Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-12 / 241. szám
SZÍNES VILÁG [ 1992. október 12., hétfő Történelmi dublőrök Volt politikus, aki kedvelt színészének gesztusait, hanghordozását figyelte órákon át, ellesve egy kecses meghajlás, rágyújtás, kézcsók vagy kemény kézszorítás manírjait. Voltak, akik költők szóvirágait használták beszédeikben, betanulva még a rögtönzés látszatát, a megjátszott spontaneitás rövid hatásszüneteit is. Sót, még arra is van történelmi példázat, hogy nagyjelentőségű üzenetek vagy rádiószózatok előzetes hangfelvételénél beszédtanárok és előadóművészek bábáskodtak. Napló a szemétkosárból A Kennedyek szörnyű titka Kisebb könyvtárra való kötet íródott már eddig is a Kennedy ékről. De úgy látszik még nincs vége. A legújabb mű szerzője Barbara Gibson, aki éveken át a most százkettedik életévében járó családfő(nöknő), Rose Kennedy magántit- kámőjeként tevékenykedett. S a téma a család szörnyű titka, Rosemary Kennedy sorsa, aki ma élőhalottként tengődik egy win- consini kolostorban. A hetvennégy esztendős Rosemary volt a multimilliomos és későbbi londoni nagykövet, Joseph Kennedy legidősebb lánya, aki egy évvel a meggyilkolt elnök, John után született. Rosemary nehézségekkel küzdött az iskolában, társa- itól-elmaradt az olvasásban és írásban, magába zárkózó lett. A túlzottan teljesítményközpontú apa ezt nehezen tudta elviselni és szinte rögeszméjévé vált, hogy Rosemary agyi károsodást szenvedett, ez minden baj okozója. Néhány orvosi vélemény is alátámasztotta ezt, míg más diagnózisok elvetették. Végül a család 1941 -ben megoperáltatta az akkor 23 esztendős lányt. A bonyolult beavatkozás félresikerült. A lánynál komoly beszédnehézségek jelentkeztek, bal karja megbénult, fejreszketegsége támadt, s a műtét óta állandó gondozásra szorul. Ezért helyezték el a zárdába. A klasszikus hadviselések korában, amikor a hadvezérek, de gyakran a királyok is ott voltak a harcmezőn (jelenlétükkel adva biztatást katonáiknak), a testőrök fejében bizonyára megfogant már a helyettesítés gondolata, de előállni ilyen nemtelen ötlettel egyikük sem mert. Egészen addig volt ez így, amíg III. Napóleon egyszer ágynak nem esett és ő maga rendelkezett úgy, hogy helyette udvartartásának egyik bizalmi embere lovagoljon el tisztes távolságban az aznapi testőrparádé katonáinak arcéle előtt. Mondják, hogy Sztálin is rejtegetett a Kremlben 4-5 al- teregót, akiknek 1953-ban, titkos végrendelete szerint, az ő halála után meg kellett halniuk. Ám lehet, hogy mindez csak legenda. A felismerés viszont elég régi eredetű arra vonatkozóan, hogy nem árt, ha a hivatásos és alkalmi szerepjátszók biztonsági szempontból „csereszabatosak” és olykor felcserélhetőek. Ezen a téren is a brit titkosszolgálat vihetné el a pálmát a második világháború idején végzett remekléseiért. Ugyanis megvolt a maga dublőré nemcsak Montgomerynek, de Churchillnek is. Egy interjúból tudni, hogy Lawrence Olivier csak mosolygott és nem adott választ arra a kérdésre „igaz-e, hogy néhányszor ő is felült keményka- lapban és hosszú szivarral a Royal Air Force 1. sz. gépére?” Ha ő volt, ha más, tény, hogy az a gép a legváratlanabb időkben startolt el Londonból egy távoli gamizonba, onnan egy harcálláspontra, vagy csak vesztegelt egy messzi nagyvárosban, odacsalogatva a náci kémek csapatait. Olykor még az is a megtévesztés ütemtervébe tartozott, hogy az utazásokat megelőzően már idejétmúlt, s az ellenség előtt ismert rejtjelkulcs szerint keringjen az éterben néhány rádióüzenet a Number One (az egyes számú főnök) elindulásáról. Az a hadtápkari hadnagy, aki Monthy dublőré volt, hónapokat tölthetett a 8. hadsereg parancsnokának közvetlen közelében, hogy hányaveti mozdulatait, sportos viselkedését és hanghordozását is kifigyelje. Nem is volt gond vele sosem. Az amatőr színjátszó, figyelemelterelő utazásai során, csakugyan a világot jelentő deszkákra léphetett. A megtévesztés volt a Chur- chillt utánzó színész fő feladata is. 1944. június 5-én, amikor a háborús kabinet főnöke inkognitóban már Eisenhower dél-angliai főhadiszállásán tartózkodott, a dublőr kilátogatott a londoni állatkertbe és a sápadt kis óvodásgyerekek nagy élvezetére vidáman etette a fókákat. Ebből az etetésből kijutott a náci kémeknek is, akik Londonban követték az eseményeket és még azt is megfigyelhették, hogy ugyanezen a napon egy díszöltözetet viselő tábornagy („alighanem Montgomery”) ebédidőben, gépkocsijával a Downing Street felé tart. Mindez elég volt ahhoz, hogy Svájcon keresztül a Wehrmacht főparancsnoksága megkapja ezeket az üzeneteket és lefújja a már 36 órája tartó riadókészültséget az Atlanti Falnál. Mint ismeretes, másnap szürkületkor megkezdődött minden idők legnagyobb katonai vállalkozása: a normandiai partraszállás. Napjainkra a módszer már „kihűlt”. A tévék állandóan fi-, gyelő kameráinak jelenlétében nem lehet többé rászedni az eseményeket figyelő nézőket. Egyébként De Gaulle sosem járult hozzá az ilyen szerepcserékhez. Azt mondta gorillái legfőbb parancsnokának: „Képzelje el, micsoda bla- mázs lenne, ha egy ismeretlen embert lőnének le helyettem!” Kennedy sem akart hallani ilyesmiről. Pedig a Sakálok mindig a helyükön voltak. Hol egy tanszerraktár ablakában, hol a Diadalív árnyékában, hol egy stockholmi mozi előtt... ^ B / Uj dokumentum, új vita Lehetett volna Hitlernek atombombája? Kínai maffia - Rómában Londonban nyilvánosságra hozták az eddig szigorúan titkos iratként kezelt Farm Hali- jegyzőkönyvet. Ebben a második világháború történetének egyik rendkívül fontos mozzanatáról, a Harmadik Birodalomnak a német atombomba előállítására vonatkozó erőfeszítéseiről van szó, amelyekkel ha megelőzik az amerikaiakat, legalábbis egy ideig másként alakult volna a háborús helyzet. A most közzétett dokumentum Werner Heisenberg, Otto Hahn és Carl Friedrich von Weizsäcker (az utóbbi a német államfő testvére) egymásközti beszélgetéseinek jegyzőkönyvét tartalmazza.. Ezeket — minden bizonnyal az érdekeltek tudomása nélkül — a brit titkosszolgálat hallgatta le és rögzítette, amikor a tudósokat 1945-ben, a Cambridge melletti Farm Hall birtokon tartották őrizetben. Von We- izsäckker kijelentette: „Nem tettük meg (a bomba kifejlesztéséről van szó), mert a fizikusok, elvi álláspontjuk alapján, nem akarták megtenni ezt...” Otto Hahn válasza: „Ezt nem hiszem, de őszintén örülök, hogy nem voltunk képesek sikert elérni.” Heisenberg meglehetősen hosszan fejtegette, hogy a tudósok s az akkori német állam viszonya meglehetősen bonyolult volt: „A vezetés annyira bizalmatlan volt irántunk, hogy akkor sem lettünk volna képesek keresztülvinni elképzeléseinket, ha arra valóban elszánjuk magunkat.” Egy későbbi Heisen- berg-idézet: „Soha nem hittem benne, hogy elkészítjük a bombát. S hogy nem is tettük meg, annak szívemből örültem.” Az okmányok ismeretében egy amerikai szerzőpáros tanulmányt írt, amelyet a „Bulletin of Atomic Scientists” következő számában jelentetnek meg. Ebben Heisenberg tudatos igyekezetéről írnak a program zátonyra futtatására, s idézik az amerikai bomba elkészítésében fontos szerepet játszó Hans Bethe fizikust, aki szerint a német tudós igenis sokat tudott, csak ezt nem használta fel. Az ugyancsak amerikai Jeremy Bernstein fizikus ellenben azt a véleményét fejtette ki a New York Times Book Review-ban, hogy a német tudósok sok mindennel nem voltak még tisztában, s a balsiker inkább a technikai melléfogásokon, mint erkölcsi meggondolásokon múlhatott. Rekordgyorsasággal került piacra David Cassidy új könyve is: „Bizonytalanság -— Heisenberg élete és tudományos munkássága” címmel. A vita tehát valószínűleg nem fejeződik be, sőt fokozódik. Szerencsére ez az utólagos ütközet már nem befolyásolja a II. világháború kimenetelét... Ferenczy Europress Az ázsiai gengsztereknek nincs könnyű dolguk, hiszen az „Örök Városban” a szicíliai maffia már jó ideje befészkelte magát, sőt egész városrészeket vont ellenőrzése alá. A kínai bandafőnök, Lián Ti- ang-ang, ezt már saját bőrén is megtapasztalhatta. Amikor hatodmagával berontott egy étterembe, hogy átvegye a kialkudott mintegy 2,5 millió forintnyi védőpénzt, a megzsarolt tulajdonos helyett állig felfegyverzett rendőrök várták. — Nagyon pontos információink vannak a kínai maffiá- zókról — mondja a rendőrség szóvivője. — Biztosak vagyunk benne, hogy a névtelen telefonálók a szicíliai maffia soraiból kerülnek ki. Ahelyett, hogy maguk szabadulnának meg a konkurenciától, minket dolgoztatnak. Híres hírességek Sharon Stone és Albert herceg rajongók körében Botránymentesen A Dán királyné' és férje úgy látszik, tanult más királyi családok kárából, öltét nem a botrány, hanem az idill jellemzi Nagy Sándor alkoholista volt Nagy Sándor minden ellenségét legyőzte és szűk tíz év alatt meghódította a világot Egyiptomtól Indiáig. De a zseniális macedón hódító közben megsemmisítő vereséget mért saját magára: iszákossága következményeként 32 éves korában, Kr. e. 323-ban meghalt. John Maxwell O’Brien professzor leleplező könyvet írt Alexand- rosz szenvedélyéről „Nagy Sándor — A láthatatlan ellenség” címmel. A történész H. Philipposz macedón király fiának féktelen ivásza- tairól szóló beszámolók jól alátámasztott tényeiből indult ki. Hároméves kutatómunkája alapján az alkoholizmus klasszikus jeleit fedezte fel Alexandrosz életével kapcsolatban: „Nagy Sándor utolsó hét életévében meglehetősen kiszámíthatatlan lett, nagyzási és üldözési mániában szenvedett. Magatartása fölösleges összetűzésekbe kergette, amelyeket mély megbánás követett. Mindezek klasszikus szimptómái az alkoholfüggőségnek.” A tudósok eddig általában az abszolút hatalom személyiségromboló megnyilvánulásának tekintették Nagy Sándor magatartásváltozásait. O’Brien professzor az első, aki Alexandrosz személyiségi zavarait az alkoholizmus következményeként értelmezi. A hadÆkér beszámíthatatlanságának egyik példája volt a sok közül az, amikor barátját, Cleitust—aki egy csatában megmentette az életét—megölte. Nagy Sándor egy lándzsával átszúrta Cleitust, amikor pedig tobzódásából magához tért, három napig siratta őt. O ’ Brian professzor a hadvezér késői alkoholizmusának gyökereit gyermekkorában vélte felfedezni. Alexandrosz apja, II. Philipposz szarkasztikus és kiszámíthatatlan jellem volt, aki nemcsak közeli munkatársait, de még saját fiát is tudatlanságban tartotta. Anyja pedig tartós lelki sérülést okozott azzal a kijelentésével, hogy Alexandrosz apja egyáltalán nem Philipposz, hanem „egy isten”. Követelményeivel viszont mindkét szülő állandóan nyomás alatt tartotta a fiút. A történész összefoglalója szerint „Nagy Sándor menekvése az alkoholba és a világ meghódítása iránti vágya ugyanannak az éremnek a két oldala: mélyen gyökerező tudatlanság saját személyiségéről és a kétségbeesett vágy, hogy mindig bizonyítson magának.” Nem csoda tehát, hogy Arisztotelésznek, akire Alexandrosz nevelését bízták, nem sikerült neveltjéből megfaragnia a görög ember klasszikus ideálját. Feltárták Hadriánusz angliai palotáját Régészeknek sikerült Angliában kiásni Hadriánusz (76—136) római császár palotáját. A császári főhadiszállás csaknem olyan magas volt, mint az ún. Hadriánusz-fal, amelyet 122 és 136 között kőből és földből építettek Nagy-Britanniában az Észak-Angliából jövő rabló törzsek ellen. Palotájából Hadriánusz messzire láthatott. A falak vakolt tölgyfából épültek, gazdagon díszítve. Belül a régészek nád- és kéregszőnyegeket, hordókat és egy fából készült zár maradványait találták. Előkerült néhány lapát és 80 teleírt viasztábla is. A tudósok a tölgyfa vizsgálata alapján a palota keletkezését 122-re datálják. 23 éven át keresték a kutatók a palotát. „Amikor megtaláltuk ezt a faépületet, 10 centiméter vastag padlójával és díszített falaival, azonnal úgy gondoltuk, hogy ez Hadriánusz palotája” — mondja Robin Birley, az ásatások vezetője. „A pompa túl nagyszabású lenne egy egyszerű prefektusnak.” Ezt a kezdeti feltételezést időközben a leletek bizonyították. A kutatók érdekes következtetésre jutottak abból, hogy sehol sem találták Hadriánusz feleségének, Szabinának a szobrát a palota belsejében. A császár homoszexuális volt, s az 50 szobából néhányat valószínűleg férfiszeretői számára tartott fenn. „A palotán kívül nagyon szép szobrokat találtunk Szabináról. Ezeken eléggé szerencsétlennek és vágyakozónak látszik. Talán tudott férje vonzalmairól” — véli Birley. FEB
