Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-19 / 247. szám
vLj ítILVJILI fii KÖRKÉP 1992. október 19., hétfó' | 9 Pártegyeztetés ünnepi szónok ügyben Szeghalmon a hétvégén a képviselő-testületben részt vevő öt pártból négyen (az MDF nem vett részt) egyeztetés után közös javaslattal fordultak a kulturális bizottsághoz az október 23-ai ünnepi műsor ügyében. A legfontosabb kérdés az ünnepi szónok személye, amelyben a végső döntést a hétfői testületi ülés mondja majd ki. Elnökcserebere A kulturális bizottság elnöki tisztéről és tagságáról lemondott dr. Kereskényi Miklós helyére dr. Erdmann Gyulát választotta meg Gyula város kép- viselő-testülete. Az új elnök viszont lemondott vállalkozási bizottsági tagságáról, s felajánlotta azt is, hogy feláll a városfej- leztési bizottság elnöki székéből. Amennyiben ezt komolyan gondolta, utódlásáról várhatóan még e hónapban döntenek. // Űrkutatási szabad- egyetem Havonta egy alkalommal űrkutatási szabadegyetem lesz Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési és Közösségi Házban. Zombori Ottó csillagász október 20-án 16 órától arról beszél, mi közünk a csillagokhoz? A téma: az ember és a csillagok viszonya, a négy őselemtől a periódusos táblázatig és tovább. Tisztázatlan haláleset t Rendőrségi felhívás! 1992. október 16-án 20 óra 45 perc körüli időben Dévavá- nyán, a Szeghalmi út 59. szám előtt a kövesúton holtan találták Takács László 63 éves dé- vaványai lakost. A haláleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a halálesettel kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tudnak adni. Különösen annak a két személynek a jelentkezését várják, akik valószínűleg Lada típusú személygépkocsival a földön fekvő személy mellett megálltak, azt szólongatták, majd továbbhajtottak. A bejelentéseket a dévavá- nyai rendőrőrsön vagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályán személyesen vagy a (66) 323-833/ 22-31-es telefonszámon lehet megtenni. A Békéscsabai Rendőrkapitányság hétvégéje különösebb esemény nélkül telt el. A lista: Nagyréten víkendház, a Len- csési lakótelepen két gépkocsifeltörés. A tetteseket keresik. „HATALMAS ORVOS AZ IDŐ...” (Petőfi Sándor) Ha tizenöt éves, akkor harminc... — Szó ami szó, gáláns velünk, vevőkkel az Univerzál áruház — állapítja meg elégedetten Kiskovács Adámné csomaggal a karján. — Tudja, van időm mindennap benézni, így aztán sok mindent megoldottam már karácsonyi-ajándéknak 30 százalékkal olcsóbban. — Tizenöt évesek vagyunk — hallom Puskás Ernő ügyvezető igazgatóhelyettestől — s ebből az alkalomból október 5-étől végig ebben a hónapban minden nap más más árucikket kínálunk 30 százalékkal olcsóbban, megduplázva ezzel fennállásunk éveit. —Milyen a forgalmuk? — Évi átlagban 700 milliót forgalmazunk a 4000 négyzet- méteres üzletterünkben. — Nem könnyű talpon maradni, hiszen egyre többen kínálják versenyképes áruikat... — Ezért igyekszünk megújulni, gondolom ezt tapasztalják is vásárlóink, hiszen szinte hetente jelentkezünk újabb árukészlettel. — Mintha a korábbihoz képest az eladók is udvariasabbak, kulturáltabbak lennének... — Ahhoz, hogy minél többen forduljanak meg nálunk, az is szükséges, hogy ne rossz szájízzel hagyják el az áruházát. Pénteken délután az Univerzál Kft. divatbemutatót tartott, ahol az áruházban kapható őszi, téli modelleket csodálhatták meg a jelenlévők. Kedves gesztus volt, hogy a betévedt vásárlókat egy-egy szál szegfűvel ajándékozták meg az „univerzálosok”. R v Egy kis ízelítő a péntek délutáni divatbemutatóból FOTÓ: FAZEKAS FERENC Virágszálak mellé „kulturális csokor” Ünnep a békéscsabai szlovákoknál (Folytatás az 1. oldalról) A köszöntő után a 15 éves békéscsabai pávakor, a Gyöngyös környéki Kisnána község pávaköre és a szlovákiai Besztercebánya kulturális csoportja adott rövid műsort. Vendégek érkeztek még —- a város és a jubiláló együttesek meghívására — Érsekújvárról, Pozsonyból, Trencsénből, Komáromból, Nagylakról és Temesvárról. A szakmai tanácskozás bevezető előadását dr. Eperjessy Ernő miniszteri tanácsos tartotta. A műveltség nélkülözhetetlen szerepét emelte ki a gazdaságban, a falvak népességmegtartó erejében, a hagyományok, az érték megőrzésében. A nemzeti lét nem tagadja mások létének jogát: a népszokás, a nyelv a megtartó erők, melyek az európai kultúra összességét adják. Előadását követően többen szóltak az egyén, a különböző közösségek hagyomány- ápoló szerepéről. Este az Ifjúsági Házban a színpadi vázába helyezett virágszálak mellé „kulturális csokrot” kötött a jubiláló pávakor, a békéscsabai Ligeti úti óvodások, a szlovák iskola, a kisnánaiak, a besztercebányaiak, a mezőberényiek, az eleki német, a kétegyházi román együttesek és a Békéscsabai Nemzetiségi Táncegyüttes. Az estet István Anna, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége alelnöke nyitotta meg, köszöntőt dr. Simon Imre, a megyegyűlés elnöke mondott. Pap János, Békéscsaba polgármestere virágcsokrot, Jakab Róbertné, a szlovák szövetség elnöke vázát nyújtott át köszönetül An- csin Pálnénak, a jubiláló klub vezetőjének és Ocsovszki Ildikónak, a pávakör vezetőjének. — Békéscsabán az utóbbi időben fokozódott az érdeklődés a klub, a pávakör iránt — mondta lapunk kérdésére An- csin Pálné. — Új tagok, fiatalok jönnek és ez biztató, hogy a régi szokások, dalok nem vesznek el. Sz.M. Nem meseautó a luxus Limuzin Szombaton bemutatkozott Békéscsabán a luxus Limousin, amely egyesek szerint „csak egy egészen kicsit” több, mint autó. A hét és fél méter hosszú, hófehér tünemény hatmillió forintot ér... Osváth Szabolcs, a Limuzin BT. vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az országutak királyát bárki kibérelheti, ha megunta a Trabantban, „sima” Opelben, Fordban, netán Mercedesben való zötykölődést... Az első békéscsabai utasok — Sipos Erika és Hegedűs Attila — ingyen hajózhattak esküvőjükre a meseautóban fotó: fazekas ferenc Társaságok, vállalatok, magánszemélyek figyelem! Vagyonőr és önálló ügyviteli képzés indul háromhónapos elméleti és gyakorlati oktatás keretében. Cím: TREZOR Vagyonbiztonsági Gm, Békéscsaba, Mednyánszky u. 19. Telefon: (66) 325-431. Jelentkezni lehet: 1992. október 20-áig. Négyezer per (Folytatás az 1. oldalról) ális bizottság támogatását sikerült megszerezniük. A liga elnöke elpanaszolta, hogy Szabad György ígérete ellenére sem hívják meg őket az állampolgári érdekvédelemről tárgyaló bizottsági üléskre. Nem lehettek ott akkor sem, amikor az ombudsmanról szóló az OTP ellen törvény tervezetét tárgyalták... Kádár Péter felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenéki képviselőkön nem nagyon lehet számon kérni a kormánypárti többség által megszavazott döntéseket. A választók majd 1994-ben érvényre juttathatják akaratukat... K. A.J. Cs. Tóth János, Tevan Könyvkiadó igazgatója nyitotta meg szombaton délután Békéscsabán, a Megyei Könyvtárban a VII. Megyei Gyemek Képzőművészeti Kiállítást. A kerámiákat, képeket a nyári szanazugi táborban — melyet Vágréti János és Baji Miklós Zoltán festőművészek vezettek — készítették a Békés megyei, aradi gyerekek. Az alkotói kapcsolattartás nem szakad meg, hisz a tárlat után, novemberben újra indul a 6—14 évesek számára a Megyei Művelődési Központban a képzőművész stúdió. FOTÓ: FAZEKAS FERENC Eső mosta búcsú ( Folytatás az 1. oldalról) nálati eszközöket, és itt helyezik el a Csorvás határában talált régészeti maradvány egy- némelyikét is. Szilágyi Menyhért polgármester tájékoztatójában az általános iskola újabb fejlődési szakaszaként a könyvtár átadását emelte ki, a jövő feladatairól szólva pedig a telefonhálózat bővítését. Papp János Folyt a verseny és a sör Tizenhárom virsli került a tizenhárom korsó társaságába FOTÓ: FAZEKAS FERENC A gyulai Sörpatikában szombaton este 11-en gyürkőztek neki, hogy eldöntsék: ki tud 30 perc alatt több sört meginni. Egy-egy korsó komlószörpöt virslivel „kísértek”, közben pedig Hevesi Imre, az alkalomhoz illően a „Lökd ide a sört!” című dallal buzdította a versenyzőket. A nemes versengést végül a fél óra alatt elfogyasztott 13 korsó sörrel Horváth Imre nyerte, aki elmondása szerint nem is igazán sörös, hanem inkább fröccsös. Minden esetre most egy hordó, azaz 50 liter Spaten sört nyert, amit Szenes János üzletvezetőtől vehetett át. A második helyezett 10 korsó sörrel Horváth Zoltán, míg harmadik holtversenyben Erdődi Sándor és Szot- lár György lett 7—7 korsóval. Egyébként a verseny „tisztaságára” Gyula város elöljárói, dr. Luczi József jegyző, valamint Lebenszky Attila és dr. Mátrai Mihály alpolgármesterek ügyeltek. Ny. L. Saf&kfaa szorítva Itt az idő, most Igen, eljött az az idő. Legalábbis számomra. Itt az ideje, hogy feladjam. Mármint azt az illúziómat, hogy úgy nagyjából kapisgáljam az úgynevezett nagypolitikát. Sokszor voltam már úgy, hogy némely dolgot nem tudtam nyomon követni. EleiiTte azzal próbálkoztam, hogy a politikai tettek, szavak mögött logikus gondolkodást kerestem. Leghamarabb erről kellett leszoknom. Azután pártpolitikákban gondolkodtam. Am amikor ugyanannak a pártnak többféle, mind hivatalosnak mondott véleményét megismertem egy kérdésről, beláttam, hogy ez is zsákutca. Mármint természetesen az én számomra, a többi az illető pártra tartozik. Legutoljára érzelmi oldalról közelítettem meg a kérdést. Egyéni szimpátia alapján osztályoztam a közélet szereplőit. Most ez is kudarcot vallott. Például az eddig nálam eminens tv-elnöknek most képzeletbeli egyest kellene adnom, amiért tovább mérgesíti az amúgy is ádáz médiaháborút. Itt tartok most, amikor feladom. Nincs új módszerem és bevallom, kedvem sem. Inkább bevallom, hogy lassan nem értek semmit a nagyok kisded játékából. És unom is már. Gila Károly Gyemek képzőművészeti kiállítás