Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-29 / 255. szám
1992. október 29., csütörtök ] HAZAI TÜKÖR Gázprogram Bánkúiért A medgyesegyházi önkormányzat Bánkút gázellátása érdekében benevezett a 9 települést átfogó, szervezett délbékési gázellátó programba. A kuratórium által elkészített költségvetést a legutóbbi ön- kormányzati ülésen tárgyalta a testület, amelyből kiderült, hogy a teljes bekerülési költség 23,8 millió forint. Ezen összeg alapján támogatás nélkül, lakossági hozzájárulásként közel 100 ezer forint befizetése lenne szükséges családonként, amelyet a lakosság teherbíró képességét ismerve nem tudnának teljesíteni. A medgyesegyházi önkormányzat úgy döntött, hogy a gázellátási rendszer, s az abban való részvétel megfontolást igényel és a település csak akkor vállalja fel a programot, ha mind a 9 település egyöntetűen a feltételek elfogadása mellett szavaz. Képviselői fogadóóra Dr. Futaki Géza országgyűlési képviselő 1992. október 30- án, pénteken 13-tól 15 óráig képviselői fogadóórát tart Békéscsabán az SZDSZ (Kiss E. u. 8. szám) székházában. Kilenc szakma Mezőhegyesen A mezőhegyesi szakmunkás- képző és szakközépiskola nappali tagozatán 23 osztályban 601 tanuló kezte meg az idei tanévet. A szakközépiskolások 94-en, a szakmunkástanulók 507-en vannak. Az ide jelentkezők kilenc szakma közül választhattak. Ezek a következők: hegesztő, mezőgazdasági kovács, esztergályos, autószerelő, géplakatos, mezőgazdasági gépszerelő, épületvillamossági szerelő, kőműves és nőiruha- készítő. Canada-Petrol Sarkadkeresztúron Sarkadkeresztúron hivatalosan október 29-én, ma 11 órakor nyitják meg a Canada-Petrol Üzemanyagtöltő állomást. Az ünnepségen részt vesz dr. Husz- ti Jenő, a Kereskedelmi Bank Rt. vezérigazgató-helyettese, Sebő Géza, a DYNACORP In- temationál INC. tulajdonosa és Vermes György, a DYNACORP magyarországi képviselője. Színjáték Szlovákiából Az elmúlt hétvégén Tótkomlóson és Nagy bánhegyesen, majd Békéscsabán a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban léptek fel a Trencsén melletti Dubnica nad Vahom városka színjátszói. Jozef Gregor Tajovszky Zensky zakón (Nők törvénye) című darabját adták elő. „A kevésnek is örültünk” Ha egy házaspár 50 évet él együtt, hogyne kerülne szóba, milyen volt az életük? A békéscsabai Milyó Andráséktól is ezt kérdeztem. —Jó is, rossz is rágondolni, mi minden történt velünk, mióta együtt vagyunk. Alig volt 6 hónapos a kisfiúnk, amikor az uramat 1944 februárjában kivitték a frontra — kezdi az emlékezést Judit asszony. A férj azzal folytatja, hogy 1945 áprilisában már Ausztriában esett orosz fogságba. Először Taganrogban volt, majd Moszkvától 500 kilomé terre. Ott, amikor a táborba megérkeztek, az átvevő őr így szólt az átadóhoz: mért hoztátok őket, mikor nekünk sincs ennivalónk. Szlovák tudásával megértette. Elképzelhető milyen körülmények közt éltek és dolgoztak. Ő 1947-ig, akkor jött haza. — Száz kilóról negyvenre fogyva, farkasvaksággal és egyéb nyavalyákkal. Azóta teljesen egészséges sohasem volt, de végre együtt lehetett a család. Csak nem sokáig örülhettünk — viszi tovább a szót a feleség —, pedig még a téeszbe is beléptünk, hogy ki ne lógjunk a sorból. Hiába, mert egyszer csak édesanyámat kuláknak minősítették és kizárták. Aztán már esőstől jöttek a bajok ránk is. Összepakolták a családot a tanyán és rendőrök kísérték őket a városi házuk udvarába. Az A két felvétel között ötven esztendő' telt el. A Milyó házaspár eljegyzési képe alatt egy most készült fotó FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER tele volt lakókkal, csak az alsó kis konyhába és kamrába ebrudalt mamához mehettek. De ott se volt nyugtuk, mert másnap már jöttek a végrehajtók az adóért és minden bútort meg más egyebet elvittek. Csak az maradt meg, amit a városi fuvaros, a keresztkomájuk apja, kifelé menet szánalomból lelökdösött a kocsiról. — Ezután munkakönyvét váltottam, de Csabán sehol nem vettek föl, így Pestre mentem — emlékszik vissza a férj. Sokáig ott dolgoztam. Csak a hatvanas években fordult valamivel jobbra a sorsunk, akkor már itthon dolgozhattam, igaz nehéz munkát a vasöntödében, nem egyszer betegen. De már a feleségem is kapott állást a vendéglátónál. Beszélgetünk tovább, pergetik az életüket. — Nagyon sok vihar húzott el a fejünk fölött, s dúlt körülöttünk — mondja végül Judit asszony —, de kitartottunk egymás mellett. A kevésnek is örültünk, s annak meg éppen, hogy a fiunkat kitaníttattuk. És most se zúgolódunk, csak félünk, hogy végképp nem tudunk lépést tartani az árakkal. Pedig már nekünk nem sok kell, jóformán csak a béke és a nyugalom. Az unokáink jövője miatt is ezt kívánjuk legjobban. Vass Márta Ismerd meg önmagad! „A sikeres élet egyik titka, hogy tudjuk, mit ne csináljunk. Aki felismerte, hogy mikor kell NEM-et mondani és azt udvariasan és zavar nélkül képes kimondani, félig már megnyerte a csatát.” Az idézetet D. Seaburgtól kölcsönöztem. De sorolhatnék még sok bölcs mondatot abból a kilencvenkettőből, ami önismeretről, emberismeretről, vezetésről és az emberről szól. A békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola tanárai kapták kézhez ezeket a megszívlelendő idézeteket. A tanárok pár napig tanulóként ülték körbe Péter Gábort, aki 1963 óta foglalkozik oktatással, továbbképzéssel. Az utóbbi években ő dolgozta ki az önismereti, személyiségfejlesztési SKR stúdium tematikáit és módszertanát. Ezek felhasználásával számtalan kurzust és tréninget vezetett. így került a békéscsabai szakközépiskolába. A szakközépiskola igazgatói szobájában beszélgetünk Gyulafalvi Ernővel: — Találkoztam egy más megyében élő iskolavezető kollegámmal, aki részt vett személyiségfejlesztő kurzuson. Dicsérte, s az volt a véleménye, hogy valamennyi pedagógusnak részt kellene ezen a tréningen venni. Szerencsénkre egyetértett ezzel az önkormányzat is, vállalva a költségeket. így most 14 pedagógus hallgatja a személyiségfejlesztő előadásokat. Nagyné Balázs Margit matematika—fizika szakos, Kozmáné Pataj Zsuzsanna történelem szakos tanár. Bekapcsolódnak a beszélgetésbe. — Az előadásokból számomra az derült ki, hogy inkább a pozitív tulajdonságokra, mint a negatívokra figyeljünk, ne a rosszakat keressük a másikban — mondja Kozmáné Pataj Zsuzsa. — Reméljük a kurzuson szerzett tapasztalatokat jól ismertetjük majd meg a gyerekekkel B. V. A békéscsabai vonósok A Békéscsabai Vonós Kamara- zenekar nagy megtiszteltetésben részesült; az Óbudai Társaskör által szervezett és a Liszt Ferenc Kamarazenakar által tartott kurzuson vehettek részt. Ennek kapcsán kértük beszélgetésre a zenekar vezetőjét, Tóth Istvánt. — Fantasztikus élmény volt mindannyiunk számára ez a budapesti út, s nemcsak azért, mert az ország körülbelül 40 zenekara pályázott erre a kurzusra, s mi azon szerencsés három közé kerültünk, akiket meghívtak, hanem azért is, mert nagyon sokat tanultunk a Liszt Ferencesektől emberségből, szakmából. Úgy fogadtak minket, mintha régi barátok lennénk. Segítőkészségük, szerénységük, utolérhetetlen tudásuk mindannyiunkat lenyűgözött. Szeretnénk a jövő év kurzusán is részt venni / — meg is hívtak minket —, de egyelőre nem látjuk biztosítottnak a megjelenést. __? — Nincs pénzünk. A zene területén olyan rendszerváltás történt, ami sajnos inkább káoszt teremtett. Van egy zenei mag, amely Budapesten még valahogy megél, de a vidék egyszerűen máról holnapra vegetál oly annyira, hogy ha ez így megy tovább, akkor meg is fog szűnni a helyi zenei élet. 1989-ben tizenhét kollégámmal alakultunk meg, valamennyien diplomás tanárok vagyunk, tanítunk. Rendszeresen járunk próbálni. Éveken át pénz nélkül csináltuk, mert mindig azt hallottuk, előbb mutassuk meg, hogy vagyunk és mit tudunk, majd azután támogatnak. Sajnos nem tudtuk eladni magunkat. Nem szponzorálják a zenekart. A város és a megye ugyan támogat, de ez rövid időre segít ki bennünket. Rengeteg pályázatot írtunk már mindenfelé, de sehol sem vesznek minket komoly, támogatandó félnek. — Adódik-e fellépési lehetőség? — Tulajdonképpen nincs, nem ismernek minket. Azt hiszem igény se igazán van ma a komoly zenére. — Mi lesz a zenekar sorsa ilyen körülmények között? — Mi nem adjuk fel. Bár tíz hónapja nem próbáltunk, mert nincs pénz arra sem, hogy a zenészek útiköltségét kifizessem. M. K. Egy ünnepi, önfeledt pillanat a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaival Visszhang Tisztelt Főszerkesztő Úr! Tudom, ma nagyobb a szabadság jót vagy rosszat tenni, akár egymással is. Nem is azért írok, mert nem értek egyet a Békés Megyei Hírlap október 15-ei számában „Kaszárnyából iskolát” című első oldalon megjelent írásával. A „hogyant” gondolom másként. Nemcsak állampolgárként, hanem az orosházi honvéd szakközépiskola igazgatójaként is. Én is örülök annak, ha egy szükségtelen kaszárnya, annak épületei — a legjobb megoldásként—iskolának adhat otthont. Iskolának, ahonnan reményeink szerint a fiatalok kikerülve majd a hadseregben nem lesznek bunkó tisztesek, netalán faragatlan őrmesterek. Egyébként éppen ebben a laktanyában képezték az 1960-as években a tiszthelyettes-jelölteket, akik közül sokan most is tisztességesen teszik dolgukat. A mi oly sokat ostorozott középiskolánk feladata is az, hogy tanulóink a katonai pályára készülők megfelelő általános szakmai, katonai műveltséggel rendelkezzenek, és hogy csak ritka kivétel legyen a faragatlan őrmester. Szerintem nem az a fontos, hogy ledőljön a kerítés vagy megváltozzon a szellem, az a fontos, hogy a Rózsa Ferenc Gimnázium és szelleme a volt,,kaszárnya” helyén helyes döntésben adódóan—tovább éljen. Nem bunkó tisztesektől és faragatlan őrmesterektől nyüzsgő laktanya helyett lesz iskola, hanem egy megszűnt katonai objektum épületeiben. A szellem sem lehet más: a hon védelme, csak más módon, más eszközökkel. Arról pedig hogy én miről álmodom, írhatnám: olyan újságról, ahol hiteles újságírók dolgoznak, tájékoztatnak. Ahol megfelelő újságírói vénával megáldott parancsnok vezet. Ahol a parancsnok, éppen szabadságából adódóan, ezen sorokat is leközli. Hiszen az igazi szabadság felelősséggel is jár. Végül, ha másképp is, de együtt örülök önnel. Az elkövetkező feladatokhoz pedig erőt, egészséget kívánok a Rózsa Ferenc Gimnázium tanárainak, tanulóinak. Tisztelettel: Kiss Bálint, Orosháza-4* efí ep ej* Sajnálom, ha Kiss Bálint írásomat félreértette. Nem állt szándékomban sem a békéscsabai, immár megszüntetett laktanya személyi állományát, sem általában a magyar honvédség tiszthelyettesi és tiszti állományát bántani. Tisztában vagyok vele, hogy milyen nehéz körülmények között, iszonyú alacsony fizetések mellett végzik munkájukat. Bunkó tisztesekkel és faragatlan őrmesterekkel 26 évvel ezelőtti sorkatonai szolgálatom alatt találkoztam, a második szolgálati évben, már tisztesként. Én akkor és ott a sorozatos megaláztatások terhe alatt álmodoztam humánusabb, remek pedagógiai érzékkel rendelkező parancsnokokról. Örülök, ha a mai kiskatonáknak már nem róluk kell álmodozniuk. Végezetül — bár továbbra is fenntartom, hogy lehet különbség egy laktanya és egy iskola szelleme között, és nem feltétlenül keíl gimnáziumot működtetni szöges drótkerítés mögött — megköszönöm Kiss Bálint levelét. Hálás vagyok érte, hogy írásával megtisztelt. : . ^ , b Arpasi Zoltán Komárom mindig a polgáraié volt Nemrégiben a Békéscsabai Szlovák Klub és a Szlovák Pávakor jubileumi ünnepségén a szlovákiai, romániai vendégek között ott volt Zoltán Ka- rásek, a komáromi járási hivatal vezetője is. (A közigazgatás ott járásokra és nem megyékre tagozódik.) Lapunk kérdésére, hogy milyen a nemzetiségi együttélés Komáromban, a rangos vendég a következőkkel kezdte: — A komáromi járásban együtt él ezer éve magyar cseh, szlovák, görög, szerb, török és német. Á kultúra közös, úgy is mondhatnám, együttélésre vagyunk „ítélve”. A soknemzetiségről tanúskodik a sokféle vallás és templom. Komáromban nincs egynyelvű ember, mindenki érti a másikat. Ezért volt bevehetetlen város, mindig a polgáraié. Nem nézte soha senki, ki milyen nemzetiségű. — És most, hogy önállósodási törekvések vannak, mások viszont közös Európáról beszélnek? — Az önállósodásról szólók valahogy fogalomtévesztésben vannak. A nemzeti identitás tudata legyen meg. A nemzetiség éljen érzésvilágában, tudatában, nyilvánuljon meg mindennapi cselekedeteiben, munkájában és kultúrájában. Ez a normális. Viszont amennyiben egy országban élünk, közösek a problémáink, nem választhatjuk szét őket. Ha kisebb részekre bontanák, szinte már atomizálnák a társadalmat, annál rosszabb lesz. — Vannak szélsőséges megnyilvánulások Komáromban ? — Nálunk túlnyomó többségben magyarok és 26,6 százalékban szlovákok élnek. A többi nemzetiség 2,1 százalékot tesz ki. A magyarok, szlovákok és mások baráti viszonyban, jó szomszédságban élnek, együtt állják a mindennapokat. Ennek ellenére vannak, akik szlovákabbak a szlovákoknál és magyarabbak a magyaroknál. Vannak, akik a hullámokból politikai karriert, tőkét akarnak kovácsolni, és sajnos, elég sikerrel. Azzal, hogy uszítanak és a valóságnak nem megfelelő dolgokat dobnak be a médiáknak. —A jubileum alkalmával, s tudom máskor is járt megyénkben, mint vélekedik a békési nemzetiségiekről? — Látom a temérdek munkát, önfeláldozást, szeretetet, amivel az itteniek ápolják kultúrájukat. Itt is igazolódott, amit mindig hangoztatok: a világon mindennek a forrása és hordozója az ember. Jónak és rossznak egyaránt. A jubileumi estet csak megköszönni lehet. (Szőke)
