Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-14-15 / 269. szám

^Sbékés megyei hírlap MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM 1992. november 14-15., szombat-vasárnap Harkányi János színművész ötvenéves Az egyéves szerződtetések világában és különösen ezekben a szűk esztendőikben bizony nem jellemző, hogy a színész tíz éve tartozzon ugyanazon társulathoz. Kifejezetten feltűnő ez budapesti ember esetében, aki ráadásul az évtizedek óta csak „színésztemetőnek” minősített Bé­kés Megyei Jókai Színház tagja folya­matosan. Az ötvenéves Harkányi János ilyen hűséges típus. A 28 színpadon töl­tött évadból az itteni 10 alatt kimagasló alakításokkal hódította meg a csabai kö­zönséget, és méltán zártuk örökre szí­vünkbe. Niedzielsky Katalin Sztár Nr. 1. Büntetésben? méletlen hajsza lehet egyszer­re három előadásban játszani és a negyediket próbálni — ha a művész arra törekszik, hogy mesteri fokon élje a szerepét, önmagát nem kímélve. A túl­zott terhelés és a minimális szabadidő után furcsán fog hangzani, pedig igaz: a koráb­ban Budapest, jelenleg Duna­keszi és Békéscsaba között in­gázó (nyilván csak szabad­napjain lehetséges), ötvenéves Harkányi János 5 (igen, öt!) gyermek boldog édesapja. Ez megint csak olyan dolog, ami nem jellemző a (vándorjszíné- szek világában, és enyhén szól­va kevéssé családbarát korunk­ra végképp nem. Vagy mégsem? Elvégre a ta­valyi O'Neill és a G. B. Shaw főszerep még a Harká­nyié.volt. S utána? Mi válto­zott? „A demokrácia bekö- szöntével Harkányi alkalmat­lan lett a főszerepekre?” Nem hűtlen a Jókai Színházhoz, je­lenleg is itt játszik, túlságosan elfoglalt, de — csupa kis sze­reppel. Erre mondta röviden, tágyilagosan, nem sértődöt­ten, inkább elegánsan, nagy­vonalúan: „A kisszerep kor­szakomat élem. Büntetésben vagyok.” Dehát miféle bünte­tés jár annyi szép estéért, ami­ért inkább kitüntetést szokás osztogatni? Tény, hogy az elmúlt évad­ban sokat betegeskedett; egy influenzából sokáig nem tu­dott kilábalni, a következmé­nyei súlyosak voltak, hónapo­George és Lennie a lövés előtti pillanatokban (Steinbeck: Egerek és emberek) Felejthetetlen volt tavaly Anderson lelkészként Az ör­dög cimborájában és George szerepében az Egerek és em­berek 1988-as előadásában, '91-ben az Utazás az éjszaká­ba James Tyrone-ja, 1990-ben a Kakukkfészek indiánja, ’89- ben a Doctor Herzben Alfred Mezzabotta, Az esőcsináló­ban a seriff 1986-ban, Molière Dandin Györgye ’87-ben és Gárdonyi Baracs Imréje ’85- ben. Csodálatos szerepek, gyöngyszemek; és mind­egyikben van valami közös: „a kimondatlan és kimondott sze­retet a darab lényege. S a sze- retetről nagyon nehéz beszél­ni. Ugyanakkor egyre inkább olyan világban élünk, hogy minden ember borzasztóan áhítozik a szeretet után, meg azután is, hogy egyáltalán halljon a szeretetről. Amíg hallani lehet róla, az azt jelen­ti, hogy még létezik valahol, nem veszett ki teljesen. S ak­kor még reménykedhetnek az emberek, hogy egyszer csak beköltözik, akár ebbe a város­ba is, s minden kis tanyán, kis otthonban fellelhető lesz” — mondta Harkányi néhány év­vel ezelőtt, amikor az Egerek és emberek sikeréről beszél­gettünk. De még valami közös talál­ható az említett alakításaiban, azontúl, hogy természetesen valamennyi egyértelműen fő­szerep. Közös az a művészi színvonal is, az érzelmi-idegi átélés magas foka, az átsütő egyéniség, s mindez csak együttesen nyújthatja a leg­szebb játékot, a legmélyebbre ható és legmaradandóbb su­gárzást a színpadról. Aztán valami megszakadt. Anderson lelkész (G. B. Shaw: Az ördög cimborája) Abszolút főszerepben: otthon, öt gyermekével kát szenvedett, harcolt a fogai­ért. Ennek következtében ké­sőbb a jogaiért, amelyek mint szerződésben álló művészt és mint beteget megillették vol­na. A Jókai Színház élére kine­vezett új igazgató-főrendező viszont másképp gondolta. Végül szerencsére minden jó­ra fordult: Harkányi meggyó­gyult és hosszas távoliét után visszatért. A Légy jó mindha­lálig előadásában megbetege­dett kollégájától vette át az igazgató szerepét, A szuzai menyegző Besszosza, az Anti­gonéban thébai férfi, karveze­tő, A vágy villamosában Stewet próbálja. „Hála Istennek, azok közé a színészek közé tartozom, akik pályájuk eleje óta nemcsak a főszerepeket tartották valami­re, nekem nagyon fontos min­den kisszerep is. Én a legap­róbb feladatnak is nagyon tu­dok örülni. Besszosszal kifeje­zett szerencsém van, mert Sütő András darabjában ez egy na­gyon fontos drámai szituáció, alig 9—10 mondat, de roppant feszes drámai jelenlétre ad le­hetőséget. Ha gondolatokat, érzéseket, a világhoz való hoz­záállást lehet sűrűn tömöríteni egy jelenlétbe, akkor azt na­gyon ki kell találni, tőmonda­tokban kell megfogalmazni és a színésznek önmagába szug- gerálni úgy, hogy ezek a gon­dolatok mint egy vezérmottó ott égjenek a szemében, ott feszüljenek az idegrendszeré­ben. Akkor ez áthatja a meg­szólalásokat is, a megszólalá­soknak is lesz valami furcsa izgalma és feszültsége, és va­lami pluszt megsejt a néző eb­ből a feszült jelenlétből.” Fizikailag és lelkileg egy­aránt embert próbáló, sőt kí­Baracs Imre Eszter özvegyasszonnyal (Gárdonyi Géza: A bor) egyetlen különbség volt ket­tőjük között: Edit (csak!) négy gyermeket akart, János ötöt. Neki lett igaza. Dávid 1983- ban született, Jankó ’85- ben, Bence ’88-ban, 1990 kará­csonyára megérkezett a kis­lány is, Edit, Gergő pedig az idén júliusban. A ritka merész vállalkozás magyarázatához a családi in­díttatáson túl még valami hoz­zátartozik: mindketten kato­likusok, istenhívők, a gyerme­ket áldásként fogadják. Harkányiéknál valóban mozgalmasak a hétköznapok, zajlik az élet, ami ilyen családi létszámmal nem egyszerű. De az öt gyermek mosolya meg­győz arról, hogy érdemes volt belevágniuk, az ő életük így szép. Ez az a hely, ez az egyet­len, ahol anya pótolhatatlan, és ahol apu szerepét senki más nem játszhatja el. Mindig is a nagy család volt az álma. Azért, mert ő maga is négy testvérével nőtt fel, a vi­déki színházakhoz városról városra szerződő színész édes­apját húsz éven át követte édesanyja két fiával és három leányával. A boldogság azon­ban nem tartott örökké, apjuk elhagyta őket, új házasságot kötött, a gyermekek anyjukkal maradtak. Talán akkor gon­dolt rá először, hogy bebizo­nyítja: a családnak együtt a helye, a válás elkerülhető lett volna, majd ő bebizonyítja, nem lesz olyan, mint az apja! A nagy tervhez persze társ kel­lett, és már-már úgy tűnt, ilyet nem talál... Aztán mégis: an­golul akart tanulni, el is kezd­te, tanárnőjében ismerte meg mostani feleségét, Editet. Ha­mar kiderült, hasonlóképpen vélekednek a világról, a szere­tetről, a gyermekekről. Csak

Next

/
Thumbnails
Contents