Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-12 / 241. szám

àRÉKÉS MEGYEI flÍRLAP­SPOKl MUa-EKLE' 1992. október 12., hétfő' © Békéscsabai Eleire KSE—ÉpítőkKC 21—15 (8—5) Gabi elbúcsúzott (10—6) vezetett. A 36. percben egy gyors indítás után az előre­törő Kovácsot a fél pályától 4 méterre a kifutó Szopóczy „elütötte”. Mindkét játékost hosszasan ápolták, majd a játék­vezetők piros lapot mutattak fel a vendégek addig remekül védő válogatott portásának. Ez volt a mérkőzés fordulópontja, hiszen ezt követően a lila-fehérek fo­kozatosan elhúztak az egyre fá­radó, s lélekben a találkozót már feladó tavalyi ezüstérmes ellen. Különösen Gherendi volt ele­mében, aki remek labdaszerzé­sek után nagyszerű gólokat lőtt. (A csabaiak idegenlégiósa egyébként a találkozó előtt már másodszor vehetett át ajándé­kot a közönségszavazatok alap­ján, s most sem adta alább, ugyanis az Építők ellen nyújtott teljesítményével is kiérdemelte a legjobb békéscsabai játékos címet.) A hajrában az egykori válogatott átlövő, Bolla is pá­lyára lépett, s néhány jó meg­oldással, két remek góllal vétet­te észre magát. Az 56. percben már hétgólos volt a csabaiak előnye (20—13), végül 21— 15-re nyerték a rangadót az egy­ségesebb lila-fehérek. Nagy várakozás előzte meg a listavezető', még veretlen Építők KC csabai vendégjáté­kát. Még a vendégek egy hetet pihentek az összecsapásra, addig a hazaiak szerdán ku­pamérkőzésen szerepeltek szabadtéri pályán Balmazúj­városban. Ennek ellenére úgy tűnt, a vendégek a fáradtab­bak, hiszen különösen a máso­dik játékrészben rendre alul­maradtak az összecsapások­ban és a futóversenyben a jól játszó lila-fehérekkel szem­ben. Az összecsapás után jogo­san szólt a vastaps a nézőté­ren, ami annak is szólt, hogy a győzelemmel a B csoportban, egy ponttal átvette a vezetést az Élőre gárdája, a tavalyi ezüstérmes Építők pedig a harmadik helyre szorult, mi­után a Bp. Spartacus Győrött szerezte meg a két pontot. Még egy jó hír a csabaiak háza tájáról: Laurencz László szövetségi kapitány a héten a horvátok elleni két válogatott találkozóra meghívta keretébe Hochrajter Ritát és Bohus Beát. Bizonyára örökre emlékezetes marad a tavalyi baj­noki ezüstérmes Építők KC elleni találkozó Hankó- né Jakab Gabriella számára, akit 22 éves békéscsa­baijátékos pályafutás után búcsúztattak a mérkőzés előtt. Dr. Gally Mihály az Előre KSE elnöksége nevében meleg szavakkal köszönte meg a világbaj­noki ezüstérmes, 86-szoros válogatott, volt csapat- kapitánynak — aki két alkalommal állhatott a baj­noki dobogón lila-fehér színekben — azt a több évtizedes sportszerű, kimagasló játékot, amit az Előre színeiben nyújtott. Az ünnepelmek az egyesület nevében Dinya László, a megyei kézilab­da-szövetség nevében Giczey Lajos elnök nyújtott át ajándékot. A magyar válogatott részéről Éau- rencz László szövetségi kapitány, míg a vendég Építők KC nevében Isaszegi Ferenc technikai veze­tő adta át a virágcsokrot. Megható pillanat volt, amikor a lila-fehérek mai edzője, az egykori játé­kostárs, Csulikné Bozó Éva nyújtotta át a csapat ajándékát a kitűnő beállósnak. Bizony mindket­tőjük szemében ott csillogtak az öröm könnyei. Hogy mennyire szerették Gabit a szurkolók? Nos, erre remek választ adott a publikum, hiszen felállva, percekig vastapssal honorálta a hozzáértő közönség azt a teljesítményt, amit éveken át nyújtott a lila­fehér együttesben. Mi is csak azt tehetjük hozzá, amit a szurkolók skandáltak: „Szép volt, Gabi !” A női mérkőzés előtt búcsúztatták el Hankóné Jakab Gabriellát, a csabaiak válogatott játékosát, aki több mint két évtizeden át szerepelt lila-fehér színek­ben, és sok siker részese volt A fehér mezes Kovács (kezében a labda) — vele szemben az egykori szarvasi válogatott játékos Major — remekül tört ki a 36. percben, amikor Szopóczy kapus „elütötte”, amiért piros lapot kapott a vendégek portása. Ez volt a fordulópont­ja a női rangadónak, amelyet magabiztosan nyertek a lila­fehérek 21—15-re NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 1500 néző. V.: Hornyik, Vaskó. Békéscsaba: MEGYES — Mezőségi 3, GHERENDI 8 (2), BOHUS 2, HOCH­RAJTER 6 (2), Salamon, Kovács. Cs.: Hodrova (kapus). Sávolt, Bolla 2(1), Petri, Csenki. Edző: Csulik Pálné. Építők: SZOPÓCZY — Szunyogh 3, Minárovicsné 2, Kovácsné, Bujcziné, Topáné 4 (2), MAJOR 4(1). Cs.: Janák (kapus), Pajor 1, Horváth 1, Hideg. Edző: Győrffy János. Kiállítások: 6, ill. 8 perc+kizárás (Szopóczy). Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3. I A mérkőzés előtt a bé­késcsabaiak elbúcsúz- I látták a világbajnoki ezüstérmes, 86-szoros váloga­tott, volt csapatkapitányt, Han­kóné Jakab Gabriellát, aki 22 éven át játszott a lila-fehérek­nél. A közönség felállva, vas­tapssal köszönte meg a csupa­szív játékos több évtizedes kivá­ló játékát. Remekül kezdtek a hazaiak, hiszen Gherendi révén a 20. má­sodpercben vezetést szereztek. Tovább tartott a lendület, s a 10. perc végén már 4—0-át muta­tott az eredményjelző. Ezt kö­vetően a lila-fehérek kapkodni kezdtek, több hiba csúszott a támadások vezetésébe, s a ven­dég, rutinos Építők 6—4-re fel­zárkózott. A félidő hajrájában a játékvezetők fordított ítéleteik­kel rendre az előréseket sújtot­ták, emiatt tüntetett a publikum. Végül a csabaiak háromgólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A szünetben megkérdeztük a találkozót megtekintő Laurencz László szövetségi kapitányt, ho­gyan értékeli a látottakat: -— A színvonal közepes, viszont igen nagy küzdelem folyik a pályán mind taktikai, mind fizikai té­ren. Még nem dőlt el semmi, attól függ a mérkőzés végkime­netele, ki tud újítani a pihenő alatt. Szünet után Major góljával felzárkóztak a vendégek, de To­páné kiállítását követően — aki nehezen hagyta el a játékteret —lendületbejött a Békéscsaba, s a 35. percben már négy góllal Győzelemmel előztek a lila-fehér lányok Gólfesztivál a második félidőben Békéscsabai Előre KSE—Biokontakt SE Cegléd 26—15 (11—8) NB 1-es férfi kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 2000 néző. V.: Kliment, Papp. Békéscsaba: TYETYÁK — Arató 3, Szabó, MOLDOVÁN 4 (1), DVURE- CSENSZKIJ 2, Mohácsi 2, Pocsai 3. Cs.: DÖGÉ 5, BOGÁRDI6 (3), Fekete 1. Edző: Szabó Károly. Biokontakt: Gábor — Tündik 2, TRAFKIN 4, Farkas 3 (2), Etédi, Tóth 2, Dávid 4. Cs.: Bognár, Túróczi (kapusok), Vankó, Járdi. Kaniák. Edző: Hecker Gyula. Kiállítások: 8, ill. 2 perc. Hétméteresek: 7/4, ill. 4/2. A hazaiak új, kék színű TRO- szerelésben léptek pályára, amelyet az osztrák sportszer- gyárral kötött több éves együttműködésnek köszönhet­nek. Farkas góljával kezdődött a ' találkozó, amelyet Dögé egyenlített a második percben. Ezután meglepetésre a vendé­gek jutottak előnyhöz, igaz közben Mohácsi két büntetőt is hibázott, s a továbbiakban sem nagyon találta a helyét a pályán a lila-fehérek fiatal át­lövője. A ceglédiek kemé­nyen, helyenként durván vé­dekeztek, mindez megzavarta a hazaiakat, akik csak a 20. percben tudtak egyenlíteni Dögé révén (5—5). A félidő hajrájában elhúzott a Békés­csaba, előbb Pocsai látványos ejtésével, majd Mohácsi távoli bombájával. A vendégek Dá­vid révén szépítettek, majd emberhátrányból Dögé sze­rezte az előrések utolsó gólját ebben a játékrészben. A lefú­jás előtt két perccel az újonc emberfogásra jött ki, de nem sok eredménnyel. A fordulás után öt perc alatt elhúztak a lila-fehérek (14—8). Ezt követően úgy tűnt, az eddig pont nélkül álló ceglédiek feladták az össze­csapást, bár sokat szabályta­lankodtak, igyekeztek tördelni a játékot — emiatt többször ápolták a lila-fehér kézilabdá­zókat —, de nem tudták meg­törni a házigazdák lendületét. A csabaiak fokozatosan elhúz­tak, támadásbán Bogárdi és az újonc idegenlégiós Moldován vezérletével növelték előnyü­ket. Védekezésben Tyetyák és Dvurecsenszkij nyújtott kivá­lót, s a végén már csak a gólkülönbség volt kérdéses. Az 56. percben Túróczi kapus elütötte a kitörő Pocsait — kí­sértetiesen hasonlított az eset a női mérkőzésen történtekhez —, de a ceglédi portás még sárga lapot sem kapott a játék­vezetőktől. Az utolsó percben Fekete egy gyors indítás után szerzett góllal állította be a végeredményt. A találkozó elején—megle­petésre — az újonc szerzett vezetést, amit csak nehezen tudott egyenlíteni a félidő kö­zepére a lila-fehér együttes. A szünetben rendezte a sorokat Szabó Károly edző, mindez meghozta az eredményt, hi­szen a második játékrészben jó játékkal, látványos gólok­kal szórakoztatta a szépszá­mú közönséget a hazai csapat, amely ilyen arányban is meg­érdemelten nyerte az össze­csapást a sokat birkózó, a já­tékkal keveset törődő vendé­gekkel szemben. (vERASZró) A sötét mezes Arató (kezében a labda) többször hozta zavar­ba az újonc ceglédiek védelmét. Felvételünkön Dávid (9) mellett, felett igy ekszik kapura lőni a csabai szélső. Békéscsa­bai Előre KSE—Biokontakt SE 26—15 FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Szarvasi Szirén SE—Siroki Vasas 20—20 (10—9) NB 1 B-s női, Szarvas, 100 néző. V.: Tiba, Zavaczki. Szarvas: Tibáné — Hajdú, Szabó 5 (2), Hegedűs 3 (1), Csery II. 2, Magyar 2, BODZÁS 4 (1). Cs.: Juhos (kapus), Perger 1, Pusztai 2, Nyergesné, Kugyela. Edző: Csery István. Hétmétcresek: 6/4, ül. 3/1. Kiállítások: 0, ill. 4 perc. Negyedik heti veretlenségét akarta megőrizni a szarvasi csapat otthonában, sőt a biztos két pont megszerzése volt a cél a sirokiak ellen. A mérkőzés 15. percéig felváltva estek a gólok, a hazaiak ebben az idő­szakban figurális akciókból voltak eredményesek, addig az ellenfél átlövései találtak be a Szirén kapujába. Ezután a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak és a 22. percre 10— 5-ös vezetést szereztek. Saj­nos újra jött a szokásos beteg­ség és a biztos előny tudatában érthetetlenül kapkodóvá vált a játék és sorra maradtak ki a ziccerek, amit a vendégcsapat az ellentámadásokból könyör­telenül kihasznált és 10—9- cel ért véget az első 30 perc. A második félidőre sem tud­ták összeszedni magukat a ha­zaiak, nem sikerült a szünetben ráhangolódni a mérkőzésre és levetkőzni a görcsös akarást, ami végig bénítólag hatott. En­nek ellenére sikerült a 41. percre újra tetemes előnyt szerezni (15—11), de az újbóli pontat­lanságok következtében az 54. percre már a Sirok javára volt 18—16 az eredmény. Izgalmas­sá vált az utolsó 5 perc, mert a hazaiak újra kiegyenlítettek és a 60. percre a vezetést is megsze­rezték. De a 30 másodpercet nem tudták kivédekezni és a siroki Lendvai átlövésgólja az egyenlítést hozta. A szarvasiak a vereséggel felérő döntetlent végeredmény­ben annak köszönhetik, hogy ezen a napon nem volt olyan irányítója a csapatnak, aki összefogja a gárdát a biztos ve­zetésnél, hogy ne váljon a csa­patjátéka kapkodóvá, ami a lab­dák sorozatos eladását és a biz­tos helyzetek kihagyását ered­ményezte. Újkígyós—Törökszentmiklós 21 NB I B-s, férfi. Békéscsaba, 250 néző. V.: Kardos, Oilman. Újkígyós: Zubán — Vida, Csulik 3 (1), Bacsa 1, Gazsó 1, Gedó 6 (3), Fekete 7. Cs.: Kopányi, Ecker (kapusok), Szikora 1, Gyulavári 2, Baráth. Edző: Ruck László. Török­szentmiklós legjobb dobói: Csuti, Sipos 5—5, Danyi 4. Hétméteresek: 5/4, ill. 7/5. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. A mérkőzést megelőző héten a kígyósiak video segítségével készülhettek szombati mérkő­zésükre. A várható átlövések- re épülő játék elleni védeke­zést gyakorolni nem volt ha­szontalan, hiszen csak kettő gólt kaptak a távoli lövőzóná­ból. Zavart a kígyósi kapu előtt inkább az okozott, hogy sérülés miatt váratlanul „új” irányítóval állt fel a vendég­csapat, az edző Kocsis szemé­lyében. így a magas átlövő, Sípos került szélre. A mérkő­zés előtt combfájdalmakra pa­naszkodó Gedó mellé az 5. percben csatlakozott Csulik is izomhúzódással, aki a bal- szárny védekezésének meg­szervezését kapta eredetileg feladatul. Az előbbi a gólsze­gény támadójátékhoz, utóbbi az új védekezési felállás kere­séséhez vezetett. Ez idő alatt a vendégeknél kapusbravúrok, ill. sorozatos Sípos-gólok vol­tak jellemzők. Az újkígyósiak tervezett támadójátéka a jó vé­dekezésből induló, ill. húzott labdákból eredményes szél­sőkre épült volna. A magas, jól védekező egykori szolnokiak ellen a gyengélkedő Szikora és-24 (7—12) a kapusok által elbizonytalaní­tott Gyulavári ziccerhibái után ez kútba esett. Az óriási erőbe­dobással védekező hazaiak­nak egyedüli fegyver a betörés maradt, amit Feketéék fel is vállaltak, de az újra bezárt fal ellen Bacsáék gólképtelenek voltak. A második félidőben többször megcsillant a remény az egyenlítésre, felzárkóztak a kígyósiak háromszor is egy­két gólra, de a döntő pillana­tokban a már csak kapussal, szembeni párharcukban hi­báztak. így hasonlóan előző heti teljesítményükhöz, a szünetben meglévő ötgólos hátrányukból csak kettőt si­került ledolgozni a nagyon akaró, peches Újkígyósnak.

Next

/
Thumbnails
Contents