Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-30 / 256. szám

1992. október 30., péntek SPORT A harmadosztályból ismét az élvonalban / Belvon az Újpest játékosa Bizonyára sokan meglepetéssel olvas- to ták tegnap reggel a Nemzeti Sportban a hírt, amely szerint a volt sokszoros ifjúsági és utánpótlás-váloga­tott, 23 éves Belvon Attila — aki jelenleg Orosházán katona és az NB III-as Orosházi MTK színeiben rúgja a labdát — az NB I-es Újpesti TE-be igazolt. Dr. Kovács István, a fővárosi lila-fehérek szakosztályelnö­ke a következőket mondta: „Belvon egyelőre februárig lesz itt, akkor szerel le, és meg­beszélésünk értelmében akkor ír alá két esztendőre szóló szerződést. Fizetést egyelőre nem kaphat, de a mérkőzés­prémiumot katonaként is fel­veheti.” Miklya után tehát egy újabb egykoron Békéscsabán szerepelt játékos lett az NB I középmezőnyében tanyázó, Újpesti TE labdarúgója. Az esettel kapcsolatban teg­nap délelőtt telefonon kértünk tájékoztatást Mihts Istvántól, az OMTK ügyvezető elnöké­től. — Az újpestiek kerestek meg bennünket a közelmúlt­ban Attila átigazolása ügyé­ben. Jól ismerik őt a lila-fehé­rek, hiszen korábban több mint négy éven át játszott az élvo­nalban a Békéscsabai Előre FC színeiben. Mivel kiváló a kap­csolatunk a fővárosiakkal, mi nem gördítettünk akadályt az átigazolása elé. Az újpestiek fiatal cserejátékosokat aján­lottak fel, de mi erre a négy fordulóra nem fogadtuk el, hi­szen ilyen rövid idő alatt nem tudnánk beépíteni a remekül szereplő csapatunkba az úja­kat. Bevonulása előtt Belvon az NB Il-es Szarvasi Vasas játéko­sa volt. Ezért megkérdeztük az átigazolásról Istenes Ferenc szakosztályvezetőt. — Mi sem tudtunk korábban semmit Attila távozásáról, csak az újságból értesültünk róla. O most katona, Budapestre helyezték és az Új­pesti TE együttesében játszik majd februárig. Belvonnal 1993. június 30-áig szóló szer­ződése van a Szarvasi Vasas­nak. Leszerelése után mi vissza­várjuk a tehetséges labdarúgót, ám ha ő úgy dönt, hogy a főváro­si lila-fehéreknél akar maradni, akkor majd visszatérünk febru­árban a továbbiak megtárgyalá­sára. (verasztó) Olimpia egyszerre két kontinensen?... Az ezredforduló nyári ötkarikás já­tékainak színhelyéről jövő év szep­temberében Monte Carlóban dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Ber­lin, Isztambul, Peking, Brasilia, Man­chester, Milánó és Sydney is remény­kedik... Sinon Érdem, a Török Olimpiai Bi­zottság elnöke is elérkezettnek látta az időt arra, hogy Isztambul előnyeit, mint leendő olimpiai házigazda ecse­telje: — Isztambul lenne az első olyan vendéglátó város, ahol a legnagyobb sportesemény küzdelmeit egyszerre két kontinensen rendeznék meg — mondta. — A versenyeknek egy 40 kilométer sugarú körön belül, a Bosz­porusz által kettészelt „európai”, illet­ve „ázsiai” Isztambul adna otthont. Színvonalas olimpiát lennénk képesek rendezni. A falu 12 kilométerre lenne a központi stadiontól és más sportkomp­lexumoktól. A közlekedés autó­busszal, autóval és a metróvonalak igénybevételével nem okozhatna gon­dot. Ötcsillagos szállodák, kiépített te­lekommunikációs hálózat várná a résztvevőket, akik minden bizonnyal elégedettek lehetnének a szervezéssel. A Török Olimpiai Bizottság elnöke igyekszik mindenkit meggyőzni, de hogy mégis ki lesz a „befutó” és lesz-e olimpia egyszerre két kontinensen, ar­ra a NOB Monte Carló-i döntéséig még várni kell. Gávaiék a sportcsarnokban A válogatott svájci programja miatt tíznapos Jt I szünet volt az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság- í ban. Ma este 18 órakor folytatódik a küzdelemso­rozat, a hatpontos békéscsabaiak a négypontos PEMÜ Honvéd gárdáját fogadják a városi Sportcsarnokban. A vendégek elsősorban kemény, határozott védekezésükről híresek, de a támadójátékuk is javult a nyár óta, hiszen visszaigazolták Olaszországból az egykori csabai Gávait és Veszprémből a tehetséges szélsőt, Bérest. Az Elektro­mosból Nagy, Lakatos és Molnár érkezett a Pest megyei együttesbe. A hírek szerint a kétméteres óriás, Szabó L. és Somogyi sérüléssel bajlódik, így játékuk bizonytalan. A találkozó esélyeiről Szabó Károly, a lila-fehérek mestere a következőket mondta: — Négypontos mérkőzés előtt állunk. A fiúk ennek a szellemében készültek az összecsapásra. Tudjuk nem lesz könnyű dolgunk, de lelkes közönségünk támogatása mellett győzelmet várok a csa­pattól. Moldován sérülése rendbe jött, így rendelkezésre áll az idegenlégiós átlövő. Muresán visszatért Győrből, a Rába vezetői elmondták, hogy később döntenek esetleges leigazolásáról. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzést a Babos, Mózer páros vezeti. Diáksport Az orosházi lányok és a csabai fiúk nyerték a kupát I A Magyar Diáksport Szövetség új rendsze­rű csapatbajnoki so­rozatot írt ki a középiskolások számára. Ennek lényege meg­egyezik az 1965-ben elindított Európa Kupa versenykiírásá­val és pontozási rendszerével. A szakosztályok versenyszá­monként csak egy főt indíthat­tak és korlátozták az indulási lehetőséget is. A versenyző csak egy számban és egy váltó­ban, vagy két váltóban állha­tott rajthoz. A Békés megyei középisko­lai atlétikai kupát nagy érdek­lődés mellett Gyulán rendez­ték meg október 21 -én. Ennek sikerét a 18 fiú- és a 15 leány­csapat részvétele, a gondosan előkészített pálya és a ver­senyzők lelkes hozzáállása biztosította, ám a közben szi­táló, majd zuhogó eső károsan befolyásolta. Az iskolák az eddig kiala­kult erőviszonyok ismereté­ben „A” és ,,B” döntőbe lettek sorolva. A 8 csapatos „A” dön­tőben a fiúknál a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium, a lányoknál az orosházi Tán­csics Mihály Gimnázium sze­rezte meg a győzelmet és a lehetőséget az országos dön­tőn való részvételre. A fiúk mezőnyében a második helyen végzett sarkadi Ady Gimnázi­um okozta a legnagyobb meg­lepetést. A csapatnak és Jánk János testnevelőnek gratulá­lunk. A gyulai Erkel Gimnázium osztódása miatt új középisko­lák adtak életjelt magukról. A győztesek és jobb eredményt elérőhelyezettek teljesítményei. Le­ányok. 100 m: Szombati Éva (Bcs. Széchenyi) 13,6. 400 m: Kun Aliz (Bcs. Széchenyi) 63,4.1500 m: Csen­des Ildikó (Bcs. Hugonnai Eü.) 5:13,9. 100 m gát: Kovács Mariann (Gyulai Eü. Szk.) 16,4. Magasugrás: Institóris Éva (Orosházi Táncsics) 150. Távolugrás: Félix Annamária (Bcs. Széchenyi) 508, Balogh Judit (Bcs. Rózsa) 505. Súlylökés: Novák Éva (Bcs. Széchenyi) 10,08. Gerely­hajítás: Győri Csilla (Bcs. Tevan) 31,90.4x100 m: Bcs. Széchenyi 54,3. 4x400 m: Bcs. Hugonnai Eü. 4:28,1. , A” döntő pontversenye: Oroshá­zi Táncsics 54, Gyulai Erkel 46, Bé­késcsabai Széchenyi 45, Békéscsabai Rózsa 44, Békési Szegedi 39, Békés­csabai Hugonnai Eü. 25. „B” döntő pontversenye: Gyulai Egészségügyi Szk. 29,5, Bcs. Tevan 27, Szabadkígyósi Mg. Szakm. 8. Fiúk. 100 m: Pálnik Gábor 11,5, Papp Károly (Sarkadi Ady) 11,7.400 m: Balogh Csaba (Sarkadi Ady) 54,8. 800 m: Varga Péter (Békési Szegedi) 2:06,1, Kőfaragó György (Gyulai Ka­rácsonyi) 2:06,2.3000 m: Tajti János (Bcs. Rózsa) 9:56,8.110 m gát: Mol­nár Sándor (Bcs. 611.) 15,5. Magas­ugrás: Nagy Márton (Oh. Táncsics) 185. Távolugrás: Bogár Tibor (Oh. Táncsics) 632. Súlylökés: Nagy László (Mezőhegyesi 614.) 13,60, Roszik István (Bcs. 611.) 13,26. Ge­relyhajítás: Cseke Zsolt (Gyulai 613.) 50,48. 4x100 m: Orosházi Tán­csics Gimnázium 46,8. 4x400 m: Bé­késcsabai 611. Szakmunkásképző 3:49,9. „A” döntő pontversenye: Bcs. Rózsa 52, Sarkadi Ady 46,5, Bcs. 611. 42, Oh. Táncsics 38,5, Gyulai Erkel 38,5, Mezőhegyesi 614. 31,5. „B” döntő pontversenye: Békési Szegedi 29, Gyulai Mohácsy 26,5, Szeghalmi Péter A. 19. A tv-torony mögött gyakorolnak „Beindultak” a békéscsabai crossosok A salakmotorozásnak évtize­des hagyományai vannak a megyében, egy időben a beto­non is akadtak jó versenyzők, a terepszakág azonban kevéssé volt honos. Lehet, hogy épp most, a gazdaságilag nehéz időkben hallatt magáról. A közelmúltban megalakult ugyanis a Békéscsabai Moto­cross SE. A 20 lelkes fiatalt tömörítő társaság vezetője, Nagy Ferenc mondja: — Tel­jesen önerőből kezdtünk, az én Franklin utcai lakásom a „köz­pont”. A tv-torony mögötti, tulajdonjogilag még nem tisz­tázott területen gyakorolunk és szeretnénk minél több via­dalon indulni jövőre. Szom­bat, vasárnap délutánonként várjuk a sportághoz vonzódó fiatalokat. Mint mindenki, mi is szívesen látnánk tá­Gyakorol az egyik crossozó mogatókat, úgy érzem, jó rek­lámhordozók lennénk bárki­nek. F. I. Hatan a lelkes békéscsabai crossozók közül. Balról a negyedik Nagy Ferenc, a csabai motorosok vezetője Karpiák aranyjelvényes IA napokban Kisúj­szálláson rendezték I meg a súlyemelő területi minősítő hete­dik fordulóját. A viadalon két békéscsabai fiatal képviselte a Békéscsabai Előre Súlyemelő Clubot. Karpiák Tamás a serdülők 67,5 kg-os súlycso­portban első lett 190 kg-os telje­sítménnyel és első alkalommal teljesítette az aranyjelvényes szintet. Az abszolút értékelés­ben a harmadik helyen végzett. Rónyai Gábor a legjobbján 25 kg-ot javított és végül a második helyet szerezte meg a serdülők 64 kg-osok mezőnyében, 125 kg-os eredménnyel. Különbusz Vácra A szombaton 11 órakor kez­dődő Vác FC-Samsung— Békéscsabai Előre FC NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkő­zésre különbusz indul Békés­csabáról. Az autóbusz szom­baton reggel fél hétkor indul a Posta elől. Részvételi díj: 400 forint. Súlyemelő-toborzó A Békéscsabai Előre Súly­emelő Club — Bökfi János ifjúsági világbajnok, váloga­tott sportoló egyesülete — a súlyemelő sportág iránt ér­deklődő fiatalok (12 éves kor­tól 16 éves korig) jelentkezését várja. Jelentkezni hétköznap 16 órától a klub Vandháti úti súlyemelőcsarnokában lehet. Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA. NB I. Békéscsabai Előre KSE—PEMÜ Honvéd, férfi, Bé­késcsaba, városi sportcsarnok 18.00. SZOMBAT KÉZILABDA. NB I B. Nyírbá­tor—Újkígyósi KSE, férfi, 17.00. HC Szarvas—Dunapack-Csepel, férfi, 17.00. Debreceni Sí—Szirén SE, női, 11.00. Megyei bajnokság. Nők. Me- zőberény—Békéscsabai Előre KSE 11.. 10.00. Csorvás—Kamut, 15.00. KOSÁRLABDA. NB IL MEAFC Földes—Békéscsabai ÁG, férfi, 13.30. Békési Áfész SE— Kiskunfélegyháza, női. 10.30. Bé­kés—Kiskunfélegyháza, férfi, 12.00. Debreceni Kossuth—Mezőberényi SDSE, női, 11.00. Biogal— Mezőberényi SDSE, férfi, 16.00. LABDARÚGÁS. NB I. Vác FC- Samsung—Békéscsabai Előre FC, 11.00. Stamler (Puhl. Varga S.). NB III. Alföld csoport. Gyomaendrődi FC—Hódmezővásárhely, 13.00. Sze­gedi VSE—Nagyszénás, 13.00. Me­zőkovácsházi TE—Kecskeméti TE, 13.00. Kecskeméti SC—Gyulai FC, 13.00. Megyei bajnokság. I. osztály. Békésszentandrás—Medgyesegy- háza, 13.00, Megyebíró. II. osztály. Doboz—Körösladány. 13.00, Búzás. Csanádapáca—Kaszaper, 13.00, Né­meth M. Gyulai Magán SE— Kunágota, 13.00, Scsitovics. III. osz­tály. Dombegyház—Okány, 13.00, Tóth. Csorvási Magán SE—Két- soprony, 13.00, György. Gerendás— Revenues, 13.00, Kokavecz. NB I-es serdülő és ifjúsági mérkőzés. Békés­csabai Előre FC—Vác. 11.00. Brusz- nyiczki; 12.30, Végvári. RÖPLABDA. NB II. Gyomaend­rődi TK—Debreceni Biogal, női, Me­zőtúr 12.00. Békéscsabai FDSE— EgerSE.pői, 13.00. KISPÁLYÁS FOCI. Hargita őszi kupa 3—4. és 5—6. osztályosok részé­re. Békéscsaba, Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, 8.00 órától. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei B 12 verseny. Gyula, 3. Sz. Általános Isko­la, 9.00. KÉZILABDA. Megyei bajnok­ság. Nők. Orosháza—Kétsoprony, 11.00. Doboz—Békéscsabai Főiskola, 15.00. Medgyesegyháza—Székkutas, 11.00. Békési SE II.—Gerla, 10.00. Szirén SE II.—Jamina SE II., 11.00. Vésztő—Mezőkovácsháza, 11.00. KOSÁRLABDA. NB I. Kecske­mét—BSC Szarvas, női, 17.00. NB II. Szeged—Békés, férfi, 11.00. LABDARÚGÁS. NB II. Szarvasi Vasas—Hatvan, 13.00, Marcsok (Győr, Csema). NB ID. Alföld cso­port. Orosházi MTK—Szegedi Dó­zsa, 13.00. Megyei bajnokság I. osz­tály. Elek-Dualflex—Battonya, 13.00, Dajka. Tótkomlós— Kétegyháza. 13.00, Egeresi. Békés­csabai Előre-Jamina SE— Békéscsabai MÁV, 13.00, Bogyó. Me­zőhegyes—Sarkad, 13.00, Deme. Ka­mut—Mezőberény, 13.00, Kurucz. Füzesgyarmat—Szeghalom, 13.00, Hajdú. Gyulavári—Békési SE, 13.00, Pintér. II. osztály. Dévaványa— Magyarbánhegyes, 13.00, Koch. Gá­doros—Csabacsűd, 13.00, Sztanojev. Csorvás—Vésztő, 13.00, Pejva. Bé- késsámson—Gyomaendrődi Barát­ság, 13.00, Zábrák. Újkígyós— Kondoros, 13.00, Fejes. III. osztály. Nagybánhegyes—Szabadkígyós, 13.00, Zsurka. Tarhos—Méhkerék, 13.00, Forgács. Lökösháza— Békéscsabai Rekord. 13.00, Enyedi. Almáskamarás—Bélmegyer, 13.00, Pető. Bucsa—Pusztaföldvár, 13.00, Csipái. Gerla—Csárdaszállás, 13.00, Klembucz. SAKK. NB Il-es csapatbajnokság. Orosházi MTK—Kiskunhalas, Oros­háza, Pacsirta utcai pártok háza, 10.00. Jászberény—Gyulai SE, 10.00. HÉTFŐ KISPÁLYÁS FOCI. II. DTP Print szuperbajnokság. Békéscsaba, 2. Számú Általános Iskola. A párosítás: Vízmű—Unicum, 16.00. Hidrofém Providencia—Megashop Csabagyön­gye, 17.00. Tákisz—Hetes Kft., 18.00. Colorscoop—Kner, 19.00. Körös Ka­zán—Városháza, 20.00. RFKfe MFfiVFI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Arpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 327-844; főszerkesztő: (66) 326-057; telefax: (66) 321-401 ; kiadó: (66) 326-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents