Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-08 / 238. szám
INTERJÚ 1992. október 8., csütörtök £ \ Párbeszéd vagy párviadal? Szűrös Mátyás a parlament második félidejéről, a Csurka-röpiratról, az Antall-Göncz viszonyról, a politikai környezetvédelemről Sokan latolgatják, hogy mit hoz a parlamenti ciklus második félideje: újabb indulatos vitákat vagy enyhiiltebb légkörű párbeszédet és eredményesebb törvénykezést? A vélemények megoszlanak — már csak azért is, mert az elsőfélidő alulmúlta a várakozásokat: a T. Ház, nem kis részben az időrabló politikai perpatvarok miatt, adós maradt seregnyi, a rendszerváltáshoz nélkülözhetetlen jogszabály megalkotásával. Az őszi ülésszak elsőplenáris tanácskozásain szintén kevés jele volt annak, hogy jobb légkörben, konszenzust keresve vágnak neki a honatyák a választási ciklus második szakaszának. Szűrös Mátyás (59), a parlament alelnöke jogosnak tartja a kritikákat, de úgy véli: az helyezkedik reális álláspontra, aki „bírálva védi”a törvényhozást. „Voltak, vannak törekvések egyfajta politikai leszámolásra’' — Tény, hogy sok mindent másképp lehetett és kellett volna csinálnia a parlamentnek. Sokszor nem azokkal a témákkal foglalkoztunk, amelyek az ország átalakulása szempontjából a legfontosabbak voltak. A képviselők között eluralkodott egyfajta rossz hangulat és hangvétel. A civakodás, a személyeskedés, a hatalomért vívott harc eldurvulása pedig megosztotta a társadalmat; szinte szakadék keletkezett a választók tömegei és a politikai elit között. Voltak, vannak törekvések egyfajta politikai leszámolásra, nem úgy sikerült a történelmi igazságtétel vagy például a kártalanítás, ahogy a választók elvárták volna, késésben vagyunk a szociális piacgazdaság törvényi kereteinek kiépítésében. Mégis úgy vélem: a magyar parlament, a demokrácia alapintézménye a ciklus eddigi részében alapvetően betöltötte funkcióját. Meghatározó része volt abban, hogy kialakult a demokratikus berendezkedés intézményrendszere. Számos olyan törvényt alkotott, amely megvetette a jogállamiság, a törvényes keretek közötti átmenet alapjait. Kedvező előjelek... Nézzünk körül régiónkban: a magyar törvényhozás teljesítménye állja az összehasonlítást bármelyik környező ország parlamentjével. A kerékasztal-tárgyalásokon ugyan arról volt szó, hogy a társadalmi megbékélés szellemében tevékenykednek majd a pártok, s bár ez nem teljesen sikerült, hazánk így is a béke szigete a térségben. — Néha azért az az ember benyomása, hogy a parlamenti padsorokban nem politikai ellenfelek, hanem ellenségek ülnek, akik talán beszélő viszonyban sincsenek egymással. — Nem merném azt állítani, hogy a látszat mindig csal.:. A nyilvánosság előtt azonban kevéssé ismert, hogy voltak, vannak kezdeményezések a párbeszédre, a pártok, frakciók közötti egyeztetésekre és konzultációkra. A konszenzus keresését feltétlenül folytatni kell, hiszen előttünk egy sor meghatározó jelentőségű jogszabály, köztük jó néhány kétharmados többséget kívánó törvényjavaslat, amelyet párbeszéd, egyeztetés, kompromisszumkészség nélkül egyszerűen nem lehet megalkotni. — Gondolja, hogy jók az esélyek a közéleti, elsősorban a parlamenti légkör javítására, a koalíció és az ellenzék konstruktív dialógusára? — Sok jel mutat arra, hogy érlelődnek ennek feltételei. Jelzés értékű például, hogy a közelmúltban a parlamentben létrejött az agrárklub, amely jogilag nem döntéshozó, de olyan fórum, ahol a mezőgazdaság ügyeivel foglalkozó képviselők — pártállástól függetlenül — közös asztalhoz ülnek. Hasonló törekvés jegyében jött létre az Interparlamentáris Tanács, az Antiszemitizmus Ellen elnevezésű képviselői csoportosulás és formálódóban vannak a különböző pártokat átfedő más képviselői kollektívák is. Szintén a pozitív fejlemények között tarthatjuk számon Katona Tamás miniszterelnökségi államtitkár derűs prognózisát, hogy ti. ősszel jókedvű, megegyezésre törekvő kormánnyal fogunk találkozni. Ugyanígy Kónya Imre frakcióvezető bejelentését a köztársasági elnökkel kapcsolatos előterjesztés esetleges visszavonásáról vagy azt a tényt, hogy a belügyminiszter visszakérte átdolgozásra a III/III-as törvényjavaslatot. Kedvezően hatott a közhangulatra versenyzőink sikeres olimpiai szereplése. A Magyarok Világtalálkozója pedig — bár nem minden tekintetben sikerült úgy, ahogy szerettük volna — szintén eredményesen zárult; nem a szélsőséges nézeteket, hanem az összefogás szellemét erősítette. Közvetve-közvetlenül mindez kedvezőbbé tette a közhangulatot, javította annak esélyét, hogy közéletünkben érvényesüljön a demokrácia alapkövetelménye: a másság elismerése, az egymás iránti türelem és visszaszoruljon az indulatokat kavaró durva politikai stílus. .„és belpolitikai viharfelhők — A Csurka-tanulmány és a körülötte dúló szenvedélyes viták nem arra vallanak, hogy oszladoznak a belpolitikai viharfelhők... — Tagadhatatlan, hogy a kedvező folyamatok szempontjából is rossz időben „robbant” Csurka István tanulmánya, amely szerintem nem a dempkrácia és az összefogás, hanem a szűkítés, a kirekesztés szellemében fogant, és bizony szélsőséges téziseket is tartalmaz. De az, hogy a miniszterelnök ebben az ügyben megnyilatkozott —- méghozzá a parlament őszi ülésszakának nyitó ülésén —, azt mutatja: ez a tanulmány egyelőre elsősorban Csurka személyes álláspontját tükrözi, mégha talán sokan követnék is. Úgy vélem, akkor lenne baj, ha ez az MDF-en belül a hivatalos politika szintjére emelkedne. Ám Antall József beszédéből kitűnt, hogy ezt igyekszik megakadályozni, s bizonyára ebbe az irányba hatottak az ellenzéki pártok képviselőinek felszólalásai is. Nem kizárt, hogy végső soron közvetve maga az ominózus tanulmány is a józan politikai erők összefogását, a szűk pártérdekeken felülemelkedő politizálást segíti elő. — Ön a közelmúltban konkrét gyakorlati javaslatokat fogalmazott meg a feszültségek enyhítésére. Mi indítványainak lényege? — Abból indulok ki, hogy az ország jelenlegi nehéz helyzetéből akkor tud kilábalni, ha a társadalmi megbékélés szellemében újfajta kiegyezés születik. Ezen a téren nagy lépést jelentene, ha — javaslatom szerint — a kormány kezdeményezné a parlamenti keretek közötti rendszeres pártközi egyeztetéseket, a folyamatos konzultációkat. A jogalkotásban roppant nagy adósság halmozódott föl: a kabinet azt kéri és várja az Országgyűléstől, hogy az év végéig mintegy 90 — köztük jónéhány kétharmados — előterjesztést tárgyaljon meg és iktasson törvénybe. A médiatörvény késedelme már politikai problémák egész láncreakcióját indította el, amelyek alkotmányosan mind megoldhatók lennének, ha a törvényjavaslatot a ház elfogadná. Elodázhatatlan számos meghatározó gazdasági jogszabály törvényerőre emelése csakúgy, mint a honvédségi, a rendőrségi és a nemzetbiztonsági törvény meghozatala. Ilyen léptékű feladatok megoldására esély sincs, ha nem válik gyakorlattá az általam javasolt munka- módszer: a frakciók álláspontjának előzetes megismerése és közelítése, a különböző érdekek közös nevezőjének keresése. —Meggyőző az érvelés, de miért a kormány, miért nem az országgyűlés vállalja a kezdeményező szerepet? —Tulajdonképp vállalhatná a parlament is. A házbizottság erre alkalmas fórum: a bizottságnak tagja minden frakcióvezető, s csak ők rendelkeznek szavazati joggal. A gyakorlati meggondolások mégis a kormány mellett szólnak. A politikai életben a legnagyobb felelősséggel együtt övé a legnagyobb mozgástér és a legnagyobb eszközrendszer e kezdeményezés realizálására. — Mit tart ezen túlmenően célszerűnek a közéleti feszültségek enyhítésére? — Egyebek között azt, ha a parlamenti pártok és más politikai szerveződések is szüneteltetnék — még legalább egy évig — a választási kampányt. Noha ilyen kampányt hivatalosan senki nem hirdetett meg, a „ki kit járat le” akciók, a demagógiába hajló vádaskodások jelzik, hogy a kíméletlen vetélkedés gőzhengere mozgásba lendült. Pedig régi tapasztalat, hogy a politikai kampányok szavatossági ideje körülbelül fél év, s ugye, hol van még 1994...?! Turisták lesznek a Parlamentben Hozzájárulna a közélet konszolidálásához az Érdekegyeztető Tanács jelenleg sok tekintetben formális munkájának érdemibbé tétele. Jellegében ez olyan fórum, ahol a kormány, a munkaadók és a munkavállalók közösen mérlegelhetik a terveket, tennivalókat. Az együttgondolkodás és a vélemények előzetes ütköztetése kivált a gazdasági törvényhozás színvonalára és menetére gyakorolna jótékony hatást. Biztos vagyok abban is, hogy gyorsítaná a társadalmi megbékélés folyamatát, ha javulna a miniszterelnök és a köztársasági elnök munkakapcsolata. Rendszeresíteni lehetne e két magas közjogi méltóság személyes találkozását, véleménycseréjét és kölcsönös tájékoztatását. A jelenlegi státuszok megváltoztatása természetesen nem időszerű. Gondolom azonban, hogy a rendezettebb információs és munkakapcsolatok önmagukban is növelnék a köztársasági elnök politikai felelősségvállalását. Azt csak zárójelben mondom, hogy szerintem nagyon pozitív hatása lenne, ha a kabinet a parlament tisztségviselőit — vagy akár az ellenzéki pártokat is — jobban beavatná a kormányzati kérdésekbe. — A minap egy képviselő úgy fogalmazott, hogy ha nem változik a törvényhozás munkája, a ’94-es választások után a honatyák nagy része csak turistaként látogathatja majd a parlamentet. Ön lát esélyt fordulatra az országgyűlés munkastílusában, a törvényhozó munkában? — Á változtatás, a jobbítás közös, sürgető igénye az országgyűlés vezetésének és a képviselőknek. Nekem személy szerint is az a véleményem, hogy erre megvannak a lehetőségek. Az idő szorításában parancsoló szükségszerűség a racionálisabb munka. A törvényjavaslatokat, a plénum elé kerülő témákat például — a kormányzati szempontok alapján — rangsorolni kell, hogy a legfontosabb témákra összpontosíthasson a ház. Az ésszerűség követeli, hogy dezide- ologizáljuk a törvényhozást — ne az ideológiai-politikai konfrontáció, hanem a megegyzés szándéka szabja meg a tanácskozások menetét. A napirend előtti felszólalások ügye többször volt már a házbizottság előtt, de alighanem vissza kell térni rá, mert sok olyan téma és vita fogyasztja a szűkös időkereteket, amely nem a plénum elé való. Az előterjesztések megalapozottabbá tétele, a jobb előkészítés, az érintettek, a szakértők szélesebb körének bevonása, a bizottsági tárgyalások sűrítése, a technikai eszköztár gyarapítása, a házszabály korrekciója — mindmind egyfajta tartalék, amit mozgósítanunk kell. Apróságnak tűnhet, pedig nem az, hogy a világon nincs talán még egy parlament, ahol a szavazás olyan időrabló, hosszadalmas procedúra lenne, mint nálunk. Összefogni külön-külön nem lehet — Szavaiból úgy tetszik, hogy a parlamenti élet megújítása képviselői közóhaj. Csakhogy az óhajok nem mindig teljesülnek... — Úgy hiszem, ma már az óhajnál többről van szó. Sok figyelmeztető jelből fel kell ismerniük a pártoknak, hogy a választók nagy része egyszerűen nem fogadja el a politizálás szélsőséges, eldurvult stílusát. Aki ebből nem vonja le a szükséges következtetéseket, az elveszti a voksokat. Visszautalva az említett koraszülött választási kampányra, manapság a közhangulat is azt a paradoxont sugallja, hogy az a párt folytatja a legjobb kampányt, amely még a kampányszerűség látszatát is kerüli. Meggyőződésem, hogy ebben a parlamentben — szerencsére — igazán szélsőséges erők nincsenek, csak szélsőséges személyes megnyilvánulások. Itt hat olyan párt foglal helyet, amely a demokrácia építése, a piac- gazdaság megteremtése mellett kötelezte el magát és az alapkérdéseket illetően különbözőségük a módszerekben, a megoldási formákban és a stílusban van. Ebből adódik a következtetés: a fő politikai erők nyilván képesek levonni a tanulságokat a mögöttünk levő időszak kudarcaiból. Elsőként azt, hogy az országot érintő nagy kérdésekben összefogásra van szükség — külön-külön nem megy. — Ennek a prognózisnak alighanem nyomatékot ad az a körülmény, hogy ön—unikum. Talán az egyetlen ember, aki a rendszerváltás előtt és után is magas közéleti tisztségeket töltött, tölt be. Mi a titka? — Valóban sok éve a politika élvonalában dolgozom, bár annak idején az igazi döntéshozó testületnek, a Politikai Bizottságnak sohasem voltam tagja, feltehetően, mert bizonyos kérdésekről eltérő véleményt vallottam. A titok talán csak annyi, hogy minden poszton igyekeztem országban, népben gondolkodni és becsületesnek maradni. A moralizálás, az ideologi- zálás nem kenyerem, pragmatikus politikus voltam és vagyok. Szakmám, a diplomácia maga is erre késztetett, mindig azt kellett mérlegelnem, hogy adott körülmények között mi használ az országnak, a nemzet érdekeinek. S a külügyi pálya eleve távol tartott a közéleti veszélyzónáktól, a kétes ügyletektől, még a vadászat, horgászat is kimaradt az életemből... —Ha most egy jó tündér azt mondaná, hogy egy-két hétig ott és azt csinál, amit akar, mit választana? —Nem utaznák messze, csak pilisi kis víkendházamba. Ott a csendben végiggondolnék múltat és jelent, meg olvasnék. A német és az orosz klasszikusokkal többé-kevésbé jó ismeretségben vagyok, dé mondjuk az amerikai, az olasz vagy a francia irodalom nagyjaival szemben még sok az adósságom. Bajnok Zsolt (Ferenczy Europress)
