Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-21-22 / 275. szám
IRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1992. november 21-22., szombat-vasárnap Édesapja világhírű karmester volt Ot perc Donatellával „A szívünk mindig visszahúz” Látogatóban Ezüst György festőművésznél, Budapesten A Nemzeti Filharmónia hangversenysorozatában neves zongoraművésznő lépett fel megyénkben: Failoni Donatella. A Békéscsabai Szimfonikus Zenekar kíséretével Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszotta. A művésznő édesapja, Sergio Failoni világhírű karmester volt. Olaszországból érkezett, s hosszú ideig volt az operaház vezető karmestere. A család ma Magyar- országon él. (Donatella Oszter Sándor színművész felesége.) A szarvasi fellépés előtt Békéscsabán próbáltak a zenekarral. A próba szünetében válaszolt a művésznő munkatársunk kérdéseire. — Amatőr zenekarral dolgozik együtt a „profi” muzsikus. Hogyan jön össze az ilyen koncert? — Ez bevett szokás Magyarországon. Közel húsz éve vagyok a filharmónia szólistája, ezért nagyon-nagyon sok zenekarral játszottam, s ezek közül nem mindegyik hivatásos. Ezt a koncertet egy külföldi zongoraművész vállalta, de baleset érte, így kerültem ide. — Jelent-e az különleges feladatot, hogy nem a megszokott zenekarral dolgozik és elég kevés idő marad a próbára? — Hát?! Jobb lenne több próba. A csabai zenekar a saját kategóriájában igen jó zenekar, a nem hivatásosak közül az egyik legjobb. Nekem az az elvem, hogy egy művésznek akármilyen környezetben és közönség előtt ugyanolyan színvonalon kell játszania, mintha a Milánói Konzervatóriumban játszanak. — Jelent-e Önnek valamit a karmester személye? — A karmester személye nagyon fontos. Együtt kell tudni lélegezni, egy hullámhosszon kell lenni. Hogyha a karmester nem ugyanazt érzi mint én, az még nem baj, ha igazodni tud a szólistához. És Molnár László ezt kitűnően csinálja. Az első pillanattól kezdve megértettük egymást. — Kialakította-e saját művészi arcát, vagy ha kimegy a színpadra, még mindig az édesapa varázsa tart? — Édesapám neve óhatatlanul megjelenik, nemcsak azért, mert zseniális karmester, világhírű művész volt, hanem a név is elég ritka, még Olaszországban is. Azért hiszem, hogy az eltelt évek alatt Pintér Lajos verse: Expressz falevél Simonyi Úrnak, Gyulára Ha legkedvesebb költőim kérdezik — diáklányok kedves szokása, gimnáziumban, ahol még könyvtárszobák, könyvek arany gerince, ennyi a világ, ha legkedvesebb költőim kérdezik: Lászlóffy, Simonyi, Tolnai mondom a névsort félig tréfásan, mintha valami jobb vagy rosszabb csapat csatár- vagy hátvédsora lenne ez — még azidőből, mikor volt itt vagy ott egy város, egy se nem átkos, se nem virágos, és a városnak is volt egy Csapata, hol Krúdy vagy Márai, ők voltak a mester, ők voltak a Csapat trénere, s hol volt még vagy hol-nem-volt nyári alkonyon térzene, (egyáltalán egy városnak volt még tere!) és akkora sebek a nyári ég alatt, nézted, a térded vérzik-e, s akkora pirkadások, hajnali hasadások: mintha az ég is vérzene vele. Simonyi Úr akkor ott sétált Gyulán, hibátlan öltönyében talán, mert ugye a forma! hidd el, a forma meg kell, hogy legyen e formátlan világban, de nekem mégis Simonyi, a költő ott sétál már, — inkább! — a hószakadásban, koszlott bakancsban örökétig már Podolin fölött, és megannyi új és régi kegyenc fölött is: mert régi rendnek régi, mert új rendszernek új kegyeltje van, Párizsban is, Podolinban is és Gyulán ez egyre megy — de ott sétál ő, és ez már nem egyre megy, de ott sétál ő inkább fegye ne- mintsem kegyenc ruhában. — ahogy ő mondta — saját művészi arculatomat kialakítottam. — Milyen feladatok várnak a közeljövőben a művésznőre? Az idén még 35—40 koncerten, szólóesteken, kamarakoncerteken lépek fel. Játszom a rádióban, a zeneakadémián, Pécsett többször is és az ország több helyén az ifjúsági hangversenysorozaton. De nemcsak mint zongorista dolgozom, hanem menedzser is vagyok a filharmónia külügyi osztályán. A főnököm a rádióból jól ismert Meixner Mihály. Akit lehet hozunk, viszünk: magyar művészeket külföldre, külföldieket haza, Magyarországra. — Nem megy ez a művészi munka rovására? — Remélem, hogy nem. Negyven évig édesapám szervezte ezeket a koncerteket. Ó hozta be a világhírű művészeket: Pavarottit, del Monacót, Abbadót és a többieket. Ma már elég idős. Mivel hat nyelven beszélek, zenész is vagyok és nagyon sok összeköttetésem van, s a művészeket személy szerint ismerem, felkértek erre a munkára. Szívesen csinálom. Kutas Ferenc • Színházfesztivál Kisvárdán Kijelölte a Határon Túli Magyar Színházak V. Fesztiváljának jövő évi időpontját a fesztiváliroda igazgató tanácsa. A döntés szerint a szomszédos országok, valamint Kanada magyar nyelvű színházi társulatainak találkozóját 1993. május 29. és június 7. között rendezik meg a kisvárdai várszínházban, valamint a város művelődési központjában. A rendezvényre a résztvevők november 30-áig jelentkezhetnek, a bemutatásra szánt produkció megjelölésével. A fesztiválprogramot — a hagyományoknak megfelelően — a társulatok tájelőadásokon is bemutathatják, Szabolcs és Borsod megyék mellett felléphetnek Románia, Szlovákia és Ukrajna színházaiban, művelődési intézményeiben. Az igazgató tanács kisvárdai ülésén döntött arról is, hogy 1996-ban a fesztivál kapcsolódik a Magyarországon rendezendő világkiállítás programjához. Régi kedves ismerőssel, Ezüst György festőművésszel találkoztam a minap Budapesten, a Szabadság hegyi séta közben. Húsz évvel ezelőtt költözött Békéscsabáról a fővárosba. Barátsággal invitált, látogassam meg Mátyás király úti műtermes lakásában. Tanítónő felesége — akit Csabán Bogárkának becéztünk — kitörő örömmel fogadott. A tágas műterem hatalmas ablakain gazdagon áramlik be a napfény. A friss festékillat „mellbe vágja” a belépőt. A falról Ezüst nagyapa portréja mosolyog ránk, az állványon, a parkettán és minden zugban kész és féligkész képeket látni. Főiskolás kora óta ismerem Ezüst Györgyöt. Békéscsabán, Jaminában született és nevelkedett. Nagyon szerette és ma is szereti az itt élő embereket, a tanyavilágot, az állatokat, a növényeket. Kedvenc állata a ló, ezernyi változatban örökíti meg ecsetjével. Láthatunk lóvásárt, lovaskocsit, amint piacra indul a tanyasi ember, fürdésre váró lovat a tóparton, vágtázó lovat, pihenő lovat és lovakat csoportban. A könyvespolcon katalógusok, kiállításra meghívók, Ezüst-festmények alapján készült levelezőlapok sokasága. A több nyelven írott meghívókból kiderül, hogy Ezüst György hazánk különböző tájain, Olaszországban, Németországban és számos más országban mutatta be remekműveit. Márai-est Márai Sándorról tartottak irodalmi estet nem régen a párizsi Magyar Intézetben. A közelmúltban elhunyt és Magyarországon hosszú ideig tiltott írónak néhány hónapon belül két könyve is megjelent francia nyelven a párizsi Albin Michel kiadónál: A vendégjáték Bol- zanóban és a Zendülők. Előkészületben van egyik legjelentősebb művének, az Egy polgár vallomásainak francia kiadása is, amely várhatóan a jövő évben kerül az olvasókhoz. Márai életéről, munkásságáról Tverdota György professzor tartott előadást, a művekről a fordítók: Georges Kassai és Michel Orcel beszéltek. Bohus Zoltán: Statikus forma III. ,Nincs olyan nap, hogy ne festenék’ — Most mire készül? — kérdezem a művészt, hisz sok nagyméretű festményt látok. — Decemberben Szolnokon nyílik önálló kiállításom. Szolnok is alföldi város, mint Csaba, gondolom az ott élő embereket is érdeklik a csabai tanyavilágot bemutató képek. Nincs olyan nap, hogy ne festenék. Nagyon szeretek festeni és utazni. Japántól Amerikáig számos országban jártam, nagyon sok barátot szereztem, de a szívünk — a feleségemé és a gyerekeké is—mindig visszahúz Békéscsabára. Ary Róza Ismét nyitva a látogatók előtt Tutanhamon sírja — eredeti pompájában Újból megnyitották a látogatók előtt Tutanhamon sírját, az egyetlen egyiptomi fáraósírt, amelyet annak idején eredeti pompájában lelt meg felfedezője, Howard Carter. Mi több, a sírban ott ragyognak a kincsek, a legapróbb cserépdarabtól az aranybevonatú szarkofágig minden, akárcsak hetven évvel ezelőtt a látványtól szavát vesztett brit kutató szeme előtt. Igaz, csak utánzatról van szó, a thebai temetkezési hely és tartalma pontos másolatáról, amelyet mostantól kezdve Kairóban tekinthetnek meg az érdeklődők. Haszan Ragab doktornak, az egykori diplomatának, az ókori Egyiptom határtalan lelemé- nyességű és fáradságot, pénzt nem kímélő rajongójának újabb teljesítményében gyönyörködhetnek a turisták, a Nílus egy dél-kairói szigetén. Ő hozta vissza és honosította meg újra hazájában évezredes szünet után a papirusz növényt, amelynek feldolgozási folyamatát kis magánmúzeumában szemlélteti, s amelynek végtermékére rajzolói ókori motívumokat, hieroglifákat — de ha kell, mai képeket, arab írást — pingálnak végtelen türelemmel és hozzáértéssel, bárki turista számára hozzáférhető emléktárgyakat előállítva. Ragab doktor, aki egyébiránt országa első környezetvédő pártjának is megalapítója, évek óta üzemelteti a Fáraó-falut, azt az élő skanzent, ahol a látogatók egy csatornákkal keresztülszabdalt sziget körüli kompséta keretében ismerkedhetnek meg az óegyiptomi hitvilág és hétköznapi élet jeleneteivel, szimbólumaival. Ezen a szigeten készült el az elmúlt három év alatt a kamasz fáraó sírjának replikája, amelyre Haszan Ragab — mint érdeklődésünkre szemérmesen mondja — eddig 12 millió egyiptomi fontot (több mint 3 és fél millió dollárt) költött. Az ötlet, meséli, csaknem 30 éves. A számos akadály között említi szelíd mosollyal, hogy a régészeti hivatallal nem felhőtlen a kapcsolata, szerinte * azért, mert a hívatásos régészek nem szívlelik a kívülálló amatőröket, mint amilyen ő.
