Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-12 / 241. szám
1992. október 12., hétfő SPORT Könnyű győzelem Katar—Magyarország 1—4 (0—3) Őszi nemzetközi sorozatában műsoron kívüli mérkőzést játszott vasárnap este villanyfény mellett 32-34 fokos melegben a dohai stadionban a magyar labdarúgó-válogatott, amelyben bemutatkozott az egykori csabai védő, Bánfi János is. A Katar elleni két találkozó (a második kedden este lesz, magyar idő szerint 16 órakor) közül az első magabiztos magyar győzelmet hozott, amelyben Kiprich József volt a főszereplő, hiszen háromszor talált az ellenfél hálójába a 15., a 27. és az 50. percben. A negyedik magyar gólt Kovács Kálmán szerezte a 43. percben. Mindössze ezer néző előtt került sor a dohai mérkőzésre, amelyen a magyar válogatott a következő összeállításban játszott: Petry — Simon, Nagy, Bánfi, Cseh — Sallói (Czéh 65. p.), Ló'rincz, Détári, Balog — Kiprich (Zvara 60.), Kovács K. (Hámori 70.). Jenei Imre szövetségi kapitány a mérkőzés után elmondta, hogy elsősorban Kiprich, Détári, Lőrincz, Nagy és Petry teljesítményével volt elégedett a nem túl erős Katar elleni találkozón. Vásárhelyen lépnek pályára a csabaiak a kupában Kovácsházán a Nyíregyháza Az MLSZ-ben a napokban elkészítették a Magyar Kupa második fordulójának párosítását. A csapatok a legjobb 32 közé jutásért mérkőznek. Az NB III Alföld csoportjában remekül szereplő Mezőkovácsházi TE ellenfele az NB I-es újonc, Nyíregyházi VSC lesz. A Békéscsabai Előre FC sem kapott könnyű ellenfelet, hiszen a lila-fehérek a több volt NB I-es labdarúgót (Kemenes, Hurguly, Földvári) felvonultató, az NB Hibán jól szereplő Hódmezővásárhely otthonában lépnek pályára november 4-én, szerdán. A Szarvasi Vasas gárdája az NB III-as Rakamaz otthonában küzd a továbbjutásért. A találkozók 12.30 órakor kezdődnek. A kiírás szerint a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd 11-es rúgások következnek a FIFA-szabályok szerint. Gyógyír a sebekre Budafoki MTE—Szarvasi Vasas 1—1 (1—1) NB II -es labdarúgó-mérkőzés, Budafok, 800 néző. V.: Horváth O. (Horváth Gy., Hanacsek). Budafok: Jeszenszky 6 — Szabó 5. Pintér 6, Sirmán 5, Héjjas 5 — Papó 4, Csiba 5, Varró 3, Ungi 5 — Bátyi 5, Bruzsa 5. Edző: Sárközi Lőrincz. Szarvas: Hanyecz 5 — Hirmler 6 — Gebri 5, Holp 4, Zahorán 5, Cziglédszky 5 — Pisont 6, Mihalache 5, Stancu 6 — Major 5, Rácz 4. Edző: loan Patrascu. Csere: Ungi helyett Martin a 34., Holp h. Molnár a 44., Martin h. Kozma (-) a 80., Rácz h. Szlopóczki (-) a 90. percben. Gólszerző: Bruzsa a 10., ill. Stancu a 37. percben. Sárga lap: Holp a 23., Csiba a 35.. Héjjas a 45., Molnár az 52., Pisont a 60. percben. Kiállítva: Varró a 60., Molnár a 73. pereljen. Az elmúlt héten a szarvasiak leigazolták Julián Milialachét, a Szeged SC NB 11-es csapatának román idegenlégiósát, aki korábban Aradon rúgta a labdát. A jó adottságú védőtől a hátsó sorok stabilizálását várják a Körös-partiak. Az első épkézláb budafoki támadás végén már gólt értek el a házigazdák. A 10. percben Szabó a jobb oldalon futott el, élesen lőtt a kapu elé és a jókor érkező Bruzsa az 5-ösről lőtt Hanyecz kapujának közepébe, 1—0. A gyorsan bekapott gól után a vendégek enyhe mezőnyfölénybe kerültek, jobbára a budafoki térfélen pattogott a labda. A szarvasiaknak több helyzetük is adódott, ám ezek rendre kimaradtak. A félidő lefújása előtt 8 perccel váratlanul egyenlítettek a Körös-partiak. Pisont ment el a bal oldalon, beadása után Stancu fejjel csúsztatott a budafoki kapu bal alsó sarkába, 1—1. Szünet után a válogatott Pintér vezérletével elszánt rohamozásba kezdett a hazai együttes. Sorra alakították ki a helyzeteket a vendégek kapuja előtt, ám nem tudták feltenni az i-re a pontot a budafokiak. A 60. percben Varró a sípszó után belerúgott a szabadrúgás elvégzését késleltető Pisontba, s ezért Horváth O. játékvezetőtől piros lapot kapott. A kiállítás visszavetette a hazaiakat, ismét fölénybe kerültek a vendégek. A csúszós pályán egyre több volt a kemény, durva belemenés. A 73. percben a csereként beállt Molnár megrúgta Takót, s mivel már volt egy sárgája, a játékvezető jogosan küldte le a pályáról a szarvasiak középpályását. Az elmúlt heti 0—6 után érthetően a védelem megerősítését tekintette fontos feladatának a vendégcsapat. Ennek ellenére már a 10. percben megzördült egy kontratámadás végén Hanyecz hálója, s tartani lehetett attól, hogy újabb gólokat kapnak a Körös-partiak. A szarvasiak azonban nem adták meg magukat, egyre jobban nekibátorodtak, s még a szünet előtt kiegyenlítették hátrányukat. A második játékrészben nagy elánnal kezdett a Budafok, döntésre akarta vinni a dolgot, de Varró gyors kiállítása megtörte a lendületüket. Molnár kiállítása után úgy tűnt, mindkét csapat elégedett az eredménnyel, már egyik oldalon sem tudtak újítani a játékosok. Nyilatkozatok. Sárközi Lőrincz: — Becsületesen küzdött a csapat, játékunkban benne volt a győzelem, ám helyzeteinket nem sikerült kihasználni. A szerintem túl szigorú kiállítás megzavarta játékosaimat. loan Patrascu: — Kis vigasz ez a döntetlen a keserves fájdalmak után. Janák László A KELETI CSOPORT TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Hatvan—Debrecen 0—0 K.-barcika—Salgótarján 1—1 (0—2) Bag—Szeged 1—1 (0—1) Tiszavasvári—Kiskőrös 5—1 (1—0) Kaba—III. kér. TVE 1—0 (0—0) Baja—Gödöllő 2—0 (0—0) Eger—Hajdúnánás 1—1 (1—1) A NYUGATI CSOPORT EREDMÉNYEI: Sabaria—ESMTK 0—1 (0—1 ) Szekszárd—ZTE0—1 (0—1) Pénzügyőr—Paks 1—1 (0—0) Kaposvár—Tatabánya 2—1 (0—0) Ajka—Nagykanizsa 0—3 (0—1) Mohács—Haladás 1—1 (1—1) BKV Előre—Dorog 1—1 (1—1) Sopron—Dunaújváros 0—1 (0—1) A Keleti csoport állása: 1. Debreceni VSC 9 4 3 2 12— 6 11 2. Hajdúnánás 9 4 3 2 12— 7 11 3. Kábái Egyetértés 9 4 3 2 7— 6 11 4. Tiszavasvári 9 4 2 3 18—10 10 5. Kiskőrös 9 4 2 3 14—12 10 6. Gödöllő 9 3 4 2 11—11 10 7. Kazincbarcikai V. 9 4 1 4 12—10 9 8. Hatvan 9 2 5 2 7— 8 9 9. Salgótarján 9 4 1 4 13—16 9 lO.Szarvasi Vasas 9 3 3 3 11—14 9 11. Bajai FC 9 45 9— 8 8 12. Eger SE 9 3 2 4 11—12 8 13.Bagi FC 9 2 4 3 9—13 8 14. Budafoki MTE 9 2 4 3 7—11 8 15. III. kér. TVE 9 3 1 5 14—13 7 16. Szeged SC 9 2 2 5 7—17 6 Mezőhegyes sportjáért Jótékony rúgások Tegnap délután kispályás mérkőzéssorozatot vívott egymással Mezőhegyesen négy „válogatott”. A Parlament, a Külügyminisztérium és Békés megye képviselő-testületének csapatait a mezőhegyesi öregfiúk látták vendégül az általános művelődési központ tornacsarnokában. A torna megkezdése előtt dr. Rem- port Katalin, a körzet országgyűlési képviselője üdvözölte a megjelenteket. „Ezzel a rendezvénnyel az a célunk, hogy egy kicsit népszerűsítsük Mezőhegyes sportját” — mondotta. Az első mérkőzésen a helybeli öregfiúk 4—1-es győzelmet arattak a Külügyminisztérium csapata ellen. Ezt követően a parlamenti válogatott 3—1-re verte a megyei önkormányzatot, így a 3—4. helyért az önkormányzat és a külügy vívott egymással kemény csatát. A végeredmény 16—0, a külügyiek javára! A döntőben a helybeli öregfiúk 2—1-re legyőzték a parlamenti válogatottat, így ők lettek a torna győztesei. Az ünnepélyes eredményhirdetéskor a szervezők közölték: a jótékonysági céllal megrendezett torna bevétele több mint 11 ezer forint, ezt a mezőhegyesiek a labdarúgó-utánpótlás nevelésére fordítják. A rendezvényt Mezőhegyes önkormányzata, a cukorgyár és a mezőgazdasági kombinát szponzorálta, ez utóbbi vacsorán látta vendégül a résztvevőket. (Ménesi) A mezőhegyesi jótékonysági tornán a világos mezes Parlament-válogatott nagy csatát vívott a sötét mezes Békés megyei képviselő-testület együttesével. A találkozót a Parlament csapata nyerte 3—1-re FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Súlyos vereség MTK CNC-BSC Szarvas 83:58 (46:25) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, Budapest. V.: Král, Forrai. MTK: Meskó (4), Bíró E. (12), SUHAJDA (17), Gerencsér (6), KÖRMENDI (15). Cs.: FODOR (17/6), SERES (10), Újvári (2), Gyárfás (-). Edző: Killik László, Újvári Miklósné. Szarvas: Frankó A. (3/3), Balogh G. (8), Szavercsenko (3), Parascsenko (13), Frankó K. (4). Cs.: Kiefer (10), Veres (9), Lévai (4), Kurucz (4). Edző: Novák Gábor. Az eredmény alakulása: 2. perc: 2:4,5. p.: 8:6,11. p.: 24:6,14. p.: 29:14,17. p.: 37:16,24. p.: 50:31,34. p.: 71:42. Kipontozódott: Parascsenko (37. p.). Nem úgy kezdődött, hogy ilyen nagy különbségű győzelmet arat az MTK. Sőt, az első percekben váltakozva estek a kosarak. Azonban már ekkor látszott, hogy a szarvasiak dobásbiztonsága ezen a mérkőzésen gyenge. Az 5. perctől —- hat percen át — egyetlen kosarat sem tudtak dobni, miközben az MTK 16 pontot ért el. Gyakorlatilag a 10. perc után már olyan tetemes volt a fővárosiak előnye, amely rányomta a későbbiekre is bélyegét. Csak tetézte a bajt, hogy Parascsenko begyűjtötte negyedik személyi hibáját, ezért Novák edző kénytelen volt „ültetni”. A Szarvas rendkívül gyengén védekezett, amit a fővárosiak azonnal kihasználtak. Fordulás után annyiban változott a játék, hogy legalább nem nőtt a két csapat közötti különbség. A rossz dobószázalék azonban továbbra is kísértette a vendégeket. Ilyen arányban is megérdemelten nyert az MTK a gyenge napot kifogó Szarvas ellen, ám a két csapat között nincs ekkora különbség. Ez a vereség azonban figyelmeztetés a következő mérkőzésekre, ahol olyan ellenfelekkel kell megmérkőzni, mint a tavalyi bajnok PVSK (október 14-én, 18 órakor — Szarvason) és a tavalyi ezüstérmes (jövő hét végén). A. A. Továbbra is veretlenül Debreceni Sí—Békéscsabai Főiskola DSE 0:3 (5, 9, 6) NB 11-es női röplubda-mérkőzés, Debrecen. Békéscsaba: SZÉPLAKI, Mező, Kolarovszki, GUJ, Buzássy, KAZÁR. Cs.: Nagy K„ Varga, Kiszej, Ancsin, Szabadi, Kocziha. Edző: Német Pál. Az első szettben mindkét csapat kissé idegesen kezdett. A főiskolás lányok Guj nyitásaival szereztek lépéselőnyt, majd két forgást követve, ismét a békéscsabaiak szereztek pontokat, s már 10:0 volt az állás. Ezután kiegyenlítődött a játék, de a hazaiak már nem tudtak változtatni. A folytatásban is a csabai lányok irányították a mérkőzést, nyugodtabbak voltak és ha szorosabb csatában is, de újabb játszmagyőzelmet arattak. Az utolsó szett hozta a legnagyobb küzdelmet. A debreceniek mindent egy lapra téve küzdöttek, a vendégek sókat hibáztak. A döntő mozzanat 7:4- es állásnál volt, amikor a békéscsabai főiskolások följavultak és vendéglátóik fölé kerekedtek. Ezzel a békéscsabai lányok százszázalékosak három forduló után az NB II-ben. Ifjúságiak: Debreceni Sí— Békéscsabai FDSE 0:3(11,7, 10). Az ifjúsági csapat is fontos győzelmet aratott. Nem egyenlő feltételek között Csömör—HC Szarvas 18—17 (9—10) NB 1 B férfi kezilabda-merkozes, Gyömró, 300 néző. V.: Barna, Szalai. Szarvas: SOMOGYI — Gilan, Berényi 2, Greksza 3, Ferencz, Dadecsko 6, Bene 1. Cs.: Petrovszki (kapus), Tóth 4, Almási 1, Száva, Kiktenko. Edző: Pataki György, Velky Mihály. ) Az első perctől kezdve j kitűnt, hogy a játékve- I zetők nem biztosítanak azonos feltételt a két csapat számára. A szarvasiaktól sorozatban vették el támadásban a labdát és az elért szabályos gólok közül is többet nem adtak meg a fekete ruhások. Végig döntetlenre állt a második félidő, amikor másfél perccel a lefújás előtt gólt szerzett a Csömör, amit már nem tudtak ki- • egyenlíteni a szarvasiak. A Százas ABC jubileumi akciója! Naponta más-más árut 15%-KAL OLCSÓBBAN ÁRUSÍTUNK. FIGYELJE A SZÁZAS KIRAKATÁT, MEGÉRI! Békés megyei hírlap Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 327-844; főszerkesztő: (66) 326-057; telefax: (66)321-401; kiadó: (66) 326-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068