Az eredmény a pályavá­lasztó szemszögéből értendő. Csak azokat az eredménye­ket soroltuk föl, amikor mindkét csapat a legmaga­sabb osztályban játszott. a szezont nem jelentkezett edzésen, ő tudja, hogy miért? Gebri sérüléssel bajlódik, Bolba pe­dig begyűjtötte harmadik sár­ga lapját. így elég nehéz hely­zetben vagyunk. A tartalékok között így a tehetséges, Gádo­rosról igazolt, 16 éves Pisont Richárd is helyet kap. Várha­tóan a következő csapat kezd vasárnap: Hanyecz — Hirm- ler — Sárosi, Holp, Mihala- che, Zahorán — Szlopóczki, Pisont A., Stancu — Major L., Rácz. A kispadon: Halász, Cziglédszky, Pisont R. ülnek majd. Cs.P. „Pontosan” befejezni Nyolcvan csapat a parkettán Kezdődik a terembajnokság A városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokságot az idén tizedik alkalommal rendezik meg Békéscsabán, \o amelyre évről évre emelkedik a nevezések száma. A november 28—29-én kezdó'dó' küzdelemsorozaton 80 csapat verseng hétvégenként a Békéscsabai 2. Számú Általános Iskola tornacsarnokában. A városi labdarúgó szövetség ren­dezésében zajló hagyományos esemény szervezőjével, Tóth Pállal, a polgármesteri hivatal sportirodájának főelőadójá­val beszéltünk a sorozat megkezdése előtt. — Rekordnevezés érkezett . az idei küzdelmekre, így pon­tosan 80 csapat vesz részt a téli tornán — tájékoztatott Tóth Pál. — Továbbra is a tömeg­sport szintű testedzést és ki- kapcsolódást szeretnénk biz­tosítani a hosszú téli hétvége­ken a csapatoknak, szurkolók­nak. —Mikor kezdődött a szerve­zőmunka? — Több mint egy hónappal ezelőtt küldtük ki a versenykií­rást, egyrészt azoknak, akik ko­rábban is részesei voltak a küz­delmeknek, másrészt a megyei II. és III. osztályában szereplő együtteseknek, amelyeket ama­tőröknek tekintünk. Számítot­tunk arra, hogy csúcsnevezés lesz, ezért beérkezési sorrend­ben számoztuk a jelentkezése­ket, a nyolcvanon felülieket már nem fogadtuk volna el. De végül ilyen gondunk nem volt, mert’ pontosan ennyien nevez­tek. — Hány csoportban küzde­nek a csapatok, mikor lesz a döntő, s mi a fődíj? — Nyolc csoportot alakítot­tunk ki. Egy-egy fordulóban reggel 8-tól este 8 óráig pattog majd a labda. Ez annyit jelent, hogy egy hétvégi napon 15, összesen pedig 360 mérkőzés zajlik le a selejtezők során, amelyben mindenki minden­kivel játszik a csoporton belül. A március 6—7-ei döntőben további 26 találkozót bonyolí­tunk le, amelyen a csoportok két legjobbja vesz részt, de itt már kieséses rendszerben. A versengés pénzdíjas, az első helyezett 20, a második 12, a harmadik 10, a negyedik 8 ezer forintos díjazásban részesül. Különdíjakat is kiosztunk a torna gólkirályának, a legjobb kapusnak és a legjobb játékos­nak. A bajnokság szponzorai: a Pikk Dáma, a Providencia Biztosító Rt. és a Hetes Kft. (GYURKÓ) RF.KRS MFÚ.YFI HÍRI.AP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldcnkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 327-844; főszerkesztő: (66)326-057; telefax: (66)321-401; kiadó: (66) 326-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethetőa hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents