Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-12 / 241. szám

Emlékoszlop a magyar katonasírokon — Franciaországban (2. oldal) 1992. OKTÓBER 12., HÉTFŐ Ára: 13,80 forint XLVII. ÉVFOLYAM 241. SZÁM Kisgazda-hétvége Tegnap ülésezett Békéscsabán a Független Kisgazdapárt me­gyei választmánya, amely Zsí­ros Gézát tekinti elnökének. Békésen a Torgy ánhoz hű erők tanácskoztak, s ők is kiálltak vezetőjük mellett. (3. oldal) Erdészgondolatok Az erdő gazdasági hasznán túl jelentős annak környezetvé­delmi szerepe is. Békés az er­dőkben legszegényebb terület, így különösen fontos, hogy óv­ják azt a kicsit is, ami van. (4. oldal) Történelmi dublőrök Tudják-e, hogy Napóleon he­lyett egyszer hasonmása lova­golt a testőrparádé előtt, s hogy Sztálin 4-5 alteregót rejtege­tett a Kremlben, de volt dublő­ré Churchillnek, és állítólag Lawrence Oliviemek is. (7. ol­dal) Egy zsaru emlékei Fejér József nyugalmazott rendőr alezredes közel ne­gyedszázadig volt a me­gyei bűnügyi osztály élet­védelmi nyomozója. A hu­szonöt év alatt nagyon sok embertelenséggel találko­zott, ezekre visszaemlé­kezve mégis azt vallja, amit aktív korában, hogy a megtévedt embert megil­leti az élethez való jog, még akkor is, ha ő másét kioltotta. Az elvetemült bűnözőket viszont más­képpen ítéli meg. Keddtől kezdődő sorozatunk a rég megtörtént esetekből vil­lant fel néhányat. „Készültem a versenyre; szoláriumba jártam, és a fodrásztól kértem, kreáljon alkalmi frizurát az estélyihez” fotó: lehoczky péter Minden jót, Mónika! Mónika nyílt tekintetű, szőke, karcsú, elegáns ifjú hölgy, aki... De felesleges is részle­tekbe bocsátkozni. Egészen egyszerűen: Mónika szép. Sőt! A legszebb ezen a vidéken: a Körösök Szépe. Mindez pedig nem a tudósító lelkes magán- véleménye, hanem egy 13 ta­gú, többségében férfiakból ál­ló szigorú zsűri döntése. De tartsunk sort. A legnagyobb világszépe­verseny vette kezdetét október 10-én, szombaton este Békés­csabán, az ifjúsági házban megrendezett II. Miss Univer­se Hungary első elődöntőjé­vel. Sorrendben ez lesz a 42. világszépe-választás, amelyre (Folytatás a 3. oldalon ) SP0R1 r melléklet 11­-16. oldal Az életről Vitatkoznak az abortuszról. Kell, milyen mértékben, mennyire számít embernek, állampolgárnak)?) az édesanya hasában már fejlődő élet. És dönt a nagy testület, az ország- gyűlési. És ahány képviselő, annyi kétely, annyi pártbefo­lyás, annyi belső családi titok. Pedig ez olyan kérdés, hogy általában, „Ratkóilag” nem volna szabad dönteni. De ke­mény az egyház, kemény, a pártgondolkodás, s ahogyan látom, mégis mindenki borzalmas dilemmában gyötrődik. Mert aki csak egy kicsit is járt az úgynevezett életben, tudja, nincs helye az általános döntésnek. Van a gyermekpalánta, aki nem tudja, milyen világra is jön, mi vár rá. Némelyekre rosszabb, keményebb, mint egy kóbor macskára. Mondja egy ismerősöm, a szíve majd megszakadt a hűvösödő októberben, amikor egy kocsma előtt meglátott egy kilencéves kislányt. A kutyával melengette magát, pucér lábait maga alá húzva. Az anya kijött a kocsmából, csak hogy megnézze, nem történt-e baj a kutyával. Mikor ismerősöm felháborodott pillantását látta, a kislánytól megkérdezte: akarsz kólát? Igen, ugrott fel a gyerek, s ment is volna a melegebb kocsmába, de az anyja visszalökte — majd én kihozom. Szóval róluk van szó. Azokról, akiknek nem tudnak emberi életet biztosítani, de rájuk kényszerítik esetleg egy „humánus” döntéssel a keserves életet. Ok kinek és mikor tudnak majd visszaszólni, hogy köszönöm, de ezt az életet nem akartam... Ennyit az abortuszvitáról, befolyás nélkül. R Sajt| Emfse Ünnepi hangverseny Az 1956-os forradalom és sza­badságharc évfordulójának tiszteletére ünnepi beszédet Antall József miniszterelnök mond. Ünnepi hangverseny lesz október 23-án este fél 8- tól az Operaházban. A műsoron Kodály: Zrínyi szózata; Liszt: A-dúr zongora­verseny és Kodály: Psalmus Hungaricus című műve szere­pel. Énekel Póka Balázs, Ke­len Péter, zongorán játszik VárjonDénes. AMagyar Álla­mi Hangversenyzenekart Lu­kács Ervin, a Magyar Állami Énekkart Antal Mátyás ve­zényli. Ismét szavaztak Gyulán Ki legyen a román elnök? Tegnap ismét működött a ro­mániai elnökválasztás gyulai szavazóhelye. Kocsik József­től, az RMDSZ delegáltjától megtudtuk, hogy este fél 7-ig 427-en voksoltak. Bár az urná­kat csak este 9-kor zárják le, már ebben az időpontban is megállapítható volt, hogy ez a választási forduló is teljesen zavartalanul telt Gyulán. Most egyetlen szavazólapon kellett Iliescu és Contantinescu kö­zött választani. (Az eredetileg hat jelölt közül a második for­dulóban csak ők ketten ver­senghettek a francia minta alapján megszerkesztett vá­lasztási rendszer szerint.) K. A.J. Karacs Teréz- emlékülés A városhoz ezer szállal kötődő pedagógusra emlékeztek a hét végén Békésen, a Karacs Teréz- -emlékülésen. A református templomban tartott istentisztelet, majd az emléktábla koszorúzása után dr. Pásztor Emil egri főiskolai tanár méltatta Karacs Teréz pedagó­giai munkásságát. Vasárnap dr. Dobos Kriszti- ' na, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes állam­titkára az új oktatási törvény tervezetéről, koncepciójáról szólt. Ennek egyik sarkalatos pontja, hogy bevezetésre kerül­ne a 16 éves korig terjedő kötele­ző oktatás, a felállítandó parla­menti oktatás. —sz— Vélt vagy valós sérelmek? A legutóbbi sarkadi önkor­mányzati ülésen Tóth Imre polgármester kérte, hogy a testület rendkívüli ülésen tár­gyalja meg a „Sarkad Város” című hetente megjelenő helyi újság ügyét, amelynek felelős szerkesztője, Paál Tamás — mint a polgármester mondta — már kétszer h i úsította meg a felelős kiadóval való együtt­működést. Szathmáry Sándor képviselő-testületi tag több kérdésben is a betegsége miatt távollévő felelős szerkesztő védelmére kelt, mígnem a vita dr. Pintér Lajos képviselő szintén indokoltnak tartotta a rendkívüli ülést, amit október 15-én 13 órára tűztek ki. Erős legények párbaja a „Zug”-ban A világ ötödik legerősebb em­bere, az Európa-bajnok Fekete László vendégeskedett szomba­ton Békésen. A Zug Söröző üze­meltetőjének támadt az ötlete, hogy valami szokatlant kellene hozni a városba. így került a magyar Toldi Békésre, hogy az érdeklődők élőben is láthassák, megcsodálhassák dagadó izma­it, erejét, show-műsorát, majd ezután pedig bíráskodjon a szkanderversenyen. A műsor kezdetén a 191 centiméter magas, 134 kilo­grammos acélember játszótár­sakat toborzott. Már az elején igencsak gondot okozott az al­kalmi cimboráknak a tízkilós, négy méter hosszú petrence ki­tartása, vagy a 116 kilós ma­lomkő felemelése, valamint a 136 és 155 kilós golyók vállra vétele. Fekete Lászlónak ezek az apróságok a játékszerei. Az (Folytatása3. oldalon) Pozsonyiak 1848—49-es relikviák Szarvason Szegeden A Körösvidéki Drámapedagó­giai Társaság meghívására két pozsonyi drámatanár, Elene Zlatosova és Lidia Jenakova, a pozsonyi Nemzeti Kulturális Központ munkatársai tartottak kétnapos továbbképzést a drá­mapedagógia iránt érdeklő­dőknek a szarvasi szlovák is­kolában. „... Kik érted haltak, szent vi­lágszabadság!” címmel októ­ber 12-én, ma este 6 órakor nyílik meg a szegedi Móra Fe­renc Múzeumban az a kiállí­tás, amelyet az Arad megyei múzeumban őrzött 1848—49- es relikviákból rendeztek. A kiállítást Katona Tamás ál­lamtitkár nyitja meg. BLAUPUNKT 0 BEMUTATÓ ÉS VÁSÁR! Tv 1 PM 55—41 49 900 Ft Video RTV 540 39 900 Ft Videokamera CR 4700 99 000 Ft Autórádió ACR 4221 19 900 Ft A csúcsminőséget képviselő Blaupunkt termékcsalád megtekinthető és megvásárolható az (ű ELEKTROHÁZban, BÉKÉSCSABA, Baross u. 10. Nvitva: 9—19. szombat 9—14 óráig. • BLAUPUNKT BOSCH TELECOM BOSCH — minőség a szórakoztató elektronikában!

Next

/
Thumbnails
Contents